Mohács és Vidéke, 1882 (1. évfolyam, 1-53. szám)

1882-12-03 / 49. szám

sem­ e kényes kérdés boncolgatásába ; mert tudom, hogy az őszinte szó sokszor nem tetszik, s hogy könnyen félreértik és elité­lik az embert, kivált az oly dolog sem, mely több érdeket érint . . De végre is egy lap­nak nemcsak joga, hanem kötelessége is minden közügyét tárgyalni, mert csak így tisztulhatnak az eszmék és csak igy derül­het ki: mik lennének tehát a legcélszerűbb teendők, melyeknek segélyével a közös bajt megszüntethetnék?­­— És én ezen tárgya­lást a legjobb akarattal és tehetségem sze­rint ezennel lapunkban is megkezdem. — Arra, hogy az egyik zsidóbarátnak, a másik meg zsidóellenesnek fog tartani, előre is el vagyok készülve . . De arról is meg vagyok győződve, hogy az elfogulatlan nagyobb rész nézeteimet helyeslendi. Nincs oly kérdés, mit józan észszel és jó­akarattal a közérdek javára meg nem le­hetne oldani. A zsidó kérdéssel sincs más­ként,­ csak elfogulatlanul kell azt tárgyalni, és különösen nem kell soha feledni, hogy­­ a magán­érdeket a közérdeknek alá kell vetni, és hogy a közérdeket az egyesek ked­véért feláldozni nem lehet. A zsidó kérdés nem egyszerű­, felekezeti, h­a­n­e­m­ n­a­g­y f­onto­s­­s­á­g­ú, országos kérdés, melyet tehát nem szűkkeblű, f­e­l­e­k­e­­z­e­t­i, h­a­nem országos s h­­a­z­a­fi­a­s szempontból lehet csak elbí­rálni és megoldani. Felekezeti s­z­e­m­pontból azt so­h­a m­e­g n­e­m­ oldjuk; hazafias, s­z­a­b­a­d­e­l­v­ü­s ember­ b­a­r­á­ti s­z­e­m­pontból a­z­o­n­­b­a­n : igen. Dr. S­e­r­­­i. Szóljunk egyről-másról. VI. A küldött jegyzőkönyvi kivonathoz még csak azt adjuk, hogy az idézett iskolaszéki gyűlés ál­tal az elnökség fölkéretett, miszerint az iskola­szék nevében és megbízásából most, báró Bőszín János úrhoz kérelmező iratot intézzen , mit az elnökség készséggel elfogadván, e méltóságához a következő sorokat intézte: „Méltóságos Báró és Egyházvédni! A dunaszekcsői r. kath. isko­laszék folyó hó 24-én tartott gyűlése mind az egyházi, mind a világi tanfelügyelőségnek hiva­talos és sürgős felhívása folytán és pedig az 1868. t. c. 34. §-a értelmében, hogy a dunaszek­­csői iskolaszék, tekintve a tanköteles gyermekek létszámát még egy tantermet és egy altanitói állomást létesítsen — elhatározta. (Lásd a már idézett 2., 3., 4. pontokat az ismétlés elkerülése végett.) Ezeknek előzetes fölemlítése után bátor­kodom a dunaszekcsői r. kath. iskolaszék ne­­­é­­ben és megbízásából mint annak egyházi elnöke Méltóságodat alázattal és mély tisztelettel föl­kérni, méltóztassék, meghallgatva kérésünket, a föntebb előadott cél létesítésére magas kegyével hozzájárulni s a dunaszekcsői kath. híveket, kik velem együtt nem szünendnek meg a felséges Istent Méltóságod boldogságáért szivük buzgal­mával eldeni, megörvendeztetni s kegyes adomá­nyával gyermekeik nevelése s oktatására nagy­lelkűen közreműködni, hogy ez által a keresz­tény vallás, a jó erkölcsök és a magyar haza föl­viruljon, tudván, hogy elvesz a nép, mely tudo­mány nélkül való ! A dunaszekcsői nép anyagi állása tudva van Méltóságod előtt, valamint a legközelebbi időben nagyobb kiadásai is ismeretesek, hogy csak a v­é­d­­gát építését és az iskolahelyiség vételárának törlesztését említsem; amaz 30, ez pedig 10 ezer forintra rúg. Oly összegek, miknek lefi­zetése sok gondot és nagy erőmegfeszítést igé­nyel. A felhozott indoknál fogva bátorkodom is­mételni alázatos kérelmünket, esedezvén, méltóz­tassék kegyes válaszával engem, illetőleg a du­naszekcsői