Mozgó Világ, 2003. július-december (29. évfolyam, 7-12. szám)
2003 / 7. szám - -RÓL, -RŐL - Fáy Miklós: Háttérnő - Wanted Man. The Very Best of Johnny Cash
Fáy Miklós Háttérnő Májusban meghalt June Carter Cash, és ahogy kimondom, érzem, hogy aligha indítom meg a könnyek áradatát, mert az első önkéntelen és kézenfekvő kérdés, hogy ugyan ki az a June Carter Cash. A második vezetéknév esetleg segít? Cash. Johnny Cash. Az ő felesége. Aki szereti az amerikai zenét, az tudja, kikről van szó. De ki szereti az amerikai zenét? Mármint a countryt? Talán még az amerikaiak sem, mert ők is utálják a redneckeket, a vörös nyakúakat, akiknek a szabadban való munkában leégett a gallér fölött a bőrük, és kalapban járnak, meg kockás ingben, sört vedelnek, és tahók, tahók, tahók. Az egész countrynak van egy kis undok mellékíze, mintha valaki itthon a lakodalmas rockért lelkesedne. Pedig emögött van azért valami hangszeres tudás, de persze ott van ez az idejétmúlt férfiasság. Szégyellem, de ez a fajta férfiasság tetszik. Nem valami nagy szám, tudom, John Wayne volt ilyen a westernfilmekben, nagy, csöndes és kőkemény, és Johnny Cash ilyen a könnyűzenében. De mindkettőjüknél a szerep és az élet valahogy összenőtt. Szerettem John Wayne humorát. Amikor azt kérdezték tőle egy sajtótájékoztatón, hogy igazi-e a haj a fején. Igazi, csak nem az enyém. Johnny Cashhez pedig a lánya elvitte a vőlegényét, aki azt gondolta, hogy keménykedik egy kicsit, és bejelentette, hogy egy szobában akar aludni a lánnyal. Johnny Cash csak ránézett: nem ismerlek még annyira, fiam, hogy hiányozzál. Valamit hadd mondjak mentségemre is. Egyéb countryt nem hallgatok. Csak Casht. Mert szeretem a hangját, mély, bársonyos, beszédhez hasonló. Nem csoda, hogy egy ideig Cash rádióbemondóként kereste a kenyerét. Mert a varázsos hang, meg a jól énekelhető dalok ellenére sem indult ez a pálya olyan könnyen. Igaz, lentről kezdődött, J. R. Cash egy farmon született, és gyerekkorát azzal töltötte az iskola mellett, hogy a gyapotföldeken dolgozott. Az ötvenes években kezdett benne mocorogni a zenei tehetség, de még nem találta az irányt. A kézenfekvő a rock and roll lett volna, de valahogy nem illett a fazonjához. Megpróbálta az Elvis-frizurát, de a zenei érdeklődése a gospel felé húzta. Innét találta meg végül a countryt. Először a menedzser ötletére a rejtélyes J. R. monogramot Johnnyra cserélte, aztán írni kezdte a dalait. Egy év múlva az I Walk the Line című dalából kétmillió lemezt adtak el. Még ebben az évben találkozott June Carterrel. Nem volt nála hirtelen fellobbanás, talán mert már volt felesége és gyermeke. June Carter, aki az akkoriban híresnek számító Carter Family formációban lépett föl, kicsit megperzselődött: „nem mertem a szemébe, abba a két fekete achátkőbe nézni, mert féltem, hogy beszippant a lelke”. De a két achátkő azért nem akadályozta meg a nőt abban, hogy máshoz menjen hamarosan feleségül. Aztán eltelt öt év, és Johnny Cash kitalálta, hogy ezentúl a Carter Familyvel fog együtt turnézni. Megkezdődött az őrület. June Carter hamarosan megírta a Ring of Fire című dalt. Azt mondják, korszakalkotó mű, mert a countryzene történetében először fordul elő, hogy a szerelem valami sötét hatalomként jelenik meg, és nem mint kedves és nemes érzemény. Lehet, hogy ez is igaz, de messze nem olyan fontos, mint a dal elején megszólaló mariachi trombiták, a mexikói hangulat, ami fölött perzsel a szerelem tüze. És mondani sem kell, hogy June Carter nem magának írta a dalt, hanem Johnny Cashnek, aki elképesztő slágerré futtatta föl. Nem véletlenül: talán ez a legjobb dal, amit pályafutása során énekelt. Ami, tekintve, hogy a későbbiek során Bob Dylan külön neki is írt egy dalt, amit ő maga soha nem is próbált 111