Mohács és Vidéke, 1916 (35. évfolyam, 1-53. szám)
1916-05-07 / 19. szám
1916 május 7. MOHÁCS ÉS VIDÉKE d. e. 9 órakor szentmise előzte meg, melyen Keserics Ferenc apátplébános főpapi díszben pontifikált. Az isteni tisztelet után az ifjúság az iskolaépületbe vonult, melynek bejáratát és ünnepi tantermét finom ízléssel Frank Mari és Csernyánszky Aranka tanítónők díszítették. Az ünnepség lefolyása a következő volt: 1. Prolog, szavalta: Erős Andor IV. oszt. tanuló. 2. Hymnusz, énekelte a gyermekkar a vendégekkel. 3. Kárpátok köszöntése, szavalta: Heréb János V. o. t. 4. A Kárpátok szava, szavalta: Führer Ferenc V. o. t. 5. Alkalmi beszéd, tartotta: Pribék József, igazgató-tanitó. 6. Fohász, szavalta: Pogledics József V. o. t. 7. Szól a jövendő, szavalta: Árpás Ferenc VI. o. t. 8. Szózat, énekelte a gyermekkar, a vendégekkel. — Minden házalás, erőlködés nélkül a helyszínen befolyt 105 K. (egyik jelenvolt földmives polgártársunk adott 20 K-t és benne van a VI. fiú osztály együttesen megtakarított pénzéből 12 K). A külvárosi r. kat. elemi iskola ünnepélyét p. Kockán Bertalan zárdafőnök nyitotta meg szép szavakkal. A Himnusz eléneklése és egy szép prológ elmondása után Amberger B. igazgató-tanító adta elő a kárpáti harcok történetét. Előadásába belevonta a gyermekeket is, akik a virágkoszorúval szépen földíszített Magyarország térképén szemléltették a harc színterét. Majd a szépen előadott hazafias szavalatok és énekek után p. Kockán Bertalan zárdafőnök néhány szóval berekesztette a lelkes és igazi hazafias szellemtől áthatott szép ünnepélyt. Az ünnepélyen jelen voltak: Visy Pál táblabiró, Tribus Béla járásbiró, Krosics János városbiró stb. Az ez alkalomból eszközölt gyűjtés 79 K 58 fill., amely összegben a szőlőhegyi el. isk. 21 K gyűjtése is bentfoglaltatik. A ref. iskolában a megnyitó beszédet Varga Zsigmond lelkész mondta. Pápay János tanító beszélt a Kárpátokról és az ott lezajlott eseményekről. Öten hazafias költeményeket szavaltak. Több nemzeti és hazafias dalt énekeltek a gyermekek. Jelen volt az ünnepélyen a községi elöljáróság és a szülők nagy része. Begyült 37 - 10 fillér. Az izr. elemi iskola ünnepélyén Székely Lajos igazgató tartotta az alkalmi beszédet és hazafias lelkesedéssel ecsetelte a jelen világháborúban döntő fordulatot jelentő kárpáti diadalokat. A gyűjtés folyamán 59 , 77 f-nyi adományösszeg folyt be. A gyűjtés után dr. Flesch Ármin főrabbi is néhány lelkesítő szót intézett a tanulókhoz. Görögkeleti ünnep. Görögkeleti vallású polgártársaink csütörtökön ülték Szent Györgynek ünnepét. Ez a nap náluk piros betűs ünnep. A nőegylet köréből. Kovachich Józsefné, az Első Mohácsi Jótékony Nőegyletnél több éven át pontossággal és teljes odaadással viselt pénztárosi állásról lemondván, a választmány a legközelebbi tisztújításig Kugyerny Teréz eddigi jegyzőt választotta meg helyettes pénztárossá. A pénztár átvételére s illetőleg átadására dr. Andrits Tivadarné alelnökből, Wolf Zsigmondné meg Szlamay Béláné választmányi tagokból és Brand Ede titkárból álló bizottságot küldöttek ki. Háborús előadás. A Mohácsi Izraelita Nőegylet választmánya a nagyidőkhöz méltó gondozással elhatározta, hogy a háborús áldozatkészség mozgalmai között a földúlt népiskolák újraépítésének ügyét is szívvel lélekkel fölkarolja. Folyó évi április 16-án megtartott gyűlésében elhatározta, hogy nagyszabású háborús előadást rendez, melynek teljes jövedelmét a nemzeti népnevelés oltárára teszi le. A műsor egybeállításánál körültekintő