Mozgó Világ, 2020. július-december (46. évfolyam, 7-12. szám)
2020 / 11. szám - -RÓL, -RŐL - Vadas József: Diákfertály - A Károlyi Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara, az egykori Károlyi-Csekonics palotában
128 legismertebb tervezőpárosát bízták meg. A bécsi Fellner & Helmer iroda elsősorban színházairól nevezetes (vagy féltucatnyi teátrumuk állt már ekkor az országban, például Temesváron, illetve a budapesti a Blaha Lujza téren 1875-től), igaz, e páratlan sorozat legsikerültebb hazai darabja, a Vígszínház majd csak 1896-ban nyitja meg kapuit. Nem művészi kvalitásai tették a párost sikeressé: „ami építőművészeti jelentőségét illeti, ez korántsem állt arányban tevékenységének kiterjedéséhez” - olvasható a cégalapító Ferdinand Fellner 1916-os halálakor a Művészet nekrológjában. Ordasi Zsuzsa művészettörténész róluk szóló tanulmányából tudjuk: típustervvel dolgoztak, gyorsan és olcsón kivitelezhető munkákkal pályáztak, versenytársaik nem tudtak velük érdemben konkurálni. Népszerűségük magyarázataként ugyanakkor kellemes látványt nyújtó kulisszaépítészeti karakterükről sem feledkezhetünk meg. Miként Rozsnyai Józsefnek az iroda Budapesten megtelepedett képviselőjéről, a szász származású Meinig Artúrról készült doktori disszertációja is említi, ők honosították meg Bécsben — még színházépítői karrierjüket megelőzően — a neobarokk palotaformát. Majd vezették be újrakokóként a most már egyetemként funkcionáló ház révén az addig inkább a reneszánsznak hódoló magyar fővárosban is. (A stílus majd az első világháború után, Hültl Dezső és Wälder Gyula tevékenységében teljesedik ki.) A kétszintes rezidencia Múzeum utcai homlokzata héttengelyes szimmetrikus elrendezést mutat, az ablakok fölött gazdag plasztikájú szemöldökpárkányokkal igazodva mintegy a környezet megkívánta zárt sorú beépítéshez. Könnyebben lehetett az épületet az akkor még általános lovas fogatokkal a Reviczky utca felől megközelíteni. Onnan tárulkozik fel (a mai látogatónak is) a pavilonszerű léptékben mozgalmas tömege, amelynek rokokó karakterét az immár helyreállított hagymakupolás tetőzet csak hangsúlyozza. Az egyik oldalon istálló, a másikon kocsiszín adta két szárnyát a cour d’honneures első udvarnak, ahonnan diadalíves (most üvegezett) árkádsoron átjutva jutunk a Vígszínházról ismerős rámpán a kapuhoz. Az attrakció ezután következik, már magában az épületben - miként a színházban is, miután szétnyílik a függöny. Az enteriőröket ugyanis a Fellner & Helmernél is nevesebb és szintén bécsi cég, a Portois & Fix rendezte be, a kőművesmunkálatokat követően, minthogy a korabeli dokumentumok szerint a ház csak 1887-ben vált lakhatóvá. Alighanem akkorra készült el a palota mindmáig fő látványossága, az impozáns (13 méter belmagasságú, 14 és félszer 11 és fél méter alapterületű) hall, a plasztikus tölgyfa burkolat fölött üvegezett felülvilágítós mennyezettel. Lentről dúsan faragott csigalépcső vezet a hasonlóképp míves megmunkálású karzatos galériára és onnan az emeleti teremsorhoz. Az enteriőr famunkái, amelyek a szintén francia fővárosból nem sokkal korábban hazatért Thék Endre műhelyében készültek, restaurálásuk után most úgy hatnak, mintha tegnap avatták volna. Mi sem természetesebb hát, mint hogy érzékeltetésekor az Iparművészeti Múzeum nagy tekintélyű és világlátott vezetője, Radisics Jenő személyében egy hiteles kortárs korabeli szavaira ki-