Mohács és Vidéke, 1895 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1895-01-06 / 1. szám
választó közönségnek kijelentette, hogy rá ne szavazzanak, mert ha meg is választanák, ő úgy sem fogadná el az esküdti állást. — Jégsport. A tornaegylet jégpályája múlt évi december 30 án egyelőre csekély számú korcsolyázók jelenlétében megnyittatott. Részünkről nem hallgathatjuk el a feletti meglepetésünket, hogy ezen egészséges, testedző sportnak várásunkban oly kevés híve van, kik méltányolva a tornaegyletnek nem csekély kiadásokkal egybekötött törekvéseit, a jégpályát tömegesebben látogatnák. Mint értesülünk, az egylet, kellő számú résztvevő esetén, olcsóbb járatot is fog életbe léptetni , már eddig is kiezközölte, hogy bérkocsisaink tekintet nélkül a kocsin vagy szánon ülök számára, 60 krért visznek ki a jégpályára. A vármegye állandó választmánya a f. hó 14-én tartandó rendes évnegyedes törvényhatósági közgyűlés tárgyainak előkészítése végett e hó 10-én d. e. 10 órakor ülést tart. — Egyleti élet. A „Mohácsi földmíves olvasókör“ újév napján délután tartotta meg rendes évi közgyűlését. Máté József elnök a közgyűlést megelőzőleg állásáról lemondván, Kalma István ref. tanító mint az egylet alelnöke nyitotta meg a gyűlést. Megnyitó beszédében hangsúlyozván a félévvel ezelőtt megalakult kör társadalmi fontosságát, buzdította a tagokat, hogy egyrészt ők maguk szorgalmasan látogassák a kör helyiségét s olvasás és hasznos eszmecsere által fejleszszék értelmüket és gyarapítsák ismereteiket, másrészt iparkodjanak a körnek minél több híveket szerezni. Végül pedig felhívta a gyűlést az elnöki állás betöltésére. Erre felkiáltással — egyhangúlag — Kalma Istvánt választották meg elnöknek. Alelnök lett Csáki István ref. segédlelkész, pénztárnok a gyűlés többszörös kérésére Dózsa Sándor, I. jegyző Hegedűs Lajos ref. osztálytanító, II. jegyző ifj. Kálmán Péter földész, könyvtárnok Jónás János. — A közgyűlés ezután a kiküldött bizottság jelentése s indítványa folytán Dózsa Sándor pénztárnoknak a múltra nézve a felmentvényt megadta 8 eddigi önzetlen működéséért köszönetet szavazott. Végül pedig közhasznú felolvasások rendezését és dalárda alakítását határozta el a közgyűlés 8 az utóbbi határozat foganatosítására szükséges szabályzat kidolgozására bizottságot küldött ki. — A közgyűlés lefolyása kezdetétől végig nyugodt és méltóságteljes volt. — Ismét tűz. Ha csakugyan igaz az, a mit városunk közönségének nagy része szentül hisz, hogy a lefolyt évben szokatlan számmal előfordult tüzesetek gyújtogatás folytán keletkeztek, úgy az uj esztendőben arra a szomorú Valóságra ébredtünk, hogy a gonosz kezek működése az ó év elmúltával sem szűnt meg. Ugyanis e hót án este 6 óra után kigyuladt Szitarics József cipésznek a Duna partján fekvő nádfedelű háza s ez a tűz az éppen akkor dúló nagy szélben végzetes lehetett volna az égő épület köryékén levő nagy csoport nádas házakra nézve, ha az önk. tűzoltóknak, élükön Bárány Lajos parancsnokukkal, önfeláldozó erőfeszítéssel nem sikerül a tüzet lokalizálni. Így is elég nagy a kár, mert Szitarics háza fedelével együtt elégett a padláson elhelyezett ingóság, liszt és gabona. A kár 664 frt.Biztosítva csak az épület volt.Hogy a tűz gyújtogatás következtében támadt, az ugyan kétséget kizárólag nincs még megállapítva, de valószínűvé teszi az a körülmény, hogy néhány órával utóbb jobbot vetett Kis József dunaparti házának nádteteje is, de a tűz magától elaludt. A közelebbi vizsgálat kiderítette, hogy valami gyújtó anyag — valószínűleg foszfor — volt a nád közé rejtve s ez vetett