Mohács és Vidéke, 1891 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1891-11-08 / 45. szám
X. évfolyam. 45. szám. Mohács, 1891. november 8-án. MOHÁCS ÉS VIDÉKE. Társadalmi heti lap. Megjelen minden vasárnap. Szerkesztőség : H..és laj. szellemi részét illető közlemények küldetűleg német-ama Kéziratok vissza nem küldetnek. / 74 Kiadó hivatal : Hové a lapmegrendelések és hirdetések küldendők: Bland] _________________János könyvnyomdájában. Előfizetés: K%6h7. évre 4, félévre 2, negyedévi»* * 1 frt Egyes szám 10 kr. l Egyes példányok HihikIs János könyvnyomdájában kaphatók. Hirdetések ára : Egy H hasAhos petit sor egyszeri megjelenéséért 10 kr., koronaszőri 4, tizszeriért 3 kr. fizetendő, Bélyegdij külön 30 kr. A nyilttér egy petit sora 10 kr. Isten áldja a tisztes ipart! Alakítsunk kath. legény-egyletet! Alig 30 éve, hogy az ismert jelszó egy igénytelen pap ajkéról elhangzott, s mér egész Németország lelkesedett, az eszméért, hogy meg kell menteni az iparos ifjúságot a testileg-lelkileg káros mulatozástól, dorbézolástól, az elkorcsosodástól; kedvet kell neki adni és oly foglalkozást, mely míg egyrészről szívet, lelket nemesít és művel, másrészt kellemesen szórakoztat, fölemel és felüdít egyszersmind. Hosszú, küzdelmes élet vár az iparosra ! A haladó kultúra és civilizáció, mig egy részről új és tág teret nyit a munkára, másrészt meg lever és elkedvetlenít. A gyárak ezreket ölnek meg és mig ezreknek kenyeret adnak, más ezreket, megfosztanak a mindennapi élet szükségleteitől. Minden halad a haladó korral! Csak a magyar iparos nem akarna haladni? Csak az nem látja be, hogy mindenről gondoskodtak, csak ő róla feledkeztek meg s mig az előretörő kor védelmébe veszi a társadalom minden osztályát, egy nincs az erkölcsi és anyagi romlás ellen biztosítva: az iparos osztály. Midőn az intéző körök a társadalom egyéb osztályairól gondoskodnak és azok javára ezreket áldoznak, hogy megmentsék a pusztulástól, s midőn a hatalmasok jótékony keze áldásai alatt virágzásnak indulnak egyéb rétegek és osztályok, nem veszik észre, hogy vannak a társadalomnak oly tagjai, kik könyezve énekelnek s méla bús hangon gyászolják a múltak emlékeit. Van az iparos osztálynak jövője, de csak úgy, ha a haladó korral együtt halad, ha a terjedő civilizációnak megfelelőleg maga is civilizálódik. Adjatok iskolát az iparosnak és megmentettétek ! Képezni kell magát mindenkinek, aki nem akar a kortól elmaradni. Azt sem tagadhatjuk, hogy a szellemtől nem lehet az üdülést elvonni. E nélkül csakhamar kifárad a lélek és mivel nem meríthet erőt, amely őt éltesse, zsibbadásba s csüggedésbe esik, — munkakedve elvész. Jobb jót mérséklettel, mint sokat tökéletlenül alkotni. — A szellemnek üdülésre is van szüksége. Csakhogy legyen ez üdülés az ember magasabb rendeltetéséhez méltó, nem lealacsonyitó, hanem lélekemelő, nemes és szellemes lényhez mért egyszersmind. És erre való a kath. legényegylet. Mig egyrészről oktat, másrészről felüdít, nemesít és szórkoztat: templom, kaszinó is egyúttal. Itt hallja az iparos az Isten nevét, a kinek tiszteletét mélyen oltják keblébe; itt ismerkedik meg komolyabban és közelebbről a viláserkölcsi elvekkel, amelyek hivatva vannak egész életét áthatni, kormányozni és boldoggá