Mohács és Vidéke, 1884 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1884-01-06 / 1. szám

őrizni azok működését ; a közügyek terén előforduló bajokra azok figyelmét felhívni, azok orvoslását sürgetni , intézkedéseiket bírálni, sőt a netán előforduló hanyagságot, kötelesség mulasztást meg is róni. Az elöljárók is csak gyarló emberek lévén, nem láthatnak, nem hallhatnak mindent és nem gondolhatnak mindenre. Midőn tehát az elöljárók által nem látott és nem hallott bajokra, hiányokra az ő figyelmüket felhívja a sajtó , ez segédkezet, alkalmat nyújt nekik, hogy e bajokat, hiányokat orvosolják. Mi tehát azt óhajtjuk elöljáróságunktól, hogy felszólalásainkat a kellő figyelemre méltassák ; ha bírálunk vagy talán kénytelenségből néha-néha megrovunk, ne tekintsék ezt személyes támadásnak; elvünk mindig az volt, sine ha et studio egyedül az ügy mellett felszólalni, személyt soha sem kívántunk megtámadni, annál kevésbé megsérteni. A múltban sokszor rész néven vették a közügy érdekében tett felszólalásainkat anélkül, hogy azért, a feltárt hibák és bajok orvosoltatak volna De hiszszük, hogy ezen soraink folytán az új elöljáróság más szemmel fogja nézni a közügy érdekében teendő jóakaró figyelmeztetéseinket és azokat több figyelembe fogja részesíteni. Ezzel tartozik hivatásának, mely — éppen úgy, mint a miénk — a közügy hű szolgálatában áll. Ezt várjuk és reméljük is mi az új elöljáróságtól Most pedig üdvözöljük új elöljáróinkat három évi hivatalos működésük kezdetén. Kívánjuk, hogy tetteiket tisztán a közügy iránti szeretet jellemezze ; hogy városunk érdekei bennük hű képviselőkre, önzetlen harcosokra találjanak; hogy a közjó előmozdítására irányuló törekvéseiket a kellő siker koronázza és így kiérdemeljék azon szép bizalmat, melyet polgártársaik irántuk tanúsítottak, midőn ezek őket a város élére állították ! Községi önkormányzat. Restauráció. Mohács nagyközség pársága e hó 3kán választotta meg elöljáróit három évre. A választás eredményének limitálását jelen számunk első cikkében találják olvasóink. E helyen csak a választás folyamának feljegyzésére szorítkozunk. A választásra kitűzött határidőt megelőző napon — e hó 2-án — d. u. 2 órakor történt meg a képviselő-testület részéről az elöljárók kijelölése. Kandidálva lettek : A bírói állásra : Budre F Ferenc, Sepac Elek és Witt József. Az albirói állásra : Kész Pál, Jaksics Joka és Kersics Luka. Esküdteknek : 1. Az első tizedben Simics Antal, Jaksics Joka és Kersics Luka. 2. A második tizedben : Ivanác András, Csernics Mária és Laszlovics Iita. 3. A harmadik tizedben : Panics István, Pabula Jesto és Suman Láza. 4. A negyedik tizedben : Varga Imre, Szabó István és Ivanác András. 5. Az ötödik negyedben : Princz György, Lőrinc Sándor és Vörös György. 6. A hatodik tizedben : Lőrinc József, Varga Pál és Kis Húsz István. 