Reggeli Hirlap, 1929. március (38. évfolyam, 50-73. szám)

1929-03-10 / 58. szám

1929. III 19. Csongrád megye, Szeged és Kalocsa Borsodmegye közigazgatási fennhatósága alatt Bonodvármegyéhez tartozott a XVII. században Eger is . Emlékezés a régi Csonka Magyarországra, amely Borsodmegyének olyan gyémszerepet juttatott, mint Trianon .! <iuls non lageat, qni ie conscipiat moesta Ungaria? Quan sic desolatum nndiqne concnssan , fecit discordia. 1866-ban irta le ezeket a szomorú szavakat egy borsodvármegyei tiszti viselő, aki a porta-összeírás iknga- autójával volt megbízva és a telek- könyv folyton változó adataiból szomorúan állapította meg, hogy műképen válnak ősi, nemesi családaik birtokai semmivé vagy a császári német hadak prédájává. „Oh, ki ne gyászolna téged, ki reád tekint szomorú Magyarország? Melyet ő így elpusztított és mindenfelől összetört a pártviszály?“ 1 Mennyi megdöbbentő analógiával szolgál a történelem. A török hódoltság és a kuruc-labauc hadjáratok Magyarországa talán még jobban szét volt darabolva, mint a mai trianoni Magyarország. Mégis a XVII. században Borsod megyének bizonyos szempontból sokkal kiváltságosabb!) helyzete volt, mint ma, bár akikor falvait, városait feldúlták, felégették, erdőiben zsiványok vertek tanyát és hol a törökök, hol a németek, hol a kurucok tették nehézzé életét az egymásután kivetett és erőszakkal behajtott súlyos adók-kkal és sarcokkal. A vármegye lakosi Sírga úgyszólván koldusbotra jutott a szakadatlan háborúskodás alatt és a német katonaság még attól a kis vagyontól is igyekezett megfosztani a föld népét- ami a török hálásból megmaradt. De azértekkor esett meg a vármegye történetében az, hogy területileg nagyobb mit, mint valaha és hogy nemcsak Eger tartozott Borsodvármegye fenhatósága alá, de maga Szeged is, sőt Kalocsa is, sőt továbbmenve, ebben az időben egyesítették Borsodvármegyét Csongráddal. Csongrádvármegye, Kalocsa és Szeged Borsaiba jöttek adózni. Az 1647. évi 108. törvénycikk volt az, amely az önnállóságát teljesen elvesztett Csongrád vármegyét Borsod vármegyéval egyesítette. Hosszadalmas dolog volna sokban feleleveníteni a történetemnek idevonatkozó adatait. Vissza kellene menni egészen 1644-ig, amikor Széchy Mária Murány várát Wasselényi kezére juttatta, emlékünkbe kellene idézni az 1645-ben kötött linzi békét, amelynek szövegét Rákóczi Cyörgy nyomtatásban is közreadta és annak négy példánya Borsodvármegye birtokába került. 1647-ben történt meg Borsodvármegye és Csongrád vármegye egyesítése és 1648. december 8-án tartott congregation Csongrád vármegye a Borsodvámmegyébe való bekebelezési bizottságba Jákófalvi Boldizsár szolgabirót, Kovács Péter és Csizmadia Ferenc esküdteket s küldte ki. A bekebelezés annak rendje-módja szerint meg is történt- mert 1649. január 1- én a Szendrő városában egybegyült pecsételő széket Borsodvármegye és Csongrádvármegye már együtt tartották meg. Ettől kezdve Borsodvármegye és Csongrádvármegye, mint egyesitett vármegyék szerepeltek hosszú évtizedeken keresztül. A legszomorubb időkben tartott együtt jóban, rosszban a két vár- i megye. A különböző ellenséges had- j járatokon kivül méga vallási vi- szály,kodás is tetézte a bajokat. _ A sokféle politikai és vallási viszály magyarázza meg azt, hogy Borsodvármegye és az egész Felvidék készséggel csatlakozott a Wesselényi-féle összeesküvéshez. Amikor az öszszeesküvést elárulták, s kiméletlenül elkobozták mindenkinek a javait, a kihez a gyanúnak még csak az árnyéka is férkőzött. — A vármegye 1670. július 18-án tartott közgyűlésén, — hogy az egykori iratokat citáljuk, — mély sajnálattal