Mozgó Világ, 2021. július-december (47. évfolyam, 7-12. szám)
2021 / 11. szám - -ról, -ről - Pető Iván: „Miért szállong a turul s ölyű”?
102 mérését, majd a kutatás korszakainak tudománytörténeti áttekintést. A Felvidéki anzix című rész a sok tekintetben a magyar nemzeti törekvésekkel párhuzamos, csak éppen azokkal szemben álló szlovák múltépítés egyes darabjait mutatja be, nem mellesleg hasonló tartalommal, mint ahogy a közelmúltban megjelent (Szlovákia királyt választ című) könyvében Koltai István írt erről a témáról. A mű címadó fejezetében politikainak nevezett viharokból kiindulva vezeti végig a szerző az olvasót a turul történetén. A leíró megállapítások a jelkép erősen változó tartalmát hangsúlyozzák. Minthogy mára sokarcúvá vált, vélt pogány hagyománya ellenére megfér a kettős kereszt, Szent István-ábrázolás mellett is — mondja végül a szerző —, vagyis a madárnak nincs kanonizálható jelentése, az számít, ki mit lát benne — esetleg egysíkúvá téve saját értelmezését. Az Árpádról szóló rész a millenniumi szoborcsoportból kiindulva tekinti át a középkori krónikairodalom, majd a 18-19. század Árpád-képét. Részletesen taglalja a fejedelem sírjának keresési próbálkozásait, végül visszatér az ábrázolások értékelésére. A Lehel vezér és kürtje című szakasz is a „főhős” szobrával indul, majd összefoglalja, amit ma Lehel/Lél vezérről tudni lehet. Világos, hogy a tudományos bizonyosság és a mítosz ebben az esetben sincs szoros kapcsolatban, az pedig egyértelmű, hogy maga a kürt és Lél/Lehel soha nem találkozott. E fejezet döntően a tárgyról megtudható ismereteket tárja az olvasó elé, bemutatva a kutatás történetét, a készítés lehetséges helyeit és idejét, eredeti funkcióját és szerepét a jászoknál és általában a hagyományokban. A könyv utolsó fejezete a 10. századi magyarokról alkotott kortársi és későbbi benyomásokat mutatja be, bizonyítva, hogy a kalandozások nyomán kialakult negatív sztereotípiák sokszor nem közvetlen ismeretekre, hanem általában az idegenekkel kapcsolatos hiedelmekre épültek. Ugyanakkor kitűnik, hogy a beállítások messze nem voltak egysíkúak, a közismertebb egykori rossz imázs mellett találhatók kedvezőbb megnyilatkozások is, ráadásul az utókor által bemutatott egykorú magyar kultúra jelentősen árnyalja a képet. Langó Péter látványosan, nem csak a turulról szólva, kerüli a konfrontációt. Nem bírálja a mai legendagyártók nézeteit, nem teszi szóvá, hogy állami pozícióban, hatalommal rendelkezők figyelmen kívül hagyják a tudomány ismereteit, romantikus mítoszok, történelmi giccsek előállítóinak juttatnak a tudomány támogatása helyett jelentős összegeket. Mintha megelégedne a tudományos ráció hosszabb távú érvényesülésébe vetett hittel, feltehetően meggyőződése, hogy hangvétele így tárgyilagos. Álláspontját ugyanakkor a szakmája szempontjából meghatározó kérdésekben világossá teszi. Ha a könyvben nem is, egy idén adott interjúban Langó megfogalmazza élesebb kritikáját az ügyben. Az év elején, amikor a honfoglalás korával foglalkozó szakmai körökben nagy felháborodást keltett a Magyarságkutató Intézet által menedzselt, a 907-re datált pozsonyi csatáról szóló animációs film történelmi zagyvasága, a szerző így reagált a Heti Válasz online egy erre vonatkozó kérdésére: „Ha nálunk az egyetemen anyagismereti vizsgán egy első- vagy másodéves hallgató nem tudja elkülöníteni