Mohács, 1907 (7. évfolyam, 1-51. szám)

1907-01-06 / 1. szám

1907. január 6. Mohács A pécsi országos kiállítás néprajzi és háziipari célokra összesen 6500 koronát áldoz. Ebből egy ormánysági és egy sokac házat létesít. A sokac ház berendezésénél, az érdekes néprajzi anyag összegyűjtésé­hez Mohács és környéke adhatjná a leg­több anyagot. De várjon tettünk-e valamit arra nézve, hogy ezt a gyűjtést ide irányítsuk ? A nép­rajzi gyűjtemény okvetlenül egy kis pénzt hozna népünk közé és pedig ép oly cik­kekért, melyekért nem igen pénzel. De a pécsi kiállításról távollétével tüntető Mo­hács neve is szerepelne legalább a kiállí­tást majdan ellepő embersokadalmak előtt, ha nem is az iparcsarnokban, ha nem is a közművelődési pavillonban, de­­ leg­alább a néprajzi gyűjteményben . . . De ez önmagában nem is a legfontosabb számunkra. Hanem ezt a kiállítás számá­ra történő néprajzi gyűjtést össze lehetne kötni a mohácsi néprajzi múzeum meg­alapításával. Rómát sem építették egy nap alatt, nem gondolunk arra, hogy a néprajzi múzeumunkat egyszerre kifejlesszük. De nézzük meg a pécsi múzeumot ! Mily ala­csony kezdetekből fejlődött ki? És meny­nyire szíve-ügyét képezi ez a múzeum ma Pécs és a megye teljes lakosságának ! A kormány gyűjteményeket helyez el ben­ne, évi segélyösszeggel látja el, így gaz­dagítva és gondoskodva fenmaradásáról és fejlődéséről . . . Meg vagyunk győződve, hogy Mohácson nem fog létrejönni a néprajzi múzeum. Olvassuk ezt a mementót egy kis fejfá­ról, melyen — a temető sarkában, hol az idegenek, a gyilkosság, vagy öngyilkosság által kimúltak nyugosznak — a következő felirat áll: Itt nyugszik a Mohácsi szabad Lyceum. Meghalt általános rokonszenv és buzgó életreserken­­tés következtében mielőtt megszületett volna. A közönyösség arra megy és rádob egy követ; a sivárlelküség is rádob egy követ. Ezekből támad az a piramis, mely irtóza­tosabb súlyú minden piramisoknál . . . A »MOHÁCS» szerkesztőségi és kiadóhivatali telefonszáma: 59. Ma a puhányok 36. családja 140. alfajának végtagszerkezetéről, továbbá még egy érde­kes tárgyról: édes vízbeli harmadizületi ál­­lataink farkcsigolyáiról hallgattam előa­dást. Mondhatom egészen átszellemültem és most tele vagyok a tudomány egyetemes­ségének fényével. Nem tudok egy helyben megülni. Még nem korbácsolta eléggé a világot. Föl kellett állnia. Lelki életének valami dinami­kai együttműködésre volt szüksége. — Nem! Nem! Ez utálat! Már két hete nincs egy csepp fűtőanyagom. És nem is lesz soha! Abszurdum, hogy a becsületes ember megéljen. Le kell aljasodnod, komisz talpnyaló kutyává kell válnod hogy a hivatalban is előremenj . . . Persze ők élnek, kiabálnak! A nyomorultak, elrabolták előlünk kilopták a világból a becsületes érvényessülést. És most teleorditják a világot! A mi kilopott tüdőnkkel, a mi kiszakított szívünkkel élnek olyan nagyon és nyálas szájukkal erényt diktálnak! . . . Tüzes kardot, azt kellene a torkukba dugni... Bejön a hivatalba! Igen bejön! mert hisz ő a főnök! Ah ! Ah ! Meg vagyunk hatva. Meg vagyunk semmisülve a nagy megjelenéstől! Kisztihand! Pukedli! Puked­­li! Kisztihand ! Pukedli! Csak tiporjon a nyakamra nagyságos főnök úr! Vagy talán a derekam jobban szük! Biztosítom, hogy Ugyanekkor a mohácsi postahivatal hi­vatalos lapjában is találunk egy hasonló szellemű hirdetést. A hirdetésnek — mivel nincsenek ablakai — ezek nem is lehettek becsukva. A hirdetés­t azonban azelőtt, ki a mohácsi posta viszonyaival ismeretlen, ho­mályos lehet. Magyarázatul tehát ideigta­­tom azt a tényt, hogy este 6 óra után, mi­kor még táviratokat és ajánlott leveleket lehet föladni, a posta bejáratában olyan sö­tétség uralkodik, mint a pokol torkában. Vándor, kit átad 6 óra után erre a helyre visz, jó lesz, ha magad fölfegyverzed, mert a sötétségben még agyon is verhetnek, nekem gyönyör! Ó nagyszerű fönség! Ó, a földbe bújtam már én semmiség. Csak tessék, nyomjon még beljebb! Ó végtelenül boldog vagyok, hogy érezhetem nagy hatalmasságát! . . . Kisztihand! Alá­zatos szolgája! Kisztihand ! Pukedli ! Pukedli. Földig való pukedli . . . Hogy, csapjon belétek a kénköves láng! ... És az a sok függöny! Mindig azt hiszem valami gaz­ságnak kell azok mögött történnie ... Az a sok leány! Az a sok asszony! Mind keresi a