Mozgó Világ, 2013. július-december (39. évfolyam, 7-12. szám)
2013 / 10. szám - HÓNAPLÓ - Végel László: Turul és sirály
nézetei akár az Alaptörvény meghatározott cikkelyeivel is ellentmondásba kerülhetnének. Egyszóval csínján kell bánni a megváltással, gondoltam, s napról napra halogattam a tervet, mígnem szombaton a reggeliző felé tartva a Hotel Claudius kapujában észre nem vettem, amint a Szupersztár társulata utazótáskákkal, bőröndökkel felszerelkezve az épület előtt álló kisbusz felé tart. Semmi kétség: ezek most elutaznak. És bár józan ésszel felmértem, hogy csak egy sikeres és bármikor megismételhető turné ért véget, valami irracionális érzés mégis azt sugallta, hogy megint szegényebbek lettünk egy eséllyel. Végel László Turul és Király Egyik barátom javasolta, hogy augusztusban és szeptemberben, vagyis az idény közepén és végén őrizzek egy tengerparti lakást. Egyedüli feladatom, hogy locsoljam a kertet, így kerültem Montenegróba, pontosabban Herceg Noviba. E-bookomba „becsomagoltam” Márai San Gennaro vére című regényét, Krúdy néhány könyvét és pár Babits-esszét, majd Újvidéken beültem az autóbuszba. Első utam a kotori mediterrán piacra vezetett, amely mindig sokkal hangosabb, mint a mi közép-európai piacaink. A közép-európai kofa viszszafogottan kínálja az áruját, néha kedvetlenül és mogorván. Legtöbbször érzékelteti, hogy többre érdemes. A mediterrán árus viszont a legnagyobb élvezettel kereskedik. A pultja mögött úgy érzi magát, mint a színpadon. Igazi színész! Alig várja, hogy valaki megálljon előtte, és eljátssza a szerepét. A szerep a fontos, és nem az, hogy valaki a portékájából vásároljon. Az egyik pult mögött a fügepálinkáról folyik az eszmecsere. A halasoknál pedig arról, hogyan kell az angolnát elkészíteni. A fügepálinkától másnap fáj az ember feje, a törköly a legmegbízhatóbb montenegrói ital, magyarázza az egyik helybéli. Sajnos a turistáknak erről fogalmuk sincs, nyakra-főre fogyasztják a fügepálinkát, másnap meg jajveszékelnek. A halakról szóló viták pedig végtelenek. Az angolna a legegészségesebb halfajta, állapítják meg a halárusok, aki azt el tudja készíteni, az igazi művész. Kiderül az is, hogy a legnagyobb szakácsművész címet egy bácskai magyar asszony érdemli ki. Bár húsz éve él a montenegrói tengerparton, még mindig folyékonyan beszél magyarul. A fiával menekült ide a katonaság elől. Először Magyarországon kötött ki, de lejárt a tartózkodási idő, a pénze is fogytán volt, nem volt ereje, hogy heteken át sorban álljon az idegenrendészeti iroda előtt. Ott a kezébe nyomtak valamiféle formanyomtatványt, amit ma sem tudna kitölteni. Nemzeti emlékként őrzi otthon, így került Montenegróba. Először a Kotor melletti Dobrotában telepedett le, mert látta, hogy ott van katolikus templom. Sajnos elhagyatott volt, de egy idő után észrevette, hogy Kotor városában létezik aktív katolikus templom, ahol miséznek is.