Mozgó Világ, 2001. július-december (27. évfolyam, 7-12. szám)
2001 / 9. szám - ESSZÉ - Rab László: Orbán Viktor zsebszerződései
Rab László Orbán Viktor zsebszerződései Ami a kormányzat zsebszerződésekkel szembeni hirtelen felbuzdulását illeti, az egyszerre szánandó és kétségbeejtő. Azért szánandó, mert a jogvégzettek kabinetje kevésbé veszi figyelembe a polgári jogi tényeket, amikor harcot indít az „osztrák vircsaft” ellen. És azért kétségbeejtő, mert igen kevés köze van a magyar mezőgazdaság nyavalyáinak orvoslásához. Ha egymás mellé sorakoztatjuk azokat a tényeket, amelyek majdhogynem lehetetlenné teszik a kormány számára a zsebszerződésekkel kapcsolatos adminisztratív beavatkozásokat, még jobban látható, hogy Orbán Viktor kálócfai „dekrétuma” mennyire hamvába holt ötlet. Valószínű, hogy szimpla kampánycélokat szolgál, s nem több egy megszokott píár salto mortalénál. Az egész Brüsszelben kezdődött, amikor is a magyar kormány, a családi gazdálkodás nagy barátja, az európai csatlakozásra váró országok sorában aláírta azt a dokumentumot, amely a csatlakozás utáni földtulajdonviszonyokra vonatkozóan is tartalmazott Magyarország számára kényes részleteket. Orbán ahhoz adta beleegyezését, hogy a csatlakozás pillanatában a Magyarországon három éve letelepedett külföldi (földet bérlő) befektetők azonnal vásárolhassanak földet. Mindez nagyjából azt jelenti, hogy ha az osztrák bérlő 2001. január elsején Csorna vagy Kapuvár határában bérelt földet, a bérleti szerződésben kikötött elővásárlási jogát - a 2004. január elsejei csatlakozási időpontot feltételezve - azonnal érvényesítheti. És az övé lehet a drága jó magyar - akkor persze már európai uniós - föld. Miután a magyar kormány aláírta ezt a szükségszerű, végső soron elkerülhetetlen (és diplomáciai tekintetben nem is olyan rossz) kötelezettségvállalást, Orbán hazatért, ám itthon a jobboldali pártok iszonyú hangerővel ráripakodtak. Hogy tulajdonképpen áldását adta az egymillió hektárt érintő „zsebszerződésre”, amelyek megkötésének éppen az volt a nem titkolt célja, hogy a külföldiek a csatlakozás előtt felvásárolják az államiság alapjául szolgáló földet, s a befektetési trükkök révén tízszeres-hússzoros haszonra szert téve taszítsák Magyarországot a gyarmati lét mélységeibe. Orbánnak reagálnia kellett a gyarmatosítás ellen zsigerből (de legtöbbször bután és igen korszerűtlenül, kizárólag érzelmi alapon) politizáló MIÉP, illetve a szétforgácsolódott Kisgazdapárt fenyegetéseire. A „hatástalanított” Torgyán József Nagyboldogasszony napjára a magyar földért tartandó országos, össznemzeti imádkozást helyezett kilátásba. Orbán ebből rájöhetett, hogy T. J. - aki mellesleg részese volt a mezőgazdaságot kárpótlással lezüllesztő politikusoknak, a kormánykoalíció tagjaként, agrárminiszterként pedig felelnie kellene az 1998 és 2001 közötti nyilvánvaló törvénytelenségekért - még mindig akar valamit. Orbán elhatározta, hogy a mezőgazdaságot, ezt a törékeny játékszert kiveszi a Torgyán-Szabadi-féle klikk kezéből, és ha törik, ha szakad, rendet tesz. Orbán ugyanis szeret rendet tenni, ez igen jól áll a Fidesz-nómenklatúrának is. így jutunk el a kormánynak a Zala megyei Kálócfán tartott kihelyezett üléséhez, ahol is Orbán Viktor azt találta mondani: örüljenek az osztrák gazdák, hogy ép bőrrel megússzák. Már azt, hogy idetolták a képüket a rendszerváltás zűrzavarában, földet vettek meg béreltek, és úgy általában, kihasználták a magyar paraszt kiszolgáltatott - precízebb megfogalmazásban: tőkehiányos - helyzetét. Ezzel aztán kezdetét vette a zsebszerződések elleni átfogó, pártunk és kor-