Mohács és Vidéke, 1882 (1. évfolyam, 1-53. szám)

1882-10-22 / 43. szám

I. évfolyam. 43. szám Mohács, 1382. október 22-én. Társadalmi hetilap: Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség: Hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendek : német­ utca 80. — Kéziratok vissza nem küldetnek. Kiadó hivatal: Hová­ a lapmegrendelések és hirdetések küldendők: német­­utca 44. Előfizetés: Egész évre 4, félévre 2, negyedévre 1 fit. Egyes szám 10 kr. Egyes példányok Brandl János könyvnyomdájában kaphatók. Hirdetések ára : 3 hasábos petit sor egyszeri megjelenéséért: 5 kr., három­szori 4, tizszeriért 3 kr. fizetendő. Bélyegdíj külön 30 kr. A nyíl­t tér egy petit sora 10 kr. Petőfi szobra előtt. Magyarország arcáról az öröm sugárzik, — méltán: legnagyobb költője, Petőfi S­á­n­d­o­r szobra áll ! És e szobor azt hirdeti, hogy az ország méltó költőjére ; e szobor azt hirdeti, h­ogy az ország­ megér­­tette Petőfit, — azt, h­ogy kötelezve érezte magát kora legnagyobb dalnokának az elis­merés, bámulat, imádás hangosan szóló dics­oszlopát felemelni. Az ily imádást a két kő­tábla parancsai sem tiltják, bár azok közt van az is, hogy : „faragott képet ne csinálj, hogy azt imádjad !“ — Nem a kép, nem az oszlop felé száll imádásunk lángja, hanem a szobor ábrázolta fél­isten felé, ki igaz megteremtője a magyar népies költé­szetnek ! . . . Október 15-ike ünnepe volt a magyar nemzetnek, ünnepet ült az egész ország és­­ velünk ünnepelt az egész művelt világ. Petőfi ma már ennek az egész művelt világnak a költője ! Nem hi­valkodás mondatja ezt velünk, hanem a dicső való ; ez igazságot oly tanú is bizo­­nyítja, a­ki egy ország királynéja, Románia királynéja is koszorút tett. Petőfi Sándor szobrára, a költőnő a költőnek ! Büszkén, önérzettel nézhetünk e szo­borra : a legelső magyar hegedű­művész zenéje s a legelső magyar szobrász vésője teremté azt. És a ki a szobrot oly igé­­zetes szavakkal először üdvözölte, az a legelső magyar író. Köszönet a fényes „háromságának ! Köszönet — önérzettel mondjuk — a derék magyar nemzetnek, mely a nagy költő iránti nagy tartozását immár lerótta ! — Az oly nemzetnek, mely jeleseit megérti, mely odaadó tiszteletének fényes jeleit adja, méltó helye van a mű­velt nemzetek családjában. És a nagy költő legtöbb jogot szerzett a magyarnak arra, hogy a civilizáció nagy családjába ő is felvétessék , hogy a hely, melyet el­foglal, ne az utolsó legyen ! ! És neked én édes szülőföldem­ kell-e elmondanom, ki volt Petőfi Sándor?! Is­mered te m­ár rég. Ajkaidon élnek a dalok, melyek az ő lantjának búrjain teremtek. A szerelem ü­dvözitő édességét, a szerelem szivet átverő kiríját, — a legtisztább haza­szeretet, a szent szabadság, az igazságos népjog dalait ő énekelte meg a legszebben, — arr­­a hogy költő kobzán még aligha szólt az ének ! . . . Értekeld­ dalait, s akkor érezni fogod a legtisztább szerelmet, imádni fogod e sokat szenvedett édes mag­yar hazát, méltó lessz a szabadságra, melyet annyi küzdelem és hajh, vérontással szerzett meg bátor nemzetünk. Az ő dalai csoda­tevőéii A lányka szive megmozdul, életre ébred, szeret , a hontalan hazát talál, a gyávából hős leszen, a rabszolgából szabad ! Ez volt Petőfi dalainak a hatalma és ez lesz mindig. Ugy­e __ ismered a költők e nagy ki­rályfid ? Ő írta azokat a szép dalokat, melyek­­így kezdődnek : „Ereszkedik le a felhő“, — „Hull a levél a virágról“, — „Kis furulyám szomorú fűzága“, — „A virágnak megtiltani nem lehet“, — „Juhász legény, szegény juhász legény“ és­­ még száz és száz ily igazán szép dalt. És ő irta — jól tudod — azt a hatalmas költe­ményt , mely a szabadság első napjára — 1848. március 15-ikére — ébreszti a szunnyadozó oroszlánt , a magyar nem­zetet ! Ő irta a „Talpra magyar“-t. És ekkor a nemzet vele esküdött arra, hogy : „rabok többé nem leszünk !