Mozgó Világ, 1998. július-december (24. évfolyam, 7-12. szám)
1998 / 7. szám - -RÓL, -RŐL - Almási Miklós: Háló és óra - Lengyel László: Pártházból palotába
Almási Miklós Háló és óra Kísérteties olvasmány így utólag, a Fidesz-kormány árnyékában böngészni, hogy mi történt, hogy történt. A könyv kíméletlenül végiggyalogol egész új históriánkon 90-től 98 áprilisáig, lábjegyzetekkel, idézetekkel (eredetiekkel, visszatekintő elemzésekkel). A vaskos könyv azért is izgalmas amellett, hogy tény- és háttérüzenetében hihetetlenül gazdag, mert Lengyel csak a választások küszöbéig kíséri az eseményeket, nem ismeri még a poént, azaz nem tudja, ki fog győzni (rosszul tippel). Belőle visszatekintve tehát hitelesebb - és krimiszerűbb - a kép. Ezért e majd ötszáz oldalból az utolsó pár száz a legizgalmasabb. Mert a struktúrát villantja fel. Azt a mély szerkezetet, ami a késő kádári HD időkben kezdett alakulni, de csak a Horn-kormány alatt kalapálták tökéletesre. Amivel az új fiúknak is szembesülniük kell: a hálózat, a gazdasági szféra túlhatalmára gondolok, ami nélkül nincs politizálás. Lengyel mindig is ezt kutatta, most több korábbi dolgozatát összegezve - legalábbis az egyik szálon - erre koncentrál. Tán ő sem hitte volna, hogy ennyire telibe találja a jövőt. Mert ez a hálózat már nem az a hálózat. Akkor aki kit ismer, a „mi kutyánk kölyke”, együtt voltunk úttörők (KISZ- esek, katonák) volt a mottó, most viszont már maga a gazdasági logika tartja fenn és működteti ezt a hálózatot. A hálózatban csak az lehet drót, akinek van valamije, ami a másiknak kell, mobilszáma csak akkor szerepelhet az én noteszemben, ha neki adhatok, vihetek, bemutathatok stb. valamit/valakit, ami neki kell, s nekem jó, hogy neki kell - de ami srongászban (publicityben, hírben, presztízsben, taktikai húzásban) sem akármi. És ebben a hálóban az államnak (kormánynak, politikai szférának) egyre kisebb szerepe van/lesz. Önjáró, ami lefedi magát a kormányon levőkkel éppúgy, mint az ellenzékiekkel - de nem nagyon idegesíti egyik sem. Ez az új network - kívülről nézve, vagyis amennyi látszik belőle - maga a társadalmi konszenzus, a társadalomcsinálók tőkefedezeti alapja, ezért aztán meghatározza a politikai cselekvéstér kereteit (meddig lehet elmenni, és kinek), mibe törik bele (akárki) bicskája, ha megpróbál tovább farigcsálni. Lengyel történetében a hálózatok átalakulása a Bokros-csomaggal kezdődött. Ez a villámháború mentette meg az országot a mexikói/albán sorstól (még sincs kalaplengetés Don Luis előtt, pedig megérdemelné!). Igen ám, de ez a program szétverte az addig még így-úgy készülődő társadalmi megállapodás kereteit. Horn nem véletlenül nem akarta bevenni ezt a gyógyszert - még Békésit is feláldozta védekezésül tudta (sejtette), mibe fog kerülni. Szóval, addig készülőben volt valaminő megegyezés a különböző érdekszférákkal - szakszervezetek, egészségügy, nyugdíjasok, értelmiségi Csomag ezt a készülő konszenzust bombázta szét. (Mellesleg, így utólag az is látszik, hogy magától is szétesett volna, mert illúzió volt azt hinni, hogy ebben az országban betartanak egy ilyen méretű egyezséget...) A társadalmi-gazdasági megállapodás elszállt az ennek nyomán keletkezett űr helyére az egyéni és csoportos kijárás, nyomásgyakorlás új módszere lépett. Ez a hálózat azért radikálisan más, mint a korábbiak, mert közben a csomaggal párhuzamosan felgyorsult a privatizálás, az eredeti tőkefelhalmozás vagy tőkeátcsoportosítás, így aztán a kliensek mögött ekkorra már óriási tő-