Mohács és Vidéke, 1885 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1885-10-18 / 42. szám

szel együtt a jellemet, ha nem szerez ér­vényt az igazságnak, nem nemesíti meg az emberi lelket. Vannak hatalmas tényezők, melyekkel csodákat lehet művelni : vallás, művészet, tudomány ! Az ezek iránt fogé­kony ember elméje és lelke elismeri és tisztelettel fogadja a törvényt is, mert tisztult elméjével megérti és megérzi neme­sült lelkével, hogy a törvényen alapul a rend, hogy­ a törvény gyümölcse, nyil­­vánulása a jog­ és igazságnak és igy tudni fogja, hogy : „szent a törvény“. Községi élet.. Mohács községi képviselőtestülete a folyó hó 16-án közgyűlést tartott. Nem csak ezen, de már az ezt megelőző három-négy közgyűlé­sen sajnosan kellett tapasztalnunk, hogy város­atyáink legnagyobb része vagy éppen nem vagy nagyon is csekély mérvben viseli szívén a köz­ügyét ; midőn a községi képviselők választásá­ról van szó, akkor sokan vágyódnak a nép bi­zalma által való kitüntetés után, a­nélkül, hogy meggondolnák, miként a képviselői állással kö­telességek is járnak, minek aztán az a követ­kezése, hogy midőn a nép bizalma őket a vá­rosatyái díszes polcra emelte, mit sem törődve a nép bizalmával és az elvállalt kötelességekkel, a közgyűlések tájára sem néznek, megelégedvén azzal, hogy néhány lelkesebb képviselő intézzen el helyettük mindent de azért minden alkalom­mal halljuk őket lármázni és a városi ügyekben történő intézkedéseket a leghevesebben bírálni. De nem csak a választott, hanem a virilis kép­viselők nagyobb részére is ráillik, a­mit mon­dottunk. Ezen apathia a közügyeket komolyan szívén viselő polgárt arra képes indítani, hogy az önkormányzat és alkotmányosság célszerű volta fölött kétségbe essék. Váljon azon szem­pontból, hogy a hanyag és a közügyek iránt érzéketlen városatyák kötelességeikre mintegy kényszeríttessenek, nem lenne-e célszerű kataló­gus-felolvasást behozni s a hiányzók neveit hir­­lapilag közzétenni? Ez ugyan drastikus eljárás lenne, és nagyon szomorúan illusztrálná közálla­potainkat, de legalább azt eredményezné, hogy városatyáink vagy hivebben teljesítenék köte­lességüket,­ vagy pedig egyik-másik lemondásra bivatnék, hogy érdemesebbnek adjon helyet. . . . A múlt­­gyűlés jegyzőkönyve hitelesíttetvén, az elnöklő­ bíró előterjeszti a­ közvágóhídnál a felsőbb Tinősttg által követett hozzáépítések ter­vét, költségvetését s a marhavágásra vonatkozó szabályrendelet-tervezetet. A közgyűlés az épít­kezés tervét elfogadta, az építésnek árlejtés út­ján 1800 frt kikiáltási ár mellett leendő kiadá­sát és az építési költség fedezésére ideiglenes kölcsön felvételét elhatározta ; a kölcsön törlesz­tésére pedig azon díjak fordítandók, melyeket a mészárosok s mindazok, kik elárusítás céljából állatot levágnak, a szabályrendelet értelmében üzetni tartoznak. E ezután a szabályrendelet-ter­vezet­­ olvastatván fel, az elfogadtatott; ennek határozmányaiból mint leglényegesebbet kiemel­jük : A vágóladon vágandó le minden nagy és apró marha — kivéve a sertést; vágási díjul fizetendő egy drb. marha után 1 frt, egy­ borjú után 20 kr., egy juh, bárány és kecske után 10 szellemtelen ugyan, de édes istenem, elvégre is a szellemesség csak előtt­let, és a vászonról a kiáltó szín mindenesetre erőteljesebben hat, mint egy finom metszetű ajak felséges illata. Való­ban, ha annyi gyakorlattal­­ élt, mint a­meny­nyi értelmem van, festenem e szőkét, mint Ti­tian festette „Cotnari Katalinját“, mint egyszerű arcképet minden művészi hozzáadás nélkül . . . és most e bűnbánó Magdolna. . . . Igazán, Mu­rillo híres