“ A szabadság napja Petőfi hívására sütött ki szegény elnyomott hazánk felhőktől borított egén ! Tiszteld, szeresd, imádd a költőt, a vezért ! Az ő szavaira mint a csaták har­sonájának harcra bátorító hangjára indult meg a fegyverbe öltözött nemzet a csa­tára ; fiz ő dalai vezették a magyar nemzet fegyvereit győzelemre, dicsőségre­­ élettörvények Loreleia; a szívnélküli tudomány pedig gonosz merénylet, herosztratesi rombolás és az emberiség jobb felének Mephistója. Esz és szív nem választható el természetes módon ; összekötő kapocs az akarat . . . Mi következik ebből ? A vastag vonal fölötti és alatti viszo­nyok megállapítása. A vezércikkek, értekezések, különféle tudósítások s hirdetések inkább a fon­toló ész, a gyakorlati felfogás s az anyagi és erkölcsi életszükségletek, hogy úgy mondjam, keresletének s kínálatának kifolyása, — a fele­­baráti szeretet, vagy ha tetszik, a humanizmus, a köz- és magánügyek jól felfogott érdeke iránti buzgalom fényével s melegével. A tárcacikkek, beszélyek, költemények stb. a kedélyvilág élet­­mozzanatainak bűvös kamrája, a képzelem tarka színvegyü­léke, a humor és éle pattanó szikrái, a gúny keserű, de gyomor- és vértisztító lab­dacsai, az öröm ujjongása, a fájdalom jajkiál­tása, . . . s mindez az ész eszményítésének, a gondolkodás higgadt bírálatának kíséretében az igaz, szép és jó szeretetének szolgálatában, a tartalom logikájának s az alak aesthetikájának keretében és az akarat azon nemes céljával, hogy a kellemes- és széppel, a szórakoztató- és szívhez szólóval nemcsak mulattatni, hanem hasz­nálni is akar. — íme! A vastag vonal fölött és alatt ugyanaz a cél, csak különbözők az esz­közök, különböző az alak. Az egyik inkább az észre, a másik inkább a szívre hat, de mind­kettő, külön és együttesen is, az akaratra, a És ő, a, csaták dalnoka, ott esett el a harc mezején. Ily halált óhajtott magának. A sors teljesítsé kívánságát. Eltűnt. Senki sem ismeri a helyet, a­hol Petőfi nyug­szik . . . Nem is halt meg­ ő : Petőfi nem halhat meg soha ! Él és élni fog örökké a­­ CT magyar nemzet . . . nem, az egész művelt világ minden nemzetének ajkain ! És te magyar nemzet emeld nagggyá, tedd boldoggá az igazi apostolokat már éltükben ! Töröld le homlokukról a létért való küzdelem fáradságos munkájának ve­rejtéket ; — tedd lehetővé, hogy csupán magasztos munkálkodásuknak élhessenek . . távol a hétköznapi élet lelket­­sikkasztó terheitől. Hozz nekik koszorút éltökben és írdj nekik — kenyeret! Sulik Károly- T­Á, ZZ,­­ Mohácsvidéki tárcalevelek­ is. A szives fogadtatás, melyben a szerkesztő­ik­ udvariassága részesített, az elnézés, sőt elis­merés, melyet jóakaró ítélete első tárcalevelem fölött nyilvánított; a buzdítás, melylyel saját páratlan buzgalma a további működésre serkent, nem is emlitvén a kilátásba helyezett s számtani pontossággal kiszámítható nagy osztalékot, kö­telességemmé teszik tárcaleveleim közlésének foly­tatását. Sokan azon hiedelemben vannak, hogy a vastag vonal alatt, a tárcában, csak mulattató, szórakoztató dolgoknak van helyük. A