r. kath. iskolaszéket magas elhatáro­zásáról értesíteni, hogy a hatóság által sürgőtt további teendőkben a törvény kívánalma szerint mielőbb és sikeresen eljárhassunk. Bátor vagyok megjegyezni azt is, miszerint a társbirtokosság és a politikai község más val­­lásfelekezetű­ekből is állván, az iskolaszék fönt­idézett gyűlésében azt határozta, hogy a görög­­keletiek is aránylag részesíttetni fognak az isko­lai célokra adományozott földek jövedékéből , mely állatok szintén és pedig kizárólag a tanoda érdekeire lesz felhasználandó, hogy így a duna­szekcsői lakosok sarjadéka, jövő nemzedéke az oktatás és nevelés áldásaiban részesüljön; mert az egész községnek kiváló érdekében áll, hogy bármely vallásfelekezetnek legyenek is Du­­na-Szekcső lakosai, azok egyenlőkép kellő okta­tás és nevelésben részesüljenek ; mert csak igy remélhető a szellemi s anyagi jólét előmozdítása, eszközölhetése. Mik után mély és hódoló tiszteletem kije­lentése mellett vagyok Méltóságodnak — Kelt Duna-Szekcsőn, szept. 26-án 1882. alázatos szol­gája Garay Alajos s. k. plébános, tanodaigazgató s iskolaszéki egyházi elnök.“ Ezen kérelmi iratra a válasz igy hangzik : „Ft. Garay Alajos plébános urnak Duna- Szekcsőn. Ft. Plébános ur! Duna-Szekcsőn szept. 26-án kelt mélt. Báró uramhoz intézett nagybecsű levelére mélt. Báró ur megbízásából van szeren­csém ft. Plébános urat értesíteni, miszerint a dunaszekcsői utóbbi iskolai szükségletekre mélt. Báró uram 1000, azaz : egyezer forintot kész­pénzben és a volt városi birkaistálló és major helyén kijelölt és még eladatlan 5 házhely térsé­gét természetben felajánlani kegyeskedik. — Mél­­tóságos Báró uram ez ajánlatát a fenn irt iskola­célokra Bácsmegyei Rezső helybeli ispány ur minden pillanatban át- s kiszolgáltatni innen kö­telezve van. Kiváló tisztelettel Gicz, 1882. okt. 1-jén Bertalanfy István s. k. g. intéző.“ Ezen nemes és nagylelkű adományhoz nem kell kommentár; egyszerű fölemlítése bőven elég arra, hogy meghajoljunk és hálás elismerésünket nyilvánítsuk mindazok előtt, kik a tanügynek nagy fontosságát beismerik és annak horderejét a népek és nemzetek életében tudják és hirdetik ; mert a történelem lapjait alaposan és behatóan kutatván, megtanulták, hogy csak akkor emel­kedik föl a nemzet, ha tudományosan mivelt és képzett. E kép alapja meg van vetve törekvésünk si­kerének és a törvény kívánalmának. Ezen biztos és szilárd alapra építeni akarván, ismét tanács­kozásra gyűltünk egybe s pedig folyó hó vagyis október 12-én, meghívtn az iskolaszék gyűlésére a kath. hitközség tagjait is, hogy az iskolaszékhez intézett felsőbbi rendeletekkel őket megismertessük és a történtekről, a tanügyre vo­natkozva, értesítsük. A gyűlésen nemcsak az iskolaszéki tagok, hanem a hitközség tagjai közül is igen számosan egybe gyülekezvén, az elnökség megnyitó azt és előterjesztő a tanácskozmányi tárgyakat, megma­gyarázván, hogy a­mit a hatóság sürget a fen­álló törvények értelmében, azt nekünk teljesíte­nünk kell, azt elodázni nem szabad; Így tehát csakis a módozatok felett lehet tanácskozni, hogy mikép létesith­etni? Ezek után az eddigi tör­ténteket adá elő s felolvasó azon jegyzőkönyve­ket, melyek a többször említett tanügyre vonat­koznak. Midőn b. Bésán János egyházi védnr nagylelkű adományát illető levelét, mely okmá­nyul szolgál, felolvasta, lelkes „éljen“-ekben tört ki és azokat sokszorosan hangoztató az egész nagy gyülekezet és ezzel hálás köszönetet nyil­vánító az adományozó iránt, mit jegyzőkönyvileg is megörökíteni óhajtott és