Mozgó Világ, 1990. január-június (16. évfolyam, 1-6. szám)
1990 / 1. szám - ESSZÉ - Molnár Gál Péter: Glosszák Eörsi glosszáihoz
A kompromisszum (1981) A magyar drámairodalomban talán az egyetlen Németh László kivételével senki nem tanúsított olyan szemérmetlen, gyöngéd figyelmet önmaga iránt, mint Eörsi. Németh rendszeresen mért vérnyomásának adatait ugyanúgy ráhagyományozza olvasóira, mint gondolatainak, olvasmányainak szellemi mozgását. Németh félreérthetetlenül önmagát írta különféle jelmezek alá. Széchenyi a döblingi egészségügyi fogságban csakúgy ő, mint Galilei a kétségeivel és megalkuvásra hajlandóságával. Apáczai Csere ruhájában, Mahatma Gandhi lepleiben egyaránt Németh László áll a színpadon. Csakhogy amíg Németh Görgey Artúrnak maszkírozza magát, Eörsi kísérletet sem tesz a leplező irodalmi bújócskára: a Jolán és a férfiakban Ernőnek hívja magát, A kihallgatásban Koplár Istvánnak, A kompromisszumban Eorsinak, A fogadásban Marxot így jellemzik: Egy ellenzéki firkász, a neve nem jut eszembe. írónak középszerű, de mint a piaci légy. Egyébként kopasz most parókát visel. A Lukács György mellett megjelenő ifjú kérdező pedig egyszerűen Eörsi István néven szerepel. Igaz, ebben a színdarabban minden leírt mondatról becsületszavát tudja adni, hogy a valóságban akként hangzott el, mint írja, sőt magnószalagokkal igazolhatja is szavahihetőségét. A kompromisszum (a vitathatatlanul többértelmű, de nézőriasztó munkacímén: A fekély) ötszereplős darab, kilenc beszélgetésben. Szereplői: Borsi János, drámaíró, aki segítségért és szerelemért érvel a haldokló tudós, Zoltán szép, fiatal színésznő feleségénél, Máriánál. Az asszony odaadóan ápolja apjának tekintett férjét. Nem testét ápolja, amin a nyombélfekélynek hazudott rák bevégezte már föladatát, lelkét gondozza, életművét és utóéletét. A haldokló Zoltán elkészítette nagy, összefoglaló főművét: Konszolidációk Magyarországon. Földes elvtárs, a kiadóazelőtt, minthogy a társadalom heréi kiirtandók, herespecialista lett. Főként a csizmája sarkával dolgozott. Dervis volt a beceneve, mert akkor még kevésbé volt halkszavú és Verebes elvtárs, a kulturális főnök gyors kiadással kecsegtetik a haldoklót. Azt ígérik, megjelenik a capolavoro a hatvanadik születésnapjára, ha Zoltán kiigazítja a jelenkornak szóló közvetlen utalásokat, de legalább beleegyezik, hogy egykori tanítványa udvarképessé korrigálja a kifogásolt utolsó fejezetet. Másfelől Borsi arra akarja rávenni Máriát, hogy erősíttesse meg férjével ugyanennek a fejezetnek a konkrétumait. Zoltán okos és ravasz haldokló. Enged a hivatal csábításainak. Átírja a fejezetet. Meghal. A könyv megjelenik. A saját szerzői kézzel végrehajtott hamisítások annyira ügyesek, hogy ironikusan kitetszik a retusálás. Földereng Örkény alakja, akit rávettek Pistije meghamisítására, sőt hogy egy torz és illetlenül hamis Rajk-darabot írjon miniszterelnök-helyettesi diktandára halálos ágyán, ami azután a halála után meglepő sebességgel került könyvesboltokba és színpadra. Verebes elvtárs alakja mögött azt a kulturális irányítót látjuk, aki nagyon szereti, hogyha egyszerű tudósok és művészek vendégül látják otthonukban... Különösen a paprikás szalonnát szereti. Meg a töpörtyűt. A házi kolbászt. A jó népi ételeket. Eörsi érett darabja szabatos csúfondárossággal dokumentálja a kényszerű megalkuvások évtizedeit, a készséget - önmaga részéről is - a megfelelésre és a kényszerű önfeladást munkalehetőségért, publikációért. Élethűen ábrázolja a darab a manipulátorokat. Nem torzít szatirikusan. Az utolsó beszélgetésben megjelenik a már halott Zoltán, homályos tanácsokat osztogat a tőle fiatalabb értelmiséginek. Borsi fölidézi egykori találkozásukat. Előző feleségével meglátogatták a tudóst Tihanyban. Zoltán alsónadrágban fogadta őket. Ők fürdőruhában ültek asztala mellé, egy üvegtálban körték és barackok, az üveg csillámlott a ferde fényben, és akkor azt mondtad, hogy az ilyen pillanatok csak a történelem repedéseiben virulnak, én meg arra gondoltam, hogy nem volna szabadfolyvást sarkantyúznom az időt, mint valami versenylovat, meg kellene tanulnom berendezkedni az ilyen repedésekben. A fogadás (1984) Kaméleontermészettel végigkísérletezi a színházi formákat, hogy játszásra írt darabjait ne játsszák színpadon: gazdag, változékony formátumú drámairodalmat nem mutattak be színházaink. Eörsi is kimaradt, hogy most egyszerre divatba jöjjön ellenzéki politikusként. A fogadásban a kabarészerkezet filozófiai teherbírását teszi próbára. Két zsidó ül egy kávéházban (I. felvonás 5. jelenet). Az egyik Marx, a másik Engels. Szabatosabban: Marx Marksznak írja nevét és egyszerre önmaga és ükapja, a másikat pedig csak Engelnek hívják. Eörsi itt is, akárcsak Oidipusz és leánya esetében, az eltűnt mitológia nyomában szimatol. Régi, praktikus színházi bölcselők szerint a jó színházhoz csupán színész kell, aki egy leterített kockacukron is megteremti a szükséges érzelmekhez a vegyi folyamatokat. A színházhoz nem kell épület. A színházhoz szükségtelen a rendező. A színházhoz nem okvetlenül kell író.