Reggeli Hirlap, 1932. március (41. évfolyam, 49-72. szám)
1932-03-01 / 49. szám
Mást vádolt, hogy önmagát mentse az okirathamisító könyvelő Miskolc, február 29. Érdekes ügyet tárgyalt hétfőn a miskolci törvényszék Csorba-tanácsa Hamis vád miatt egy többrendbeli okiathamisítás miatt elítélt könyvelőt vontak felelősségre, aki bűnügyének a főtárgyalásán munkaadóját azzal vádolta, meg, hogy rábeszélte a hamisítottokra. 1929. telén a rendőrség letartóztatta Klein Zoltán könyvelőt, aki az Ausch Henrik bútorkereskedő cégnél volt Alkalmazásban. A könyvelőről kiderült, hogy a cégnél fedezetül hagyott biancováltókrit kitöltötte és azokat leszámítoltatta és az ilyen módon szerzett összegeket azután elköltötte. 1930. november 6-án volt a bűnügy főtárgyalása a Csorba-tanács előtt. A vádlott a főtárgyaláson éppen úgy, mint a vizsgálat során azzal védekezett, hogy munkaadója, Ansolh Henrik utasítására töltötte ki és számítoltatta le a váltókat. Auschnak sikerült a Klein Zoltán vádjait megdönteni és a bíróság Klein Zoltánt három évi és hét hónapi börtönbüntetésre ítélte többrendbeli okirathamisításért és ezt az ítéletet a Kúria is jogerőre emelte. Még a törvényszék ítéletének a nyilvánosságra hozatala után Aussch Henrik hamis vád miatt feljelentést tett Klein Zoltán ellen és ezt a bűnvádi eljárást tárgyalta hétfőn a Csorba-tanács. Klein Zoltán, akit a törvényszéki fogházból állítottak elő a főtárgyalásra, az elnök kérdésére kijelentette, hogy bűnösnek érzi magát és Ausch Henriket csak azért, vádolta, hogy a saját helyzetén könnyítsen. A vádlott beismerő vallomása után Bernáth István kir. ügyész és Rochlitz Dezső dr. ügyvédi perbeszédei hangzottak el, majd a törvényszék hatóság előtti rágalmazás vétségében mondotta ki bűnösnek Klein Zoltánt és ezért21 napi fogházbüntetésre ítélte. »«♦«« Felgyógyult a miniszterelnök Budapest, február 29. Gróf Károlyi Gyula miniszterelnök hétfőn délelőtt betegségéből felgyógyulva, ismét átvette hivatala vezetését SZERKESZTŐI ÜZENETEK Többek kérdéseire: Az Erzsébet - gőzfürdő Magyarország összes fürdői között a legelsőnek mondható: kényelem, higiénia és tisztaság szempontjából. Mindig is az volt. Téves az a felfogás, hogy a medencék vizét ritkám cserélik, személyesen győződtünk meg arról, hogy a medencék vizét naponta fenékig leeresztik ,és a medencék fenekjét, valamint lépcsőzetét a szó legszorosabb értelmében kézikefével felsoroljk. Ezért van az, hogy a medence vize harmialbam kristály tiszta, sőt még az esteli órákban is. Meggyőződtünk róla, hogy a tisztaság kérdése, kényelmi szempontok az előzékenység tekintetében az állapot nem hogy romlott volna, hanem határozottan javult. Egyik kedves olvasóinknnak igazat adunk abban a tekintetben, hogy a termek falait csermipézni kellene, mert a vízfesték már megkopott, interjük is az igazgatóság erre vonatkozó tervét , reméljük, hogy őszre ez a kén vészlésű óhaj is teljesül. A gőzfürdőt mindenkinek a legmelegebben ajánljuk. ■ I IMI, .mii ..II.■INI Statáriális bíróság elé kerül a ráckevei gyilkos Haladéktalanul vaszont a rögtönítélő bíróság Tichy Árpád ügyében Budapest, február 29. Tichy Árpád, a ráckevei gyilkos ügyében a pestvidéki királyi ügyészség kedden terjeszt elő indítványt. Ebben, minthogy a statáriális eljárás hatálya alá tartozó bűncselekményről van szó, a statáriális bíróság összehívását fogja kérni. Amennyiben az ügyészség indítványát elfogadják, a rögtönítélő bíróság azonnal összeül, hogy letárgyalja az ügyet. REGGELI HÍRLAP .. viajom Ötvanezer pengő mezőgazdasági hitelt kapott Borsod vármegye A szigorú tél késlelteti a tavaszi