Mohács és Vidéke, 1882 (1. évfolyam, 1-53. szám)
1882-10-22 / 43. szám
I. évfolyam. 43. szám Mohács, 1382. október 22-én. Társadalmi hetilap: Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség: Hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendek : német utca 80. — Kéziratok vissza nem küldetnek. Kiadó hivatal: Hová a lapmegrendelések és hirdetések küldendők: németutca 44. Előfizetés: Egész évre 4, félévre 2, negyedévre 1 fit. Egyes szám 10 kr. Egyes példányok Brandl János könyvnyomdájában kaphatók. Hirdetések ára : 3 hasábos petit sor egyszeri megjelenéséért: 5 kr., háromszori 4, tizszeriért 3 kr. fizetendő. Bélyegdíj külön 30 kr. A nyílt tér egy petit sora 10 kr. Petőfi szobra előtt. Magyarország arcáról az öröm sugárzik, — méltán: legnagyobb költője, Petőfi Sándor szobra áll ! És e szobor azt hirdeti, hogy az ország méltó költőjére ; e szobor azt hirdeti, hogy az ország megértette Petőfit, — azt, hogy kötelezve érezte magát kora legnagyobb dalnokának az elismerés, bámulat, imádás hangosan szóló dicsoszlopát felemelni. Az ily imádást a két kőtábla parancsai sem tiltják, bár azok közt van az is, hogy : „faragott képet ne csinálj, hogy azt imádjad !“ — Nem a kép, nem az oszlop felé száll imádásunk lángja, hanem a szobor ábrázolta félisten felé, ki igaz megteremtője a magyar népies költészetnek ! . . . Október 15-ike ünnepe volt a magyar nemzetnek, ünnepet ült az egész ország és velünk ünnepelt az egész művelt világ. Petőfi ma már ennek az egész művelt világnak a költője ! Nem hivalkodás mondatja ezt velünk, hanem a dicső való ; ez igazságot oly tanú is bizonyítja, aki egy ország királynéja, Románia királynéja is koszorút tett. Petőfi Sándor szobrára, a költőnő a költőnek ! Büszkén, önérzettel nézhetünk e szoborra : a legelső magyar hegedűművész zenéje s a legelső magyar szobrász vésője teremté azt. És a ki a szobrot oly igézetes szavakkal először üdvözölte, az a legelső magyar író. Köszönet a fényes „háromságának ! Köszönet — önérzettel mondjuk — a derék magyar nemzetnek, mely a nagy költő iránti nagy tartozását immár lerótta ! — Az oly nemzetnek, mely jeleseit megérti, mely odaadó tiszteletének fényes jeleit adja, méltó helye van a művelt nemzetek családjában. És a nagy költő legtöbb jogot szerzett a magyarnak arra, hogy a civilizáció nagy családjába ő is felvétessék , hogy a hely, melyet elfoglal, ne az utolsó legyen ! ! És neked én édes szülőföldem kell-e elmondanom, ki volt Petőfi Sándor?! Ismered te már rég. Ajkaidon élnek a dalok, melyek az ő lantjának búrjain teremtek. A szerelem üdvözitő édességét, a szerelem szivet átverő kiríját, — a legtisztább hazaszeretet, a szent szabadság, az igazságos népjog dalait ő énekelte meg a legszebben, — arra hogy költő kobzán még aligha szólt az ének ! . . . Értekeld dalait, s akkor érezni fogod a legtisztább szerelmet, imádni fogod e sokat szenvedett édes magyar hazát, méltó lessz a szabadságra, melyet annyi küzdelem és hajh, vérontással szerzett meg bátor nemzetünk. Az ő dalai csodatevőéii A lányka szive megmozdul, életre ébred, szeret , a hontalan hazát talál, a gyávából hős leszen, a rabszolgából szabad ! Ez volt Petőfi dalainak a hatalma és ez lesz mindig. Ugye __ ismered a költők e nagy királyfid ? Ő írta azokat a szép dalokat, melyekígy kezdődnek : „Ereszkedik le a felhő“, — „Hull a levél a virágról“, — „Kis furulyám szomorú fűzága“, — „A virágnak megtiltani nem lehet“, — „Juhász legény, szegény juhász legény“ és még száz és száz ily igazán szép dalt. És ő irta — jól tudod — azt a hatalmas költeményt , mely a szabadság első napjára — 1848. március 15-ikére — ébreszti a szunnyadozó oroszlánt , a magyar nemzetet ! Ő irta a „Talpra magyar“-t. És ekkor a nemzet vele esküdött arra, hogy : „rabok többé nem leszünk !