midőn az elnökség kijelenté, hogy már is intézett a kegyes adomá­nyozóhoz hálaköszönetet, ez közhelyesléssel ta­lálkozott. A tan­ácskoz­ós árny folyamán hangsúlyozta az elnökség, hogy a többször érintett célra kívána­tos volna, ha a hitközség is földadomány­­nyal járulna hozzá, hogy az alapítványul szol­gálna a tanít­ói állomás szervezésére, illetőleg a tanító fizetésére, a földek ugyanis haszonbérbe volnának adandók és így azok jövedéke biztosí­taná évi fizetését. E pontnál megeredt az ár és szétözönlött, és csakis az elnökség kitartó türelme s erélye terelhető vissza medrébe azt, hogy a tanácskoz­m­á­nyt tovább lehetett folytatni. Többen szóltak az ügyhöz, néha-néha szen­vedélyesen is és a tárgytól eltérőn, de mégis oly kép, hogy őket a haszontalan és célra nem vezető invektiváktól el lehetett vonni s csakis egy fiatalabb­tól kellett az elnökségnek a szót megvonnia, mert az illető sértő kifejezése­ket kezdett használni, ki aztán a gyűléstem­et nagy hasznúan el is hagyta. így hullámzott ez egy ideig , mit csodálni alig lehet, ha meggondoljuk, hogy a nép ereje, az anyagiakat értvén, oly sok részről vételik igénybe — de ha meg kell lenni, meg kell lenni! A kedélyek lecsillapulván, az elnökség fel­szállta egyeseket sorrendben nyilatkozatra, kik aztán belátva a hozandó áldozat szükséges vol­tát, kijelentik, miszerint föld­adománynyal nem járulnak ugyan a tanítófizetési alaphoz, hanem a hitközség nevében 2000, azaz: kétezer fo­rintot felajánlanak akép, hogy ez pár szám után egyenlőkép ki­vettessék és ezen befolyt összeg tőkét képezzen, melynek kamatai a nevezett célra fordittassanak; mi el is fogadtatott azon hozzá­adással, hogy a később beköltöző csa- l­á­d­o­k is köteleztessenek ezen, reájuk eső ille­téket a tőke gyarapítására lefizetni. Ezen ajánlat az elnökség kijelentése szerint határozattá emeltetett és egy év lefolyása alatt a pénz behajtása elrendeltetett, addig pedig az önálló taní­tó fizetéséről az iskolaszék felada a leend kellően gondoskodni. Ez meglevőn, a gyűlés az elnökség által fel­oszlattatok. Elmélkedjünk egy kissé mindezekről. Leg­először is feltűnik, hogy a tanügy napjainkban dicséretes lendületet nyert , mert vannak, hála a Gondviselésnek, oly férfiaink, kik anyagi s szel­lemi áldozatokra egyformán készek és a közjó előmozdításában fáradhatlanok­­ majd a népet; ez is kezdi belátni, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem szellemi táplálékra is van szük­sége, melytől ha megfosztatik, igen könnyen esz­közzé aljasul mások kezében — azonban hogy e részben még igen sok küzdelemnek nézünk eléje, az eluitázhatlanul igaz ! Észlelhetjük azt is, hogy a kormányok in­tézkedése, ha még oly üdvös és hasznos, a t­á­r­­s­a­d­a­l­m­i tényezők erélyes közreműködése nélkül csak jámbor óhajtás marad ; mit különö­sen a tanügy érdekében szemlélünk , tehát nekünk társadalmi tényezőknek kell a tanü­gy élére áll­nunk és habár inkább kellemetlenségeket kényte­­lenittetünk is eltűrni, mint elismerésnek, vagy épen hálának örvendeni, csü­ggedetlen kitartással — tennünk kell ! Leginkább pedig az általunk tisztelt tanítói személyzetnek nemes és kötelemszerű feladata bármi áldozattól vissza nem riadni, hanem szüntelen tenni és ismét tenni ! Fáradhatlan tevékenysége biztosítja neki nem csak az inteligencia elismerését, hanem a nép ragaszkodását és szeretetét nemcsak, hanem még emléke is áldásban fog élni sokáig, igen sokáig! Garay Alajos: „Ok­ ! teljesült az a régi „Az én vágyára!