Mozgó Világ, 2019. július-december (45. évfolyam, 7-12. szám)
2019 / 12. szám - ESSZÉ - Lengyel László: A félelemmentes élet - Konrád György
Lengyel László A félelemmentes élet - Konrád György A haza nem akarta az ő sírjukat ápolni és eltakarni „Ezerkilencszáznegyvenöt március 15-én változások voltak észlelhetők az ünnepi beszédben, a szónok 1848. március 15-ét fölidézve nemcsak a szabadságharcot, hanem forradalmat is emlegetett. Az én helyemet az osztályban már tartózkodó, udvarias kívülállás jellemezte, és ez a továbbiakban is így maradt, mindig valami másért, nem mondom, hogy gyógyíthatatlanul, mert nincsen szó betegségről. A közösség, amely azt énekelte, hogy hazádnak rendületlenül légy híve, ó magyar, bölcsőd az, s majdan sírod is, mely ápol s eltakar, a közösség, amely szereti a pátoszt, az én szellemalakban jelenlévő, zsidó elemi iskolai osztálytársaimtól már nem várhatta el, hogy ezt énekeljék, mert ez a haza nem akarta az ő sírjukat ápolni és eltakarni, mivelhogy egy lengyel kisvárosban hamuvá alakították át őket. Azt a kétszáz többi gyereket, akik helyett élek...” - írta Konrád az Elutazás és hazatérésben. A tizenegy éves, halálra ítélt berettyóújfalui fiú, aki az utolsók közt kimenekült Újfaluból, gyerekkori csodavilágából, hogy Pesten bujkálva, váratlanul felnőtt legyen, úgy lett azonos magával, hogy éppen önazonosságát tagadták meg. Kik? Az újfaluiak, akik részvétlen vagy kegyetlen kárörömmel nézték a zsidók deportálását, és kirabolták elhagyott otthonaikat? „A Feltámadás téren sok ismerősöm van. Egész városra, egész deportálóvonatra való.” A pestiek? Akik vagy öltek, vagy mentettek, vagy leginkább nem tettek semmit. „A haza ott van, ahol gyermekkorunkat és ifjúságunkat töltöttük. Aki elveszítette, elveszett marad...” — írta Jean Améry a Mennyi haza kell egy embernek? című kisesszéjében. „Azt beszélik, hogy a regényíró Erich Maria Remarque-ot 1933 után újra és újra felkeresték tessini lakhelyén a Goebbels-minisztérium küldöttei, hogy hazatérésre, megtérésre bírják az »árja« és ezért mégsem egészen a gonosz hatalmába került emigráns írót” - írja Améry. „Amikor Remarque nem adta be a derekát, a birodalmi küldött végül megkérdezte tőle: Na de, az istenért, nincsen magának honvágya? Már miért volna - válaszolta állítólag Remarque. — Nem vagyok én zsidó!” Konrád György nagyon is zsidó. Neki erős honvágya van. Újfalu mindig visszavonzza. Budapest nélkül tud, de nem akar élni. Újfaluban még minden a helyén, s mindenki önmaga volt. Csak a vész óráiban és perceiben derült ki, hogy semmi sincs a helyén, és senki se az, akinek látszik. Ahhoz, hogy ez vagy az lehessünk, így apánk Újfalu jómódú és öntudatos polgára, fia elkényeztetett és kiszolgált kisfiú, a társadalom, a nemzet láthatatlan hozzájárulása kellett. Egyik évről, egyik hónapról, egyik hétről, egyik napról a másikra, sőt, egyik óráról a másikra, nemcsak az államhatalom, de a helyi