Mozgó Képek, 1985 (1. évfolyam, 1-12. szám)
1985-08-01 / 8. szám
18 sági Ildikó, Elena - Eszenyi Enikő, Lorenzo - Szacsvay László, Fiú - Rudolf Péter, Lány - Sztárek Andrea fh. Gyártó: MTV Drámai Főosztály, 1984. 56 perc. Teresa, válása után, egyre magányosabbnak érzi magát. Hirdetést ad fel; az egyik szobáját ki akarja adni egy egyetemista lánynak, hogy ne legyen annyira egyedül. Fiatal lány jelentkezik a hirdetésre, Elena. A két nő kapcsolata barátsággá mélyül, ám ezt a barátságot váratlan esemény zavarja meg: megjelenik Lorenzo, Teresa elvált férje. Az eddigi harmonikus élet a két nő sorsában tragédiába fordul. A híres olasz írónő színdarabjának tévéváltozata. Warrenné mestersége Magyar, színes tévéjáték. Rendezte: Gát György. G. B. Shaw színművét fordította: Réz Ádám. Dramaturg: Bernet László. Vezető operatőr: Ráday Mihály. Zene: Vukán György. Hang: Nell Béla. Képvágó: Takács Erzsébet. Díszlet: Langmár András. Jelmez: Wieber Mariann. Maszk: Bócz Mara. Gyártásvezető: Szabó Miklós. Szereplők: Warrenné - Psota Irén, Vivie - Görbe Nóra, Praed - Darvas Iván, Crofts - Szoboszlai Sándor, Frank - Szerednyei Béla, Gardner - Harkányi Endre. Gyártó: MTV Drámai Főosztály, 1983. 82 perc. Warrenné kiterjedt nyilvánosház-hálózat jövedelméből nevelteti a legelegánsabb és legfinomabb módon leányát, Vivie-t. Érthető, hogy semmiképpen sem szeretné, ha Vivie megtudná az igazat. Vivie azonban hazaérkezik a nevelőotthonok mindentől védelmező falai közül, s nem kell sok idő ahhoz, hogy pontosan megértse, milyen pénzből fedezte az ő finom neveltetésének költségeit az anyja. Warrenné szeretné az egész szituációt a maga szempontja szerint megértetni leányával. Vivie éppen neveltetéséből fakadó magabiztos fellépésével és meggyőződésével, teljes győzelmet arat a vitában, saját mércéje szerint. Visszautasít mindent, amit anyja a bűnös módon szerzett pénzből felajánl, szakít anyjával és addigi életével. Magyar, színes tévéjáték. Rendezte: Horvai István, írta: Szigligeti Ede. Dramaturg: Lehel Judit. Vezető operatőr: Bánhegyi István. Hang: Gyapjas László. Jelmez: Witz Éva. Díszlet: Kézdy Lóránt. Maszk: Tomola Katalin. Képvágó: Adamovics Ilona. Gyártásvezető: Szabó Miklós. Szereplők: Szirtfoki Jenő, földbirtokos - Szilágyi Tibor, Ilon, a neje - Bánsági Ildikó, Somkuti Lajos, Ilon bátyja - Szombathy Gyula, Rózsa, a neje - Egri Márta, Rezgeiné, fiatal özvegy - Pap Vera, Kondori - Szakácsi Sándor, Terka és Julcsa, szobalányok - Eszenyi Enikő, Simon Mari, Lovász - Kaszás Attila, Inasok - Szabó Imre, Virág Kis Ferenc. Gyártó: MTV Drámai Főosztály, 1984. 62 perc. A történet színhelye egy vidéki nemesi kúria, ahol két fiatal házaspár, meg egy fiatal özvegyasszony és egy pár nélküli gavallér között támad némi bonyodalom. A bonyodalomból viszont féltékenységek, szerelmi perpatvarok támadMagyar, színes tévéfilm. Rendezte: Erdőss Pál, írta: Szalai Györgyi. Dramaturg: Szántó Erika. Szakértő: Beke Pál. Operatőr: Illés János és Pap Ferenc. Hang: Hegedűs László. Vágó: Majoros Klára. Díszlet: Gyürki András. Maszk: Illés Dorottya. Gyártásvezető: Martosi Mórocz Sándor. Szereplők: Takács Ferenc, Dörner György, Szabó Anikó, Fenák az egymásnak rendelt párok között. A sok fordulattal előadott cívódássorozat vége - természetesen - a boldog kibékülés, a szerelmi harmónia. A múlt század hatvanas éveiben játszódó Szigligeti-színmű cselekményében a vígjátéki helyzetek inspirálósa nem más, mint a nők legyőzhetetlenségének humorral előadott tudomásulvétele. Kete András, Zsindely Katalin, Kőszegi Sándor, Mészáros Gyula, Darvasi Ilona, Kósa Pál, Hampó Jánosné, Boroska Tibor, Erdősi György, Zoltán János, Tereh István, Grósz Judit, Heréb Erzsébet, V. Tóth János. Közreműködött az I. emelet együttes. Gyártó: MTV Drámai Főosztály, a MAFILM közreműködésével. 