Mohács és Vidéke, 1885 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1885-10-18 / 42. szám
szel együtt a jellemet, ha nem szerez érvényt az igazságnak, nem nemesíti meg az emberi lelket. Vannak hatalmas tényezők, melyekkel csodákat lehet művelni : vallás, művészet, tudomány ! Az ezek iránt fogékony ember elméje és lelke elismeri és tisztelettel fogadja a törvényt is, mert tisztult elméjével megérti és megérzi nemesült lelkével, hogy a törvényen alapul a rend, hogy a törvény gyümölcse, nyilvánulása a jog és igazságnak és igy tudni fogja, hogy : „szent a törvény“. Községi élet.. Mohács községi képviselőtestülete a folyó hó 16-án közgyűlést tartott. Nem csak ezen, de már az ezt megelőző három-négy közgyűlésen sajnosan kellett tapasztalnunk, hogy városatyáink legnagyobb része vagy éppen nem vagy nagyon is csekély mérvben viseli szívén a közügyét ; midőn a községi képviselők választásáról van szó, akkor sokan vágyódnak a nép bizalma által való kitüntetés után, anélkül, hogy meggondolnák, miként a képviselői állással kötelességek is járnak, minek aztán az a következése, hogy midőn a nép bizalma őket a városatyái díszes polcra emelte, mit sem törődve a nép bizalmával és az elvállalt kötelességekkel, a közgyűlések tájára sem néznek, megelégedvén azzal, hogy néhány lelkesebb képviselő intézzen el helyettük mindent de azért minden alkalommal halljuk őket lármázni és a városi ügyekben történő intézkedéseket a leghevesebben bírálni. De nem csak a választott, hanem a virilis képviselők nagyobb részére is ráillik, amit mondottunk. Ezen apathia a közügyeket komolyan szívén viselő polgárt arra képes indítani, hogy az önkormányzat és alkotmányosság célszerű volta fölött kétségbe essék. Váljon azon szempontból, hogy a hanyag és a közügyek iránt érzéketlen városatyák kötelességeikre mintegy kényszeríttessenek, nem lenne-e célszerű katalógus-felolvasást behozni s a hiányzók neveit hirlapilag közzétenni? Ez ugyan drastikus eljárás lenne, és nagyon szomorúan illusztrálná közállapotainkat, de legalább azt eredményezné, hogy városatyáink vagy hivebben teljesítenék kötelességüket, vagy pedig egyik-másik lemondásra bivatnék, hogy érdemesebbnek adjon helyet. . . . A múltgyűlés jegyzőkönyve hitelesíttetvén, az elnöklő bíró előterjeszti a közvágóhídnál a felsőbb Tinősttg által követett hozzáépítések tervét, költségvetését s a marhavágásra vonatkozó szabályrendelet-tervezetet. A közgyűlés az építkezés tervét elfogadta, az építésnek árlejtés útján 1800 frt kikiáltási ár mellett leendő kiadását és az építési költség fedezésére ideiglenes kölcsön felvételét elhatározta ; a kölcsön törlesztésére pedig azon díjak fordítandók, melyeket a mészárosok s mindazok, kik elárusítás céljából állatot levágnak, a szabályrendelet értelmében üzetni tartoznak. E ezután a szabályrendelet-tervezet olvastatván fel, az elfogadtatott; ennek határozmányaiból mint leglényegesebbet kiemeljük : A vágóladon vágandó le minden nagy és apró marha — kivéve a sertést; vágási díjul fizetendő egy drb. marha után 1 frt, egy borjú után 20 kr., egy juh, bárány és kecske után 10 szellemtelen ugyan, de édes istenem, elvégre is a szellemesség csak előttlet, és a vászonról a kiáltó szín mindenesetre erőteljesebben hat, mint egy finom metszetű ajak felséges illata. Valóban, ha annyi gyakorlattal élt, mint amenynyi értelmem van, festenem e szőkét, mint Titian festette „Cotnari Katalinját“, mint egyszerű arcképet minden művészi hozzáadás nélkül . . . és most e bűnbánó Magdolna. . . . Igazán, Murillo híres