Mozgó Világ, 1990. január-június (16. évfolyam, 1-6. szám)
1990 / 1. szám - ESSZÉ - Molnár Gál Péter: Glosszák Eörsi glosszáihoz
férfikar rágyújt a közkedvelt Szophoklész-slágerre: Sok van, mi csodálatos, / De az embernél nincs semmi csodálatosabb (Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása), ez Eörsinél ekként nótáztatik: Sok döbbenetes csoda van, de a legcsodálatosabb az ember! A humanista miseként ismert sorokat brechti parodisztikussággal schmachtliedként nyekergik el. Bokáig érő lódenekben kószál a kar. A hangulat olyan, hogy akár az amerikai emigrációból hazatartó Brechtnek a svájci Churban (1948. február 15.) bemutatott Antigoné modellje is lehetne. Brecht Hölderlin fordítását lepucolta, kiegészítette, időszerű hangsúlyokkal átértelmezte. Eörsinek régi szövegek időszerűvé csiszolásában komoly színházi tapasztalatai gyűltek össze. A Tragédia magyar nyelven Szophoklész Antigonéjából szándékosan megidézi Bornemisza Pétert. Nehezen eldönthető: Eörsi Antigoné-ajánlata újrafordítás-e vagy eredeti mű, ami csupán új hangsúlyokat csal elő a régi szövegből, avagy annyira erősek mai akcentusai, hogy már új munkával ülünk szemben? Ahol az átdolgozás jó tanulóként felel az antik anyagból, ott az előadás is kényszerűségből követi az ókori mintát, nehézkesen tölti ki a kölcsönbe vett klasszikus formát (ennek áldozata például Nemcsák Károly, még ha mentségére szolgál az új színházi közegbe beilleszkedés nehézsége). Ahol Eörsi iróniája működik, ott fölszikrázik az előadás - Raksányi Gellért megalkudni éberen kész, nyakas önérzetes törleszkedője erős mai típus. A lezajlott tragédia után ismét erős drámai hatást ér el a szerző és a színház. Brechti ihletésű gyerekdalt ad elő a hangszóróból Ráckevei Anna, odáig NÉKOSZ-erőszakosságú, megkoreografáltan kitekert tagú mozgásával, meghangszerelten károgó dikciójával parodisztikus Antigoné. Ő Steinmann, a forradalmárnő. Stréberien erkölcslobogtató. Überetikus. Annyira önfeláldozó, hogy kíváncsivá tesz: vajon mi baja van a gyötrő társadalmi helyzeten kívül - ahogy oly jellemzően mondták volt: személyes életében -, de nem kapunk rá választ. A gyerekdalt szelíden, lágyan, majdnem azt írtam: nőiesen, mégis értelmes iróniával mondja. Kár, hogy már véget ért az előadás. Addig vasalt férficipőben, kitekert tagokkal, szájszélszakadásig feszített túlartikuláltsággal tukmálja rá magát az erkölcs nevében a világra. Lukács Margit másik világból érkezik. A szerző lekésette vele a drámát. Kinyílik a vaskapu, bejön Szakács Györgyi szürke nagykabátjában, kezében fölpántlikázott koszorú, nem helyezheti el egyetlen sírra, emléktábla alá sem. Könnyezik. Lassan becsukja maga mögött a kétszárnyú kaput. Eltűnik egy antik színivilág hírnökeként. Egy tisztáson (1979) Szívesebben vettem volna, ha az Antigoné-variáns helyett Eörsi Martinovics-drámáját mutatja be a Nemzeti. (Bárha elképzelni sem bírom, ki játszotta volna a szerepeket, ki lett volna alkalmas csípős eszességét megszólaltatni a jelenlegi társulatból.) Az Antigoné túl aktuális, az időszerűség pedig nem időszerű manapság. Estére elavul a reggel még égető leleplezés. A délelőtti janicsárok barikádharcosok lesznek a five o’clock tea idejére, persze előbb aggályosan szemrevételezik: közel-távol nem akad-e barrikád. Ilyen szélesebb értékelavulások idején szilárdabb értékeket kell fölmutatni. Egy tisztáson randevúzik Bécs mellett 1794. augusztus 13-án az Apát és besúgója, akinek viszont ő nemcsak jakobinus vezére, de rendőrügynöke is. Öszszehozza a rendőrség két foglyát - két ügynökét: szedjék ki egymásból, amit tudnak. Gotthardt Ferenc főtanácsos és az Apátnak jelzett Martinovics végzik szerepüket: egyszerre működnek forradalmárként és ágensként. Egyik szerep keresztezi másikat, de egyik segíti is a másikat. Eörsi beretvaesze itt vág legdemonstrátoribban. Hőse egy ateista apát. Egy spion összeesküvő. Konzervátori reformer. Udvarhű gyújtogató. Aulikus szabadkőműves. Csupa meghökkentő meglepetés. Csupa fordulat. Csupa szellemi sziporka. Csupa szellemes és természetes váratlanság ez a szikrázó párbeszédű, hajlékonyan játszható, kitűnő szerepekkel és pazar színpadi helyzetekkel teli dráma. Eörsi ebben a színdarabban érvényesíti írói tehetségének eltéveszthetetlen sajátosságát, ami publicisztikáját egyénivé és haragvóan epéssé teszi, miközben megőrzi elragadó játékosságát, derűsen lebegteti a komor témákat és dúdolgatja a szabadon gondolkodás örömdalát. Az Egy tisztásonban leveti a rabruhát. Nem a sperhaknidrámák molyos gardróbjából akaszt magára naftalinos pepiont. Szereplőin víg maszkabáli viselet a történeti jelmez. Emberismerete önismeretből tágít általánossá. Kaján haláltáncot járnak bábszínházi alakjai a bécsi erdő tisztásán, ki-ki lelepleződik a makabrikus vígságban, ellentétébe fordul, átmaszkolódik. Anélkül hogy megtagadná egykori romantikus költő voltát és hitét, egyetlen pozitív hőst állít: a kevéssé éles eszű Tisztet, aki fölesküdött bár a császárra és annak törvényeire, de rokonszenve a francia forradalomhoz húzza; legvégül, belelátva a hatalom és a forradalmárok egyformán manipulációs taktikázgatásába, megsemmisíti a terhelő iratokat és főbe lövi magát. 97