gondossággal törekedtek arra, hogy a nagyközség hazafias áldozatkészségét igaz műélvezet nyújtásával hálálhassák meg. Az előadás prologja egy kiváló írónk és földünk tollából való. Az egyes számok szerepeinek előadására legtehetségesebb műkedvelőink sorából vállalkoztak, a zeneszámok előkészítésére s részben előadására pedig egy kitűnő tehetségű zenészünket kérték föl. Az előadás részletes programmját és az előadás idejét a legközelebbi számban közöljük. Anya és csecsemővédelem. Az Országos Stefánia Szövetség azt a célt tűzte maga elé, hogy társadalmi utón, egyletek alakítása révén a csecsemők és anyák védelmét országszerte előmozdítsa. A szövetség e védelemnek Pécs szab. kir. városban és Baranya vármegyében való szervezése céljából leküldötte ügyvezető igazgatóját, dr. Madzsár Józsefet, aki a Nendtwich Andor polgármester által múlt vasárnap d. e. 11 órára a városi székház közgyűlési termébe egybehívott értekezleten megjelenve, figyelemmel meghallgatott előadásában fejtegette a magyar faj szaporodása érdekében a csecsemő és anyavédelem szükséges voltát, megjelölte a védelmet előmozdító szervezkedés módját s a védelem eszközeit. Az értekezleten megjelent meghívás folytán városunk két nőegyletének elnöke : Margitai Péterné és Wolf Zsigmondné, továbbá dr. Vidd Lajos járásorvos. Mohácsiak hősi halála. Az április hó 20-án kiadott veszteségi lajstrom szerint hősi halált haltak a mohácsiak közül . Kneif Lajos, meghalt 1914. okt. 10-én Ungvárott, továbbá Somogyvárád András honvéd, meghalt 1916. febr. 23-án Pécsett a kórházban. (Az utóbbiról már megemlékeztünk, midőn övéi tetemét hazaszállítva Mohácson eltemették.) Esküdtképes egyének összeírása. A mohácsi képviselőtestület által az esküdtképes egyének összeírására kiküldött bizottság értesíti a Mohács nagyközség egész területén lakó magyar honos férfiakat, kik a folyó évben 26-ik életévüket betöltik és legalább 20 évi egyenes állami adót fizetnek, avagy oly adómentes ingatlannal bírnak, melynek évi adója ezt elérné és akik magyar nyelven írni és olvasni tudnak, nemkülönben adózásukra való tekintet nélkül minden köztisztviselőt, lelkészt, a magyar tudományos akadémia tagját, tudort, aki. tanárt, ügyvédet, mérnököt, építészt, hajóskapitányt, gazdászt, gyógyszerészt, bányászt, tanítót, sebészt, állatorvost, továbbá azt, aki a felsőbb művészeti, vagy más felsőbb szakiskolát elvégezte, végül aki a középiskolai záró (érettségi) vizsgát letette, hogy az esküdtképes egyének alaplajstromába való fölvételük végett folyó évi május hó 22. napján a városházán, a hivatalos órák alatt ezen bizottság előtt személyesen, vagy meghatalmazott által megjelenhetnek. A negyedik hadikölcsön. A nagy jegyzések száma egyre szaporodik, s ami ennél is örvendetesebb, a papság a községi meg a körjegyzők s a tanítók agitációja is egyre több eredményt produkál. Gyűlnek a milliók az állam kasszájába s a negyedik hadikölcsön impozáns eredménye már most is biztosítva van. A főpapok, főurak és bankárok részéről történt sok milliós jegyzéseknek most különös fontosságuk van, mert a háborús konjunktúra haszna különösen az utolsó félévben jelentkezett s ígyazok, akik most rótják le kötelezettségüket az állammal szemben, tulajdonképpen csak visszafizetik annak a haszonnak egy kis részét, amelyet , ha nem is jogosulatlanul, de mindenesetre a konjunktúra szerencsés kihasználásával szereztek. Élénk agitációt fejt ki a hadikölcsön jegyzése érdekében járásunkban s vármegyénk többi járásában a