Mozgó Világ, 2001. január-június (27. évfolyam, 1-6. szám)
2001 / 2. szám - ESSZÉ - Romsics Ignác: Dalmáciai levelek, avagy szubjektív utószó Magyarország XX. századi történetéhez
Ezek azonban vagy egészen egyértelmű esetek - mondjuk tömeggyilkosok elleni halálos ítéletekkel való egyetértés és a meggyilkoltak iránti részvét vagy a Popper útmutatását követve - jelezve van, hogy vigyázat, itt a szerző személyes véleménye következik, amelyet elfogadni és elutasítani egyaránt lehet. Jogom, sőt talán kötelességem is, hogy az általam magasabbrendűnek gondolt értékekre felhívjam olvasóim figyelmét. Megengedhetetlen, hogy speciálisabb tudásom birtokában rájuk erőszakoljam ezeket. Egészében véve azonban valóban arra törekedtem, hogy az adatok rendszerint szenvtelen, de korántsem ad hoc és célirány nélküli prezentálásával a potenciális olvasót késztessem véleményalkotásra. Egyik kritikusom „koherens koncepció nélküli” „neopozitivizmusnak” nevezte ezt az attitűdöt, míg mások a „koncepciózus, módszertani következetességgel megírt monográfia” „szemléleti egységéről” írtak. Az hiszem így is, úgy is lehet olvasni, s a minősítés legalább annyira jellemzi a minősítőt, mint a minősítettet. Tisztelt Uram! Harmadik napja élvezem bérelt házunk árnyas teraszán az adriai nyarat. Előttem a kertben fűszeres illatú babérbokrok, leanderek, mirtuszok és alul kopaszra vágott fenyőfák, mögöttük a kék tenger. Jobbra és balra tőlem üdülők, köztük több 1890 és 1914 között épült kisebb-nagyobb villa. Romjaikban, felújításra várva is impozánsak és tekintélyt parancsolóak. Egy letűnt világ emlékei. Ugyanez Abbáziában és még vagy tucatnyi tengerparti - ma horvát - településen. Összesen több száz, talán több ezer. A hegyi üdülőhelyeken — Ótátrafüreden, Szovátán, Tusnádfürdőn, Ischlben és Karlsbadtól Herkulesfürdőig a többi fürdővárosban ugyanez a méltóságteljes elegancia, ugyanilyen stílusú villák és szállodák százai. Vajon hány épült belőlük összesen? 50 vagy 100 ezer? Óriási szám, ám a Habsburg Birodalom 50 millió lakosához képest mégis elenyésző: a családok 1-2 százaléka ha élvezhette azt a nagyúri-nagypolgári kényelmet, amit ezek az épületek valaha nyújtottak lakóiknak. És a másik 48-49 millió? Az elegáns tengerparttól néhány percnyi autóútra, bent a hegyek között piciny dalmát falvak habarcs nélkül, puszta kőből összetákolt, rozoga tetejű viskókkal. Nehéz eldönteni, hogy melyik készült az emberek, és melyik az állatok számára. Ha Sepsiszentgyörgyről Tusnádfürdő felé autózunk, s Benedek Elek emlékének adózva letérünk Kisbacon felé, vagy Ótátrafüred-Poprád felől a Dunajec felé veszszük az utat, nem is beszélve a Szászrégen és Kolozsvár közötti mezőségi falvakról, ugyanez a kontraszt ötlik az utazó szemébe. Ez volt, ilyen volt az Osztrák-Magyar Monarchia. Bécs, Budapest, Prága és még vagy másfél-két tucatnyi nagyváros szigetként emelkedett ki a tradicionális agrárvilágból. Ott már gázzal, sőt villannyal világítottak, itt még gyertyával, esetleg petróleumlámpával. Ott már fürdőszobával és angolvécével látták el a lakásokat, itt még együtt háltak az állatokkal. Ott már omnibusszal és villamossal, sőt a leggazdagabbak saját automobillal közlekedtek. Itt még lovon és szekéren, sőt többnyire gyalog jártak. Ott esténként a színházban, az orfeumban és egyre többen a moziban vigadtak, itt, ha egyáltalán, a fonóban vagy a faluvégi „bögrecsárdában” jöttek össze. Azok jó része jómódban, kényelmesen, egészségesen élt: nyáron nyaralt, télen síelt, és közben esetleg vadászott. Ezeknek fogalmuk sem volt ilyesmiről, ezek csak dolgoztak. Azok közül egyre többen részesültek a modern társadalombiztosítás áldásaiban, ezek még csak reménykedtek a baleset- és betegbiztosításban, valamint a nyugdíjban. Azoknak fölösen volt pénzük, ezeknek élelemre és ruhára is alig tellett. Azok urak - kegyelmesek, méltóságosok, nagyságosok és tekintetesek - voltak, ezek legfeljebb kendek. Azoknak szalutált a csendőr, ezeket ütötte. Ezért nem osztom azok véleményét, akik - összetévesztve az operettek ,ha-