1984. 102 perc. A napjainkban játszódó tévéprodukció középpontjában egy fiatal népművelő konfliktusai állnak. A fiatalember tele van tettvággyal. Világmegváltó szándékainak minden energiáját arra fordítja, hogy egy üzem művelődési házában valóban megteremtse a műveltség otthonát. Birkózik a körülményekkel, birkózik a főnökeivel és saját élete megoldandó gondjaival. A legnagyobb erőfeszítést azonban egy munkatársával való együttműködés követeli tőle. Ez a munkatárs remek összeköttetéseket tudhat maga mögött, és önmaga érdekeinek érvényesítésén kívül nem is nagyon érdekli más. Nőuralom Hazárdjáték Bernstein „Azok az emberek, akik csak egy dologhoz értenek, ki nem állhatják azokat, akik több mindent csinálnak. Én nagyon keményen és komolyan megdolgozom mindenért. És tudja, mit mond a sajtó? Azt a három szót ismétli, amit a legjobban gyűlölök: csillogás, sokoldalúság és könnyedség.” Leonard Bernsteint idéztük, korunk azon muzsikusát, aki önmagát okkal tarthatja a zene „general practitioner”-jének. Valóban, életének nagy dilemmája is ebből adódik: fantasztikusan sűrű elfoglaltságai közepette bizony rendkívül nehéz időt szakítania az elmélyült alkotói munkára. A szétaprózódás problémájával annál inkább szembe kell néznie, mert „mindent” jól és másoknál jobban akar és sokszor tud csinálni. Néhai felesége szerint: „Lenny semmiben sem mérsékelt. Amikor anagrammázunk, ő hajnalig akar játszani. Amikor az esti mozielőadást nézzük a televízióban, ő a rákövetkezőre is kíváncsi. Ha moziba megyünk, közvetlenül utána legszívesebben egy másikba is betérne ...” E fenti, a mozira is utaló megjegyzés mellett Bernstein életrajzírói ki szoktak térni Chaplin iránti rajongására, egy pazar, rögtönzött Chaplin- Bernstein produkcióra, amikor is kis társaság előtt, egymás mulattatására játszottak, zongoráztak, mókáztak órákig. Tudunk Bernsteinnek a legnagyobb filmsztárok egynémelyikével tartott baráti kapcsolatáról, meg arról is, hogy igyekszik a filmújdonságokkal többé-kevésbé lépést tartani. Mint oly sok mindennel... Konkrétum - Bernstein és a film viszonylatában - érdekes módon csak kevés akad. Az viszont a legkevésbé sem érdektelen. Huszonöt éves korában (1943) egy szerencsés nagysikerű beugrásnak köszönhetően (a megbetegedett Bruno Walter helyett vezényelt a Carnegie Hallban) országos hírű művész lett. A rákövetkező évben már a Metropolitanban mutatják be Fancy Free című darabját. E balettből hamarosan musical lett, On the Town (A városban) címmel, első nekifutásra 463 előadást ért meg. Csoda, hogy elhalmozták újabb megrendelésekkel, szerződéstervekkel? A Paramount Pictures filmforgatókönyv írására kéri fel, titkon remélve, hogy a jóvágású, lángoló fiatalembert megnyerik majd főszereplőnek egy Csajkovszkijról szóló filmhez! Hasonló terveket dédelgetett egy másik filmvállalat, a Warner Brothers. Azt szerették volna, hogy egy Gershwinfilmben ő alakítsa a címszerepet. Néhány év múlva még egy hollywoodi cég igyekezett hasonló célból megkörnyékezni, ekkor a szöveg és filmzene megírása mellett az egyik főszerepet is el kellett volna vállalnia. Alkotói kapcsolatba is került a mozival. 