Mozgó Világ, 1992. július-december (18. évfolyam, 7-12. szám)

1992 / 8. szám - INTERJÚ - Mihancsik Zsófia: "A Jó és a Gonosz párviadala" - Beszélgetés Orbán Viktorral, Szabó Zoltánnal és Szilágyi Ákossal

„A Jó és a Gonosz párviadala” Orbán Viktorral, Szabó Zoltánnal és Szilágyi Ákossal beszélget Mihancsik Zsófia MIHANCSIK ZSÓFIA Három állítással sze­retnélek vitára késztetni benneteket a Kádár­rendszerben tanúsítható magatartások erkölcsi leírása és megítélése tárgyában. Az első az, ame­lyet Eörsi István képviselt nemcsak a Mozgó Vi­lág 6. számában közölt beszélgetésben, hanem máshol is és többször is, hogy tudniillik egy vér­ben fogant rendszerrel szemben, amely a későb­biekben is csak a megalkuvásra épít, az egyetlen etikus magatartás az, ha az ember semmiféle együttműködést nem vállal vele, és saját szemé­lyes erkölcsi meggyőződését minden körülmé­nyek között érvényesíti, még akkor is, ha szocio­lógiailag ennek az a nehezen viselhető következ­ménye, ami a demokratikus ellenzékkel történt: a kivonulás, a föld alatti lét, bizonyos értelem­ben az elszigetelődés. A második állítás Nádas Péteré, aki nem felszólító módban fogalmaz, mint Eörsi, hanem leírja - a Nappali ház ez évi első számában - azt a pragmatizmust, melybe a Kádár-rendszer az erkölcsi kérdésekről való gondolkodásban és a személyes erkölcs érvénye­sítésében mindannyiunkat beleszorított; azt mondja, hogy bár a moralitás csak igent és ne­met ismer, a Kádár-kor emberének folytonosan kényszereket és körülményeket kellett mérlegel­nie, s így csak a személyes erkölcsöt relativizáló pragmatikus gondolkodást tehette magáévá. A harmadik állítás egy rádióműsorban fogalmazó­dott meg, melyet Kéri Lászlóval és Szilágyi Ákossal csináltunk, s úgy szólt, hogy a moralitás képviseletének a lehetősége generációk szerint különböző. Tehát míg például a 45-55 között születettek számára szinte magától értetődő volt az a pragmatizmus, amelyről Nádas beszél, a Fi­­desz-generáció erkölcsi és politikai tudatosodása már egy olyan időszakra esik, ahol a politikai cselekvés és az erkölcsi meggyőződés összezár­kóztatható volt, tehát lényegében ez az első olyan korosztály, amely már a Kádár-rendszer alatt kikerült a személyes erkölcs ellehetetlenü­lésének állapotából. Korosztályotok képviseletében is ültök most itt tehát, de szeretném, ha előbb ti is kifejtené­tek, mit gondoltok a Kádár-korszak nyújtotta magatartás-lehetőségek erkölcsi megítéléséről. SZILÁGYI ÁKOS Ha lehet, kicsit messzebb­ről kezdeném. Az említett két felfogás ugyanis - jóllehet ellentétes konklúziókra jut - azonos tő­ről fakad, abból a meggyőződésből, hogy a rendszer, amelyben negyven évet éltünk és rész­ben talán még mindig élünk, amelybe beleszület­­tünk és amelybe olykor belehaltunk, morálisan nemcsak megítélhető és megítélendő (márpedig most - hogy nincs többé vagy nem úgy van, ahogy eddig - mindenkinek kutya kötelessége morálisan szembenézni a maga negyven évével), hanem lényegét tekintve erkölcsi kategória volt, erkölcsi szubsztanciája volt neki, az abszolút rosszat, a gonoszt testesítette meg. Csak Eörsi azt mondja, hogy a gonosszal való cimborálás, a megalkuvás, beletörődés, passzív elfogadás er­kölcsileg számonkérhető minden egyes emberen, s talán a magyar társadalom egészén, annál is inkább, mert „voltak bátrak, akik mertek”, ha nem is túl sokan, míg Nádas a maga keresz­­tényies alapállásának megfelelően azt mondja, hogy mindenki így vagy úgy „ember” volt, „gyarló”, „tökéletlen” lény, itt vagy ott enge­dett, megalkudott a rosszal, de az vesse rájuk - azaz ránk - az első követ, aki maga bűntelen. Mármost én azt gondolom, hogy a kádárizmus - és ezt kurziválnám - számomra nem erkölcsi probléma, s nem is volt az. Azért parafrazeálom itt Lukács György ifjúkori dolgozatának - „A bolsevizmus mint erkölcsi probléma” - címét, hogy világos legyen, miről beszélek. A bolseviz­mus mint a Sátán Belzebubbal történő kiűzése a jóvilágból, a bolsevizmus mint a „történelmi rossz” - vér, erőszak, hazugság, gonoszság - egyéni vállalásának kényszere, belső kényszere, sőt kötelessége a „történelmi jó” megvalósítása érdekében, nos, ez lehetséges erkölcsi dilemmája volt egy kelet-európai értelmiséginek vagy egy kelet-európai III. Richárdnak, aki eleve a „rossz” mellett kötelezi el magát, de a bolsevik rendszer maga nem volt erkölcsi probléma, sem­mivel sem inkább, mint bármely létező rendszer.

Next