“ A tisztem most már az, hogy az Urat áldjam le (Sz. N.) És áldom is mind a siromig ! Két jó nagy, tágas, egészséges szobám van, egyik az utcára ablakaival. Jó meleg konyhám, födött — s kettős ajtóval rajta, a belső üveges, — „sparherdedés. Kamrám, istállóm, ez csere­pes, —­ jó törös. Pincém az épület alatt. A pap­lak zsindelyes ugyan, de jól gondozott. 150 fo­rintba került, kemény fából való, vastag deszká­ból készült, zsindely-tetejű, egy baromfi- és két sertés-ól, egy födél alatt, zárosak. Nagy haszon­­vehető kertem. Tágas udvarom, melyben hatalmas „kerekes“ mély hűz van, miből a kristály-tiszta hideg ivóvizet a falu egy részének „kackiás“ menyecskéi s „helyre“ lányai, e barna — „fe­hércselédek“ hordják ragyogó bádog-kannában, takaros fejükön .... Oly „frissek,“ úgy sietnek, tüzet kellvén gyujtaniok, — annak az „ember“­­nek, meg az élemedett szülök- s testvéreknek ebédet készítendők . . . Füstölög a kémény, barna lány alatta, Piros szoknya rajta, tüzet szit tű­z ajka .­­ De gyöngy teremtés is! jaj az áldomatta! — Muzsikaszó zendü­l . . megrebben a lányka S arcába csap szive édes lángolása . . . — S ni! mint csak a cica, egyet iramodik, A pitvaraitól­?«a hogy’ megállapodik, Nyomkodja köténye sarkával szép szemét S néz . . elébe tartván parányi tenyerét . . . — Ah­! de az a rút füst? napsugár-e? vagy mi? Nem akar szemének sehogy békét hagyni : Könybe lábad . . s néz . . néz . . ölj! az a gyöngy legény „Elkövetkezni“ jött: hajh! „idegenbe“*) mén . . Holnap viszik messze — „Taliánország“-ba! — Ezután úgy litják: „császár katonája!“ — Leveles kerítés enged a szép lánynak, Kihajlik . . s oda súg kedves galambjának . . — De hisz virágos kis kertbe’ van a lányka. Rozmaringot tűz az „újonc“ kalapjára! — Vagy hogyha úgy is volt, hogy meg is csókolta? Isten tudj’, látják-e még egymást? vagy soha.“ (Sz. N.) A „parókhia“ előtt megy el az országút. Érdekes látványosság, midőn mint most is, Simontornyán „sokadalom“ (országos vásár) lé­vén, az itten keresztül vonuló 10—12 város, falu, pusztáról való, különféle népviseletű­ s táj­­beszédü, — vásárra, kocsi-háton s gyalogszer, gyermekies örömmel menő, ünnepi ruhába öltö­zött férfi-, nő- s gyermek-sereget nézem . . . . Mintha csak hajtanák ! . . Némelyek eladó „por­tékáit visznek kocsin s gyalog. Ez lovakat, a másik tehenet vezet, — sertést hajt­amaz. Ez a nagy, „vásári ládával“ s „sátorfákkal“ a kocsin, zörögve, — „mesterember.“ Emez „batyu“-ban a hátán, görnyedve, — s a másik fején emel va­lamit s a változatosság kedvéért egy-egy hintá­val vágtat el a „négyes,“ del­őkkel a hintó sar­kaiban, — úri könnyedséggel dőlve el ... . kik még csak úgy — egy „jó napot“ csinálni ma­guknak, rándulnak el, — üres kocsin, vagy üres kézzel, üres fejjel, — teli „degez“ — „bugyelá­­ris“-eld­. — No de majd visszafelé !! . . . Még érdekesebb ezeket mint visszaérkezőket látni, alig lévén vége-hossza a „karavánénak . . A „jó áldomást“ ivott, kocsin jövők dalolva, („gajdolva“), düledezve a „saráglyában,“ kalap és konty — félreütve, — hajtatva, futtatva, egymást „elkerülni“ igyekezve, — s más kocsik megrakva a vásárolt „portékák“-kal: „tulipán­­tos“ láda, „sifonyér,“ bölcső, „supelláros“ ágy, (nyoszolya), teknő, bordó, faabrincs, nyújtó-deszka, sütő-lapát, „szekrény“-nyel stb. — s a gyalog­szer jövök: lányok, legények, menyecskék, idősb asszonyok s férfiak és gyerekek — enyelegve s dévajkodva, — cipő, csizma, „kékbeli,“ kendő, „rokona“ s „rékli“-nek való maték­ja s „meny­ *) „idegenbe,“ — a külhon helyett használja a nép. (Sz. N.)

Next