1949-ben született A városban filmváltozata Gene Kelly, Frank Sinatra, Ann Miller és Betty Garrett és a film Most igazán nem panaszkodhatnak Leonard Bernstein tisztelői! Augusztusban folytatódik a televízióban a Beethoven-ciklus, amelynek egyik előadója és karmestere a népszerű zeneművész. S - hogy még nagyobb legyen a nézők öröme - egy másik műsorban Leonard Bernstein vezényel a Budapest Sportcsarnokban rendezett hangversenyen, szereplésével. Öt év múlva mutatták be az On the Waterfront (A rakparton) című filmet, melyhez ő írta a kísérőzenét, melynek ugyan jó része kimaradt az Elia Kazan rendezésében, Marlon Brando főszereplésével készült film végleges alakjából - ám ebből zenekari szvitet állítottak össze, amely már nagymértékben a West Side Story hangját vetíti előre. Hasonló kemény, gyors, energikus hangzások, nyugtalan ritmusok, erőteljes drámai effektusok, egy-egy dallam ugyanolyan „felmagasztosítása” és elcsendesítése, a musicallel megdöbbentően rokon érzékletesség és hatásosság jellemzi. Igaz, eklektikusabban. Kevésbé sikerültek a líraibb jelenetek aláfestései, ezek - az egyik kritikus, Wilfrid Meilers szerint - „eszébe juttatják az embernek a hollywoodi krokodilkönnyeket". 1961: bemutatják a West Side Story filmváltozatát Robert Wise rendezésében, Natalie Wood főszereplésével, Richard Beymer, Russ Tamblyn, Rita Moreno, George Chakiris és mások közreműködésével. Az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia az év legjobb filmjének titulálta, de emellett még kilenc másik díjat nyert el hamarosan különböző fesztiválokon. (Legutóbb Los Angelesben a Grammy-díjat is átvehette Bernstein a WSS-ért!) A sikersorozat ellenére ellenvélemény is elhangzott, s nem indokolatlanul, mert a film bármilyen nagyhatású és színekben, rendezésben, kivitelezésben lenyűgöző - a darab meglévő sebezhető megoldásait kétségkívül felnagyította. . (Juhász) Szabálytalan karrier Emmy Destinn regénye A XIX. század a vége felé alkonyodon, 1898-at írtak. Július 19-én este, Berlin egyik nagy tekintélyű operaházában, a Kroll-Operben egy villogó szemű, fekete lány énekelte Santuzza szólamát Mascagni Parasztbecsület című melodrámájában. Senki sem ismerte, de aki hallotta, egyetértett a sajtó másnapi dicshimnuszaival, melyekben - egyebek közt - ilyen mondat látott napvilágot: „A debütáns hanganyaga a zseniális Gemma Bellincionira emlékeztet, s példaképét utol is fogja érni, ha nagyobb feladatokban is kibontakoztathatja képességeit.” Az ifjú énekesnő - Emilie Pavlina Kittlová - élete első diadalát aratta, s hálából nyomban felvette tanárnője, Marie Loewe-Destinn nevét. Destinn ekkor húszéves volt, de addig is történt vele egy s más feljegyezni való. 1878. február 26-án született Prágában. Apja balszerencsés vállalkozásokkal bajlódó üzletember, anyja Milánóban, Párizsban énekelgetett kis szerepeket, majd visszavonult a privát életbe, hogy öt gyermeknek adjon életet. Emilie Paulina volt közöttük a legidősebb. Apja hatesztendős korától hegedülni taníttatta, s tizennégy éves volt, amikor szűk baráti körben „szólóestet” rendezett számára, remélve, hogy a kislányt a virtuóz pályára vezérelheti. A házi hangversenyen jelen volt Rudolf Procházka, a kiváló zeneíró is, aki gyönyörködve figyelt föl - nem Pavlina hegedűjátékára, hanem beszélgetés közben fel-felcsendülő, szép tiszta, sokszínű hangjára. Azonnal beajánlotta Marie Loewe-Destinnek, egy énekiskola jeles tanárnőjének. A lánynak nem tetszett a dolog, ő hegedűvirtuóz szeretett volna lenni. „Akaratos volt, önfejű, nyugtalan, az énekórák alig érdekelték, csak nagy türelemmel lehetett a tanuláshoz újra meg újra visszakényszeríteni” - emlékezett rá Loewe-Destinn. Egyszer aztán, szinte egyik óráról a másikra, mindez megváltozott. Pavlina bámulatosan rövid idő alatt „bevágott” jó néhány terjedelmes szopránszerepet, elvégezte a prágai Nemzeti Színház drámai tanfolyamát, és rögtön próbaéneklésre jelentkezett. Tizenkilencedik évében járt. A szakmai bizottság, élén az igazgatóval, két áriát kért tőle a Carmenből. Emilie Pavlina énekelt, az igazgató pedig sommásan ítélkezett: „Ezzel ugyan nem hozott olyan izgalomba, hogy hideg fürdőbe