Mozgó Világ, 1990. január-június (16. évfolyam, 1-6. szám)

1990 / 1. szám - ESSZÉ - Molnár Gál Péter: Glosszák Eörsi glosszáihoz

A kompromisszum (1981) A magyar drámairodalomban talán az egyetlen Né­meth László kivételével senki nem tanúsított olyan szemérmetlen, gyöngéd figyelmet önmaga iránt, mint Eörsi. Németh rendszeresen mért vérnyomásának ada­tait ugyanúgy ráhagyományozza olvasóira, mint gon­dolatainak, olvasmányainak szellemi mozgását. Né­meth félreérthetetlenül önmagát írta különféle jelme­zek alá. Széchenyi a döblingi egészségügyi fogságban csakúgy ő, mint Galilei a kétségeivel és megalkuvásra hajlandóságával. Apáczai Csere ruhájában, Mahatma Gandhi lepleiben egyaránt Németh László áll a szín­padon. Csakhogy amíg Németh Görgey Artúrnak maszkírozza magát, Eörsi kísérletet sem tesz a leplező irodalmi bújócskára: a Jolán és a férfiakban Ernőnek hívja magát, A kihallgatásban Koplár Istvánnak, A kompromisszumban Eorsinak, A fogadásban Marxot így jellemzik: Egy ellenzéki firkász, a neve nem jut eszembe. írónak középszerű, de mint a piaci légy. Egyébként kopasz­­ most parókát visel. A Lukács György mellett megjelenő ifjú kérdező pedig egyszerű­en Eörsi István néven szerepel. Igaz, ebben a színda­rabban minden leírt mondatról becsületszavát tudja adni, hogy a valóságban akként hangzott el, mint írja, sőt magnószalagokkal igazolhatja is szavahihetőségét. A kompromisszum (a vitathatatlanul többértelmű, de nézőriasztó munkacímén: A fekély) ötszereplős da­rab, kilenc beszélgetésben. Szereplői: Borsi János, drámaíró, aki segítségért és szerelemért érvel a hal­dokló tudós, Zoltán szép, fiatal színésznő feleségénél, Máriánál. Az asszony odaadóan ápolja apjának tekin­tett férjét. Nem testét ápolja, amin a nyombélfekély­­nek hazudott rák bevégezte már föladatát, lelkét gon­dozza, életművét és utóéletét. A haldokló Zoltán elké­szítette nagy, összefoglaló főművét: Konszolidációk Magyarországon. Földes elvtárs, a kiadó­­azelőtt, minthogy a társadalom heréi kiirtandók,­­ herespecia­lista lett. Főként a csizmája sarkával dolgozott. Dervis volt a beceneve, mert akkor még kevésbé volt halk­­szavú­ és Verebes elvtárs, a kulturális főnök gyors kiadással kecsegtetik a haldoklót. Azt ígérik, meg­jelenik a capolavoro a hatvanadik születésnapjára, ha Zoltán kiigazítja a jelenkornak szóló közvetlen utalásokat, de legalább beleegyezik, hogy egykori tanítványa udvarképessé korrigálja a kifogásolt utolsó fejezetet. Másfelől Borsi arra akarja rávenni Máriát, hogy erősíttesse meg férjével ugyanennek a fejezetnek a konkrétumait. Zoltán okos és ravasz haldokló. Enged a hivatal csábításainak. Átírja a fejezetet. Meghal. A könyv megjelenik. A saját szerzői kézzel végrehajtott hamisí­tások annyira ügyesek, hogy ironikusan kitetszik a retusálás. Földereng Örkény alakja, akit rávettek Pis­tije meghamisítására, sőt hogy egy torz és illetlenül hamis Rajk-darabot írjon miniszterelnök-helyettesi diktandára halálos ágyán, ami azután a halála után meglepő sebességgel került könyvesboltokba és szín­padra. Verebes elvtárs alakja mögött azt a kulturális irá­nyítót látjuk, aki nagyon szereti, hogyha egyszerű tu­dósok és művészek vendégül látják otthonukban... Kü­lönösen a paprikás szalonnát szereti. Meg a töpörtyűt. A házi kolbászt. A jó népi ételeket. Eörsi érett darabja szabatos csúfondárossággal do­kumentálja a kényszerű megalkuvások évtizedeit, a készséget - önmaga részéről is - a megfelelésre és a kényszerű önfeladást munkalehetőségért, publikáció­ért. Élethűen ábrázolja a darab a manipulátorokat. Nem torzít szatirikusan. Az utolsó beszélgetésben megjelenik a már halott Zoltán, homályos tanácsokat osztogat a tőle fiatalabb értelmiséginek. Borsi fölidézi egykori találkozásukat. Előző feleségével meglátogatták a tudóst Tihanyban. Zoltán alsónadrágban fogadta őket. Ők fürdőruhában ültek asztala mellé, egy üvegtálban körték és barackok, az üveg csillámlott a ferde fényben, és akkor azt mond­tad, hogy az ilyen pillanatok csak a történelem repedé­seiben virulnak, én meg arra gondoltam, hogy nem volna szabadfolyvást sarkantyúznom az időt, mint vala­mi versenylovat, meg kellene tanulnom berendezkedni az ilyen repedésekben. A fogadás (1984) Kaméleontermészettel végigkísérletezi a színházi formákat, hogy játszásra írt darabjait ne játsszák szín­padon: gazdag, változékony formátumú drámairo­dalmat nem mutattak be színházaink. Eörsi is kima­radt, hogy most egyszerre divatba jöjjön­­ ellenzéki politikusként. A fogadásban a kabarészerkezet filozófiai teherbírá­sát teszi próbára. Két zsidó ül egy kávéházban (I. felvonás 5. jelenet). Az egyik Marx, a másik Engels. Szabatosabban: Marx Marksznak írja nevét és egyszerre önmaga és ükapja, a másikat pedig csak Engelnek hívják. Eörsi itt is, akárcsak Oidipusz és leánya esetében, az eltűnt mitológia nyomában szimatol. Régi, prakti­kus színházi bölcselők szerint a jó színházhoz csupán színész kell, aki egy leterített kockacukron is megte­remti a szükséges érzelmekhez a vegyi folyamatokat. A színházhoz nem kell épület. A színházhoz szükségte­len a rendező. A színházhoz nem okvetlenül kell író.

Next