munkálatok megindulását Miskolc, február 29. A Borsodvármegyei Gazdasági Egyesület legutóbbi ülésén a választmány tagjai rámutattak arra, hogy az egyesület területén milyen nagy hátrányt jelent a mezőgazdasági forgótőke hiánya. Hétfőn érkezett meg a földművelésügyi leirat, amely értesíti a vármegyét, hogy 50.030 pengő mezőgazdasági hitel áll a vármegyei mezőgazdaság rendelkezésére. Értesülésünk szerint ez az az összeg, amelyről már korábban is szó volt és amelyről a mezőgazdasági egyesület ülésén vita folyt. Ez az összeg burgonyára és kukorica vetőmagvak igénybevételére szolgál fedezetül. Ebből a hitelből elsősorban az arra rászoruló kisgazdák részesülnek. Ezzel a híradásunkkal kapcsolatban megemlékezünk arról is, hogy a koratavaszi mezőgazdasági munkálatok megindulása késik. A késedelem oka a szigorú tél, amely előreláthatólag március havában is lehetetlenné teszi még hosszú ideig a csonttá fagyott föld felengedését. Miskolc igényli a Felsőmagyarországon megszüntetendő állami intézmények maradék részeit Hír szerint megszüntetik a sajószentpéteri járásbíróságot és a sátoraljaújhelyi törvényszéket és a miskolci kultúrmérnöki hivatalt a sátoraljaújhelyi folyammérnöki hivatallal egyesítik, aminek megakadályozására a város erélyes és gyors intézkedéseket tesz . Interpellációk a polgármesterhez Miskolc, február 29. Hétfőn délután Mikszáth Kálmán dr. főispán elnökletével a törvényhatósági kisgyűlés tartott ülést, amely mindenekelőtt olyan javaslat mellett foglalt állást, hogy a közgyűlés feliratilag kérje a népjóléti kormánytól a szegény betegek gyógyszerköltségének ezentúl is az országos betegápolási alap terhére való elszámolását. A továbbiak során a polgármesteri jelentést terjesztette elő Halmay Béla dr. helyettes polgármester, utalva arra, hogy az influenza megbetegedések száma Miskolcon szórványos és a betegség enyhe lefolyású. A polgármesteri jelentésben szó van a kultúrmérnöki hivatalok tervezett megszüntetéséről és a miskolci kultúrmérnöki hivatalnak a sátoraljaújhelyi folyammérnöki hivatallal való egyesítéséről. A polgármesteri jelentésből az tűnik ki, hogy a polgármester felterjesztéssel fordult az illetékes kormányzati tényezőkhöz, hogy amennyiben a két intézmény összevonása befejezett tény, akkor a sátoraljaújhelyi kultúrmérnöki hivatalt helyezzék át Miskolcra és kapcsolják össze a kultúrmérnöki hivatallal, mert Miskolc öt törvényhatóság központja és az összevont intézmények Miskolc székhellyel jobban megfelelnek rendeltetésüknek. Nyiry Dániel főlevéltárnokot parentálta el ezután kegyeletes szavakkal a jelentés. A jelentés kapcsán Kürez Jakab dr. hivatkozott azokra a híreikre, amelyek szerint szó van a sajószentpéteri járásbíróság és a sátoraljaújhelyi törvényszék megszüntetéséről. Miskolcnak elsőrendű érdeke, hogy a sátoraljaújhelyi törvényszék megszüntetése nyomán a hozzája tartozó járásbíróságokat a miskolci törvényszék illetékessége alá illesszék be és ebben az irányban nemcsak Miskolc, hanem az érdekelt területek jogszolgáltató közönsége érdekében is meg kell mozdulnia. A jelentés kapcsán felszólalt Ferenczi Károly is, aki kifogásolta, hogy a hóeltakarítás jelenlegi s eddig űzött rendszere a Kálvin-utcán tönkretette a Szinva partfalát és a híd korlátját.. Csik József dr. aziránt érdeklődött a polgármesternél, hogy be vannak-e töltve a villamosnál a várost megillető igazgatósági tagsági helyek. Vitéz Görgey László dr. arra mutatott rá, hogy a Miskolcon felállított személyi mérlegek rosszak, a pénzt elnyelik, de nem mérnek. Rácz Antal pedig arra nézve kérte a polgármester intervencióját, hogy