“ A szabadság napja Petőfi hívására sütött ki szegény elnyomott hazánk felhőktől borított egén ! Tiszteld, szeresd, imádd a költőt, a vezért ! Az ő szavaira mint a csaták harsonájának harcra bátorító hangjára indult meg a fegyverbe öltözött nemzet a csatára ; fiz ő dalai vezették a magyar nemzet fegyvereit győzelemre, dicsőségre élettörvények Loreleia; a szívnélküli tudomány pedig gonosz merénylet, herosztratesi rombolás és az emberiség jobb felének Mephistója. Esz és szív nem választható el természetes módon ; összekötő kapocs az akarat . . . Mi következik ebből ? A vastag vonal fölötti és alatti viszonyok megállapítása. A vezércikkek, értekezések, különféle tudósítások s hirdetések inkább a fontoló ész, a gyakorlati felfogás s az anyagi és erkölcsi életszükségletek, hogy úgy mondjam, keresletének s kínálatának kifolyása, — a felebaráti szeretet, vagy ha tetszik, a humanizmus, a köz- és magánügyek jól felfogott érdeke iránti buzgalom fényével s melegével. A tárcacikkek, beszélyek, költemények stb. a kedélyvilág életmozzanatainak bűvös kamrája, a képzelem tarka színvegyüléke, a humor és éle pattanó szikrái, a gúny keserű, de gyomor- és vértisztító labdacsai, az öröm ujjongása, a fájdalom jajkiáltása, . . . s mindez az ész eszményítésének, a gondolkodás higgadt bírálatának kíséretében az igaz, szép és jó szeretetének szolgálatában, a tartalom logikájának s az alak aesthetikájának keretében és az akarat azon nemes céljával, hogy a kellemes- és széppel, a szórakoztató- és szívhez szólóval nemcsak mulattatni, hanem használni is akar. — íme! A vastag vonal fölött és alatt ugyanaz a cél, csak különbözők az eszközök, különböző az alak. Az egyik inkább az észre, a másik inkább a szívre hat, de mindkettő, külön és együttesen is, az akaratra, a És ő, a, csaták dalnoka, ott esett el a harc mezején. Ily halált óhajtott magának. A sors teljesítsé kívánságát. Eltűnt. Senki sem ismeri a helyet, ahol Petőfi nyugszik . . . Nem is halt meg ő : Petőfi nem halhat meg soha ! Él és élni fog örökké a CT magyar nemzet . . . nem, az egész művelt világ minden nemzetének ajkain ! És te magyar nemzet emeld nagggyá, tedd boldoggá az igazi apostolokat már éltükben ! Töröld le homlokukról a létért való küzdelem fáradságos munkájának verejtéket ; — tedd lehetővé, hogy csupán magasztos munkálkodásuknak élhessenek . . távol a hétköznapi élet lelketsikkasztó terheitől. Hozz nekik koszorút éltökben és írdj nekik — kenyeret! Sulik Károly- TÁ, ZZ, Mohácsvidéki tárcalevelek is. A szives fogadtatás, melyben a szerkesztőik udvariassága részesített, az elnézés, sőt elismerés, melyet jóakaró ítélete első tárcalevelem fölött nyilvánított; a buzdítás, melylyel saját páratlan buzgalma a további működésre serkent, nem is emlitvén a kilátásba helyezett s számtani pontossággal kiszámítható nagy osztalékot, kötelességemmé teszik tárcaleveleim közlésének folytatását. Sokan azon hiedelemben vannak, hogy a vastag vonal alatt, a tárcában, csak mulattató, szórakoztató dolgoknak van helyük. A lap