festményének valódi példányképe. Valóban szégyen, hogy hónapok óta oly viszszavonultan éltem és pedig oly tekintetből. . . . Minden jeles tulajdon egyszerre mégsem egyesülhet egy személyben. Ilkám csinos, barátságos, figyelmes, gyöngéd, szeretetreméltó, szóval keresztény, polgárias mindennapi élet szempontjából tekintve egy fiatal asszony eszményképe. Azonban tisztán művészeti tekintetben, egy Rafael vagy Correggio szemeivel nézve . . . no, szükségképpen egyoldalúak leszünk, hogy ha másoknak csodálásától tartózkodni akarnánk. .. . Elmerengve folytatom vándorlásomat. Gyenge neheztelés a nálunk divó társadalmi rend ellen fonja ködfátyolát kissé pesszimista kedélyemre. Miért is veszik az asszonyok oly igen rossz néven, hogy ha embertársnőik egyikét némelykor csinosnak találjuk. Még emlékezem azon sajátságos tekintetre, melyet Ilkám reám vetett, midőn a múlt őszszel a színházban egy ismeretlen nőt látörömmel szemügyre vettem. Ezen jó családból való leányoknak semmi érzékök sincsen a regényes iránt. Mintha vonzalmam ilynemű gyakorlati tanulmány folytán változást szenvedne. Egy művészi érzékkel biró szív többet kiván, mint csupán családi boldogságot, elvégre is --------az ördög tudja, miként van ez — ezen kr. A vágóbiztos dija nagy marha után 20 kr., aprómarha után 10 krban állapíttatott meg. Az 1883. és 1884-ik évi községi számadások a múlt gyűlés határozatához képest a leltár, kőbánya-, téglaházi- és laktanya-számadásokkal kiegészítve levéli, azok a megyéhez haladéktalanul felterjeszteni rendeltettek, olvastatott az ipariskolai bizottság jelentése arról, hogy Eilep Endre tanító Mohácsról eltávozván, helyébe a bizottság Boda Károlyt ajánlja megválasztatni. "Stajevics János azonban ennek ellenében Jankovics György gör. kel. tanítót hozván javaslatba, a többség utóbbit választotta meg. Miután a bíró még értesítette a közgyűlést, hogy a megyei alispán a mohács-kölkedi védtöltés és a liptód-lancsuki vadvizek levezetésére szolgáló vizárok szabályozását eszközlő munkálatok hitelesítése céljából e hó 19-én körünkbe érkezik, a gyűlés bezáratott. A közművelődési egyletek érdekében. Elmúltak az idők,midőn a magyar kénytelen volt az általa szerzett hazát, ennek államiságát és függetlenségét, ezer meg ezer csatában megvédelmezni. Ezen idők elmúltak , a külellenekkel leszámoltunk. De kiktől a magyarnak a diadalmas csaták korában nem volt mit tartania: a belellenségek, azok csak a legújabb időben támadtak. Ezek a nemzetiségek kiknek nagy része ellenünk izgatva vagy a külföld felé gravitálnak, vagy oly sok magyar vérrel öntözött hazánk feldarabolására törnek. Az ezekkel való leszámolás a legfontosabb teendőnk. De nem harcolni ellenük, nem üldözni őket, hanem szeretettel, mérséklettel s általában a kultúra fegyvereivel akarunk rajuk hatni; nemzetiségünket, nemzeti nyelvünket velük megkedvelteim, oda törekedni óhajtunk, hogy a haza minden polgára értse a magyar állam nyelvét s vallja magát magyarnak. E magasztos, de még nagy távolban rejlő cél elérésére a magyar társadalom vállalkozott — a közművelődési egyletek által. Ily egylet megalakítására megyénk székvárosában is megtörtént már az első lökés és habár a mozgalom nagyon lassan és nehézkesen indul meg, mégis van reményünk, hogy a magasztos eszme nálunk is rövid idő múlva megvalósulni fog. Csak kövessék azok, kik az ügy élére állottak, Szathmár megye tündöklő példáját, mely a közművelődés nagy horderejét felfogva, ennek céljára. l°/# megyei pótadót szavazott meg és melynek alispánja a törvényhatósági bizottság