lobbot, de az átnedvesült nád nem tudott tőle meggyűlni. Az elrendelt szigorú vizsgálat talán ki fogja deríteni a tettes kilétét. — Megfagyott. Mándics Lyubomir sombereki urasági béres vasárnap délután Mohácsról haza indulván, betért a keresztmalomban levő bormérésbe. Innen pityókosan folytatta útját hazafelé. Ittas állapotában többször elesett, utoljára a sombereki izraelita temető környékén, ahol aztán fekve is maradt. Reggel megfagyva találták arra menő emberek. A Duna páncélja A Duna jege péntekről szombatra viradó éjjel úgy városunktól északra — a szénrakodó tér környékén, — mint a betonfal alsó végénél megállott, úgy, hogy a Dunát a mondott pontoktól föl- és lefelé jégpáncél fedi; e két pont között a — széntértől a Sepatz-féle házig — a folyam jégmentes. — Erdőd és Dombos vasúti állomások között a gőzkomp által közvetített vasúti közlekedés a Duna zajlása miatt hétfőn beszüntettetett. — Hölgyeinkhez. A háztartás olyképpen való vezetése, hogy a család anyagi körülményei nemcsak ne romoljanak, de lehetőleg javuljanak : ez a nő szerepe a házi gazdaság vezetésében. A háztartás berendezése, fentartása költségbe kerül, melyet, a biztosra vehető jövedelemhez kell szabni. Hogy a nő képes legyen e tekintetben magát kellőképpen tájékozni, nemcsak célszerű, de okvetlenül szükséges, hogy a háztartás bevételeit s kiadásait napról-napra pontosan feljegyezze. Ez a jegyzék hű tükre lesz, melyből meglátja, többet költött-e el, mint amennyi a jövedelemből a háztartásra jut, megtudja, várjon kell-e kiadásait összébb szorítani? Éppen azért nagyon fontos a házi napló pontos és célszerű vezetése. Wifinger Pál Jybeli dunagőzhajózási állomás ügynöke, meg akarván könynyíteni hölgyeink ez iránti gondjait, igen célszerűen rovatait háztartási naplót szerkesztett és nyomatott ki, mely a hajóállomáson, a kicsinyben való szénárulásnál 45 krért kapható. A napló 13, össze nem fűzött ívből áll, mindenik hónap számára eggy ív, a 13-ik ivén aztán a 12 hónap kiadásait összegezni, majd pedig mind a 13 ívet összefűzni, s beköttetni lehet. — Ragályos kórok bejelentése. A törvény szerint a ragályos kórok bejelentésére nemcsak az elöljáróság, de az orvosok, lelkészek és tanítók, általában pedig midazok kötelesek, kik ily betegülési esetekről tudomással bírnak. Minthogy ez a bejelentés nem szokott sem a kívánatos pontossággal, sem elég gyorsan történni, ez okból a belügyminiszter terjedelmes körrendeletet adott ki, amelyből a közönséget érdeklő következő részleteket veszünk át: Bejelentendők a következő fertőző betegségek : 1. roncsoló toroklob és torokgyík; 2. vörheny; 3. veres himlő; 4. szamárhurut; 5. hólyagos himlő minden faja; 6. hasi hagymáz ; 7. kiütéses hagymáz; 8 vérhas; 9. ázsiai és honi kolera; 10. járványos folltömirigyláb; 11. járványos agy-, gerincagy-hártyalob; 12. trachoma; 13 gyermekágyi láz. — A lelkészek, tanítók és szülésznők kötelesek a felsorolt és tudomásukra jutott megbetegedési eseteket a községi elöljáróságnak még aznap tudomására hozni; az utóbbi, akár tagjai által saját maga, akár bejelentés útján jut ily fertőző betegségi esetek tudomására, köteles azonnal a községi orvost a beteg megvizsgálására utasítani, ha pedig a körorvos más községben lakik, azt a beteg megvizsgálása végett a községbe azonnal elhozatni, úgy a hatósági, mint a magánorvosok kötelesek a gyakorlatokban előforduló, vagy hivatalos működésük és körútjuk alkalmával tudomásukra jutott — fenn felsorolt — fertőző megbetegedést még aznap az elöljáróság tudomására hozni. Ezen kívül valamenyi orvos köteles a miniszter által küldött „orvosi bejelentés“ című portamentes bejelentő levelező lapok segélyével kis- és nagyközségekben a községi elöljáróságot (ha élő szóval nem tette) és egyidejűleg a friszolgabirót értesíteni. — A fertőző betegségek bejelentésének elmulasztása kihágást képez s az orvosok, lelkészek, tanítók, kisdedóvók 300 írtig terjedhető pénzbírsággal büntettetnek. — A mohácsi kir. járásbíróság 1894 ik évi ügyforgalma. Az elinki iktatóba érkezett 932 ügydarab, az év végéig elintéztetett mind. — Polgári beadvány volt 9266, elintéztetett 9235, maradt az év utolsó napján hátralék : 31, sommás per volt 1402, befejezést nyert 973, folyamatban van 429. — A büntető iktatóba érkezett 3041 ügydarab ; elintéztetett mindezek közül vizsgálati ügy volt 125, befejeztetett 78, folyamatban van 47; vétségi és kihágási ügy volt 339, befejeztetett 253, folyamatban van 86 ; egyébb ügy 254, befejeztetett 247, folyamatban van, 7. — Kisebb polgári ügy érkezett 405, elintéztetett mind. — A telekkönyvi osztály forgalmáról jelen számunk más helyén emlékezünk meg. — Az egyforintos bankjegyek közforgalma korábbi rendelettől eltérőleg a folyó év végéig meghosszabbithatott. Egyébként legnagyobb részeket már bevonták. — A mohácsi kir. telekkönyvi hatóság 1894. évi ügy- és értékforgalma : 1. Az iktatóba érkezett 12027 ügydrb., elintéztetett 11676, hátralék 351. II. Foganatosítandó volt 8293, foganatosíttatott 7124, maradt hátralék a f. évre 1169, tlkvi szemle (lustrum) volt 7585 ügydarabnál. Ill. Telekkönyvi másolat kiadatott 1328 (bélyeges 850, hivatalos 469). IV. Leírandó volt 10455 ügydarab, leíratott 9096, hátralék 1359. — Értékforgalom: I. Birtokban : a) adásvevés és átruházás által 256.425 frt; b) végrehajtási árverés által 128.300 frt ; c) hagyaték átadása által 403.200 frt. 11. Terheknél : a) a zálogjog bekeblezése s előjegyzés igazolása által 854.100 frt; végrehajtási zálogjog bekeblezése által 207.560 frt. 111. A terhektől való szabadulás által : a) egyszerű törlés (a hitelező kielégítése) által 310.000 frt; b) előjegyzés törlése által 21.300 frt; c) engedményezés által 11.410 frt; összesen 2.192.295 frt. — Pénzbüntetések. A mohácsi kir- járásbíróság illetőségéhez tartozó vétségi és kihágási ügyekben megítélt pénzbüntetések címén a múlt évben befolyt 706 írt 08 kr. — Ablakot verő legény. Ivánovics János mohácsi duhaj suhanc haragosa lévén Mohácsán Péternek, többször beverte Mohácsán házának ablakait. Ezt a duhaj tettét addig ismételte, mig a csendőrség be nem avattkozott s ártalmatlanná nem tette a duhajkodó legényt, az előző hat füzetet, a melyeknek ezer és ezer példányaival már el van árasztva egész Magyarország. Ez a 7-ik füzet Marczali Henrik, Vezérek kora (első) kötetének folytatása. Az V. fejezet, Kalandozások a görög birodalomban, ebben a füzetben nyer befejezést és következik a VI. fejezet, melynek címe A nemzet átalakulása a kalandozások korában. Ezután megkezdődik A vezérek korának ngyedik könyve, melynek fő címe: A fejedelemség átalakulása és a következő fejezetekre oszlik u. m. I. fejezet: Géza fejedelemsége ; II. fejezet: A térítés kezdete. Ezt a füzetet is igen érdekes képek díszítik. Mint díszes műmelléklet van a füzethez csatolva Esztergom látképe Dörre Tivadar jeles rajzoló eredeti felvétele után pompás fénynyomatban előállítva, és Szent István király ősrégi arcképe Turóczi krónikájának brünni kiadásából. A szöveg közé nyomatva a következő képeket találjuk a füzetben u. m. Nikephoros Phokas császár ólompecsétjének, Tzimiskes császár pénzének, I. Otto gyűrűs pecsétjének, II. Otto császár pecsétjének hasonmását, a