Mohács és Vidéke, 1896 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1896-01-05 / 1. szám

remtettük ; ezért dicső a jelen, mert múltunk folytatása s édes a jövő, mert ezer év kecsegtető reményével integet felénk. Áldassék emlékük azoknak, a kik alattunk nyugosznak és felettünk őrködnek; kiket a múltnak adott a természeti törvény kérlelhetetlen szabálya. Dicsőség azoknak, kiknek a múlt csak emlékezet, életök a jelen. És kedves remény azoknak, kiknek mi múlt vagyunk s jelenük lesz a jövő. Áldás és köszönet honunknak, mely kebelén hordozza gyermekeit; ő az örökéltü anya, kinek emlőin apáinkkal táplálkozánk, ki nekünk tejjel szolgál, elleneinkkel vért itatott és porladó tetemeinket majdan ölelő karjaiba fogadja, miként ott nyugosznak azok, kik nekünk őt adták. Emelkedjék szív és lélek a hon gondolatánál , rebegjen hálát az ajak a szabadság érzetére, és nyúljon védőleg a kar az anya fölé, ki nem unta meg ezer évig hordani keblén szive magzatát. Kedvezőb a sors nekünk, mint apáinknak s gyermekeinknek; mert csak mi vagyunk azok, kik az ezred év lélekemelő ünnepét megélni Isten kegyelméből szerencsések vagyunk s épp ezért áldozzunk Istennek kegyelméért, a honnak anyai szeretetéért, apáinknak az anyáért és önmagunknak apáinkért! Rójjuk le a kegyelet adóját egyenkint és összesen; szeressük egymást egyben és külön is adjuk honunkat át majdan következő utódainknak sértetlenül, mert a sírbolt csak igy lesz csendes nyugovó s csak igy fog fölöttünk derülni az ég, melynek sugarait az ősök féltve őrködő szelleme kéri számunkra s küldi a magasból nemzetünk ezredévet betöltött múltjának jövőjére. Az osztrák-magyar vámszövetség a kereskedelmi és iparkamarában az ipari, sem a mezőgazdasági termelés nem boldogulhat. Ha ezen anyagok termelése a közös vámterület termelési tényezőinek biztosíttatik, akkor Magyarországban nem lesz gabonafelesleg, melynek — csakhogy némileg is értékesíthető legyen — mindenképen kiviteli piacot kell keresni. Minden szükségleteinknek a belföldi termelés által való fedezésétől s szakítva az internacionális szabad forgalmat igénylő némely szűkebb érdekköröknek a nagy gazdasági közület rovására eső dédelgetésével, termelő erőinknek minél kiegyenlítettebb foglalkoztatásától, az államlakásoknak saját termelésük fogyasztását illető egymásrautaltságától várja a kamara elsősorban az annyira óhajtott gazdasági jobb jövőt. A kamara elismeri, hogy Ausztria és Magyarország közt a geográfiai fekvés, az évszázados érintkezés és közlekedés által kifejlődött gazdasági viszonyok, a politikai, közjogi és hatalmi kapcsolat olyan érdekközösséget létesített, melyben az egyenlő gazdasági fejlődtetés kölcsönös és kellő biztosítása mellett a közös vámterület mindkét államfélnek egyaránt javára válhatik. A közös vámterület mellett szóló közös érdekeket felsorolva, de a külön vámterületnek Magyarországra való kedvező politikai és gazdasági kihatását is feltüntetve azon következtetésre jut a kamara, hogy az Ausztriával való kereskedelmi és vámszövetség megújítandó lenne és pedig a Magyarország gazdasági érdekeivel is megegyező védelmi vámpolitika inaugurálása esetében ismét 10 évre, ha pedig Ausztria továbbra is ragaszkodnék az eddigi kérésk és vámpolitikához, akkor a szövetség — tekintettel az 1903 ban lejáró külföldi kereskedelmi szerződéseinkre — csak 5 évre lenne megkötendő, mely idő alatt, az utóbbi esetről szólva, Magyarország közgazdasági politikájának olyatén alapja lenne előkészítendő,mely mellett a fenforgó közös érdekek tekintetéből Ausztriával fenntartandó ugyan a közös fogyasztási terület, de a Magyarországnak azon joga, mely szerint a külfölddel szemben saját érdeke szerint tarifákat megállapíthat és kereskedelmi szerződéseket köthet, önnállóan és függetlenül érvényesíttessék. S ha ily alapon s a legjobb intenciók mellett is azt tapasztalnók, hogy gazdasági érdekeink a szőkebb keretben is Ausztria részéről nem részesíttetnek a megkívánható méltányos elbánásban, akkor bármi áldozatok árán is az önálló magyar vámterületet kell létesítenünk. De akár 10, akár csak 5 évre nyittatnék meg a vámszövetség Ausztriával, semmi szín alatt sem szabad — úgymond a kamara — lemondanunk a fogyasztást adók, a sójövedék, az osztrák üzleti utazók által a fogyasztóknál eszközölni szokott megrendelések gyűjtése, a házalási ügy, az állategészségügyi rendelkezések, a magyar bortörvénynek meg nem felelő boroknak Ausztriából való behozatala, a konzulátusi intézmény s az eddig vámmentesen behozott árukra vonatkozólag Magyarország jogos érdekeinek a kamarai felterjesztésben részletesen kifejtett módon és irányban való hathatós biztosításáról. A bankkérdésben a közösség fentartásának álláspontjára helyezkedik a kamara. Elismeri, hogy az osztrák-magyar baknak Magyarországhoz való viszonyában az elmúlt hét év alatt sok irányban történt javulás, de az adott viszonyok közt teljes kielégítésünkre még kívárnunk kell, hogy a paritás szempontjából kifogásolható hatáskörű bankfőtanács helyett két teljesen egyenfajta erőt. Tornyai ezredorvos úr konstatálta, hogy a 41 fokos lázat a szegény Laborczy Zoltánnak a meghűlés okozta, és megjósolta azt is, hogy ezt Laborczy Zoltán lába is meg fogja sínyleni. És az ezredorvos úrnak igaza volt, mégsem kellett volna lefeküdnie arra az átkozott nyirkos fekete földre, mely egy reményekkel kecsegtető karriernek elébe vágott. Laborczy Zoltán három hétig eszméletlenül feküdt s mire eszméletéhez tért, nem ismert magára. Jobb lába iszonyatosan megdagadt s olyan különös baja lehetett, hogy az orvosok abszolúte nem tudták megállapítani a bajt. Épen midőn azt hitték, hogy baja a javulás stádiumában van, megérkezett Laborczy Zoltánnak hadnagygyá való kinevezése. Ezért persze, ha szolgálatban van, nagy murit kell vala csapnia, így azonban liszttársai megelégedtek azzal, hogy ágyát körülülve, kellő mértékkel borozgattak vele. Az újdonsült hadnagy baja azonban ismét annyira elmérgesedett, hogy az ezredorvos úr felküldte a szegény Laborczy Zoltánt az ország fővárosába, az ország fővárosának legelső kórházába. Azonban hasztalan volt minden törekvés, bizony, bizony a tudós professzor urak sem tudták megállapítani a baj mivoltát. Laborczy Zoltán mindazáltal a páratlan ápolás következtében jobban érezte magát és persze szentül meg volt győződve arról, hogy baja rohamosan javulni fog. A szegény embernek, ki megszokta, hogy ismerősök, jóbarátok környezzék, mint mikor az ő városában feküdt, nehezére esett teljesen idegenek között lenni. Épen midőn visszagondolt a kis városkára, jogú igazgatóság állíttassák fel, melynek mindegyike a megállapított dotáció felhasználása felett teljhatalmúlag