sievén^a közművelődés terjesztése és közművelődési egyletek alakítása érdekében az ország összes törvényhatóságaihoz körlevelet intézett, mely oly érdekes, hogy jónak tartjuk annak tartalmát olvasóinkkal megismertetni, amint következik: Kedves barátaink és atyánkfiát leróni dicsőségnek nem tartja ? Őseink vérétől áztatott föld, elleneink által — atnyi küzdelmek között megvédett magyar alkotmányos államiságunk képezik büszkeségünket, dicsőségünket, ezek adták lelkesültségünkben ajkainkra azon minden magyar szívébe bevésődött és igazán átérzett szavakat „itt élnünk és halnunk kell“. És fájdalommal tapasztaljuk azt, hogy míg a honalapító Árpád korától, irányában, törekvésében, hazafiságában egységes nemzetet képezett magyar, oly nehéz viszonyok között is a fejlődés, a műveltség színvonalán állott, sőt a nyugati civilizáció terjesztése és megvédésére hivatott ebbeli kötelességét teljesítette is, ma a magyar nemzetiség a magyar államiság megrontására irányult törekvésekkel találkozik saját hazánkfiai között, azok között, akik e hon oltalma alatt testvéreink, akik közös kincsünket, a szabadságot velünk együtt élvezik. Elborul keblünk a tapasztalatok felett, és hazafiságunk tettre készt megvédeni e hazát, melynek minden porszeme egy hű fiat takar, megvédeni, szilárdabbá tenni magyar alkotmányos állami jogunkat, melyet ezredév története örökített meg ; megvédeni, hogy őseinktől öröklött e kincsünket hazafias nyugodt kebellel adjuk utódainknak. Ha korszakát élnénk a kard előjogának, ha nem ősi örökségként maradt volna reánk a civilizátió terjesztése, ha e föld minden szülöttét nem őszinte testvéri szeretettel ölelnénk keblünkre, volna módunk s alkalmunk benne féltett kincsünk elleni törekvéseket megtorolni, de miután nem a testvérharc, nem az elidegenítés előidézésével, hanem a magyar közművelődés terjesztése által véljük elérni a célt, hogy a magyar haza eszméje lengje át minden honfi keblét, erre irányoztuk törekvésünket, erre hívtuk fel figyelmeteket, ennek terjesztésére kérjük ki közreműködésteket. — Miben leli magyarázatát eme feljajdulásunk, miben leli ennek alapja indokát ? nem-e a magyar közművelődési hátramaradásában ? hiszen a kultúra égisze alatt magyar lesz a magyar, s e haza minden fia meg fogja érteni a szót, mely szivében a hazaszeretetre int, mely intés ma nem értett hidegen hang, a magyar közművelődést ezen cél elérésére terjeszteni vált feladatunkká, vált olyan kötelességünkké, amelytől hátrálni nem szabad, nem lehet. Az ország több vidékén, hol a helyzet kényszerítő körülményei mozgalmat idéztek elő, társadalmi útán már felkarolták a nemzeti közművelődés eszméjét, társulatok alakultak, egyesek adományaikkal áldoztak a szent cél oltárára, az egész ország megértette az intést és alig maradt el magyar, aki áldozatkészségét ne sietett volna bebizonyítani, — mert hiszen a közművelődés az, amely felemeli a lelket, tisztázza a fogalmat, s melynek következtében nem fog a tőlünk, a hazafiságtól idegen befolyás kedvező talajt felfedezni, mert hiszen a közművelődés terjesztése által akarjuk és fogjuk elérni azt, hogy Magyarország összes lakossága magát magyar állampolgárnak vallja és ezt büszke önérzettel hirdesse a világnak, hogy a magyar állam hivatalos nyelvén értse meg egymást s ezen nyelven intézze ügyeit, mert Magyarország csak igy lehet erős. Azonban a vidéken kint e. eszme keresztülvitelére alakult társulatok, egyesek által hozott áldozatok, a kívánt sikert nem eredményezhetik, mert legtöbb helyen tiszta magyar vidékeink nem állanak