7. Végül a hetedik tizedben : Vörös János, Sebők Mihály és Schneeweisz Henrik. Pénztárosnak : Hüll János, Preiszberger Nándor és Weisz Jakab. Végül : Ellenőrnek : Mándy Gyula, Kisszély Nép: János és Jancsics József. Ezen kijelölés alapján a választás másnap, azaz január hó 3-án reggel 9 órakor következőképpen ejtetett meg : Megválasztottak : Bírónak : Bubreg Ferenc közfelkiáltással. Albirónak : Kész Pál közfelkiáltással. Esküdteknek : Az 1-ső tizedből : Simics Antal szavazattöbbséggel Jaksics Joka ellenében ; a 2-ik tizedből : Ivanác András közfelkiáltással ! a 3-ik tizedben : Panics István közfelkiáltással ; a 4-ik tizedből : Varga Imre, közfelkiáltással ; az 5-ik tizedből : Princ György 211 szavazattal, Lőrinc Sándor ellen, ki 152 szavazatot kapott; a 6-ik tizedből : Varga Pál közfelkiáltással. A 7-ik tizedből : nem lett esküdt választva, mert abból való az albiró. Pénztáros lett : Hüll János közfelkiáltással és végül: Ellenőr : Mándy Gyula, szintén közfelkiáltással. A választás megejtése után rögtön összeülvén a községi képviselő-testület, ennek szine előtt letették a megválasztott elöljárók hivatalos esküjüket. Ezután az újonnan megválasztott bíró a választópolgárok előtt megjelenve, beszédet intézett hozzájuk. Először is visszapillantva elmúlt három évi működésére, utalt a város pénzügyi viszonyainak azon zilált állapotára, melyben ő azokat hivatalba lépésekor találta és melyet még ma is érezünk ; e zilált anyagi viszonyok igen sokszor nagy akadályt képeztek, midőn valami jót és üdvöst kellett vagy lehetett volna létesíteni. Felemlítette mindazon intézkedéseket, melyek hivatalviselése alatt az ő mint a város fejének közbenjöttével a város vagy lakosainak érdekében történtek (a Duna partján levő három hold városi földnek 20.000 frton történt eladása, lovas kaszárnya építése, szigeti védtöltés készítése stb.) De bármit és bármiként cselekedett is, mindig csak a közjó, a város és polgárainak érdeke lebegett szemei előtt. Nem feledkezett meg a községi képviselő-testületről dicsérőleg megenlékezni, hangsúlyozván, hogy ami jót és üdvöst isa kirótott, abban a képviselő-testület vagy kezdeményező vagy az elöljáróság hathatós támasza volt. Újonnan történt megválasztására áttérve, körülbelül így szólt : „Önök, polgártársaim, engem újabban is a birói székbe ültettek. Midőn önöknek ezen bennem helyezett bizalmukért köszönetet mondanék, vegyék tőlem azon biztosításomat, hogy valamint eddigi működésemben engem csakis városunk és polgártársaim java és érdeke vezérelt, úgy ezentúl is legfőbb törekvésem leend, a reám bízott ügyekben pontossággal, lelkiismeret- és becsületességgel eljárni, minden lehetőt a város javára és hasznára fordítani. De az erre irányuló működésemben t. polgártársaim támogatására van szükségem. Arra kérem Önöket, legyenek bizalommal , ne legyenek kishitűek, félénkek és ne riadjanak vissza az első nehézségektől, hanem egyenek összetartók, szorgalmasak és pontosak hazafias kötelmeik teljesítésében. Iparkodjanak úgy állami, mint községi és hitfelekezeti adójukat évnegyedenként, pontosan megfizetni • könnyebben esik ez Önöknek így, mintsem ha egyszerre nagyobb összeget kellene befizetni Az elöljáróság rendeleteit ne vegyék közönyösen hanem teljesítsék az azokban fogolt intést,a’ sebet és könnyítsék meg az° eljáróknak a felsőbb rendeletek keresztülvitelét.* Beszéde végén felemlítette, hogy az idénre nézve a bor és imsfogyasztási adó bizonyos Schwarz bajai lakosnak adatott haszonbérbe az eddigi léöőo ft helyett 26.000 frtért, melyet a képviselő-testület eleinte nem tartott a város részéről megadhatnak ; midőn aztán később egy évi kötelezettség mellett a 26.000 írt. is megajánltatott, a pénzügyminiszter a város ezen ajánlatát mint elkésettet nem vette figyelembe. Felhívta tehát a polgárokat, hogy most már nyugodjanak meg ebben , vallják be lelkiismeretesen boraik mennyiségét, de minél kevesebbet fogyaszszanak belőle.