Reggeli Hirlap, 1931. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1931-01-01 / 1. szám
XI. Miskolc, LV, évf. 1. Ára 16 fillér Csütörtök, 1931 január 1. Reggeli Hírlap Szerkesztőség és kiadóhivatal, Miskolc, Hunyadi utca 2. Előfizetési ár: negyedévre 8, egy hónapra 3 pengő. Felelős szerkesztő: FEHÉR ÖDÖN Szerkesztőségi telefom 498 és 616 Kiadóhivatal! telefon ■ 299 Éjjel: 563 1931 Kondul az éjféli óraütés. A nagy futásban mintha egy pillanatra megállanának a rohanó, lihegő atléták s verejtékes homlokukon végighúznák reszkető-remegő kezüket. Milliók versenyfutásában elérkeztünk az 1931-es mérföld jelzőhöz. Megállunk. Visszanézünk, mint magaslatra jutott vándor s felfohászkodunk. A múlt izgalmai, tuséi, vereségei és divatai már csak emlékek és tanulságok. Az óramutató tovább siklik s a futó bajnokok nekiszegzik fejüket az uj rohanásnak. A lélek végignéz magán, sebein és babérain, tereinpénzein és veszteségein. Magas szempontokból próbál áttekintést nyerni az életen, harcon, futáson. Míg egyik kezével megilletődötten rávonja a szemfedőt a múltra, mint drága halottra, a másik kezével bölcsőfüggönyt tár szét s mint újszülöttet sejtve — féltve nézegeti a feltáruló új esztendőben rejtőző lehetőségeket. Hazánk sorsára gondolok. Egyéni ■letek végtelen ismétlődései, tragédiái és célhozűrései felett áll az ■ egyetemes élet, a nagy közösség élete, mely hatalmas mozdulásaival emel és sújt ezernyi ezer életet. A mi imádságunk, áldó sóhajunk csak a boldogabb, szebb magyar jövendőért száll az ég felé. . G. A. Wells-nek, az egyik nagy lapunk karácsonyi számában közölt s a revízióra vonatkozó nézeteit olvasgatva, lelkem mélyéből feltörő keserűség, dac és fájdalom viharzik át idegeimen. íme ide, jutottunk. Ide jut egy lemzet, ha elveszti önmagát és méltóságának, hatalmának nem jut tudatára. E nagyhírű író kioktat bennünket, mint ahogy már tíz éve minden kis és nagyon oktatgat, hogy a magyar békerevízió — úgy amint mi akarjuk — „nem rokonszenves“ valami, nem tudja megnyerni nyugat politikai tényezőinek tollát és szavát. Ellenben jön egy mentőötlettel — a határnélküli államok utópiájával. Nekünk beszél a határnélküliségről, amikor a vérünk forr az égrekiálló gazságok, gyötrések, gyilkosságok emlékén és láttára, amelyeket a kényszerhatárok bálványszerű sérthetetlenségének dogmája alapján elkövettek és elkövetnek népünkkel. Mi emlékszünk a komáromi híd közepére állított spanyol lovasokra és drótfonatok mögül egymásra sírva néző jegyesekre, a Vibnan ájulásba síró édesanyákra, akik gyermekük felé nyújtották ölelésre tárult, de mégsem ölelhető karjaikat Emlékszünk a cseh puskák alattomos golyóira, a szerbek által halomralőtt baranyai magyarok oszladozó holttesteire s az oláh ,.szigurancia“ szigorú istenítélettel sújtandó gazságaira. Nem, nagyhírű író úr, nem, a mi perünket nem ön fogja elintézni. Eléggé fáj nekünk, hogy nemzetünk, mint egy szomorú özvegyasszony gyászruhájában csengeni jár a Nyugat kapujába, gonosz tanácsok, fekete tárgyalások, rövidlátó bölcsesség és történelmi kvalitás nélkül való tanács urashoz. Mintha így nemzet bármilyenséges sorsában is megalázkodhatna emberek, tanácsok, gyülekezetek előtt. Nagy egy nemzet, még gúzsba kötve is, mint bcérnázott Guliver a törpék között, csak addig lehet mászkálni ajta a kis férgeknek, csak addig suzgálhatják a fonalakat, amig nem vesz magától egy mozdulatot, míg nem szökken talpra és nem seper végig magán. Félelmes a megalázott nép, mint béna, gólem ember, amely felkötött karral és bekötött szemmel tántorogva jár, de reng a föld, ha jár. Mi még alszunk, a kegyetlen ájulás még nem ért véget. Jele ennek az, hogy még menthető jóhiszeműséggel kérdezgetik politikusaink és publicistáink a nagy államok „nagy“ fiait, mit szólnak a magyar békerevízióhoz? Mintha e nemzet a maga célkitűzéseiben és életvonalának megvonásában bármily hatalmasnak hitt, de mégis semmivé váló, porrá széteső egyén akaratához, vélekedéséhez igazodnék. Megyünk a magunk útján. Amit e nemzettel elkövettek, az oly sötét, árulás és bűntény, hogy annak megtorlásában, az eszközök