Mozgó Képek, 1988 (4. évfolyam, 1-8. szám)
1988-03-01 / 3. szám
Egy igényes kismester, aki még nannyá válhat ertrand Tavernier a lassan, nehezen dolgozó, témájukat hosszan érlelő filmrendezők fajtájába tartozik. Témáiban válogatós, minden újabb filmjéből érezhető az a határozott szándéka, hogy tovább építse vele filmes életművét. Ennyiben szöges ellentéte a „profi”, „mesterember” típusú rendezőknek, amilyen például a nemrégiben elhunyt John Huston volt. (E megállapítás természetesen csak az alkotói szándék irányára vonatkozik, és nincs benne semminemű esztétikai értékítélet. Hustont és a hozzá hasonlókat nem szükségképpen kisebbíti, hogy a mindenkor adódó konkrét feladatnak igyekeztek legjobb tudásuk szerint megfelelni, s Tavernier filmjeit sem feltétlenül az egy tőről metszettség avatja - ha ugyan avatja - rangos műalkotásokká.) Annyi azonban már most, „félúton” megállapítható az 1941-ben született rendezőről, hogy - két fiatalkori, jelentéktelen szkeccset leszámítva - viszonylag későn (32 éves korában) kezdte pályáját, s azóta is meglepően kevés filmet forgatott: tizenöt év alatt mindössze hetet. Ha e viszonylagos terméketlenség okait keressük, kizárhatjuk közülük a sikertelenséget, amely a filmiparban oly gyakran okozza művészi szempontból ígéretes, de üzletileg nem rentábilis alkotói pályák megtorpanását. Tavernier felkészült moralista, aki pontosan tudja, mikor mi izgatja az embereket, s rendszerint a jog és a morál aktuális hézagait veszi szemügyre kutató kamerájával. (A „felvevőgép mint szem”, a „caméra-veil” - vagy hogy a Dziga Vertovtól származó eredeti orosz kifejezést idézzük, a „kinoglaz” mint a képek nyelvére lefordított fogalom témaként is megjelenik Tavernier-nál: Halál élőben című filmjének - melynek alapgondolatát a Rózsakiállítási író Örkény István vallhatná magáénak - egy „kameraszemű” ember az egyik főszereplője: őt bízták meg azzal, hogy lefilmezze a női főszereplő haldoklásának minden mozzanatát.) Sci-fiben, mint az előbb említett módon, kosztümös filmben (Kezdődjék a tánc, A bíró és a gyilkos - ez utóbbit a magyar mozinézők is láthatták), krimiben (Az órás) vagy nosztalgiafilmben, mint amilyen a most bemutatásra kerülő Vidéki vasárnap. Tavernier jól ért ahhoz, hogy a nézőt a zsöllyéhez szegezze. Irodalmi beállítottságú rendező is egyszersmind írástudó ember, aki rendszerint maga is közreműködik filmjei forgatókönyvének megírásában. A vér nem vált vízzé: Bertrand Tavernier ugyanis az ismert író és költő, René Tavernier fia, aki filmkritikusként, filmtörténészként indult: amikor még kezdő „slapajként” dolgozott a „nouvelle vague” egyik producere, Georges de Beauregard mellett, számos színvonalas kritikát és (P. Coursedonnal együtt) fontos könyvet írt az utóbbi harminc év amerikai filmművészetéről. Tavernier-nek átgondolt (és haladó) véleménye van korunk főbb filozófiai és szociális kérdéseiről. Ez különösen olyankor nyilvánvaló, amikor a „jogi műhiba” kényes és Franciaországban filmtémaként oly népszerű kérdéseit feszegeti, mint A bíró és a gyilkosban, de érződik a publicisztikai hevület a mai élet krajcáros gondjait taglaló Elkényeztetett gyerekeken is. Ugyanakkor - nemhiába jó ismerője az amerikai filmeknek - jó dramaturgiai érzékkel adagolja azokat a hatásos eszközöket, amelyek a néző figyelmének felkeltését és ébrentartását vannak hivatva szolgálni. Idegen tőle az avantgárd borzassága, mint ahogyan nem kenyere a képes beszéd vagy az ezoterikus szépelgés sem. Tavernier a realista francia filmrendezők immár klaszszikus nagy vonulatának kései utóda. Ez fő erénye s ez legfőbb korlátja is. FÁBER ANDRÁS Bertrand