rendelkezzék, csak közös elintézést igénylő ügyek tárgyaltassanak együttesen. Továbbá szükséges, hogy a bank a fejlődött közgazdasági igényeknek és a népesség szaporodásának megfelelőig forgalmi eszközeit szaporítsa s végül, hogy a letétek jelenlegi nehézkes központi kezelése helyett a kerületükből való letétek kezelésével a fiókintézetek bízassanak meg. Végül még azt kívánja a kamara, hogy az osztrák-magyar bank fiókintézeteit mindenütt e célra építendő saját házaiban helyezze el, hogy így az építőipar foglalkoztatásával s az adómentességi idő lejártával a házai után járó adóval az országnak s az illető városoknak némi közvetlen ellenszolgáltatást nyújtson. A f. é. december 30-ai kamarai közgyűlés a kérdésnek ismételt beható tárgyalása után egyhangúlag elfogadta a Littke J. kamarai elnök elnöklete alatt kiküldött szakbizottság által készített felterjesztési tervezetet. E felterjesztésben a kamara rámutatva az úgy Ausztriában, mint Magyarországon létező gazdasági viszonyokra és a tarthatatlan állapotokra, a bajok kátforrását nem annyira az Ausztriával kötött kereskedelmi és vámszövetségben, mint inkább a több irányban okszerűtlenül és kiválóan Magyarország rovására űzött vámpolitikában véli rejteni. Adatokkal támogatva kifejti a kamara, hogy a kettős monarkia legutóbbi 10 évi áruforgalmában mutatkozó évenkénti átlagos kiviteli többlet jóval több kárt, mint hasznot hoz és hogy olyan vámpolitika mellett, melynek folytán a legutóbbi 3 év áruforgalmi adatai szerint az osztrák-magyarmonarkia évenként átlag 202 millió frt értékű állati és növényi nyersanyagokat importált, sem el a tíz napi szobafogság büntetése, mi éppen nem kellemes jutalomnak kínálkozott a hadgyakorlatok idegemésztő izgalmainak kipihenésére. Öreg este lett, mire a legénység végre lerakhatta fegyvereit. A hűvös szeptemberi éj éppenséggel nem volt alkalmas arra, hogy az ember a szabad ég alatt töltse el azt. Laborczy Zoltán az előőrsökhöz volt beosztva, hol még tüzet sem volt szabad rakniok, s igy a hideg ellen köpönyegén kívül egyéb eszközhöz nem nyúlhatott. A hideghez hozzájárult még a farkas éhség, mert aznap még betevő találjuk sem volt, míg végre éjféltájt kaptak aztán holmi fagyott gulyást. Természetesen azt a legkitűnőbb étvágygyal fogyasztották el, s most már nem volt egyéb hátra, mint hogy pihenőre térjenek. Jó is lett volna, ha erre alkalmas hely kínálkozik vala. Ugy de a hűvös, nyirkos földön kívül más nyoszolya nem állott rendelkezésükre, és ezt az óvatos tisztek nem is vették igénybe, hanem fel s alá cirkáltak a hűvös éjben. Szegény Laborczy Zoltánt azonban annyira elcsigázták a kínos fáradalmak, hogy nem bírt ellenállni s letelepedett a nyirkos talajra, annak dacára, hogy tiszt társai óva intették ettől, mert biztos veszélynek teszi ki magát.» — Csalánba nem üt a mennykő — vágott vissza flegmatikusan Laborczy. Pedig, pedig ha előre látta volna a veszedelmet a könnyelmű kadét, bizony le nem feküdt volna. A hadgyakorlatok nemsokára a legjobb sikerrel végződtek. Laborczy Zoltán visszatért az ő kedves városába, hogy a rámért szobafogságot leülje. Egyik este nyugalomra térve, erős láz vett Már vagy két ízben megemlítettük Sriszka Andor pécs-belv. közs. tanító és író kérésére a Vaday József volt békési, jelenben nagyváradi tanító által szerkesztett és kiadott „Magyar tanférfiak és tanítónők ezredéves albuma“ emlékműre vonatkozó tudósítást. Sirisaka — mint e mű egyik dolgozótársának — megkeresésére újabban az itteni közleményt hozzuk. A szép és pártolásra érdemes vállalatból minket főleg a baranyai csoport érdekel. (Vaday a honi 25 ezer tanító közül ezernek az arcképét sokszorosította és ugyan azoknak az életrajzát közli.) Megyénkből körülbelül 55—60 tanerő van e munkában képben és írásban bemutatva. Eddig hat lap jelent meg. A hat lapon a következő 46 paedagogus neveit s fényképeinek utánzatát találjuk. Az I. lapon: Salamon József (kir. tanfelügyelő), Fuchs Ádám, Schmidt Boldizsár, Szauter Antal (voltkép, tanár, jelenben görcsönyi plébános), Schultz Imre és Klingenberg Jakab megyeszerte ismeretes tanférünk arcképeinak sokszorosítását. A B lapon: Bokor Ferenc, Sirisaka Andor, Hekinger István, Repka Vince, Kozári Gyula, Szerman Győző, Szvácsek Mihály és Germán István tanárok és tanítók képei vannak közölve. A C lapon a tanügyi körökben szép névre szert tett ; Schneider István élén hat nőtanító arcképét látni ; ezek : Nyera Angyal, Vidákovics Katalin (Mohács), Ehnn Emilia, Áronfi Ilonka, Wiener Anna, Dömei Sarolta és Abendhauser Mari (óvónő) fényképnyomatai. A D lapon: Vörös Mia kis városkának legszebbik leányára, hirtelen benn termett az ő jóságos arcú ápolónője s örvendve nyújtott át neki egy illatos levélkét. Első pillanatra megismerte, hogy a Vilma írása. Örömtől dobogó szívvel bontotta fel a kis borítékot, amely annyi boldogságot tartalmazott az ő számára. Vilma megírta, hogy Benkő főhadnagy megkérte kezét, de ő is, meg szülei is visszautasították, mert bízvást remélik, hogy Zoltán nemsokára felgyógyul s inkább elvár, amíg állapota csak kívánja, semhogy szive ellenére cselekedjék. Laborczy Zoltán aznap nem tudott örömében hova lenni. Szerette volna össze vissza csókolni azt a jóságos arcú nénikét, aki azt a levelet hozta. Másnap aztán gondolt egyet. Megírta az ő imádott Vilmájának, hogy ő innen haza megy az édes anyjához, talán az még jobban fogja ápolni s még hamarább felgyógyul. Megírta, hogy alig várja már azt az időt, hogy visszatérhessen, hogy együtt lehessen Vilmával s megígérte, hogy ezentúl jobban fog vigyázni magára. És Laborczy Zoltán, bár még tanfalusi kínokat szenvedett, ha lábára kellett állania, csakugyan haza ment. Hat heti szabadságot kapott a pihenésre. Haza ment a szegény hadnagy, hogy rózsás terveket szőjjön a tavaszra s nem is sejti, hogy az csak töviseket hoz neki. Szegény Laborczy Zoltán, búcsúzzál a kalandos tervektől s a Kriegsschulétid, el van az zárva örökre tőled. Te pedig Szendrő Vilma, sirasd meg azt a szánalomra méltó postatisztet, kinek nincs szüksége oly nagy kaucióra. Tanügy. Pályázat. A kisfaludi elemi iskolánál az altauitói állás lemondás folytán üresedésbe jővén, erre 1896. év január 1- ig a pályázat nyitva áll. Az állomás jövedelme: 400 forint készpénz fizetés, negyedévi utólagos részletekben ; a tanitó személyére 1 öl kemény hasábfa, bútorozott szoba. Kötelmei: egy osztályt tartozik önállóan vezetni, a kántori teendőkben, nemkülönben a vasárnapi iskolások oktatásában segédkezni. Tannyelv: német-magyar. Az okmányokkal fölszerelt folyamodványok Kisfaludra az iskolaszéki elnökhöz küldendők. (Baranyavármegye, posta helyben.) Tanítók arcképei és életrajzai.