megválogatása gondot nem okozna, de a fejlődésben, a történelem logikájában van gondviselés; nem mi követeljük már a revíziót, de követeli Európa stabilitása, a középeurópai államok érdeke, biztonsága, nyugalma. Tehát nem a Wellsek véleményétől függ a revízió, hanem a magyar revíziótól függ egy történelmi korszak haladásos, gyarapodó, emelkedő tendenciája, vagy újabb bizonytalansága, félelme, remegése, izgatottsága. Az új esztendőben csak tovább folytassuk a szemenként való erőgyűjtést és a vércseppenként való energiagyarapítást. Gyenge nép magával is jótehetetlen, de egy megerősödött, felgyarapodott nemzet tényező, kinek barátsága kívánatos. Tehát — belső izmosodás, belterjes gazdálkodás a nemzet értékeivel, javaival, szellemi, erkölcsi és anyagi kincseivel. Boldog új esztendő csak úgy jöhet ránk, ha a nyomor és ínség, a pangás és fecsérlés szakadékából kiemeljük megakadt államszekerünket. Nivellálni kell a végleteket. Az álláshalmozást és jövedelemegységesítést fel kell oldanunk, hogy a megakadt vérkeringés ismét szabad, egészséges legyen. A fiainknak itthon kell munkát találniok és itthon kell kenyeret kapniok. A mammutjavadalmak árnyéka, a diplomás proletariátus. Ez a veszedelmes korhasztó, romlasztó kór, melyet ez évben ki kell gyógyítanunk. Sok a koldus, ez mindig baj. Több boldog, dalolva dolgozó embert és kevesebb iisegakciót. Több önérzetes, a maga lábán megálló magyart és akkor sem belül, sem kívül nem fog itt a magyar koldulni. Nem szimpátiát, de munkát.. Boldog embereket adjon Isten e hazának minél többet, mert csak azok az erősek. Ha erős az egyén, erős lesz maga a nemzet is. Boldog jövőt, boldog újévet, boldog emberek által! Duszik Lajos . Lichtenskin László felsőházi tég: a városoknak túlméretezet fejlesztéséről, a pénzügyi- és gazdasági bajok láncolatairól és a jövő tennivalóiról nyilatkozik a Reggeli Hírlapnak Gravamen -politika helyett átfogó és alkotó munkát, a függőkérdések likvidálását — tabula ratai sürget a városi élet egész vonalán Miskolc, december 31. A 6 és újesztendő találkozásakor szokásos, sőt kötelesség megállni és elidőzni annál a kérdésnél: milyen tapasztalatokat adott az elmúlt év és milyen tanulságok szűrhetők le a múltak élményeiből és gyakorlati átéléseiből — az elkövetkező évre! Az óesztendőt ismerjük. Az 1930-ik év végén joggal és okkal mondhatjuk, hogy ennél az esztendőnél nehezebbet és szomorúbbat keveset élt át a nemzet és általában az emberiség; nem is szólva Csonkamagyarország lakosságáról, amely foglalkozás és társadalmi osztálykülönbség nélkül egy évtizednél hosszabb ideje viseli már a rája rakott keresztet. — Ilyenkor meg kell állapítani a tapasztalatokat és leszűrni belőlük a tanulságokat. Ez nemcsak tradicionális, sőt ma gazdasági szükségszerűség az állam, a közület és az egyén életében. Mi Miskolc város háztartásának való helyzetéről, a tények, az okok és a körülmények alapos megvilágítása mellett akarunk néhány színfoltot, pár olyan adatot a közvélemény elé vetíteni, amelyek nem szépítik nagyon az állapotokat, de nem is sötétítik azokat el. Ebből a szempontból keresve sem találhatnánk alkalmasabb forrást Lichtenstein László felsőházi tag személyénél. Lichtenstein László Miskolc városát képviseli az országgyűlés felsőházában, örökös tagja a városi törvényhatósági bizottságnak és helyet foglal a törvényhatósági élet minden olyan szervében, amelyeknek működése belevág az összlakosság érdekeibe. Lichtenstein László a közéleti tényezőknek abból az egyre fogyatkozó és kereskedő típusából való, amelyre pedig ma igen nagy szükség van a fórumon, kik a mai kaotikus életben is képesek voltak megtartani tiszta látásukat, kik fel tudják ismerni az igazi közérdeiket akkor is, amikor minden a bizonytalanság lázában ég. Oázis tehát ma az olyan közéleti múltra és jelenre való tekintés, mint a Lichtenstein Lászlóé, akinek szavára élvek sora óta joggal felfigyel a közvélemény. Hozzá fordultunk tehát azzal a kéréssel, fejtse ki nagyértékű véleményét, általában a városok és Miskolc helyzetéről. Városok küzdelme a létért — Sajnos — úgymond Lichtenstein