az erdőtakarítási munkálatoknál mint eddig, a tavasz folyamán is miskolci munkanélkülieket alkalmazzanak. A polgármester válaszolt a felszólalásokra. A városnak mindenesetre résen kell lennie a tervezett járásbírósági, illetve törvényszéki I! Wanv India királya I ! IZGALMAS HANGOS DZSUNGELFILM 1 . FOX VILÁGHÍRADÓ Prima minőségű sajószentpéteri, rudolftelepi, gazdasági, diósgyőri és királdi barnaszenek Száraz bükk aprított fa házhoz szállítva, pincébe berakva legolcsóbban beszerezhető Maffmann ^a* széntelepén, Állomás u., a * RCBLÉMMŰMIlm Gömöri p. u. váróteremmel szemben ! Telefon: 510. 1932. III. L Budapestre utazom mindennap prima, csukott, fűtött autóval Indulás Miskolcról Budapestre Grand szállótól mindennap reggel 6 óra 30 perckor Budapestről Miskolcra mindennap délután 3 órakor. Menetidő 4 és fél óra Érdeklődni lehet Münk Imre, Deák utca 20. Telefon: 470 leépítések kapcsán. Ferenczi Károlynak azt felelte, hogy intézkedik az eddigi hótakarítási abúzus megszüntetése ügyében, Csik József dr.-nak pedig az volt a válasza, hogy a várost illető villamossági igazgatósági tagságok kijelölése rövidesen megtörténik. Sajóládon halálra égett egy tizenhárom hónapos kisleány Vasárnap a délelőtti órákban borzalmas szerencsétlenségnek esett áldozatul Sajóládon Gyarmati Gáborné ottani lakos 13 hónapos kisleánya. A gyermek a konyhában a tűzhely körül játszadozott és eközben a kipattanó szikrától ruhája, meggyulladt. A tüzet a konyhában szorgoskodó édesanyja csak akkor vette észre, amikor a lángba borult gyermek sikoltozni kezdett. A tüzet gyorsan eloltották, de a kisleány annyira összeégett, hogy sérüléseibe nemsokára belehalt. NYILT-TÉR*) Nyilatkozat. Reisinger Ferenc ur a „Reggeli Hírlap“ 1932 február 20-i számában közzétett egy levelet, mely szerint Züszmann Alfréd nyereségvágyból elkövetett bűncselekmény miatt a büntető bíróságok által el lett volna ítélve. Alulírotta ki annak idejem Züszmann Alfréd úr védőügyvédje voltam, már ügyfelem reputációja érdekében is kénytelen vagyok a nyilvánossággal közölni, hogy valótlan az, mintha Zuszmann Alfréd úr bárminemű becsületbevágó cselekményért el lett volna ítélve. Tény az, hogy egy körlevél izgatott állapotban való elszakitása miatt, melyből anyagi kár senkire sem származott, 1928-igen 1000 papírkorona (akkori érték 2 %) pénzbüntetésre el volt ítélve. Ez a pénzbüntetés már jelentéktelenségénél fogva a diffamáló jelleget nélkülözi s ennyit egy törvényhozónak is tudnia kell. Egyébként ügyfelem a becsületét érintő közlemény miatt a törvényes elégtételt a független bíróságnál meg fogja szerezni. Miskolc, 2932 február 29. Dr. Láng Lajos ügyvéd. A B rovatban közöltekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség. 704—3933. visz. Árverési hirdetmény. A sajószentpéteri kit- járásbíróságnak 4480—301. sz. végzése folytán Réthy Béla Gyógycukorkagyár végrehajtató javára sajószentpéteri lakos, végrehajtást szenvedő el- 1 *n a fenti bíróságnak fenti számú végzése folytán 62 - 600 tőke s jár, erejéig foganatosított kielégítési végrehajtás útján lefoglalt és 2150 P-re becsült bútort, villanyórát, rádiókészüléket, fényképezőgépet, vadászfegyvert, vázát, festményt, piperecikkeket, piperésszekrényt, mérleget s egyéb ingóságokat készpénzfizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fogom árverezni Sajószentpéter községijén, Kossuth Lajos u. 335. sz. a. 1932. évi március hó 9. (kilenc) napján, délelőtt 9 óra 49 perckor. Az elsőbbségi igény az árverés megkezdéséig nálam adandó vagy jelentendő be. Sajószentpéter, 1932 február 15. Bene, kir. tbir. végrehajtó."