Mohácsi Hirlap, 1916 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1916-04-09 / 15. szám
2 Szabadulás Montenegróból. 1914. évi december hó 12-én estem Montenegró hadifogságába, ahol 14 hónapi szenvedés után 1916. január hó 25-én dicső seregünk megszabadított a kegyetlenségek birodalmából. Hogy miket szenvedtünk át, azt majd legközelebb fogom megírni, mert hisz egyszerre nem lehet hasábokat elfoglalni. Most csak megszabadulásom történetét fogom dióhéjba foglalva leírni. Én az éhségtől elgyengülve kerültem a kolasini kórházba, ahol felgyógyulásom után az orvos mellé, mint szanitéc lettem alkalmazva. 1916. január 7-én óriási ágyú dörgés és gépfegyver kattogás zavarta meg a csöndes csujes falu (város) levegőjét. Az orosz missió fejveszetten kezdett csomagolni. Futkosás ide-oda. Hivatalok mind szünetelnek, csomagolnak, hurcolkodnak. Kocsik, lovak összerogyásig felpakolva hagyják el a várost. 84 nehéz sebesült az egyik és 162 könnyebb sebesült maradt a kórházban egyetlen egy öreg görög orvos kezelésére bízva, aki azonban maga is beteg lévén a sebesülteket mireánk hadifoglyokra ruházta át. Az ágyubömbölés nem akart szünetelni. „A svábok bejönnek a városba“ hallatszik mindenfelé. Negyedik napon összeterelték a hadifoglyokat, hogy Olaszországba vigyék. Én az utolsó pillanatban a padlásra menekültem, ahonnan másosodik nap lejöttem. Miután orvost nem láttam bementem a betegszobákba, ahol még négy társamra bukkantam, kik az ágyba feküdtek addig mig a csendőrség összeterelte fogolytársainkat s igy ők is ott maradtak. ----Fiuk, nincs itt a doktor úr ? szólítom meg az egyiket. — Nincsen — mondja a megszólított, de jó volna ha átkötnénk egy-két sebesültet, mert igen rosszul vannak. A sebesültek, kik engem csak goszpodin doktornak szólítottak, egy kórusba kezdtek könyörögni, hogy adjak új kötést, mert már harmadik napja nem lettek átkötve. Hálálkodtak, hogy ott maradtam melletük, mert ott vesznek minden segély nélkül. Az öreg orvos 38 fok lázzal olhon fekszik lakásán betegen Hozzáláttam a sebesültek kötözéséhez, így négy fogolytársammal egyetembe végeztem az orvosi teen-dőket a sebesültek legnagyobb megelégedésére. Megjegyzem, hogy a sebészet terén gyakorlatom volt, miután az argói orvostól Plevljén instrkációt kaptam, sőt egy angol nyelven irt dicsérő oklevelet is, így működtünk 11 napig, 12-ik napon öt csendőr állít be az „ambulat“-ba. Én egy nehéz sebesültet kötözök éppen. Fehér orvosi köpeny volt rajtam, miután a borbély igen drága volt, a pénz pedig kevés, tehát szakást növesztettem, ami az „orvosi“ tekintélyemet növesztette. Az egyik csendőr belép. — „Goszpodin doktor“ kérem, állítólag még két hadifogoly legyen itt a kórházban elbújva, parancsot kaptam a letartóztatásra és hogy őket azonnal továbbítsam Podgoricára. Engem borzadály futott át. A többi négy társam pedig ijedtükbe alig álltak a lábukon. Az egyik Peje János nevezetű, ki nekem a „doktor urnak“ mindent kézhez adott, elejtette a jodoformos gézt. A többi is hátat fordítva a csendőrnek annyira szorgoskodott, hogy még olyan szorgalmasnak egyiket sem láttam. A „goszpodin doktor“ megszólításra arra következtettem, hogy nem ismer és így szárazon odaszóltam : — Mit kerestek itt hadifoglyot, hiszen valamennyit elvittétek és itt hagytok négy görög szamarat, aki még a jodaformos gézt is elejti, akiket semmire sem tudok használni, 84 sebesülttel azt sem tudom mit tegyek. — Köszönöm „doktor úr“ — ezzel indul kifelé. Az egyik visszafordul. — „Doktor úr“ kérem nekem nagyon fáj a torkom, legyen szives