kívánkoznék!” A család reményei összeomlottak, de nem az „önfejű” lányé. Ha nem kell Prágának, jó lesz ő Drezdában. Ott Pamina áriáját énekelte a Varázsfuvolából, s Erzsébetet a Tannhdusetból Drezdában ezekkel bukott meg. „Nem elég muzikális, a hangja sem szép" - mondogatták a meghallgatók. Kutlová haladék nélkül tovább utazott Berlinbe, s mivel az Udvari Operánál túl sokáig várakoztatták, a Kroll-Opernél kopogtatott. Ott lépett színpadra Santuzzaként, és a bemutatkozás után sorozatban adott Carmenben. „Ausverkauft” - minden jegy elkelt - hirdették a pénztárak, ha Destinn neve állt a plakátokon. A bátor lány mellé szegődött a szerencse is. Amikor az Udvari Operánál szereposztási problémák adódtak, Destinn nekik is rendelkezésükre állt; próba nélkül elénekelte Thomas Mignonjának szoprán szerepét, a Tannhäuser Erzsébetjét, s két órával az előadás előtt, „beugrással” vállalta a Faustban Margit szólamát. A következő szezonban, mint szerződtetett tag, A bűvös vadász Agathaját alakította. Angyali türelmű egykori tanárnőjének iskolája megérlelte gyümölcsét, Emmy Destinn elbűvölte a közönséget, az udvart, II. Vilmos császárt, akitől a „porosz udvari énekesnő” címet kapta, így már megbocsáthatott szülővárosának (a prágai Nemzeti Színházban fellépett néhányszor a Mignonban, a Carmenben, később Az eladott menyasszony 500. előadásán ő alakította Masenkát), majd Bayreuthba utazott, hogy A bolygó hollandi bemutatóján Sentaként jelenjen meg a Festspielhaus rivaldája előtt. A közönség ünnepelt, a sajtó áradozott, Destinn reálisnak tartotta, hogy előterjessze kívánságát, legközelebb Izoldát szeretné énekelni. Cosima, Wagner mindenható özvegye, így válaszolt: „Einige Zoll, fehlen ... Néhány hüvelyk hiányzik .. . Nálunk hagyomány, hogy Izoldát magas termetű hölgyek éneklik, s Ön, sajnos, középtermetű ...” Destinn könnyű szívvel búcsúzott Bayreuthtól, hiszen tárt karokkal várták Berlinben (a Straussoperák, a Feuersnot, a Salome), várta Párizs, London, Budapest (1907-ben), várták azok az operaházak, ahol a karmesterek (Carl Muck, Richard Strauss, Bruno Walter) nem „toll”-lal mérték a tehetséget. S várta Destinnt természetesen New York, a MET, ahol 1910. december 10-ére tűzték ki Puccini A nyugat lánya című operájának ősbemutatóját. Minnie szólamát Destinnre, Dick Johnsonét Carusóra osztották. Hatalmas hírverés előzte meg az eseményt, amelynek csak a főpróbáján történt kisebb „malőr”. Destinn ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy fehér lovon ülve mentse meg Dicket, szerelmesét. A főpróbán azonban a paripa megbokrosodott a reflektorok fényétől, s Minnie-t nagy ívben levetette, egyenesen a baritonista, Dinh Gilly karjaiba. Nem történt nagyobb baj, a premier zavartalanul zajlott le. A MET-ben szerepszerepet követett (Masenka, Tosca, Louise, Gioconda, Alice a Falstaffban, Leonora a Trubadúrban stb.), miközben Európában már ropogtak a fegyverek. 1916-ban az énekesnőt honvágy gyötörte, szeretett volna nyugalmasabb napokat tölteni a csehországi Strázban vásárolt kis kastélyában, melyet kedvére rendezett be. A háború végéig élt kedves otthonában, s aztán 1921-22-ben ismét vendégjátékokra vállalkozott; előbb a MET-ben, majd Európa nagyvárosaiban. Hazatérve Strázba, talán a magánynak szeretett volna búcsút mondani, amikor negyvenöt évesen férjhez ment egy nála jóval fiatalabb drogistához. A rövid, örömtelen házasságban természetesen nem talált nyugalmat, ismét turnék következtek - immár rutinszerűen... - 1930. január 28-án, egy budweissi (Ceské Budejovice-i) látogatáson szívszélhűdés oltotta ki életét. A Moldva-parti magaslaton, Vysehrad temetőjében talált nyugalomra. Albert István West Side Story Emmy Destinn MOZGÓ KÉPEK