értesült a törvénytelenségekről, amelyek minden szeméremérzetet félredobtak és elhatározta, hogy őfelségéhez Szentpéteri Szabó András futárját küldi fel, ki a minisztereknél és a király tanácsosainál adja elő úgy Borsod, mint Csongrád vármegye sérelmeit. — Ugyanekkor gróf Csáky Ferenc felsőmagyarországi főparancsnokhoz is követség ment, melynek tagjai Szentpéteri István alispán és Ónodi Gáspár voltak. Utasításuk volt, hogy panaszt emeljenek Abauj vármegye követének és esküdtjének a letartóztatása ügyében és a végvárak őrségének a fenyegetései ellen tiltakozzanak, amelyekkel a vármegye lakossságát állandóan remegésben tartják. Tegyék szóvá a csongrádvármegyei városok, különösen Vásárhely elnyomatását. Néhány évtizeden keresztül a két vármegye együtt fizette a rá kirótt adót. Csongrádvármegye ezidőben tizenhárom nagyvárosból és tizenkét rácfatából állott. Az Ónodon 1649. július 26-án tartottborsodvármegyei közgyűlés például Csongrád vármegyére 128 tallér adót vetett , és pedig Mezőszegedre 23, Vásárhelyre 25, Szentesre 10, Bődre 2- Csongrádra 5, Farkra 1, Tápéra 10, Martonosra 15, Sörködre 2, Gyólára 2, Anyásra 2, Győrre 3, Mindszentre pedig 4 tallért. A fennmaradó össszeg a kisebb falvak között oszlott meg. Ami egyébként Szegedet illeti, Borsod vármegye birtoklása miatt 11. Rákóczi Györggyel konfliktusba is keveredett, amennyiben II. Rákóczi György Szegedet Erdélyhez tartozó városnak jelentette ki. Borsodvármegye pedig 1663. március 26-án tartott közgyűlésében Szegedet magának követelte. II. Rákóczi György a döntést az országgyűlésre akarta hárítani, miután időközben azonban meghalt, Szeged Borsodvármegye tulajdonában maradt. 1661-ben Csongrád vármegye részére Borsodvármegye külön főszolgabírót választott meg Móra Ferenc személyében, akit azzal bízott meg, hogy az egyesített vármegyékre kivetett adót Csongrádban behajtsa és ott ellássa a bírói funkciókat is. Ha Csongrádvármegye az adók behajtása miatt renitenskedett, akkor Borsodvármegye szó látotta a fizetésre, így például 1676- ban Csongrádvármegye megtagadta a június 28-án rá kivetett 528 köböl gabona, leszállítását. Borsodvármegye ekkor ráparancsolt Csongrádra, hogy a kivetett adót szeptember 2-ig ónóda szállítsa be, vagy pedig igyekezzenekbékésen megegyezni az adókivető szepesi királyi kamarással. Ugyanekkor az utasítás végrehajtásánakellenőrzésére Csongrádiba küldte Széll Miklós szolgabírót és Patak Istvánt, akik úgy látszik megbízatásukat végre is hajtották, mert ettől kezdve Borsodvármegye nem panaszkodhatott Csongrádra. Érdekes még megemlíteni, hogy Csongrád vármegye adójából 100 forint tiszteledíjat engedélyezett Borsodvármegye a két vármegye közös követének, négyesi Szepesi Pálnak tartására. Eger hasonlóan hosszabb ideig tartozott Borsod vármegyéhez. Tulajdonképpen a városnak csak az a fele tartozott Borsodhoz, amely az Eger balpartján feküdt, magával a várral együtt. Hogy mikor történt Eger várának Borsodba való bekebelezése, azt pontosan nem lehet tudni. Úgy látszik, hogy az 1875. évi XXVII. törvénycikk, amely Borsodvármegye ingyenmunkáját ehez a városhoz utalta, volt az oka annak, hogy Eger fia versmegyétől elszakadt. A törökök uralma alatt természetesen a vármegye hatósága nem terjedt ki a városra, de amint A kávé, mely a mindennapi fogyasztásra szolgál, legyen jó, de ne legyen drága, ilyen a jó BERZY kávé! a török kitakarodott Egerből, a vármegye joga ismét és azonnal életbe lépett. 