tenni. Itt sajátítja el a közéleti, a társadalom által nagyra becsült ismeretek legelsőit és legszükségesebbjeit, amelyek nélkül nincs haladás, nincs igazi önképzés. Itt tanulja tisztelni a jót, becsülni az érdemest, kellő értékre leszállítani a kéteset, elvetni a roszszat. Innét merít szent lelkesedést, mely az élet küzdelmeiben el nem hagyja, hanem folyton serkenti a jóra s megtanítja egyre küzdeni és szemébe nézni az élet viszontagságainak és el nem csüggedni a balsors csapásai alatt. Szóval : itt válik az ifjú emberré és hitéhez hű polgárrá, a hazának és nemzeti eszmének előharcosává. A nemzet jövője az ifjúság erei Budapesten tartózkodik, vagy ha a fővárost meglátogatja, legszentebb kötelessége elzamrándokolni azon termekbe, melyeket a nemzet nagyjainak emléktárgyai a honszeretet, a dicsőség fenséges templomává avattak.* Belépünk a templomba és áhitat tölti el szívünket. Eltűnik a jelen sivársága, a mai élet mostohaságának, kietlenségének és küzdelmeinek képe lassanként elhalványodik, majd egészen elenyészik szivünkben. Minden egyes gondolatunk imává változik át, keblünk oltárán a bonszeretet parázsa lángra lobban és viszhangra kél szivünkben a költőnek azon kritikája, mely fölött báró Jeszenák János arcképe áll örök ékességül s melyben Jeszenákkal együtt annyi dicső, annyi nagy, annyi igaz honfi méltó részes. Szerette hazáját, szívvel, szóval tettel, Védte szabadságát híven, becsülettel. Áldozott, szenvedett, jutalmát nem kérte S nem küzdhetve többé, vérpadon halt érte ! Mindjárt a bemenetnél Kernnek egykorú rajzai ragadják meg figyelmünket, melyek az 1848/49. évi magyar képviselőház tagjait ábrázolják. E rajzról készültek a szereplő egyének kőnyomatu arcképei s azért mint eredetiek kiváló becscsel bírnak. Mellettük a szabadságharc kormányférfiainak olaj festésű arcképei, továbbá színes kőnyomatokban vagy fekete nyomásban az akkor harcolt seregek ruházatát feltüntető csoportképek, végül pedig egy sereg nagyérdekű nyomtatvány. A középteremben a vörös sapkások szolnoki rohamának képe ragadja meg figyelmünket. Nyolcszáz lépésről indultak a fiúk a világtörténelemben csaknem egyedül álló rohamra. Nyolcszáz lépésről támadtak meg a kartácra töltött bénél. Azt kell tehát a jóra megnyerni, ha meg akarjuk menteni a népet. A legény-egylet tehát az ifjúságot neveli és óvja. Ezt fogadja szárnyai alá és neveli derék honpolgárrá, így ad a városnak jó polgárt, a jó polgár által jó családot s a család utján életrevaló, munkás népet e honnak. Rajta tehát! Egyesüljünk! Sorakozzunk e lobogó alá, melynek a hit és a munka adott létet s melynek legszentebb címere: a férfiúi erény és a munkásság! Gyűjtsük össze filléreinket és alapítsunk házat, melyben a kifáradt ifjú, hogyha a napi munka után fáradtan megtér, biztos oltalmat s menedéket leljen. A hol az Istenről s ősei hitéről, az apák erényeiről hall. A hol munkára hevítik a fáradtat. A hol még bíznak egy szebb jövőben s buzgón imádkoznak e szenvedő honnak boldogságáért ! Rajta! Meghatva és könyező szemmel nézzük mi, testvérek, az alapvető munkát a közel szomszédságban és készséggel tárjuk ki ölelő karjainkat — az alig felserdülő testvérek számára ! Pécsett, 1891. okt. 29. Dr Rézbányai József, hit- és