Reggeli Hirlap, 1919. december (28. évfolyam, 231-251. szám)

1919-12-04 / 233. szám

■­.ai-wd­o, 1919_________*X«»K évfolyam: 233. sz Csütörtök december 4 Reggeli Hírlap «4«yse». ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 96 —K. Vidéki-«­­ Fél évre 48*— „ Négy­ évre 24'—,, 96’—K. 48*— ?4­­ , POLITIKAI NAPILAP Kiadóhivatal 3 Miskolc/, Széchenyi­ u. 15. Telefon : 81M Szerk­esztőség 3 Miskolc­, Városház tér 22 szám TELEFON­SZÁM 4—93. 6—16. Egyes szám Ára: 63 fillér. Huszár Károly ismét nyilatkozott, mint olyan po­litikus, akinek államférfi- tulajdon­ságai túlemelkednek a napi küz­delmeken. Meg kell állapítanunk róla, hogy mint a kormány feje, ő az első ebben az országban, akinek kijelentései minden igaz hazafiban nyugalmat teremtenek, még azon az oldalon is, ahol a világnézetbeli különbözőség áthi­dalhatatlan szakadéka tátong kö­zöttük. Egy bizonyos már, még­pedig az, hogy Huszárnak van ereje nyuga­lomra, higgadtságra, békére és munkára inteni az országot és van bátorsága, hogy az intelmet ne vonja meg egyes osztályoktól és felekezetektől, vagy ne toldja meg a más nézetűek megfenyítésével. Tessék elolvasni az újságírók köz­gyűlésén, tehát a nemzet legna­gyobb nyilvánossága előtt mondott beszédét. Gerinces, okos, messzire­­látó, aki a múlt bűneit ostorozván, az egyesek eltévelyedéséért még­sem okolja az összességet, ellen­ben hirdeti a munkát és apostoli lendülettel buzdít, hogy iparkod­junk dolgozni egy szebb, boldogabb Magyarország érdekében. Azért tudunk örülni a miniszter­­elnök e beszédén, mert az ő hangján most az az újságíró szó­lott a nemzethez, akinek átható objektivitását, átfogó képességeit és konciliáns magatartását eddig olyan hangzavar helyettesítette a sajtóban és minden fórumon, melyben már-már reménytelenül veszett el a tiszta szó s amelyben már-már meghalni látszott a nem­zet egyetemes érdeke. Ez általános káoszban mint meg­mentő oszlop, nemzeti hadsere­günk az első, melynek vezére, Horthy Miklós már megsegítette a pártokat a megértéshez. Második fluidumként helyzetünk a sajtót jelöli ki és erre tendál a miniszter­­elnök beszéde. Szívlelje meg min­denki, akinek füle nem vált sikerté a nemzet rajja előtt, szeme el nem vakult a sors ökölcsapásaitól s akinek még helyén elméje és szive. A nemzet hadserege tettrekészen áll, hogy kard-kard ellen szálljon síkra ezer esztendős határainkért, az ujságiró pedig — éppen most olvassuk — még az idegen meg­szállás alatt is, demarkáción túl is és a megaláztatás súlyos meg­próbáltatása dacára is nemzetét szolgálja. Erős nemzeti hadsereg, erős nemzeti sajtó, oly hatalmas pillére ennek az országnak, melyen össze­roppan a külső erő, a belső tor­zsalkodás hullámai pedig úgy csapnak át fölötte, hogy még csak nyomuk se maradhat rajta. M Turul béja. A magyar estvéken, holdas, bá­natos magyar estvéken új dal zen­eiül mostanában. A Dunántúl és Tiszán innen, még Pest rengeteg kőhalmazában is, ahol pedig az idegen irodalom és művészet oly mély gyökereket eresztett, magyar levegőjű és zengésű nóta járja, mintha látnánk régen letűnt idők , sarkantyus leventéit és bizó laní­tosait bús akácok alatt, vagy régi karosszéken itcék és pintek mel­lett Nagyaszonyok­ társaságában könnyező szemmel mulatni. A cigány, aki áhítattal görbül hege­dűje fölé, mintha abból a korból maradt volna itt, mikor a nemzeti elkeseredés, honfibánat és a jövőbe vetett hit nótazendülésétől volt hangos a Zenélő Óra, a Fehér Ló és Arany Sas-fogadó. A nemzet akkori elnyomatásainak keserveit halljuk, érezzük átrezdülni korunk minden napján, még ingadozásain­­kon is. Eb ura a német Bogy a fene enné meg."...