Tavernier Vidéki vasárnap fromy Schneider a Halál élőben női főszerepében Pulóverek, farmerek, lemberdzsekek állnak a fal mellett. Egy pótszéket sem lehet leejteni Szolnokon 1988. január 8-án este, amikor a szerző-rendező Szikora János divatosan elszabott zakóban, világos nyakkendőben hajlong az elhunyt Borisz Paszternák orosz költő helyett a Doktor Zsivago premierjének befejeztekor. Ez egy díszelőadás, egy théátre páré. A fővárosban ifjú drámaíró munkásdrámájának premierjét tartják, de Szolnokra tart mindenki megnézni a Doktor Zsivagót, aminek színpadi változata hamarabb érkezett a magyar nézőhöz, mint Carlo Ponti-reprodukálta 1965-ös amerikai színesfilm-változata, a Doctor Zhivago. Hogyne tódulna mindenki Zsivago-látóba! Egy Nobel-díj (ezt Paszternák kapta 1958-ban és utasították ugyanaz évben visszautasítani), egy Oscardíj a forgatókönyvért Robert Boltnak (az Egy férfi az örökkévalóságnak szerzője), másik Oscar Frederick A. Young operatőrnek a film fényképezéséért, harmadik Maurice Jarre zeneszerzőnek (megslágeresült főmotívumát Mártha István is beépítette a szolnoki előadás kísérőzenéjébe). Továbbá jelölték Oscarra, csak nem kapta meg a díjat: David Lean, a film rendezője és Tom Courtenay. Annyi viszontagság és félreértés, szándékolt félremagyarázás után Paszternák regénye most sínen van. Szikora János, a magyar színházművészet jeles masinisztája rakta le a síneket, és azokon közlekedteti, tolatja, ütközteti a regény cselekményéből sebtiben kiollózott tarka képeket. És mielőtt még a Filmmúzeumban megnézhetővé válna Lean filmje, a szolnoki Omar Sharif Mertz Tibor, a helyi Julie Christie pedig Sztarek Andrea. A színpadon szinte a fél megye statisztál. Színészi erejét Ecsedi Erzsébet csillogtatja egy erőszakos szakácsnő szerepében. A regény dramatizálásának jogdíját 10 ezer dollárért vették meg az olasz Feltrinelli Kiadótól (itt jelent meg huszonkilenc éve a regény, oroszul most jelenik meg első ízben). Dmitrij Zaszlavszkij a Pravda 1958. október 26-i számában így ítélt: Paszternák regénye irodalmi mű formájába öltöztetett alacsonyrendű publicisztika. Igaza volt? 1958-ban érthető fölháborodása. A Doktor Zsivago Doktor Individuum. A történelembe szorult egyén. A nagy változásokban fölőrlődő értékes lélek. Most itt van a Filmmúzeumban a szélesvásznú, színes, amerikanizált moziváltozat, Szolnokon a költséges kiállítású színházi comic, és kézbe veheti a nagyérdemű Pór Judit fordításában az Európa Könyvkiadó jóvoltából a magyar szöveget is. M. Szergej Alekszandrovics Szolovjov Szovjet rendező, forgatókönyvíró. 1944. augusztus 25-én született. Tizenhat esztendősen került a leningrádi televízióhoz, amelynek 1962 végéig volt munkatársa. Utóbb beiratkozott Moszkvában a Filmművészeti Főiskolára (VGIK), ahol 1969-ben Mihail Romm és Alekszandr Sztolper növendékeként szerzett diplomát. A Moszfilm rendezője. Ismertebb filmjei: 1966 Vzgljanyitye na lico (Nézzetek az arcra!) - dokumentum (fk.-író) - r.: P. Kogan 1970 Szemejnoje szcsasztje (Családi boldogság) - Az Ot nyecsegogyelaty (Unalomból) és a Predlozsenyijje (Ajánlat) című epizód rendezője 1971-73 Jegor Bulicsov (Jegor Bulicsov i drugije) 1972 A postamester (Sztancionnij szmotrityel) 1975 Száz nap a gyermekkor után (Sztogynej poszlegyetsztva) 1977 Melogyi i belo mocsi(A fehér éjszaka melódiái) 1980 Szpaszatyel (Megmentő) 1982 Álomvilág (Naszlednyica po prjamoj) 1983 Izbrannije (Kiválasztottak) - szovjetkolumbiai 1986 Galambok (Csuzsaja belaja i rjaboj) Világpremier Szolnokon (Gróf Bethlen Margit modorában) Doktor Zsivago - a regényből készült amerikai film A szolnoki „világpremier" Galambok