az általunk kárhoztatott zongos előkelő jellemvonás nyilvánul. Most . . . most . . . majdnem megláttam arcát ; ennek azon részecskéje, melyet meglátni szerencsés voltam, ellenállhatlan vágyódást ébreszt bennem az egész ábrázat egész közelben való megtekintésére. Most oly forrón érdeklődőül ezen szép nír iránt, hogy már kiváncsi vagyok életrajzára. Hol lakik? Mi a neve? Legjobb lesz, ha távozásakor utána megyek szerény távolban, amint az egy nős esztétikushoz illik . . . vagy nem . . . nem látom be, hogy miért kellene oly túlságosan szerénynek lennem. Az én temészetem ily szándékkal határozott ellentétben áll. No, majd meglátjuk. Ah, itt jó jó barátom, Leo. Már messziről nevet rám, mintha mondani akarná : „Valahára ismét látható vagy az élők között ?“ „Én is örülök, hogy téged viszont láthatlak, ifjúkori mulatságaim és korhelykedéseimben hű társam“. Megrázta jobbomat és szintén kifejezést ad a viszontlátás felett való örömének. „Mily kár“, téve hozzá, „hogy épen most nem rendelkezem időmmel. Nagynénémet a hangversenybe kell kisérnem és már egy negyedórás késésem van“. „Ah, a királyi tanácsosnét! Úgyis nagyon ritkán okoz neked alkalmatlanságot és a rád néző örökségnél fogva érdemel némi figyelmet; nem is tartóztatlak.“ Még egyszer megrázta kezemet és odább állott. Teringettél! A Leóval való beszélgetés közben szép ismeretlenem eltűnt. V’gye a patvar az összes pajtásokat és tanácsosnókat. De ime, most fordul be a kedves ott a sarkon. Éppen jókor Magyarnak lenni és az ezen fogalommal egybekötött hivatást minden irányában betölteni e haza minden egyes fiának szent kötelessége. Ki kételkedik abban, hogy a műveltségnek csak alantas fokára is felemelkedett egyén meg ne tudja bírálni azt, miszerint e hon oltalma alatt élvezett jogok és előnyök kötelességeket rónak reá? Ki merné kétségbe vonni azt, hogy e hazának a magyar hazafiság szent eszméje által áthatott tagja, a haza irányában kötelességét ismeretleneknél mindig olyasmit fedezünk fel, amit az oly jól ismert nejeinknél nem találunk, valami költői varázst, melynek tüzetes meghatározása éppen oly lehetetlen, mint általában a „szép“ fogalmának elemzése. Így például mily bájos, kecses alak az, mely itt az utca túlsó oldaláról erre tart és most a diszáru-kereskedésbe lép ! Mily gyönyörű a lába és milyen kecses minden mozdulata ! Csak ismeretleneknél látható ilyesmi. Oda lépek a kirakathoz, tróhaj emelkedik keblemből. Tekintetem behatol a bolt belsejébe. A szép ismeretlen hátat fordít nekem. Most valamely árucikk megszemlélése végett az asztal fölé hajol. . . . Mily festői volt karjának mozdulata, minő ízléssel öltözködik ! Itt ismeri meg az ember igazán a különbséget az egyszerű polgári és klas.kus, költői viselet között. Nekem úgy tetszik, mintha hasonló zekét Ilkánál is láttam volna, de mily egészen más volt ott a benyomás ! A ruha teszi az embert, mondja a közmondás , hasonló jogosultsággal lehet e tételt megfordítani. Ugyanazon ruha különböző szememélyek által viselve, nem ugyanaz többé. Az egyéniség még az öltözékre is rányomja az ő személyes jellegét. Az hiszem, Aspázia képes volna a legegyszerűbb vászonszoknyát úgy redőzni, hogy a királyi bíbort is megszégyenítené. Aztán mily gyönyörűen áll neki az a ruha! Egyszerű és igénytelen és mégis jellemzetes. Ezen acélszim nüánsz mily aristokratikus! Miért is nem választott Ilka ilyféle szövetet ? Ezen azonban már nem lehet változtatni. Bizonyos dolgokat csak a saját házi tűzhelyünkön kívül fedezhetünk fel. Mily soká válogat és szemlél. Ebben is ki