bizánci aranykapu, Taksony falu (Dörre Tivadar eredeti rajza), Quedlinburg városa, a lorchi egyház és Passau középkorú (Schedel Világkrónikájából) tiszta szép látképét, továbbá a következő történelmi képeket u. m. Botond bárdja, (A bécsi képes krónikából). Hittérítő a X századból; Taksony fejedelem (A bécsi képes krónikából); Géza fejedelem (A bécsi képes krónikából), Szent István születése (A bécsi képes krónikából). Egyes füzet ára 30 kr. Előfizetés negyedévre (12 füzet) 3 frt 60 kr., félévre (24 füzet) 7 írt 20 kr. Kapható minden hazai könyvkereskedésben. — Fölhívás a pécsi és baranyai fanférfiákhoz és tanítónőkhöz. Megbízatás folytán van szerencsém fölkérni a Pécsett és Baranyában tartózkodó azon tanárokat, tanítókat és tanítónőket, akik Vaday József békési tan. és szaklapszerkesztő által alapított „Magyar tanférfiak és tanítónők ezredéves albuma“ c. nagy emlékmű tárgyában fölszólítást kaptak, vagy a közeljövőben kapnak, hogy szíveskedjenek az említett műben való többszörösítés céljából arcképeiket és életrajzi adataikat hozzám, mint a művet szerkesztő nagy bizottsg egyik társszerkesztőjéhez mielőbb beküldeni. Akik az emlékalbum iránt közelebbről érdeklődnek, forduljanak Vaday Józsefhez a „Tanügy“ fel.szerkesztőjéhez Békésre, a ki minden tudakozódásra készséggel válaszol az illetőknek. Pécsett, 1894. december 31-én. Sirisaka Andor. — A „Magyar Családi Lapok“-at, mely i. é. 1. számával második évfolyamát kezdi meg, olvasóink figyelmébe ajánljuk, a „Magyar Családi Lapok“ egyike a legtartalmasabb képes lapoknak s gazdag szépirodalmi részén kívül állandó rovatai : Egészség, háztartás, kertészet, divat, gyermekszoba, egyveleg, talányok, társalgóterem. Ha még tekintetbe vesszük díszes kiállítását és olcsó árát, bátran mondhatjuk, hogy e lap a legnagyobb mérvű elterjedésre számíthat. A „Magyar Családi Lapok“ előfizetési ára negyedévre tart. Megrendelhető a kiadóhivatalban: Budapest, Práter utca 19. sz. — Az 1848—49-iki magyar szabadságharc története, című nagy illusztrált munkából most jelent meg a 27-ik füzet, amelyben Gracza György a Jelasics betörésével kapcsolatos eseményeket a Battyány minisztérium lemondását, önkéntes csapatok alaktását stb. mondja el. A füzet képei a következők: Pöltenberg kardja. (Eredetije az 1848 49. orsz. ereklyemuzeumban.) Kossuth Lajos azt üzente . . . dallama. A nádor menekülése az országból. Jellasics a Balaton partján. István nádor a Kisfaludy gőzösön. (Eredetije az orsz. 1848-49. ereklye múzeumban.) Jellasics nem mer a nádor hajójára menni. Latour hadügyminisztert lámpára köti a bécsi nép. E helyütt megjegyezzük, hogy a munka első kötete immár külön is megjelent s úgy külső kiállítására mint béltartalmára nézve valóban kiváló mű. Ara fűzve 5 frt 40 kr. diszkötésben 7 frt. A második befejező kötet tavaszkor jelenik meg. Irodalom és művészet —• Millenniumi magyar történet. Az Athenaeum r. társaság kiadásában megjelenő A magyar nemzet története cimü tiz kötetes nagy munkának (milleniumi kiadás) 7-ik füzete most hagyta el a sajtót, fennakadás nélkül követvén Piaci árjegyzék. Hirdetések. r.7' Árverési hirdetmény. A mohácsi kir.biróság mint tlkvi hatóság közhírré teszi, hogy Lacher Janka úgy csatlakozottnak kimondott Fischer Sándor mohácsi lakosok végrehajtatódnak Klenancz István bank lap Mohácson, 1895. évi január hó 5-én tartott hetivásárról. Búza.................... . --- 6.— Rozs.................... . 5.— Zab.................... . 5 50 Kukorica szemes . . . . 5.80 Burgonya zsákja . . • • —.90 hargitai Fater, telefon szerkesztő. Blandl János lapkiadó.