kenyerét és bolondos szomjúság­gal kap a beteg gyönyör után . . . Aj! Aj ! kedves barátom ! Megborzong és kitüzesedik az ember szíve! Mert min­den olyan siralmas és olyan vérforraló ... A szoba közepén állt, erős demagóg pózban. Ökle össze volt szorítva és keze mintha föl akart volna emelkedni, hogy lesújtson a világra. Lázongásában azonban valójában kevés volt a vér. Szilajsága, mikor így nekiindult, önmagát táplálta, növelte. Nagy ellágyulások követték mindig kitöréseit és kéjelgő világgyűlölete és em­berutálata rendesen bevitték egyéni nyomo­rúságának lírájába. Egyszerre kivett egy fényképet a belső zsebéből és odatartotta elém: — Szép ? kérdezte avval a hangnyomattal, melyben benne van erős és érzékeny követelése az igenlő feleletnek. (Folyt. köv.) Mohácsi eredetiségek. Mohács, január 5. A pénzintézetek most csinálják a mér­legeiket, az üzletek most írják ki a nagy számlákat, mindenütt összeadnak, számol­nak, takarítják a régi lomot, és fundálnak ki új terveket. Mohács, a „nagy” dunaparti város, most mikor még a világvonalakon is elakadnak a vonatok, el van zárva a világtól, Mohács most egyéniség, mely a maga természete szerint, idegen befolyásoktól menten, termi a maga eredetiségeit. Az eredetiség pedig nemcsak a művé­szetben, hanem minden téren megbecsülen­dő. A majdan létesítendő Baranyamegyei eredetiségek múzeuma számára följegyez­tem a következő adalékokat. * 1907. január 2-án Mohács nagyközség hivatalos lapjában szövetkező hirdetés je­lent meg: Bérbeadó korcsolyapálya. A mohácsi lakosság tulajdonát ké­pező főutcai járda, kitűnő korcsolyapálya olcsón bérbeadó. Nyak és lábtörés ellen az elöljáró­ság szavatosságot nem válal el. A befolyó jövedelem a 40.000 ko­rona községi pótadóhátralék javára fordíttatik. De, hogy a tényekre térjek: a posta hivatalos lapjában a következő ifjúsági fo­lyóiratba illő pályatétel áll. Pályázat feltalálók számára. Hogyan lehetne a posta előcsarno­kában esti 6 óra után lappangó gyil­kos sötétséget lámpa alkalmazása nélkül földeríteni ? * A kérdés megoldója jutalom gya­nánt igyen vehet részt a mohácsi posta udvariassági tanfolyamában. * Megjegyzendő, hogy a teknővel való világossághordás, melyet az egyszeri ember gyakorolt, ki van zárva a pályázatból. 3. Mohács valamennyi utcasarkán olvasható volt 1907. január 5 én a következő fal­ragasz :­ ­ Figyelem ! A meg sem született, születése előtt megboldogult mohácsi Szabad Lyce­um eladja, a még meg sem vett laterna magikát. Kauciót tenni, vagy a pénz kifizetni nem kell. Felbuzdulás elég. A vevőnek biz­­tosíttatik a halhatatlanság. * Ezeket az eredetiségeket szedtem össze egy séta alkalmával. A többit el kellet egyelőre szalasztanom, mert nem volt ná­lam elég spiritusz, hogy hazáig konzervál­hattam volna őket. Krónikás. Pécsi levél. Pécs január 5. (Színház — vegyes dolgok — színház.) Persze, szerkesztő úr azt hiszi, hogy vagy tévedtem a színház kétszeri címzésében, vagy egyszer a színházról, aztán a színmű­vészetről akarok beszélni. Szerkesztő úr elfelejti, hogy ez pécsi levél. És ki beszél színművészetről Pécsett! ? Hanem azért mégis kedélyes dolog a színházba járni. Legalább meglátszik, hogy a színészek úgy érzik. Ők ugyanis olyan kedélyesen diskurálnak, hogy a beszélő színész, amint bevégezte mondókáját, kény­telen könyökével lökdösni társát, jelezvén , most rajtad a sor. A milliárdos kisasz­­szonyban esett meg aztán, hogy a megkö­nyökölt társ nagy bravourral egy fél felvo­nást ugrott át hamarjában, nem tudván mi következik. Hogy azonban a darab így se lett értelmetlenebbé, az annak a darabnak jó tulajdonsága. A­­ hallgatóság legalább mit sem vett észre. És ez ennek a publi­kumnak a jó tulajdonsága. Eljátszott újdonság a Rab Mátyás, me­lyet Czobor közreműködésével Arany János , Offenbach, Huszka és Lehár komponáltak. A hiba csak ott van, hogy a komponisták egynémelyike már meghalt, — mikor hív­ták meg hát ezek társszerzőnek Czobort?! Mert, hogy talán fordítva volna ? ! Egyébként mással is szórakozik a pécsi közönség. Végignézi a vágtató szánsorokat, a­melyekben a kiállítást előmozdítandó ban­­kettezők ülnek. És bizonyos, hogy még egy ilyen bankett — és a kiállítás sikerülni fog. Még az ármentesítők nélkül is. Angol­jaink is lesznek, akikről nem fog kisülni.

Next