Mohács, 1908 (8. évfolyam, 2-13. szám)

1908-01-12 / 2. szám

2 2108. január 12 tartják magukat. Nos, ezt a kérdést könnyű tisztáznunk. Tessék olyan javaslatokkal jönni, amelyek megtagadása ennek a hiedelemnek megerősítése lenne. Legyen nyugodt a kor­mány, az ezután történendőkben az egész nemzet mögötte lesz. De ilyesmire nem is kerülhet sor. Bécs már gyakran meghunyászkodott, és ez eset­ben is azt fogja tenni. Gyűlöli a magyart, de annyira mégis fél tőle, hogy új Jellasi­­csok segítségét ne vegye igénybe. Elég volt a régiekből. Ma is sajog beléje egész Ausztria. Szóval, jöjjön az erély korszaka. Az a honvédség, mely a magyar parlamentből bécsi szóra kiverte a képviselőket, fokozott hévvel fogja kisöpörni a horvát szemetet. És Fabricius akad még a magyarság sorá­ban is. Mohácsi napközi otthon. Mohács, január 11. Beállott az uj esztendő, szóljunk tehát régi témákról — új mezben. Berlinben a nőegyesületek szövetsége a házasélet reformjával foglalkozik. Lisnewska kisasszony, a mozgalom vezetője, a házasság gazdasági alapját akarja szabályozni és azt, hogy a hazatérő munkásasszonyok és embe­rek kedves, kényelmes otthonra találjanak. Mialatt a az anya a munkáját végzi és házi körétől, otthonától távol van, gyermekeit egy menhely fogadja be. Nálunk Magyarországon a »Napközi ottho­nok« intézménye szolgálja e célt, amelyhez hasonlót Németországban csak most tervez­nek. Ebben a tekintetben tehát egy lépéssel előbbre vagyunk a németeknél. Ilyen körülmények között korábban háza­sodhatnának a férfiak és asszonyaikban igazi hitvest, ifjú, erős segítőtársat nyerhetnének. Schirmacher Kate dr., egy másik német feminista, elveti a gyermekmenhelyek eszmé­jét, amelyben szociálpedagógiai nevelésben ré­szesülnének a gyermekek, mert szerinte ilyen módon teljesen kiölik a gyermekből az egyé­niséget. Minden anyának kötelessége a gyer­mekéről gondoskodni. Amint rendszerbe fog­laljuk a gyermeknevelést és a társadalomra bízzuk az ifjúságról való gondoskodást, akkor megszűnik az otthon varázsa. S ez csakugyan igy van. Hiszen ha a mun­kásasszonyt még attól a gyönyörűségtől is megfosztjuk, hogy gyermekeiről, a saját véreiről gondoskodhassék, hogy ápolja, mos­dassa őket, hogy a rongyos ruhájukat meg­foltozza s mialatt borzas fejüket, kusza haju­kat rendbehozza, anyai szeretetének kifejezést adhasson,­­ akkor egyben elzárjuk előle azt az utat is, amely a magasabb, tisztultabb szellemi élethez vezet. Az asszonyt függet­lenné kell tenni a házikörben. Kényelmes, tiszta, világos munkáslakások és a munka­idő leszállítása révén érhetjük el a házasélet gazdasági alapjának reformálását. Napközi otthonaink segítségével elérhetjük azt a célt, hogy az iskolából kikerülő gyer­mek nem kénytelen az egész hosszú délutánt (míg anyja napszámban dolgozik) egymagá­ban tölteni, hanem hasonlókorú gyermekek társaságában, kis pajtások, hivatott emberek gondos felügyelete alatt játszhat, ugrándoz­hat kedve szerint. A munkásasszony pedig nyugodtan végezheti dolgát s nem kell attól tartania, hogy távollétében gyermeke ma­gára dönti az égő lámpát vagy kiesik az ablakon. A napközi otthonok intézménye áll legközelebb ahhoz az ideálhoz, amely azt tűzte ki céljául, hogy a gyermekről gondos­kodik, anélkül, hogy az anyát megfosztaná munkakörétől, a fölöslegesség érzetét keltve benne. A munkából hazatérő asszony elme­het az »otthonba« a gyermekéért s amikor este együtt hazakerülnek a­­munkaidő leszál­lításával ez az állapot is megjavulna), még mindig eleget tehet az anya kötelességének s mialatt testi jólétéről gondoskodik, elbe­szélgethet vele, nevelheti s éreztetheti az anyját egész nap nélkülöző gyermekkel, anyai szeretetének melegét. Alakitsuk meg tehát a mohácsi napközi otthont ! láttam, hogy napok óta itt kóborolsz a ligetemben, melynek lombjai sóhajtásaidtól lengenek. Bodánosz szive reménykedve dobogott. Az Istennő nagyon is kegyesen bánik vele . . . — Abban azonbban tévedsz, ó halandó,— folytatta az Istennő — ha azt hiszed, hogy Afrodite nem vágyik hatalomra. Nem irigyli Hérát gőgös királyi széken. Afroditének nem kell egyéb, mint egy árnyas liget, egy forró, ázás tekintet és egy pár édesen elsuttogott szó. És az Istennő pirulva fordul el a gavallér­tól, aki túl boldogan ugrott föl térdeiről. — Afrodite, édesem ! — kikiáltotta és meg akarta ragadni az istennő kezecskéjét, hogy csókjaival halmozza el. De Zeus leánya visszavonta tőle