megvizsgálni és valami gyógyszert adni. — No doktor úr most tégy ki magadért gondoltam magamban és már kitáltattam vele a száját, leszorítottam a nyelvét, mialatt gondolkodtam, vájjon mit is adjak ennek a marhának. — No jó, semmi baj, majd adok egy gargarizálni valót és éjjel hideg borogatást raksz reá, megértetted ? — Igen „goszpodin doktor“. Ezzel kimentem az előszobába és egy 200 grmos palackba destilált vizet és egy pár szem hypermangant téve megráztam és átadtam a páciensnek. Ez megköszöni és kér, hogy adjak neki 8 napi szolgálatmentességet. No meg ez is. Leültem és ciril betűkkel megírtam a szolgálatmentességi igazolvényt, amely alá egy olvashatatlan „Dr“-t ! Írtam Ezt is leráztam a nyakamról A sebesült akit kötöztem megsimogatja kezemet. — Látjuk, hogy művelt ember „doktor úr“ és hogy jó szive van, nem akar bennünket magunkra hagyni. Ne is hagyjon el és ha el akarják mégis vinni, úgy mi fogjuk „doktor urat“ fedezni, de elvinni nem hagyjuk. De most én is „be voltam gyulladva“. — Fiuk, most vigyázzunk, mert ha megtudják ezt a „svindlit“ veszve vagyunk mind az öten. Ugyanaznap lázadás a városban. Bécs diktálja a fegyverletételt. Plakátokat ragasztanak ki. A nép csapatokba tárgyal, majd óriási zaj. Egy századost a saját katonájuk felkoncolja, mert: „ti tisztek vagytok az l okai ennek, ti összejátszottatok a svábéval, még mi az éhségtől gyötörve küzdünk hazánk szabadságáért“. A várost kirabolják. Rettenetes lövöldözés, hogy a „sváb“ kevesebb töltényt kapjon. Mainap délután fél 4 órakor kürtszó hallatszik: „Jönnek a svábok“. — Fiúk szabadok vagyunk — kiáltottam és azzal már rohantam fehér köpenyben a hang irányába. Egy hét tagú bizottság jött a városba egy népfölkelő hadnagy vezetésével. Mit mondtam neki, bizony már nem emlékszem. Örömömbe össze-vissza beszéltem. — Legyen nyugodt édes barátom, maga e perctől szabad. Holnap reggel hét órakor jelentkezzenek nálam és mehetnek haza. E szavak könypatakot csaltak ki szemeimből Visszafutottam a kórházba. — Fiuk csomagolni, holnap reggel indulunk hazafelé. Szegény jó társaim nyakamba estek csókoltak és kvintetben kezdtünk sírni. Másnap reggel már útban voltunk hazafelé Schauly Nándorország. Közép-Ázsiában is összeütköztek érdekeik. Anglia tehát Törökország mellé állott. Franciaország szintén és így Oroszország nem érhette el célját. Most mindkét hatalom mellette van, segítettek annak az útnak t. i. a Dardanelláknak a megnyitásánál, de hiába. Törökország a két protector helyett új segítőtársakat kapott és úgy látszik, hogy Oroszországnak le kell mondania véglegesen leghőbb vágyai eléréséről. Mennyit áldozott e célért, egész Európa mennyit szenvedett és szenved még most is. Az első felvonás a 19 század huszas és harmincas éveiben játszódik. Görögország szabadságáért küzd, belzavarok gyengítik Törökországot. Miklós cár elérkezettnek látja az időt tervei végrehajtására. Az egyptomi alkirály támadása ellen Oroszország karjaiba vetik magukat a törökök, véd- és dacszövetséget kötnek. Oroszország kiviszi, hogy a Dardanellákat és a Bosporust minden idegen hajó elől elzárják háború esetén. Törökország orosz védnökség alá került. Csakhogy Anglia és Franciaország beleszólt az ügybe. Kényszerítették oly egyezmény elfogadására, hogy „minden katonai hajóhadból zárják el a szorosokat“ így Törökország egész Európa gyámkodása alá került az orosz gyámkodás helyett. A második felvonás az úgynevezett krími háború, 1853-ban kezdődik. Mint a legtöbb világháború; ez is egy másodrendű kérdés miatt kezdődött. A katholikusoknak