Mozgó Világ, 1997. január-június (23. évfolyam, 1-6. szám)
1997 / 5. szám - RÉVÉSZ SÁNDOR: ACZÉL ÉS KORUNK - Heller Ágnes: Az ember és világa
NÉGYEN EGY KÖNYVRŐL* Heller Ágnes Az ember és világa Révész Sándor könyvének tárgya nem a történelmi múlt, hanem jelenünk múltja. Innen a találó cím a szokásos „X. és kora” helyett: „Aczél és korunk”. Valóban a mi korunkról van szó, a ma 30 és 80 év közötti generációk megélt történelméről. Akár szerepel benne név szerint, akár nem, a könyvet olvasva mindenki magára ismer. S ebből következően azok olvassák és fogják olvasni ezt a könyvet, akik - akár meg vannak említve benne, akár nem - a szereplőkben és a történetekben magukra, szüleikre vagy szomszédaikra ismernek. Aczél életregénye a Kádárkorszak értelmiségének életregénye is. Ma még vitatkozhatunk arról, hogy hogyan is történt ez vagy amaz, ma még kétségbe vonhatunk egy-egy értelmezést, ma még meg lehetünk sértve, vagy élvezhetjük az elégtétel mámorát. Holnap ez már nem lesz így. A holnapi olvasó, de már a ma húszévesek is úgy olvassák a címet, hogy Aczél és kora. Számukra ez a könyv már történelem. Ők is meg fogják találni Révész könyvében mindazt, amit egy jó történelmi munkától elvárhatnak, a bőséges dokumentációt, az írásos és szóbeli közlések precíz kezelését, az objektivitást a források megítélésében, a tények és a mendemondák józan mérlegelését. S miután ők már természetesnek élik meg a plurális demokráciát, természetesnek tartják azt is, hogy a szerző értékrendje is demokratikus. Ezt a könyvet már nem úgy fogják érteni, mint mi. Számukra hiányzik belőle a megélt történelem. Mi nemcsak olvassuk, hanem bele is avatkozunk a szövegbe, mert a szöveg értelmezésével együtt saját életünket, mindazt, amit benne ma jónak vagy elhibázottnak tartunk, próbáljuk megérteni és értelmezni. Aczél György életútja a magyar kommunizmus története is. A magyar kommunizmusban kezd felkapaszkodni, ez veti börtönbe, ez emeli ismét magasba, ez bízza rá a kultúrpápa szerepkörét, ennek köszönhet mindent. A magyar kommunizmus halála az ő halála is. Addig érti a világot, amíg ebben a világban él. Amikor ez a világ kicsúszik alóla, többé nem érti meg. Hogy hitt-e Aczél György abban az intézményben, amelynek végső soron - az utolsó évektől eltekintve - egész éle 13 tében kiszolgálója volt, Révész alapjában igennel válaszol. Persze az a kérdés, hogy mit értünk azon, hogy hinni. Hisz-e a kommunizmusban az az ember, aki 1956-ban, november 4-e után komolyan latolgatja, hogy disszidáljon? Hisz-e igazán az az ember, aki fűnekfának meséli, hogy csak a három R-től fél, s ezek a repülőgép, a rák és Rákosi? Aczél hite, hogy úgy mondjam, stratégiai hit volt, és talán ezért becsülte olyan sokra Lukács megkülönböztetését a taktika és stratégia között. Azaz a fővonalban hitt anélkül, hogy meg lett volna győződve a lépések igazságáról. Nem vakhit volt az övé, de az a fajta hit, amely korlátok közé szorítja a tudást, kíváncsiságot és megismerést. S főleg korlátok közé szorítja az emberismeretet. Ettől még megérthette, ahogy meg is értette, hogy sokan nem hisznek abban, amiben ő hitt, de tehetetlennek bizonyult akkor, mikor egy *Révész Sándor: Aczél és korunk. Sík Kiadó, 1997.