lap egyenlítőjének nézik e vastag vonalat, mely alatt csak a vér kering sebesen, csak a szív dobog hangosan, s csak a tüzes képzelem szá­guld a végtelen sivatagon, uralkodik a fata morgana tündérországai felett vagy pihenőt tart a délibáb varázsligeteiben. Mily csalódás ! A forró égalj lángoló költészete, Mirza - Schaffy bódító szerelmi dalai mellett halad a beduin hideg számítása, bámulatos logikája, az ó­kori bölcsészet áttörése, a múmiák vegyészete, Ptole­­meosz csillagászata, az egyptomi gúlák évezre­dekkel dacoló építészete. Az észnélküli költészet csak holdkóros rajongás, veszélyes őrület s az A helybeli kisdedóvó egyesület f. hó Is1-én választmányi ülést tartott. Mint az elnöki meg­hívó jelző az óvodák létkérdéséről volt szó. E tagadhatatlanul fontos ügy megérdemelte volna, hogy a választmányi tagok a lehetőleg teljes számban jelentek volna meg. De fájdalom, itt is azt tapasztaljuk, mint minden humánus egyle­teknél volt alkalmunk tapasztalni, hogy Mo­hácson minden, de minden szalmatűz. Azon né­hány lelkes férfiú jelent meg a kitűzött helyen és időben most is, a­kiket mindenütt ott látunk, a­hol tenni, a­hol áldozni kell. A többi válasz­tottak távol­létükkel tündököltek. Hiába, Mo­hácson a társadalmi téren megindított nemes célú mozgalmak nagy hévvel tároltatnak ugyan fel, de ez a melegség csak olyan, mint az őszi napsugár, mely néhány percig melegít ugyan, de éltető, tenyésztő ereje csakhamar enyészik. Hogy a pillanatnyi lelkesedést miért követi oly gyorsan a hideg közöny, hogy a tettekre és áldozatokra képes polgárság nagy többsége, miért vonja magát vissza a legnemesebb intézmények pártfogásától , ezt megmagyarázni csak nem lehetetlen. Sokan azt hozzák fel akul, miszerint nem bírják a sok adót fizetni. Igaz, hogy a mohácsi jellemre, az erényre, az egész emberre. Amint az egyenlítő két részre osztja a földtekét, de a két félteke mégis elválaszthatja s együtt véve alkotja az egész földgömböt, valamint, a fő és szív, az ész és kedély elkülönítve működik a lélekbúvár által vont egyenlítő fölött s alatt és mégis elválaszthatlanul alkotja az akarat kap­csával az egész szellemi embert, úgy a vastag vonal is csak képzeletileg, formailag osztja két részre a lapot, mely tulajdonképen egy szerves, elválaszthat­an egészet képez, melynek feladata az egész emberre, az egész családra, az egész közönségre, az egész életre hatni. Úgy van! Mi tárcaírók itt semn kezet fogunk a többiekkel ott fenn ; a vastag vonal nem képez közöttünk ch­inai válaszfalat. Egy cél lelkesít minket s egyenlőn nemes eszközökkel akarjuk a célt elérni. Mi nem leszünk érzelgősek­, nem fékvesztett kép­­zelmű­ek, nem ízléstelenek, nem frivolok, nem erkölcstelenek itt lenn* *), s nem lesznek ők *) Különösen két iramlat van a külföldön divatos iro­dalmi termékek között, melyektől megóva szeretném látni a magyar szépirodalmat. Az egyik amaz érzékcsiklandó ledér áramlat, mely étvágyat ébreszt a gonosz tudásfájának gyü­mölcse iránt ... A másik az úgy nevezett természeties irány, mely az erkölcsi szemétdombról szedi tárgyait és alakjait . . . Nem hiszem, hogy jó mód volna a tisztaság megkedveltetésére az, ha mindig csupán az aljasságot, dur­vaságot, piszkot dörgöljük a közönség orrához . . Indíttatva érzem magamat még arra figyelmeztetni, hogy azon méte­­lyező áramlatnak, mely önt méltó panaszra ösztönözte, leg­termékenyebb, mert legterjedelmesebb csatornája a, fáj­. Egyleti élet.

Next