Mozgó Világ, 1994. január-június (20. évfolyam, 1-6. szám)
1994 / 6. szám - -RÓL, -RŐL - Berkes Erzsébet: Szűzfelfújt - Deval, J.: Francia szobalány, Klapka Sztárszínház
szavazási bojkott élembere, nem mondja el 1988. március 15-én a Ráday Kollégiumban, hogy „beteg léleknek beteg lélek a párja”, hogy „a Demokrata Fórum nem szervez semmilyen megmozdulást, és nem is vesz részt semmilyen megmozduláson. Nem azért, mintha elhárítaná, elutasítaná március 15. ihletét. Hanem mert ki akarja ragadni céljait és programját a beteg lelkek e rossz erőteréből.” Bizony, azóta feltétele a népegészségnek a túldemokraták vesztegzárolása. Talán ha akkor érkezik az asztal széléhez. Pont 88- ban, március hóban. („Ott én elszúrtam, hogy 88-ban / elvettem feleségül Marit. / Pont 88-ban, március hóban, / midőn a politika szakít, ...Ha előbb mondod, hogy ti lekoptok, / hiába Marin a nagy didi, / popó hiába, ha komcsi lánya...”) Vagy ha azt játszanánk, hogy Csengey él. Végigkaszabolja a médiaháborút, lefoglalja a tévét, mert az övék, és az országot, mert az is az övék, végigsunnyogja a Csurka-szkizmát, megtalálja a Kondorosra vezető utat, én meg a Beszélőben kajánul idézem tőle tíz évvel azelőttről, hogy „a szétrohadt monarchiától, a trianoni néptrancsírozásra nagymagyar fantazmagóriákkal felelő Horthy-csürhétől nincs mód elégtételt követelni.” (Csengey Dénes: „...és mi most itt vagyunk”, 101. o.) Csengey Dénesnek fél szerencséje volt. A diabolikus objektivitás szerint. Amúgy viszont sok az idő. A Mélyrepüléstől mostanáig csak nyolc év telt el belőle. Ebben van minden, ami volt és nem volt. Csengey húsz év múlva kezdhetne öreg író lenni. Húsz év, öt ciklus, öt kampány. Mit írna az öreg Csengey, sok-sok törés, szkizma, konszolidáció, válság, konjunktúra, megvilágosulás és elsötétülés után. Deák szempontjából nem lett volna nagy baj, ha Kossuth nem éri meg a kiegyezést és nem irkál Kasszandra-leveleket. De ha Németh Lászlót elmosja az ördög a Kisebbségben kézirata mellől, akkor nincs Galilei, ha Örkényt a Házastársak mellől, akkor nincs Macskajáték, ha lerántja Sütő repülőgépét az égről, amikor Amerikába megy a Ceausescu-korszak kezdetén megnyugtatni a kintieket az erdélyiek sorsa felől, akkor nincs Csillag a máglyán, ha átmenti a túlvilágra Szép Ernőt, Tóth Árpádot, Móricz Zsigmondot, Móra Ferencet, Krúdy Gyulát, Kosztolányi Dezsőt, Juhász Gyulát és Karinthy Frigyest a proletárdiktatúrát éltető cikkeik elől, akkor nincs magyar irodalom. Persze ez nem Csengey foltjainak és műveinek a nagyságrendje, de az független a nagyságrendtől, hogy jobb, ha a szennyesünket az élet mossa ki, mintha a halál. De ha már a halál... Akkor ott kellene23 kezdeni, hogy volt, ami volt, még sincs jól elosztva Csengey Dénes emléke a horváthbalázsok és azok között, akik Cseh Tamás gitárjában teleltek át. S ha itt kell, akkor egy hónap múlva itt is fogjuk kezdeni. Berkes Erzsébet Szűzfelfújt Nemcsak müzlivel él az ember, hanem olykor tejszínes-borsos-mustáros mandragórával (köznyelven: szerelemgyökér). Vagyis: legyűrjük a tévészecskát, ünnepnapokon Shakespeare-t uborkasalátával, aztán mutyiban befalunk egy halom máglyarakást dupla habbal. Ülünk tehát a Klapka Sztárszínházban és nézzük a Francia szobalányt. Arról van szó, hogy amerikai milliomosok a tönk szélén állnak, csak egy zsíros hozomány mentheti meg őket, ám az óhazai látogatásból érkező fiuk nem válthatja be a családi reményeket: titkon megnősült Párizsban. De szétzúzhatja-e a szülői reményeket egy hűséges gyermek? Nem! És az odaadó asszonyka? Még kevésbé. Francoise tehát szobalánynak adja ki magát, s addig ügyeskedik, amíg a dolgok jóra nem fordulnak. A félreértések és a lány franciás beszéde lenne a humor forrása, de ez a forrás nem buzog, nem csörgedezik, még csak nem is szivárog. Por száll, altat, befed. Jacques Dévai francia bulvárszerző