—A bíró e beszéde a polgárság közt jó hatást keltett. És ezzel a községi restauráció befejeztetett, annak szivszaggató fájdalmát, csodát miveit. Az ifjú édesen hivogató szózatára a leány ajkairól egy halk sóhaj lebbent el, az ifjú csók halmazára egy hosszú csók válaszolt s végül a leány fölemelé karjait s átfonván azokkal az ifjú nyakát, fölült a koporsóban. A leány feltámadt halottaiból , az ifjú örömtől sugárzó arccal, túl boldogan kisérte őt vissza a szülői házba. * Évek múltak. Az ifjúból férfi lett. A létért való hosszú küzdés után végre sikerrel befejezte tanulmányait. Önálló, független ember lett. Szerelme azonban változatlan maradt. Szívében még mindig híven éltek ugyanazon édes érzelmek, melyeket mint ifjú táplált a kis szőke leány iránt. Most is ugyanazon egy óhaja volt, melynek már első szerelmi vallomása alkalmával kifejezést adott, hogy t. i sztve választottjának az oltár előtt örök hűséget esküdjék. Sietett is óhaját valósítani. Mint önálló férfi önérzettel lépett a leány szülei elé, hogy megkérje tölük annak kezét, melyet — miután a leány is úgy akarta — könnyen meg is nyert. Elérkezett a boldog perc, melyben a két szerelmes az oltár zsámolyánál őszinte s a boldogságtól hevesen dobogó szívvel elmondták kölcsönösen a „holtomiglan - holtodiglanét, megkötvén e szent frigyet, melyet esküjük szerint csak a halál bonthat fel. Vájjon képzelhető-e nagyobb boldogság egy nemesen érző férfira nézve, mint az, mely szivét akkor eltölti, midőn ifjúkori szerelmének tárgyát, azon nőt, ki ábrándjainak eszményképe, bő vágyainak ne továbbja volt, kinek birhatásáért nehéz küzdelmeket vívott, mint sajátját, mint hitvesét szerető keblére vonhatja ? ! Nyújthat-e férfinak nagyobb üdvöt, mint azon tudat, hogy van egy gyengéd, nemesen érző neje, kinek nincsen egyéb vágya, mint híven szeretni és boldogítani azt, ki őt élettársul választotta, ki osztozik az ő örömében és bánatában, ki még akkor is talál vigaszul bátorító szavakat, midőn ő (a férj) már remélni sem mer ? ! Igen, boldogok voltak mindketten, boldogok egymásnak kölcsönös leírása által ! Ha még hozzáteszszük, hogy e boldogság még növekedett, midőn házasságuk gyermekekkel jön megáldva ; midőn a gyengéden szerető anya boldog szerelmének zálogait az első lépésre tanította vagy az „apa“ szó kiejtésére oktatta : lehet az olvasónak gyenge fogalma eme boldogságról, melyet leírni nem, hanem csak érezni lehet. A ki látta a szelidlelkű, szende kis nőt, az ennek finom arcáról leolvashatta a keblében honoló mennyei boldogságot. De igaz marad ama régi mondás, hogy semmi sem állandó az ég alatt. Vagy a kegyetlen sors megirigyelte, hogy a földön — a siralom ezen völgyében — ily nagy boldogság lakozik, vagy talán az isten úgy gondolta, hogy a bűnös föld nem érdemli meg, miszerint rajta angyal éljen s hogy ennek inkább ott fönn a mennyországban a helye : a hű hitvest, a gyengéden szerető fiatal anyát boldogsága tetőpontján kiragadta a szerető férj és gyermekek ölelő karjaiból a kérlelhetlen halál. Megszűnt dobogni a nemes szív, mely oly igazán, oly forrón szeretni és szerelmében nemcsak önmaga oly boldog lenni tudott, hanem egyszersmind szeretett