Szabadság, 1901 (10. évfolyam, 1-105. szám)
1901-05-18 / 40. szám
t lasz-czipőket is, az elárusító helységekben, illetve a városokban lévő iparhatóságok figyelme felhívandó erre a körülményre. Mindenesetre intézkedéseket kell tenni, hogy a ,,Turul“ elárusítói számára érkező külföldi csomagokat hivatalos közegek átvizsgálják, nehogy az atlasz czipők czíme alatt tovább folyhasson a mödlingi beözönlése. Egyébként pedig ezúttal is tapasztalhattuk, hogy milyen színarany igazság a kurucz nóta intelme : „Ne higyj pajtás a németnek !“ Ha már külföldiekkel akarunk magunknak magyar ipart teremtetni, forduljunk elsősorban poroszhoz, francziához, svájczihoz és csak leges-legutolsó szükség esetén az osztrákhoz. Barnum-láz Miskolczon. Régen volt annyi nép Miskolczon, mint a múlt szerdán. Városunk nagy vidékének lakosai messze földről ide vándoroltak erre a napra, hogy elevenen lássák azokat a csodás dolgokat, amiket a Barnum-féle reklám képek után-útfélen, minden községnek utczáin ábrázoltak. Minden érkező vonat valóságos emberáradatot szállított Miskolczra. Az egész város lázban volt. Az üzletek és vendéglők telve voltak idegen alakokkal. A villamos kocsik nem győzték szállítani be és ki az utasokat. Már kora hajnalban talpon volt minden ember, seregestől ment ki a vasúthoz. Mindenki látni akarta, hogy az az ördöngős Barnum vagy Beiley miképpen szállítja be az ő rengeteg csókmókját a vasútról és miképpen építi fel rövid pár óra alatt a maga sátorvárosát ott kint a Haliczkán. Mikor ez a sátorváros hihetetlen gyorsasággal fölépült, mindenki jegy után nézett. A jegyelárusító helyek valóságos ostromnak voltak kitéve. Ember ember hátán tolongott, hogy jegyhez juthasson. Mintha csak ingyen adták volna. Pedig hát jó summa pénzt kellett a jegyekért fizetni! De volt ám pénz! Ez a bolond magyar képes volt zálogházba vinni óráját, gyűrűjét, csakhogy a Barnum-féle komédiát megláthassa. Azt mondják, hogy nincs a magyarnak pénze. Dehogy nincs! Csak föl kell izgatni idegeit nagy reklámképekkel, mindjárt van és fizet, mint a köles. Nálunk a felültetés, a becsapatódás nemzeti divat. Magyar ember csak nehezen tudja a magyart becsapni , de ha mégis becsapja, annak neve : svindler. Ha pedig idegen náczió csapja be a magyart, az tisztesség, bonton, európai műveltség. Barnum egy napig volt itt Miskolczon és két előadáson 60, mind hatvanezer koronát zsebelt be. A szívem vérzik, ha ezt elgondolom. Az avasi templom újjáépítését, ennek az ősrégi műemléknek átalakítását ezzel az összeggel meg lehetne kezdeni. De Barnum elvitte egy nap. A nem tudom hányszor tíz egyesületben szervezett jótékonyság, mely százfelől is megadóztatja az embereket, évek hosszú során át a köznyomor enyhítésére nem hoz öszsze hatvanezer koronát, de Barnum elvitte egy nap. Utánajártunk a könyvkereskedésekben s bátran állíthatjuk, hogy Miskolcz és vidéke öt év alatt a magyar irodalom és tudomány termékeiért nem fizetett hatvanezer koronát, de Barnum elvitte egyetlenegy nap. És mivel vitte el? Mit láttunk abban a híres czirkuszban és menazsériában ? Olyan útszéli mutatványokat, amelyeknél minden valamirevaló czirkusz és állatsereglet különbet produkál. Igaz, hogy nagy tömegben láttuk ezeket a mutatványokat. Egyszerre három helyen is ugyanazt mutatták. De hát mit ért ez ? Az embernek csak két szeme van. Egy pillanatban három helyre nem nézhet. A káprázatos produkciók úgy összefolytak az ember szeme előtt, hogy tulajdonképen semmit sem látott. Kidobta a tömérdek pénzt csak úgy potyára. No de azt gondolhatná valaki, hogy a bevett hatvanezer koronát itt Miskolczon költötte el. Egy hunczut fillért sem ! Ennek a világjáró amerikainak mindene van. Van saját nyomdája, saját konyhája, melyhez az élelmiszereket idegenből hozza. Nem szorul ő senkire. Elvitte a tömérdek pénzt mind az utolsó fillérig. Azt se higyje ám senki, hogy ez az óriási részvétel európai ízlésre mutatna. Ez inkább ázsiai ízlésre vall. Mert nincs Európában művelt ország, ahol Barnum 80—40 ezer lakossal bíró vidéki városban vállalkozni merne, csak Magyarországon. Mert jól tudja, hogy sehol a közönséget nem lehet annyira