kánonjogtudor, nyilv. r. theol. tímár, a pécsegyházmegyei legény egy latsk megyei elnöke. TÁBLA. Dicsőség temploma. Irta Zarándy A. Gáspár. I. Minden út Rómába, akarom mondani a szabadságharc emlékeinek kiállításába vezet. A vigadó körül az összes utcák néppel tele, mely négy kapun át tódul az épületbe, ellepi annak minden folyosóját, megrakja fogyásig a nagy lépcsőt és elözönli a kiállítás termeit A társadalom minden osztálya képviselve van a látogatók tömegében, a főváros lakói és a vidékiek egyenlő áhítattal keresik fel a hazaszeretet csarnokává vált vigadót. A polgár és katona egyaránt megtalálja ott érdeklődésének tárgyát. A kiállítás kitűnő rendezésére, az eszme életrevalóságára vall azon körülmény, hogy ma a főrendiházat, holnap egy ezred tisztikarát, most Erdély társadalmainak kitűnőségeit, majd Pozsony megye előkelőit, egyszer a miskolci vonal, másszor a kanizsai irány utasait ismeri fel a figyelmes szemlélő a termekben hullámzó közönség közt szétszórva. Mintha Budapest összes ismert alakjai állandóan a vigadóban tanyáznának ! Mintha a vidékieknek nem is lenne sürgősebb teendője, mint kiszállva Budapesten, egyenest a kiállításba sietni! Rém hiszszük, hogy a kiállítás óriási sikere a belépti díj csekélységének eredménye, bár be kell vallanunk, hogy tudtunkkal ez az első ily nemű vállalat, amelynek ajtai 40 krért nyílnak meg a közönség el itt. Fővárosit és vidékit egyaránt a kötelesség visz a kiállításba, mert minden magyarnk, aki Városunk képviselőtestülete szerdán délután 3 órakor Sajevits János bíró elnöklete alatt közgyűlést tartott. A napirend első tárgya volt a megyi közigazgaosztrák ágyukat, felük bár a legdicsőbb határt nyerte jutalmul, de az ágyukat elfoglalták. A csata után Damjanich azt mondta nekik: megérdemelnék, hogy mindnyájukat tisztté tegye, de hol lenne akkor az ős ik zászlóalja! A terem tele van csataképekkel, a magyar dicsőség megközelithetlen bizonyítékaival, melyeknek értékét emelik az osztrák eredetű képek silány tárgyaikkal. Miután ütközetet vajmi keveset nyertek gyámoltalan ellenségeink, kénytelenek voltak egyes jeleneteket megörökíteni, a melyek legalább lehetők voltak: itt Schlick gróf hever a tábori tűznél, ott egy szétrobbant kartács fölött ágaskodik a félszemű vezér lova, itt egy század dragonyos támad meg és elvesz néhány ágyút a csekély számú fedezettől, ott vágtatva menekülő két osztrák lövöldöz az üldöző huszárokra. Az osztrák képek általában felvonulásokat, füst által elfödött ellenség elleni rohamokat, tábori jeleneteket ábrázolnak, de egy sincs közöttük, amely a szolnoki vagy piski naphoz hasonló hőstettet vagy egy branyiszkói csatát örökítene meg. A terem közepén az oszlopok körül felaggatott számtalan zászló, kard, puska, kasza hirdeti néma tanúsággal a falakat elborító csataképek tárgyainak valóságát. Különösen ez a terem teszi egy templom benyomását az emberre. A szűzanya lábai alatt a kígyóval, Szent György a sárkány fölött, Isten fia az ördöggel egy képben: ez a gondolat gyökerezik meg agyunkban, ha a magyar dicsőség fényes alakjainak közelében Haynau, Jellachich, Windischgrätz, Schlick, Paskevics, Rüdiger és Puchner sötét és kaján vonásait pillantjuk meg. Borzadva fordítjuk el róluk tekintetünket: örök községi élet.