­­ Akkor csak az osztrákokkal viaskodtunk, ma az oláh, a rác, az osztrák és a cseh összefogva tépi testünket, tehát a magyar költészet, vers és nóta a múlt és a jelen minden zokogását kiviszi szívünkből és hordja szét a világ négy tája felé. Ma kétségkívül két miskolczi költőnek, Sassy Csabának és Thurzó-Nagy Lászlónak gyönyörű költeménye, a Turul-nóta, a diva­tos dalok planétája. Annyi lendü­let, az invenciónak oly gazdag­sága szövegben és dalban, hogy a költemény az idők minden for­dulatában úgy fog hatni, mint kristályos imádság, amíg a bánat ki nem múlik a magyar ég alól. Tomi madár szállj, Sehol meg, ne állj, Fehér tollad hullására Minden magyar vár ! Lesz még kikelet Kolozsvár felett, Ha elpusztul karmaid közt A hollósereg ! Várjon mi adta az erőt e két ihletett lantosnak, mi bűvölte meg szivüket, honnan jött az isteni csók, melynek mézében lelkük megfüh­rödhetett, hogy aztán ajkukon fel­csendüljön a rigmus, ujjuk nyomán a kotta olyan sírásba törjön, melyet csak nagy idők förgetege tud ki­­váltani ? Mi adta volna más, mint a magyar géniusz, annak teremtő ereje, pusztíthatatlan szívóssága, irodalmukban is, műveltségükben is, neveltetésükben is és megpró­báltatásukban, szenvedésükben, küzdelmeikben is magyar énjük! Mindkettő Miskolcz világhírű tí­zeseinek csodálatos harctéri telje­sítményeiben edződik, ott sugárzik föl a költészet fája lelkük nagyob­bik felévé, ott kötnek bontha­tatlan frigyet a magyar hősies­ség és a lantos művészete között: elsőbbek az elsőknél a hit, a dal, a művészet szárnyán világgá bo­csátani, hogy nincs vitézebb vité­z a magyar katonánál. Ki ne ismerné Sassy Csaba gyönyörű dalait, me­lyek között a harctéren írottak már a megizmosodott költőt magasra emelik gondolatban, formában és kifejezésbeli könnyedségben egy­aránt és ki ne ismerné Thurzó Nagy László muzsikáját, melynek jelentős sikereket ért részei szintén a harctéren ötvöződtek, az erőt, lendületet, egyéni pompát és zama­tot ott kristályozta rája ennek a magyar ezrednek tengernyi hősi poézise. Sassy az ezred költője, Thurzó a muzsikaszerzője, magyar csodával telisztvü két jóbarát, új­ságiró, idegéletüket az alkotás lázába vető krónikásai a mának, harcosa a jövendőnek, égnek ve­lünk nagy magyar eszmékért, oly emésztő lobogással, mint a gyertya, melynek mindkét végét meggyuj­­tották. Hallgatom lelkük virágát, a ma­gyar költészet mai legszebb, leg­­messzebb viharzó alkotását esté­ ről-estére felsír­ni, fölreménykedni a Pannónia asztalai mellett. És akik éneklik, mind mind távoli bujdosásból, magyarok szenvedé­­ses kálváriájából hazaérkezettek. Nekik szól e nóta s nekik is író­dott, az ő dicsőségük fűződik majd hozzá, midőn száll, száll és sehol meg nem áll a Turulmadár és a magyar kikelet valóban földerül Kolozsvár felett. Mert igy kell annak lenni, ahogy ti jósoljátok, költői felketek rezo­­náltságában a magyar célt meg­érző két kenyerespajtás. Nézzetek az éneklők fölgyulladt szemébe, hallgassátok szívük dobbanatát: benne ég e tekintetekben Erdély, a Felvidék, a Bánát, a Bácska és Nyugatmagyarország hűséges só­várgása és megdobban szívük minden ütemén a magyar elszánt­ság, a nem, nem soha! Az idők megváltozásának fő lökőerejét adhatja politika, fegyver, vagy az elemek csapása. De A csehek gúzsba kötik a felvidéki magyar sajtót A kassai újságírók kálváriája A Schmerling- és a Bach-kor­­szak szomorú ideje, sötét évei járnak fel kísérteni a megszállott magyar területeken. A magyar szellem, a magyar érzés, a magyar nemzeti gondolat fekszik felrava­talozva Kassa városában. És a magyarság kisírt szemmel, szí­vekbe markoló fájdalommal, össze­­szorított ajakkal állja körül a ra­vatalt. Nincs hozzá csodatevő ereje, nincs hozzá varázshatalma, hogy már most felébressze a nagy tetszhalottat, akit csak gyászolni szabad. Mindent, ami Kassa magyarsá­gára emlékeztet, gondosan eltávo­lítottak a céhek. És nehogy csak egy relikvia, egy emlék is marad­jon, amihez a magyar fájdalom, a busongó magyar bánat zarándo­kolni járjon : ledöntötték a kassai honvédszobrot, mely azóta a kas­sai múzeum sötét lépcsőházában várja a feltámadás hozsánnás ide­jét, zsolozsmás tavaszát. De még ez sem volt minden óvintézkedés a koporsóba zárt magyar szellemmel szemben. Mert ott voltak a magyar újságok. Az Esti Újság,­­ mely állandóan élesztette a magyar együvétartozás, összetartás tüzét. Hol nyíltan, hol a sorok között hangot adott an­nak az érzésnek, mely Szloven­­szkóban a magyar húsvétot várja. Az anyaország minden örömét megsokszorozva, minden bánatát megfelezve tartja a magyarság elé. Erős bástyái, bevehetetlen, le­győzhetetlen lövészárka volt a magyar érzésnek. Volt, amíg­ most, rájuk nem

Next