becsapni, mint nálunk. A hatóságnak már nemzetgazdasági és a közérdek szempontjából is lehetőleg meg kellene akadályozni a közönség kizsákmányolását. Nálunk elősegítik. Nálunk a rendőrség zaklat és üldöz minden kereskedőt és iparost. Ha valamelyik kereskedő vagy iparos vásár napján két decziméterrel több helyet foglal el, mint amennyit számára kimértek, bírságolják, elítélik. De Barnumnak a reklám hallatlan szédelgésében készséggel kezére jár minden hatóság. A miskolczi rendőrség három teljes hétig nem csinált egyebet, mint a Barnum-féle öles plakátokat őrizte. Mit kapott érte? . . . Semmit! Nehogy valaki azt higyje, hogy a város kapott valamit vagy szegényalapja ezért a rengeteg hűhóért. Egy fillért sem ! És minő áron kellett megvásárolnia a közönségnek azt a két órai „élvezetet!“ Életveszélyesen összepréselték az embereket, mint a heringet egy irtóztató terjedelmű s ijesztően meredek karzatokkal sűrűn berakott helyre, úgy, hogy minden néző fogvaczogva tett szent fe TÁRCZA. Hasson asszony rózsafiuja. — Guy de Maupassant. — Fordította: Kiss Lajos. — A „Szabadság” eredeti tárczája. — (Folytatás.) Erőltetett az evéssel a megpukkadásig. Aztán, mikor vissza akartam térni az állomásra, karon fogott és vonszolt utczáról-utczára. A csinos, vidéki jellegű város, amely fölött emelkedik a saját erődje, e legérdekesebb emléke a VII. századbeli katonai építészetnek Francziaországban, szintén ural egy hosszú, zöld völgyet, ahol a lomha normandiai tehenek legelnek és kérődznek a legelőkön. A doktor elmondá, hogy „Gisors városa, 4000 lakossal, Eure megye határán, már Caesar kommentárjaiban említtetik: Caesaris ostium, aztán Caesartium, Caesortium, Gisortium, Gisors. Nem vezették el megnézni a római hadsereg táborhelyét, amelynek nyomai még nagyon jól láthatók.“ Nevetve válaszoltam: „Kedvesem, úgy látszik, hogy téged valami sajátságos betegség lepett meg, a tanulmányozás kényszerérzete, téged, orvost, és a melyet helyi hazafiságnak neveznek.“ Ő egyszerre megállón s így szólt: „A helyi hazafiság, barátom, nem egyébb, mint a természetes hazaszeretet. Szeretem a magam házát, a magam városát s tovább menve a megyémet, mivel hogy még itt föltalálom az én falum szokásait; de ha a haza határát szeretem, ha azt védelmezem s ha megharagszom azért, hogy a szomszéd oda betapodott, ez azért van, mert én már akkor fenyegetve érzem magamat az én házamban, mivel hogy a haza határán át, amelyet nem ismerek, az én megyémbe vezet az út. Én, például, én normand vagyok, egy valódi normand ; nos tehát, daczára a németek elleni gyűlöletemnek és bosszú vágyamnak, én őket nem átkozom, őket nem gyűlölöm ösztönszerűleg, mint ahogyan gyűlölöm az angolt, a valódi ellenséget, az ősi ellenséget, a természetes ellenségét minden normandnak, mert az angol betört erre az őseim által lakott földre, kirabolta és elpusztította azt vagy húszszor és mert ezen hitszegő nép ellen való utálatomat az életemmel együtt örököltem atyáimtól. . . Nini, itt van a tábornok szobra. — Melyik tábornoké ? — Blanmont tábornoké ! Nekünk kellett egy szobor. Nem semmiért vagyunk mi a gőgös gisors-iak ! Tehát mi fölfedeztük Blanmont tábornokot. Nézd csak ennek a könyvkereskedésnek a kirakatát. Oda vonszolt egy könyvkereskedés elé, ahol vagy 15 sárga, veres vagy kék kötet ragadta meg a szemet. Olvasván czimüket, bolond nevetés fogott el ; ott volt . Gisors eredete, jövője, írta M. X . . ., több tudományos egyesület tagja; Gisors története, irta A . . . apát; Gisors, Caesartól napjainkig, irta M. B. a szerző tulajdona; Gisors és környéke, irta C. D. orvos; Gisors dicsősége, irta egy kutató. — Kedvesem, kezdé újra Marambot, nem múlik itt el, értsd meg jól, nem múlik el egy év sem anélkül, hogy meg ne jelennék Gisorsnak egy újabb története; már van huszonhárom. — És Gisors dicsősége ? — kérdem. — Oh! nem fogom neked mind elmondani, csupán a főbbekről fogok beszélni. — Először is itt van nekünk Blanmont tábornok, azután báró Davillier, a hírneves vázagyűjtő, aki Spanyolországot és a Baleári szigeteket átkutatván, felfedezte a gyűjtőknek a csodaszép hispano-arab fayence-okat. szabadság 1901. május 18.