a kezét és most már több komolyság és szigorúság volt a hangjában, midőn így folytatta : — Meghallgattam kérésedet, a halandó s oly boldoggá teszlek, aminő boldog nem volt még senki az Eliziumban sem. Azonban egy föltételt szabok eléd. Te minden este bekened homlokodat e kenőc­csel és látha­tatlanul suhansz a templomba, s ha jő a ró­­zsaujja hajnal, észrevétlenül osonsz haza ismét. S a világban is hallgatsz az éj drága titkairól : senkinek sem szabad tudni, hogy maga a szerelem Istenasszonya üdvözít a kegyeivel. Mert ha csak egy szempillantással sejteted a titkot: nemcsak elveszted azon­nal a boldogságodat, de isteni hatalmamnál fogva rögtön letaszítalak a Tartarus fene­kére ... Rodánosz esküre emelte a két ujját. Arcán tiltakozó felháborodás ült: hogy tud ő róla az Istennő ilyen lovagtalan eljárást feltételezni ? — Megállj ! — fogta meg a kezét Afro­dite. Még nem fejeztem­ be a mondókámat. Más választást is tűzök eléd. Megteheted azt is, hogy minden este mindenek szemelátára, jöjj ligetembe. És mindenkitől irigyelve tá­vozzál innen. Hunyorgass a szemeddel, ha rólam esik szó az emberek között. Ejts el a barátaid előtt titkolózó és éppen ezért sokat mondó célzásokat, ha szépségemet di­csérik. Szóval: dicsekedj el vele az egész világ előtt, hogy Afrodite a kedvesed . . . Ám ebben az esetben voltaképpen én nem leszek a tiéd. Hanem míg a világ azt hiszi, hogy az én szerelmemet élvezed, az én ha­sított orrú szerecsen rabszolgálóm várjon reád. S Afrodite tapsolt és a függöny mögül előbújt a rabnője, aki törpe vala és púpos, orrába karika volt fűzve és arcán oly szere­tetreméltó mosoly ült, hogy az emberben megfagyott tőle a vér. Rodánosz esküdözve kérte a szerelem Is­tenasszonyát: bízzék Hellász legelső lovag­jában. Hogy választhatna ő mást, mint Af­rodite szerelmét, még ha hallgatni is kell róla, mint a sír? Avagy nem drágább előt­te a szerelme, mint a hiúsága ? És forró lá­vaként ömlő szavaival még Afrodite vérét is lángra lobbantotta, ami különben nem volt igen nehéz mesterség, mert az Olympus la­kóinak ereiben fehér és hideg id­or kering ugyan, de Afrodite e tekintetben kivétel: az ő liliombőre alatt rózsás, meleg vér lüktet. S az alkony leszállóit. S Afrodite várt. Várt oly türelmetlenül, akár Heró az ő ked­vesére. Türelmetlenül leselkedett ki a templo­ma oszlopai között, hogy feltünik-e már a pagony fái közt szerelmének délceg alakja, melyet senki sem láthat, csak ő ? S­ime: Rodánosz csakugyan jött. De nem úgy ahogy a szerelmes Istennő várta. Ha­nem az egész világ számára látható alakban. Bizonyosan azért késett, mert sokáig töp­rengett. Afroditét válassza-e, vagy a hasított orrú szerecsen rabnőt ? A szerelem titkos boldogságát-e, vagy a világ dicsőségét ? S az utóbbira esett a választása . . . És Afrodite, a szegény szerelmes Afro­dite, megszégyenülve, tántorogva húzódott be a szentélyébe, mialatt a fekete szolgáló vi­gyorogva surrant elő a sutból, hogy udvar­lóját fogadja akkor és még igen sokszor azután. Mert Bodánosz hősies kitartással el­járt Afrodite ligetébe és nagy lelkierővel vi­selte el a szörnyű szerelmi boldogságot. M­oh­á­c­s Hírek, Mohács, január 11. Kandaló tűz mellett . . . Kandaló tűz mellett Esti szürkületben, Emlékszel-e rája, Édes mátkapárom ? Szemben ültünk ketten Elmerengve mélyen, A nagy boldogságon. Kis szobádnak rácsos Ablakát behinti, A kandaló lángja Tüzes fénycsóvákkal, S onnan szórta feléd Megtört fénysugárét, Csodás szilpompával. S a­mig játszott veled S homlokod övezte, Pazar szinpompával Tarka fénysugár, Telkemet átjárta S dalt fakasztott bennem, A reám mosolygó Gyönyörű szempár. 3. — A vármegyei függetlenségi és 48-as párt értekezlete. Az 1908. január 13-ára egybehívott vármegyei törvényhatósági köz­gyűlést megelőzőleg január 12-én d. u. 5 órakor és a közgyűlés, napján d. e. 8 órakor a koalícióhoz tartozó vármegyei bizottsági tagok Jagics József pártelnök elnöklésével, Pécsett a »Nádor« szállóban értekezletre jönnek össze, a­melyre a választó­kerületi pártelnökök útján teljes számban való meg­jelenésre lettek meghiva. Az értekezleten megejtik az egyes vármegyei bizottságokba a jelöléseket s megvitatják a közgyűlési tárgysorozatot. Élénk eszmecserére fog szolgáltatni alkalmat az alispánnak Barna Lajos dr. sásdi közjegyzőnek ismert inter­pellációjára adott s az októberi közgyűlés által tudomásul nem vett válasza, mely szinte napirendre kerül.

Next