közigazgatás is a nép körében, különösen azoknál, akik fölmentést kérnek, hogy ha már bizonytalan vagy meghatározott időre fölmentettek a haza védelmének kötelezettsége alól, legalább hadikölcsön jegyzése által szolgálják ebben a háborúban a haza érdekeit, ami egyébként nem is áldozat. Házasság. Fekete József budapesti kir. járásbirósági tisztviselő múlt szombaton házasságot kötött Balázs Mariskával — Mohácson. Tanuk voltak: Kiefer Antal és Máka Ferenc. Kárpáti nap — Kőlkeden. Az erkölcsi és anyagi siker lehető biztosítása céljából Kőlkeden 1. évi április 30-án délután tartották meg az iskolás gyermekek a kárpáti napot, ékes szavalatokkal és hazafias dalokkal. Szavaltak: Máté Julianna, Bozsa Mária, Kántor Ferenc, Szabó Mária, Schmidt Mária, Szili József, Wolf Ferenc, Kis József, Német József. Szavalataikat a Himnusz, Ferenc József azt szente, Erős várunk nekünk az Isten és a Szózat váltakozva fűszerezték. Ezután Békefi Antal tanító buzdító szavai elhangzása után megindult a gyűjtés, amely 207 , 67 fillért eredményezett. Ebből a mező- laborci ref. templom felépítésére 112 K 01 fillér, a kárpáti falvak helyrehozására pedig 95 K 66 fillér jutott. Hadikölcsön jegyzés: Az. évi május hó 5-én lezárt első jegyzési időszak alatt a IV. Hadikölcsönre a Mohácsi Közgazdasági Banknál 49100 K 6 százalékos járadékkölcsönt és 564000 K 5 és fél százalékos Pénztárjegy kölcsönt, összesen 613100 K-t jegyeztek. Ebből az intézet saját jegyzése 250.000 K, ezen kívül még nagyobb tételek: Painz Zsigmod 107.000 K, Frank Mór 60.000 K, dr. Löwy Jakab 35.000 K, Brand Ede 20.000 K, Szász Béla szállodás 11.000 K, Léhmann Lajos, Schwartz Lázár, Ehrenfeld Andalné, Bein I. Ignác 10.000—10.000 K, ifj. Fischef Lajos, Nagy György, Major Károly, dr. Bernáth Samu, Krivitz Tamás, Schischler János (Kisnyárád), 5—5000 K, Wittenbarth Szilárdné, Kiss Antalné, Huber Jánosné 4-4000 korona. Az alkalmatlanok újra való sorozása. Az 1897—1887. évi születésű népfölkelésre kötelezettek újból való megvizsgálása, illetve sorozása a mohácsi járásban a következő napokban fog történni : Május 28-án Németbóly nagyközség s a kölkedi, sombereki és versendi körjegyzőségek községei. Május 29-én Mohács nagyközség. Május 30-án Babarc és Dunaszekcső nagyközségek, továbbá a baranyakisfaludi és darázsi körjegyzőségek községei. Május 31-én Izsép nagyközség és dályoki, lánycsóki, majsi és rácettösi körjegyzőségek községei. A király magyar vadászjelvénye. Őfelsége, mint értesülünk, legkegyelmesebben elfogadta a Hadsegélyző Hivatal fölajánlotta a Magyar Hubertus- jelvényt. A jelvény, mely az elmúlt hetekben nagy sikerrel forgalomba került, az elesett katonák özvegyei és árvái alapja javára alapíttatott. A Mohácsi Izraelita Nőegylet által április 9-én rendezett tárgysorsjátéknak összes bevétele 97320 korona, a kiadás 64 korona, a tiszta jövedelem tehát 909 929 korona. Fölülfizettek ez alkalommal : a Mohácsi Takarékpénztár 50 Kt., Weisz Á. Adolfné 24 K-t, Alt Gyula, Blau Rezső, a Közgazdasági Bank, a Mohácsi Általános Takarékpénztár, Wolf Zsigmondné 10-10 K-t, Simonkovits Mihály, Trébitscher Gyuláné 6-6 K-t, dr. Andrits Tivadarné, Armuth Mórné, Auber Vilmos, Freund Regina, Káldor Oszkárné, Novits Mór, Painz Zsigmondné 5-5 K-t, Auber Istvánné, Fischhof Hermanné, Frommer Miksáné 4-4 K-t, Bein I. Ignác, Keserics Ferenc, Landauer József, Mittrég Henrik, Varga Alajos 3-3 K-t, Báder Lipótné, Berger Ármin, Brezonovics Mária, Fischer Jakabné, Frank M. S., Herr Miklósné, Herrn- 3. oldal