birtokjoguk volt Jeruzsálemben a szent sír felett épült jeruzsálemi templom és más szent helyek felett. Franciaország eszközölte ezt ki már régen. A görög keletiek e jogot magukhoz ragadták, a cár támogatása mellett. Ez ürügy volt. Ismét alkalmasnak találta az orosz az időt Törökország kivégzésére. Az egyesült angol és francia hajóhad megjelent a Dardanelláknál, csakhogy nem úgy, mint mostanában, Oroszország támogatására, hanem Törökországgal kötöttek szövetséget. Ausztria nem lépett fel fegyveresen Oroszország ellen, még közel volt 1849, nem akart hálátlan lenni. Sebastopolt, az oroszok hatalmas tengeri kikötőjét akarták lerombolni. Ez a Krím félszigeten van. Ide fordult a figyelem. Hatalmas harcok voltak itt. Végül elesett Sebastopol, a háború még húzódott. Oroszország méltósága nem engedte meg a békekötést, míg valami eredményt fel nem mutat. Ázsiában kedvezően harcolt, így 1855- ben, Ausztria kényszerítésére békét kötött. Párisban tartották meg a kongresszust. A Fekete tenger semleges lett, Oroszország nem gyakorolhatott védnökséget a dunai fejedelemségek felett. Törökország az európai számottevő hatalmak közé lépett. Oroszország tehát nem érte el célját. Franciaország és Anglia túlsúlyra került, az oroszoktól nem kellett félni. Bizonyos volt, hogy ebbe Oroszország nem nyugszik bele. Következik egy harmadik felvonás. 1866-ban Ausztria elgyengült a poroszok elleni küzdelemben. 1870-ben volt a porosz-francia háború. A török hűbéres tartományok ismét lázadoznak. Bulgáriát kegyetlenül elpusztítják a török hadak Szerbia, Montenegró egymásután lázadnak fel. Oroszország 1877-ben szintén beavatkozik, Romániát is maga mellé kényszeríti. Plevnánál a hős Ozmán pasa védekezik vitézül, végül kirohanást intéz, maga is megsebesül, csak akkor teszi le a fegyvert. Méltó párja ennek Przemysl ostroma. Ott is a kiéheztetés rendszere győzött, rohamokkal semmire sem mentek. Plevna eleste után már hamarosan vége a török seregnek, áttörnek a Sipka szorosan, elfogják a sereget. Már ott vannak az oroszok vágyaik netovábbjánál Konstantinápolynál. Egyszerre ott terem Anglia, közbelép Ausztria és a már megérett gyümölcs — nem hullhat ölükbe. Békét köt Törökországgal San Stefanonál, de e felett is véglegesen a berlini kongresszus döntött. Győzött az elv, hogy a keleti kérdést csak a nagyhatalmak közös megelégedésével lehet eldönteni. (Fogs. köv.) MOHÁCSI HÍRLAP 1916. április 9. MOZGÓ FILMES A mi parkunk. A sok hajót hajóparknak hívják és ha ez a sok hajó rendetlen össze-visszaságban hozzáférhetetlen helyen tanyáz, angol hajópark a neve; ha azonban sok fa van rendetlen össze-visszaságban és még hozzáférhetetlenebb helyen nyújtózkodik, akkor megkapjuk a „mi parkunk“ vetített képét. A város akkori és talán akkori vezetői így gondolkozhattak : „Minek a fityfenének csináljunk mi a város közepén egy szép üdülőhelyet, inkább csinálunk Mohács és Vidéke ponos közepén“. És az okoskodás tetté vált és így következhetett be az az ideális állapot, hogy a lánycsóki és a szajki igen tisztelt honpolgár hamarabb és könnyebben megközelítheti, mint egy távoli régióban lakó dunaparti lakos. Megvallom, hogy nem tartozom azon szerencsések közé, akik katonaszállítók lehetnek, igy szerezhetnek eventuel nagy vagyont, vagy még bizonyosabban néhány évi fogságot, én afféle szerény lateiner — de nem a Brkics szavai szerint — impressiókat szoktam gyűjtögetni és igy alkalmam van előtálalni azokat amiket a parkban szedtem bokrétába Meggyőződésem szerint a parkban ugyanis kétféle látogatók vannak, akik