férje lámára a mennyországot a földre levarázsolni épes volt. Nem kísértjük meg leírni nagyságát azon űrszaggató fájdalomnak, mely a szegény téri sirét e csapásra marcangolta ; nem a kétségbesést, mely lelkét elfogta, midőn a drága hamvak elött bezárult a rideg sir, a honnan nincsen ibbé visszatérés. A ki valaha egy drága személy elhunytát siratta, annak fogalma lehet az a fájdalomról ; a kit pedig a sors ily csapástól legóvott, annak hiába ecsetelnek, mert ezt csak térezni lehet, de szóval kifejezni nem. Zokogása közben eszébe jutott ifjúkori élénk ima, melyben az elvesztett drága lényt halottiból feltámasztotta ; most is szerette volna inni, hogy álmodik , de kis gyermekei keserves írása, a sirba bocsátott koporsói'* hulló görönyök ijesztő robaja elég élénken figyelmeztettek, hogy ébren van és hogy az, a miről szeretne, a álom lenne, a szomorú vaó • • • * Még ma is szorgalmasan eljár a férj gyepmekéivel a temetőbe elhunyt neje sírjához. Elmrengve vissza-vissza gondol az elmúlt időre. Visszaidézi emlékébe arany ifjúság kora , mikor első szerelmi vallomását tette, mikor szive álasztottjával a még csak remélt boldogságul seregett ; visszaemlékezik 1700 boldog órára, midőn az imádott arának örök hűséget esküdött, azon időre, melyet vele mint szerető nejével gyütt töltött. Elmúltak e szép idők ; eltűneveztek, mintha minden csak egy álom leolna ; de egy tekintet a sima, hideg sírkőre, és lőtte van a rideg való... Közgazdaság Vasúti összeköttetéseink mizei !( — A mohács-pécsi és budapesti pécsi vasutak ívjavezeé gének figyelmébe. Az emberi nem jóllétének és tökéletésének egyik alapfeltétele és biztositéka a közlekedés. A közlekedési eszközök valódimérői az általános ipari műveltségnek és polgársultságnak, leghathatósabb előmozduli és terjesztői az anyagi, szellemi és politikai művelődésnek. De áll ez fokozott mértékben különösen a vasutakra nézve, melyek nemzetgazdasági és általános művelődési tekintetben felülmúlnak minden többi szállítási és közlekedési eszközt. A vasút általában azon közlekedési és szállítási eszköz, mely a személy és áruforgalom nagyban való közvetítője, mely közeli érintkezésbe hozza az ország egyes vidékeit egymással, és ezeket ismét a fővárossal, mint az anyagi és szellemi fejlődés központjával, úgy a gazdag és mivelt külfölddel, amelyeknek valamely vidékhez való minél közelebb hozatala mellőzhetlen feltétele azon vidék gazdászati, anyagi és szellemi fejlődésének. Mohács és vidékének lakossága e tekintetben szerencsés helyzetnek end Vasút vezet Mohácsról a magyar ál - T ’ társországokba, a magyar isztrák vidékekre, az osztrák fővárosba é, az utód helyekről Európa minden részébe. Az összeköttetést illetőleg azonban kli iibség van kölföldi és hazai vasúti összeköttetéseink között Mert mig a mohács-pém ,, s-, így kanizsai vasútvonalon az egyes állomásokon való Kos., s z a s b időzés nélkül utazhatunk a tőlünk kelet- és északkeletre fekvő külföld minden irányába , addig, ha itthon a magyar fővárosba óhajtunk vasúton utazni, Pécsett majdnem félnapi, a magyar alföldre vagy Slavoniába való utazásunk közben pedig a közeljevő villányi vasútállomáson az említettnél még több időt kell az egyenes összeköttetés hiányában töltenünk. Nyáron ez nem volna reánk nézve nagy baj , mert ekkor hajón mind fölfelé a fővárosba.