festményének valódi példányképe. Valóban szégyen, hogy hónapok óta oly visz­­szavonultan éltem és pedig oly tekintetből. . . . Mind­en jeles tulajdon egyszerre még­sem egye­sülhet egy személyben. Ilkám csinos, barátsá­gos, figyelmes, gyöngéd, szeretetreméltó, szóval keresztény, polgárias mindennapi élet szempont­jából tekintve egy fiatal asszony eszményképe. Azonban tisztán művészeti tekintetben, egy Ra­fael vagy Correggio szemeivel nézve . . . no, szükségképpen egyoldalúak leszünk, hogy ha másoknak csodálásától tartózkodni akarnánk. .. . Elmerengve folytatom vándorlásomat. Gyenge neheztelés a nálunk divó társadalmi rend ellen fonja ködfátyolát kissé pesszimista kedélyemre. Miért is veszik az asszonyok oly igen rossz né­ven, hogy ha embertársnőik egyikét némelykor csinosnak találjuk. Még emlékezem azon saját­ságos tekintetre, melyet Ilkám reám vetett, mi­dőn a múlt őszszel a színházban egy ismeretlen nőt látörömmel szemügyre vettem. Ezen jó csa­ládból való leányoknak semmi érzékök sincsen a regényes iránt. Mintha vonzalmam ilynemű gyakorlati tanulmány folytán változást szen­vedne. Egy művészi érzékkel biró szív többet kiván, mint csupán családi boldogságot, elvégre is --------az ördög tudja, miként van ez — ezen kr. A vágóbiztos dija nagy marha után 20 kr., aprómarha után 10 krban állapíttatott meg. Az 1883. és 1884-ik évi községi számadá­­sok a múlt gyűlés határozatához képest a leltár, kőbánya-, téglaházi- és laktanya-számadásokkal kiegészítve levéli, azok a megyéhez haladéktala­nul felterjeszteni rendeltettek, olvastatott az ipariskolai bizottság jelentése arról, hogy Eilep Endre tanító Mohácsról eltá­vozván, helyébe a bizottság Boda Károlyt ajánlja megválasztatni. "Staje­vics János azonban ennek ellenében Jankovics György gör. kel. ta­nítót hozván javaslatba, a többség utóbbit vá­lasztotta meg. Miután a bíró még értesítette a közgyűlést, hogy a megyei alispán a moh­ács-kölkedi védtöl­­tés és a liptód-lancsuki vadvizek levezetésére szolgáló vizárok szabályozását eszközlő munkála­tok hitelesítése céljából e hó 19-én körünkbe érkezik,­­ a gyűlés bezáratott. A közművelődési egyletek érdekében. Elmúltak az idők,­­midőn a magyar kény­telen volt az általa szerzett hazát, ennek állami­ságát és függetlenségét, ezer meg ezer csatában megvédelmezni. Ezen idők elmúltak , a külelle­­nekkel leszámoltunk. De kiktől a magyarnak a diadalmas csaták korában nem volt mit tartania: a belellenségek, azok csak a legújabb időben tá­madtak­. Ezek a nemzetiségek kiknek nagy része ellenünk izgatva vagy a külföld felé gravitálnak, vagy oly sok magyar vérrel öntö­zött hazánk feldarabolására törnek. Az ezekkel való leszámolás a legfontosabb teendőnk. De nem harcolni ellenük, nem üldözni őket, hanem sze­retettel, mérséklettel s általában a kultúra fegy­vereivel akarunk rajuk hatni; nemzetiségünket, nemzeti nyelvünket velük megkedvelteim, oda törekedni óhajtunk, hogy a haza minden polgára értse a magyar állam nyelvét s vallja magát magyarnak. E magasztos, de még nagy távol­ban rejlő cél elérésére a magyar társadalom vál­lalkozott — a k­ö­z­m­ű­v­e­l­ő­d­é­s­i egyle­tek által. Ily egylet megalakítására megyénk székvárosában is megtörtént már az első lökés és habár a mozgalom nagyon lassan és nehéz­kesen indul meg, mégis van reményünk, hogy a magasztos eszme nálunk is rövid idő múlva megvalósulni fog. Csak kövessék azok, kik az ügy élére állottak, Szathmár megye tündöklő példáját, mely a közművelődés nagy horderejét felfogva, ennek céljára. l°/# megyei pótadót sza­vazott meg és melynek alispánja a törvényha­tósági