1688-ban Borsod vármegye az egri várparancsnokkal igyekezett megértetni, hogy miután az egri vár egészen, a városnak pedig felerésze Borsod vármegyére esik, a jurisdictio őt, illetőleg az alispánt és a szolgabirákat illeti meg. 1695. március 20-án a király német nyelvű kiváltságlevelét, amellyel Eger város lakosait két évre minden adó ■ alól felmenti, hasonlóképen Borsod vármegye közönségéhez küldte meg. 1792. augusztus 19-én a vármegye közgyűlését Eger városának Borsodvármegyébe eső részében tartották meg. Sőt még 1717. január 13 án is Egerben volt a borsodmegyei közgyűlés. Csaknem egy századon át tartó küzdelem után rendezte az országgyűlés az 1807. évi XXIX. törvénycikkel a kérdést, úgy, hogy Heves vármegye megkapta Eger városának a folyón túli részét Szőlősike, Cegléd, Tihemér és Almagyar pusztákkal; ennek fejében Heves vármegye átengedte Borsodnak I Ivánka és Egerfarmos falvakat, to-vábbá Szihalom pusztát és Kistunya alsó részét. így ért véget a török uralkodás okozta zűrzavaros állapot és fetem együtt enyészett el a szomori idők utolsó emléke is. Most Borsod, Gömör-Kishontvár megyék tartoznak ideiglenesen össze és ha a szomom analógiában meg tudtuk találni a történelmi erők kigyengítő és igazságtalanságokat helyrehozó momentumait, úgy a közeljövő történetírója minden bizonnyal rövidesen úgy fog írni Borsod vármegye mai tutori szerepéről, mint ahogyan a török hódoltság után megemlékeztek. Kóródy Béla. Szomorú mese egy szegény emberről — A B. H. eredeti tárcája — írta . Szigethy Ferenc Bagossy főjegyző úrnál már harmadszor jelentkezett a hét folyamán egy ember, aki imoki állást keresett. Túl volt a negyven esztendőn, okleveles volt, kitűnő működési bizonyítványai is voltak, csak egy kicsit az akaraterő hiányzott nála. Bagossy főjegyző úr azonban éppen most az egyszer ezt az akaraterőt akarta kezelése alá venni , különös ambícióval elhatározta, hogy ezt fogja megváltoztatni a harmadszor jelentkezőnél, vagyis másképp, hogy embert fog mindenáron teremteni az illetőből! — Hogy is hívják? — kérdezte az előtte háromrét hajlótól Horváth főjegyző. — Csemege Mátyás — volt a válasz —, szolgálatjára! — Nahát jó.. Csemege Mátyás, különben is szükségem van egy segéderőre, ezennel alkalmazom imnoki minőségben, azonban kijelentem, hogy az én hivatalomban fő a komoly elhatározottság és az akaraterő! Inkább tegyen valakiben kevesebb talentum, de mindeneken keresztül való szorgalom: akaraterő! Most menjen és egy rendőr meg fogja mutatni a szobáját, ahol lakni fog s ahol a nála levő csomagot is már leteheti. Csemege Mátyás pedig a városháza épületében levő villanyszerelő műhelyben kapott lakást, ami azt jelentette, hogy bekerült oda egy tábori ágy s ott volt már egy szekrény, az ágy tett a segéderő ágya s a szekrényben alkalmas és kényelmes helye lett annak a csomagnak, amelyet az előbb említettem, amely összvagyon volt s amely egy kiszolgált férfiing volt s egy nadrágszij. Az állást pedig elfoglalta az írnok úr és ezzel kezdetét vette a pedagógia. Úgy tessék ezt elgondolni, hogy Bagossy főjegyző úr is tud következtetni az arc, illetve a szemminemüiségéből az életre, amelyet folytat az illető. Tudja azt, hogy például az italnak utóhatásai vannak ,az arcon és a szemben. És az írnok úrnál valami ilyenféle volt tapasztalható. Éppen azért, amikor legelső alkalommal kezébe vette Csemege Mátyás a pennyászárát, hogy írjon, ezek a szavai voltak hozzá a főjegyzőnek: — Egy ajánlatot teszek magának Csemege úr, amely egyúttal kötelező erejű is. Felhozom még egyszer ezt a szót: akaraterő s utána mondom azt, hogy az én irodámban ,semminemű rendetlenségnek nem szabad lenni sohasem! Éppen azért a rendetlenség elkerülése végett elhatároztam, hogy írnoki fizetéseim legnagyobb részéből ebédkosztot fogok váltani