egyenlítőjének nézik e vastag vonalat, mely alatt csak a vér kering sebesen, csak a szív dobog hangosan, s csak a tüzes képzelem száguld a végtelen sivatagon, uralkodik a fata morgana tündérországai felett vagy pihenőt tart a délibáb varázsligeteiben. Mily csalódás ! A forró égalj lángoló költészete, Mirza - Schaffy bódító szerelmi dalai mellett halad a beduin hideg számítása, bámulatos logikája, az ókori bölcsészet áttörése, a múmiák vegyészete, Ptolemeosz csillagászata, az egyptomi gúlák évezredekkel dacoló építészete. Az észnélküli költészet csak holdkóros rajongás, veszélyes őrület s az A helybeli kisdedóvó egyesület f. hó Is1-én választmányi ülést tartott. Mint az elnöki meghívó jelző az óvodák létkérdéséről volt szó. E tagadhatatlanul fontos ügy megérdemelte volna, hogy a választmányi tagok a lehetőleg teljes számban jelentek volna meg. De fájdalom, itt is azt tapasztaljuk, mint minden humánus egyleteknél volt alkalmunk tapasztalni, hogy Mohácson minden, de minden szalmatűz. Azon néhány lelkes férfiú jelent meg a kitűzött helyen és időben most is, akiket mindenütt ott látunk, ahol tenni, ahol áldozni kell. A többi választottak távollétükkel tündököltek. Hiába, Mohácson a társadalmi téren megindított nemes célú mozgalmak nagy hévvel tároltatnak ugyan fel, de ez a melegség csak olyan, mint az őszi napsugár, mely néhány percig melegít ugyan, de éltető, tenyésztő ereje csakhamar enyészik. Hogy a pillanatnyi lelkesedést miért követi oly gyorsan a hideg közöny, hogy a tettekre és áldozatokra képes polgárság nagy többsége, miért vonja magát vissza a legnemesebb intézmények pártfogásától , ezt megmagyarázni csak nem lehetetlen. Sokan azt hozzák fel akul, miszerint nem bírják a sok adót fizetni. Igaz, hogy a mohácsi jellemre, az erényre, az egész emberre. Amint az egyenlítő két részre osztja a földtekét, de a két félteke mégis elválaszthatja s együtt véve alkotja az egész földgömböt, valamint, a fő és szív, az ész és kedély elkülönítve működik a lélekbúvár által vont egyenlítő fölött s alatt és mégis elválaszthatlanul alkotja az akarat kapcsával az egész szellemi embert, úgy a vastag vonal is csak képzeletileg, formailag osztja két részre a lapot, mely tulajdonképen egy szerves, elválaszthatan egészet képez, melynek feladata az egész emberre, az egész családra, az egész közönségre, az egész életre hatni. Úgy van! Mi tárcaírók itt semn kezet fogunk a többiekkel ott fenn ; a vastag vonal nem képez közöttünk chinai válaszfalat. Egy cél lelkesít minket s egyenlőn nemes eszközökkel akarjuk a célt elérni. Mi nem leszünk érzelgősek, nem fékvesztett képzelműek, nem ízléstelenek, nem frivolok, nem erkölcstelenek itt lenn* *), s nem lesznek ők *) Különösen két iramlat van a külföldön divatos irodalmi termékek között, melyektől megóva szeretném látni a magyar szépirodalmat. Az egyik amaz érzékcsiklandó ledér áramlat, mely étvágyat ébreszt a gonosz tudásfájának gyümölcse iránt ... A másik az úgy nevezett természeties irány, mely az erkölcsi szemétdombról szedi tárgyait és alakjait . . . Nem hiszem, hogy jó mód volna a tisztaság megkedveltetésére az, ha mindig csupán az aljasságot, durvaságot, piszkot dörgöljük a közönség orrához . . Indíttatva érzem magamat még arra figyelmeztetni, hogy azon mételyező áramlatnak, mely önt méltó panaszra ösztönözte, legtermékenyebb, mert legterjedelmesebb csatornája a, fáj. Egyleti élet.