bizottság sievé­n^a közművelődés ter­jesztése és közművelődési egyletek alakítása ér­dekében az ország összes törvényhatóságaihoz körlevelet intézett, mely oly érdekes, hogy jó­nak tartjuk annak tartalmát olvasóinkkal meg­ismertetni, a­mint következik: Kedves barátaink és atyánkfiát­ leróni dicsőségnek nem tartja ? Őseink vérétől áztatott föld, elleneink által — atnyi küzdelmek között megvédett magyar alkotmányos államisá­gunk képezik büszkeségünket, dicsőségünket, ezek adták lelkesültségünkben ajkainkra azon minden magyar szívébe bevésődött és igazán át­­érzett szavakat „itt élnünk és halnunk kell“. És fájdalommal tapasztaljuk azt, hogy m­íg a honalapító Árpád korától, irányában, törekvésé­ben, hazafiságában egységes nemzetet képezett magyar, oly nehéz viszonyok között is a fejlő­dés, a műveltség színvonalán állott, sőt a nyu­­gati civilizáció terjesztése és megvédésére hiva­tott ebbeli kötelességét teljesítette is, ma a ma­gyar nemzetiség a magyar államiság megrontá­sára irányult törekvésekkel találkozik­ saját ha­zánkfiai között, az­ok között, a­kik e hon ol­talma alatt testvéreink, a­kik közös kincsünket, a szabadságot velünk együtt élvezik. Elborul keblünk a tapasztalatok felett, és hazafiságunk tettre készt megvédeni e hazát, melynek minden porszeme egy hű fiat takar, megvédeni, szilárdabbá tenni magyar alkotmá­nyos állami jogunkat, melyet ezredév története örökített meg ; megvédeni, hogy őseinktől örök­lött e kincsünket hazafias nyugodt kebellel ad­juk utódainknak. Ha korszakát élnénk a kard előjogának, ha nem ősi örökségként maradt volna reánk a civilizátió terjesztése, ha e föld minden szülöttét nem őszinte testvéri szeretettel ölelnénk keblünkre, volna módunk s alkalmunk benne féltett kincsünk elleni törekvéseket meg­torolni, de miután nem a testvérharc, nem az elidegenítés előidézésével, hanem a magyar köz­művelődés terjesztése által véljük elérni a célt, hogy a magyar haza eszméje lengje át minden honfi keblét, erre irányoztuk törekvésünket, erre hívtuk fel figyelmeteket, ennek terjesztésére kérjük ki közreműködésteket. — Miben leli ma­gyarázatát eme feljajdu­lásun­k, miben leli ennek alapja indokát ? nem-e a magyar közművelődési hátramaradásában ? hiszen a kultúra égisze alatt magyar lesz a magyar, s e haza minden fia meg fogja érteni a szót, mely szivében a hazaszere­tetre int, mely intés ma nem értett hidegen hang, a magyar közművelődést ezen cél eléré­sére terjeszteni vált feladatunkká, vált olyan kö­telességünkké, a­melytől hátrálni nem szabad, nem lehet. Az ország több vidékén, hol a helyzet kényszerítő körülményei mozgalmat idéztek elő, társadalmi útán már felkarolták a nemzeti köz­művelődés eszméjét, társulatok alakultak, egye­sek adományaikkal áldoztak a szent cél oltárára, az egész ország megértette az intést és alig ma­radt el magyar, a­ki áldozatkészségét ne sietett volna bebizonyítani, — mert hiszen a közműve­lődés az, a­mely felemeli a lelket, tisztázza a fogalmat, s melynek következtében nem fog a tőlünk, a hazafiságtól idegen befolyás kedvező talajt felfedezni, mert hiszen a közművelődés terjesztése által akarjuk és fogjuk elérni azt, hogy Magyarország összes lakossága magát ma­gyar állampolgárnak vallja és ezt büszke önér­zettel hirdesse a világnak, hogy a magyar állam hivatalos nyelvén értse meg egymást s ezen nyelven intézze ügyeit, mert Magyarország csak igy lehet erős. Azonban a vidéken kint e­. eszme keresztülvitelére alakult társulatok, egyesek ál­tal hozott áldozatok, a kívánt sikert nem ered­ményezhetik, mert legtöbb helyen tiszta magyar vidékeink