magának. Tudniillik reggelit azért nem veszek hozzá, mert fő az étvágy s egy hosszú éjszaka után mindig jobban esik reggeli nélkül az ebéd, mint reggelivel. Tehát reggelije nem tesz, viszont vacsorája sem lesz, mert úgy még jobban fog esni az ebéd s egyébként a jól ebédelés gyönyörei a föld legnagyobb gyönyörei közé számíthatók.Hát mi már nem tudjuk pontosan, mi volta fzüstökkel és a vacsorával, de azt tudtuk, hogy Csemege úr az öreg Sátoros nénihez járt ebédkosztra. És járt is ő ebédre is, hivatalba is körülbelül jó három hónapig. És Sátoros néninek talán sohasem volt olyan pontos fizetője, mint Csemege úr, illetve a város pénztára: már a hónap utolsó ebédjénél kifizettetett a kosztpénz előre: borítékba hozta Sátoros néninek a rendőr. Ezzel szemben Csemege úr hivatali minőségében volt kitűnő. Ő tudott egy helyben hat-hét órát írni és inni s ezalatt az idő alatt egyszer sem jutott az eszébe, hogy lába is van az embernek. Ső a fent nevezett három hónap alatt szólni is olyan keveset szólt, hogy nem igen lett volna az összes beszéd egy egyszerű bővített mondat. Csak itt ő, ha írni való volt s csak kibámult az ablakon, ha vége volt az Írásnak. Már éppen a dicséretről gondolkozott Bagossy főjegyző és arról, hogy előlépteti, vagyis, hogy az elismerés kifejezéseképpen egy fél méterrel közelebb hozatja az íróasztalt a magáéhoz, amikor egyszer csak reggel nem jelent meg Csemege ur az irodában. Na, hát nem jelent meg, Istenem, hiszen másnak is akad változása, nemcsak Csemege urnak! Azonban másnap sem jelent meg az Írnok úr, sőt harmadnap sem és akkor már Sátorosné, az ebédkosztadó vonatott kérdőre, hogy mi van a táplálkozással?! — Lát visze azt je entette, hogy a táplálkozás szünetel, mert ahogy ő három , apja nem látta Csemege urat. pedig kár volt elszalasztani a három napot, azt mondja Sátorosáé, mertaz első napon kacsáskása volt, a másodikon kelkáposzta feltéttel, a harmadik napon pedig zöldbabfőzelék, igaz, hogy az már „feltétlenül“. Bagossy főjegyző úr egy darab ideig még várta Csemegét, azonban természetes, hogy inába várta. — Soha nem látta őt senki a városháza táján s én mondom azt, hogy nem is fogja ebben az életben! Valamelyikünknek aztán egyszer eszébe jutott, hogy menjünk be a villanyszerelő műhelybe. És lementünk. Az ágy még ott volt, a Csemege úr ágya fel volt vetve, betakarva pokróccal s mégis ahogy néztük az ágyat, nekünk úgy tűnt fel, jobban hasonlított egy koporsóhoz, amelybe a Csemeg ur szánalmas és siratnivaló emléke volt beletemetve. És felnyitottuk a szekrényt is — bár ne tettük volna! Ott függőt, mint egy árva és keserű felkiáltójel a történet végén a szekrény fogasáról a nadrágszíj, a Csemege ur nadrágszíja. És a sarkába dobva a szekrénynek ugyancsak olyan árván, ugyancsak olyan tanácstalanul ott volt összezsugorodva a férfiing, az eldobott kékcsikos férfiing, amit már Csemege úr is megvetett. És volt még a szekrényben mindnyájunk előtt szomorú és keserű magyarázatul szépen sorba rakva huszonhárom darab üres sósborszeszes üveg, amely nem külsőleg használtatott! És mi, akik ott álltunk, akármilyen groteszkül vette volna is ki magát, szerettünk volna, mindnyájan nekiborulni a szekrény falának és sirni, sírni. Ó, nem Csemege mit szerettük volna megsiratni, hiszen három hónap alatt mégsem nőttünk vele össze annyira, hogy az eltávozása után könnynek kellett volna fakadni arcunkon, azonban a nemes és büszke és nagy és törhetetlen férfiúi akaraterőt szerettük volna megsiratni, amely most megint olyan nagyon megcsúfoltatott! REGGELI HÍRLAP O = Modern képkeretezés, épületüvegezés legolcsóbban Ginek Adolf Telefor 10—14.