Mozgó Világ, 1994. január-június (20. évfolyam, 1-6. szám)

1994 / 6. szám - -RÓL, -RŐL - Berkes Erzsébet: Szűzfelfújt - Deval, J.: Francia szobalány, Klapka Sztárszínház

1938-ban szerzette ezt a darabot, s a Vígszínház nyomban be is mutatta Hegedűs Tibor fordításában. Akkora sikere volt, hogy az alig véget ért háború első békenapjaiban már játssza is a Medgyaszay Színpad, ugyanúgy Tilnay Klárival a címszerepben, mint korábban (mert ugyan Vígszínházi csata nem annyira volt, mint Illés Béla megírta, viszont a mennyezete csakcsak beszakadt az épületnek). Most a művésznő neve tanácsadóként szerepel a műsorfüzetben, s nagyon valószínű, hogy jó tanácsokkal is szolgált - például Xantus Barbara „franciás” akcentusában fellelhetők Tolnay színházi és filmes leleményei, de ez még édeskevés a portalanításhoz (vizesnyolcasok az aszályos padlaton). Szakadatlan az az érzésünk, hogy kellene még történjen valami. Jó pár éve, amikor a József Attila Színház Dévai másik darabját, a Potyautast játszotta, megzenésítették a komédiát. A jellemfestés mélységeire nem emlékszem, de a slágerre még igen. Egy párizsi lány adja el a szívét, hát kívánjatok szerencsét! - ezt dalolva Törőcsik Mari emlékezetesebb maradt, mint Solveigként, pedig azt a „nótát” Grieg szerzette. Most nincs ilyesmi, de legalább táncolhatnának! 124 Zene nélkül? Ja... Hát akkor több poén kellene, mert mintha ez a Hegedűs Tibor-fordítás már egy kicsit... De nem! Van itt még poén, de nincsen kijátszva. Figyeljünk csak, Moór Marianna Carrington mama szerepéből mit csihol ki: a szobalány furcsa rosszullétei miatt a papát gyanúsítja! Ez az! Piciny szünet, a „kapcsolást” kifejező dermedt arckifejezés, báva odafordulás a partnerhez, s falzettbe sikló hangon: „Fiam, csak nem te?” Dől a kacagástól az egész nézőtér. Nemcsak elhangzik a szöveg, de meg is van csinálva a jelenet. Tucatnyi hasonló alkalom van még a szövegkönyvben, de a játszó személyek ledarálják ugyanúgy, mint a sima dialógusokat, így a néző vagy nem veszi észre, vagy nincs ideje, hogy lereagálja a vicceket. A szélsebes tempó általában nem árt a hasonló mélységű daraboknak, de azt azért tudni kell, hogy mikor min van a nyomaték, mit érdemes hangsúlyossá tenni, különben csak átesünk a darabon, mint Ödönke a kanyarón. Kinek kell ezt tudnia? Hát nem árt, ha a színész is tisztában van vele, de a rendezőnek egyenest ez a feladata. Kolos István erre sem ügyelt, meg arra sem, hogy a vázlatos figurákból alakokat formázzanak a színészek, tehát azzal sem fárasztotta magát, hogy eldöntse, mikor játszódik a darab. Ilyen komédiácska nem igényli a társadalmi háttér mesteri rajzát, de a színészekre ruhát kell adni, a ruháknak divatja van, stílusjegyet, kort, társadalmi helyzetet, jellemet sugalló „üzenete”, plusz valamilyen játékstílust is egybehangzóan kifejeznek: mások a színek-szabások egy bohózatban, s megint mások egy társalgási darabban. Itt ez sem volt eldöntve: az inas jelmeze angol arisztokraták húszas években alkalmazott személyzetére utalt, milliomosné „kimenő” öltözéke: kvéker tiszteletesné teadélutánra megy a nőegyletbe. Auriol kisasszony mezét pedig karikatúrának se fogadhatjuk el: a partiképes milliomoslány menhelyi strandruhát viselt firhangreszlivel. Majdnem ugyanezt mondhatjuk el a díszletekről is: milliomosok nappalija egy lerobbant bútorraktárból került ki, s ezt a gazdagon redőzött, raffolt, tapétázott paplanbrokáttal sem eltakarni, sem elviccelni nem lehetett, viszont alig hagyott mozgást a színészeknek. Vogel Eric jó hírének tartozik azzal, hogy ilyen díszlet- és jelmeztervek ne kerülhessenek ki a keze alól. Mindösszesen, mielőtt franciasalátát kever a séf, előbb meg kell tanulnia, mik az alapanyagok, aztán sokat kell gyakorolnia, milyen is a jó majonézes dresszing, s ha a szájíze is kifogástalan, akkor rábízható egy ilyen nélkülözhető, de kedvelt, könnyű kis papedli. Addig? Maximum kézilány lehet. Szinetár Miklósról csak mint aranysipkás konyhafőnökről beszélhetünk, ha csak Ibsen A nép ellenségét találta és tálalta volna fel egész életében, akkor se lehetne elfelejteni a nevét, de remekelte Moliére-t is, de kieszelte a magyar musical-színházat is, és sikeres operetteket jegyzett bélés külhoni színpadokon. Ha ő most a Fővárosi Operett Színház élén azt mondja, hogy eljátsszák a Szép Helénát, mert a zene remek, a darab portalanítva lett, s a címszerepre megvan a primadonnája, akkor az úgy is van. És tényleg: Kalocsai Zsuzsa gyönyörű. A szöveg telítve mai utalásokkal, a tánckar látványosan pőre, a versengő istennők szintén, igazán nem mondhatnánk, hogy most már vagy énekeljenek, vagy táncoljanak, mert mindig történik valami. Hol Mercur röppen át a hellén égbolton, hol az állami jós váltogatja bajuszait, hol az előfüggöny oltalmából magyarázzák a mitológiában járatlannak, mi is van Spártában, avagy az Ida hegyén. Igazán kifogástalan minden: a damaszt abrosza