nem állanak az általunk kárhoztatott zongos előkelő jellemvonás nyilvánul. Most . . . most . . . majdnem megláttam arcát ; ennek azon részecskéje, melyet meglátni szerencsés voltam, ellenállhatlan vágyódást ébreszt bennem az egész ábrázat egész közelben való megtekin­tésére. Most oly forrón érdeklődőül ezen szép nír iránt, hogy már kiváncsi vagyok életrajzára. Hol lakik? Mi a neve? Legjobb lesz, ha távo­zásakor utána megyek szerény távolban, a­mint az egy nős esztétikushoz illik . . . vagy nem . . . nem látom be, hogy miért kellene oly túl­ságosan szerénynek lennem. Az én temészetem ily szándékkal határozott ellentétben áll. No, majd meglátjuk. Ah, itt jó jó barátom, Leo. Már messziről nevet rám, mintha mondani akarná : „Valahára ismét látható vagy az élők között ?“ „Én is örülök, hogy téged viszont láthat­lak, ifjúkori mulatságaim­ és korhelykedéseimben hű társam“. Megrázta jobbomat és szintén kifejezést ad a viszontlátás felett való örömének. „Mily kár“, téve hozzá, „hogy épen most nem rendelkezem időmmel. Nagynénémet a hang­versenybe kell kisérnem és m­ár egy negyedórás késésem van“. „Ah, a királyi tanácsosnét! Úgyis nagyon ritkán okoz neked alkalmatlanságot és a rád néző örökségnél fogva érdemel némi figyelmet; nem is tartóztatlak.“ Még egyszer megrázta kezemet és odább állott. Teringettél! A Leóval való beszélgetés köz­ben szép ismeretlenem eltűnt. V­’gye a patvar az összes pajtásokat és tanácsosnókat. De ime, most fordul be a kedves ott a sarkon. Éppen jókor Magyarnak lenni és az ezen fogalommal egybekötött hivatást minden irányában betölteni e h­aza minden egyes fiának szent kötelessége. Ki kételkedik abban, hogy a mű­veltségnek csak alantas fokára is felemelkedett egyén meg ne tudja bírálni azt, miszerint e hon oltalma alatt élvezett jogok és előnyök kötelességeket rónak reá? Ki merné kétségbe vonni azt, hogy e ha­zának a magyar hazafiság szent eszméje által áthatott tagja, a haza irányában kötelességét isme­retleneknél mindig olyasmit fedezünk fel, a­mit az oly jól ismert nejeinknél nem találunk, va­lami költői varázst, melynek tüzetes­ meghatá­rozása éppen oly lehetetlen, mint általában a „szép“ fogalmának elemzése. Így például mily bájos, kecses alak az, mely itt az utca túlsó oldaláról erre tart és most a diszáru-kereskedésbe lép ! Mily gyönyörű a lába és milyen kecses minden mozdulata ! Csak ismeretleneknél látható ilyesmi. Oda lépek a kirakathoz, tróhaj emelkedik keblemből. Tekintetem behatol a bolt belsejébe. A szép ismeretlen hátat fordít nekem. Most va­lamely árucikk megszemlélése végett az asztal fölé hajol. . . . Mily festői volt karjának mozdu­lata, minő ízléssel öltözködik ! Itt ismeri meg az ember igazán a különbséget az egyszerű polgári és kla­s.­kus, költői viselet között. Nekem úgy tetszik, mintha hasonló zekét Ilkánál is láttam volna, de mily egészen más volt ott a benyo­más ! A ruha teszi az embert, mondja a köz­mondás , hasonló jogosultsággal lehet e tételt megfordítani. Ugyanazon ruha különböző szeme­­mélyek által viselve, nem ugyanaz többé. Az egyéniség még az öltözékre is rányomja az ő személyes jellegét. Az hiszem, Aspázia képes volna a legegyszerűbb vászonszoknyát úgy re­dőzni, hogy a királyi bíbort is megszégyenítené. Aztán mily gyönyörűen áll neki az a ruha! Egyszerű és igénytelen és mégis jellemzete­s. Ezen acélszim­ nüánsz mily aristokratikus! Miért is nem választott Ilka ilyféle szövetet ? Ezen azonban már nem lehet változtatni. Bizo­nyos dolgokat csak a saját házi tűzhelyünkön kívül fedezhetü­nk fel. Mily soká válogat és szemlél. Ebben is ki­

Next