László — a városok kevés kivétellel nehéz helyzetben vannak. Háztartásunk helyzete az utóbbi időkben fokozatos visszaesést mutat. Csaknem valamennyi város és község küzd a háború után felvett viszonylagosan drága és súlyos feltételű kölcsönök terhével. Ez a küzdelem annyira felélti a városok és a községek erejét, hogy egy részük kamatfizetési feltételeinek sem tud pontosan eleget tenni, nem képes kellő időben függő tartozásait rendezni. És hogyha ehhez hozzáveszszük a mezőgazdasági tömegcikkek világpiaci árának katasztrofális helyzetét és azt a körülményt, hogy a nyerstermények értékesítésének súlyos gondjai nemcsak a mezőgazdasággal foglalkozó rétegeket sújtja, hanem jelentkezik annak súlyos hátránya a közületek háztartásában is, akkor teljes egészében megnyilatkozik az a kép, amely megmutatja a magyarországi községek és városok nehéz helyzetének igazi arculatát. Ha pedig kutatjuk a mai állapotok okait, akkor elsősorban arra a jövedelemapadásra kell rámutatni, amellyel természetszerűen csökken a fogyasztás is és ebből kifolyólag apadnak a közvetett természetű jövedelmek, úgymint a forgalmi, fogyasztási és egyéb adók, to ll javulás Ezután arra kértük Lichtenstein Lászlót, fejtse ki véleményét a tekintetben, hogy milyen intézkedések enyhíthetik a közületek mai súlyos háztartási és gazdasági helyzetét. — Az elmondottak után — folytatta Lichtenstein László — valóban joggal felvethető az a kérdés: -1 __ •S'la !_ i!·: -------—»=»(•/ — **v. ^ összhangbahozása, amely országos intézkedések lehetővé teszik és biztosítják a nemzeti és kulturális élet terén oly fontos hivatást betöltő Városok és községek zavartalan pénzügyi működését és fejlődését addig, míg a pénzpiac alakulása továbbá az illetékek, valamint a vámok, amelyek köztudomás szerint erősen és szorosan függenek a mindenkori gazdasági állapottól, valamint a mezőgazdasági társadalom helyzetétől. Mert ha a gazda nem találja meg számításait, ha termését nem tudja megfelelő áron értékesíteni, pang a kereskedelem, áll az ipar, nem keres a lnteiner, növekszik a munkanélküliség és ez mind forgalomapadást jelent és a gazdasági törvényszerűség következtében természetszerűen ez őseré kihat közvetve a közületek háztartására is . A dolgok logikus láncolatába illeszkedik bele az évek sora óta fennálló helyzet, hogy a magyar városok és községek nem rendelkeznek tartalékkészletekkel, magyarul tőke nem áll rendelkezésükre, aminek folytán igen gyakran kénytelenek kölcsönöket felvenni, mert a bevételek nem folynak be határidőre és így a közszükségletek egész sorának a kielégítése jóval megelőzi az ezekre a célokra előirányzott bevételi összegek beszedését, előfeltételez hetővé nem teszi a kommunitásoknak felette terhes kölcsönének megfelelő konvertálását, — csal önerőnkre vagyunk utalva. — De a közületek háztartásának rendezéséről szóló törvényjavaslat rövidesen a parlament elé kerül, mely törvény alapgondolata lesz egyrészt az elemi, úgynevezett normálszükségletek terheinek a megállapítása, továbbá az állam által nyújtott támogatás mérveinek igazságos szabályozása és végül a községek és városok adminisztrációjának egyszerűsítése. Tovább fűzve a gondolatsort, nézetem szerint a legnagyobb céltudatos és tervszerű takarékosságra van szükség, mindenluxus és kényelmi kiadás mellőzésével. A közületek háztartását összhangba, kell tehát hozni az általános gazdasági helyzettel, a magángazdaságok csökkent teherbíró képességével. Végül pedig a javulás remélhető abban az esetben, ha a polgári öntudatot és a polgári gondolkodást meggyőződéssel és tudással szolgálják mindazok, akik az önkormányzati alapon nyugvó közjogi testületek tagjai, valamint , azok, akik annak vezetésére és irányítására elsősorban hivatva vannak. Rendezni kell a város tartozását a vállalkozókkal, a kereskedőkkel és iparosokkal szemben A továbbiak során Lichtenstein I — Ezen általánosságban tartj tt. László különös tekintettel Miskolc megállapítások — úgymond — vo. pénzügyi és gazdasági helyzetére. Iratkoznak többé kevésbé csaknem ismertette álláspontját: minden magyar városra és így