Műemlékvédelem, 1970 (14. évfolyam, 1-4. szám)

1970 / 1. szám - Auzas, Pierre-Marie: Viollet le Duc szemlélete

latok tervével bővítve. Alkalmat szolgáltat erre a világkiállítás és a Trocadéro. A meg­valósítást a következő év októberében, már Viollet le Duc halála után, az ő emlékének tiszteletére az akkori Közoktatási és Kép­zőművészeti miniszter, Jules Ferry jelen­tette be. Így keletkezett a Trocadéro egyik szárnyában az az összehasonlító szobormú­zeum, amelyről Viollet le Duc annyit ál­modott. Azok közül a munkái közül, amelyek­ben a pedagógus és az író találkozik egy­mással, legnevezetesebbek és legfontosab­bak Lexikonai és Beszélgetései, mindenek­előtt a Dictionnaire raisonné de l’architec­ture française du XIX au XVIe siècle tíz kö­tetben, 1854 és 1868 között, és a Dictionnaire raisonné du mobilier français, hat kötetben, 1858 és 1875 között. Ezek még mindig előkelő helyet foglalnak el a könyvtárakban, s ma is haszonnal forgathatók. Elég, ha ezt az értékes összegezést idézzük : „Ha tehát azoknak a régi századoknak a művészetét ajánljuk tanulmányozásra, amelyek még természetes kifeje­zőeszközeik teljében voltak, az nem azért történik, mintha azokat a XIII. századi háza­kat és palotákat mi magunk meg akarnánk építeni, hanem azért, mert úgy gondoljuk, hogy az ilyenféle tanulmányok visszaadhatják építészeinknek azt a sokoldalúságot, azt a mély elvi alapot minden munkájukban, azt a született eredetiséget és függetlenséget, amely hazánk nagy szellemeitől elválaszthatatlan.” Néhány fejezetet újra és újra el kell olvasni, így többek között a restaurálásról szólót, amelynek meghatározását szabatos példák kísérik. Ezek rendkívül figyelemrekeltőek. Valamennyi kötetet számtalan il­lusztráció kíséri. Ezeket a szerző maga rajzolta. Csupán a Dictionnaire de l’Architecture öt első kötetében kétezerkétszáztizennégy ábra található. Teremtő szelleménél fogva talán még lényegbevágóbb a Beszélgetések mondani­valója. Ezt bizonyítja az a mondata, amely azóta is minden valószínűség szerint sok épí­tészt döbbentett meg : „Eljön az idő, amikor nem lehet olyan formában középületet emelni, amely ne fejezné ki maradéktalanul annak rendeltetését.” (XI. beszélgetés.) És ez: „Nem tudom eleget ismételni: szá­munkra, XIX. századi építészek számára az új olyan kifejező eszközök alkalmazásában áll, amilyenek a formanyelv eddig nem is­mert, s minden mellékgondolat nélkül ön­magukat nyújtják csupán.” (XII. beszél­getés). A párizsi Központi Vásárcsarnokkal kapcsolatban, „amely oly őszintén fejezi ki a rendeltetést, amelynek céljára ezeket a nagy építményeket emelték”. Viollet le Duc kijelenti: „Ha az ember aláveti magát a program és az alkalmazott anyag törvénye­inek, az eredmény véleményem szerint csa­kis egy nagyon szép épület lehet.” (VIII. beszélgetés.) Végül ezen a helyen kell meg­említenünk azokat az elképzeléseit is, ame­lyek a vas és a falazás egyidejű alkal­mazására vonatkoznak, valamint azokat, amelyek mai szóval élve előregyártott ele­mek alkalmazását vetik föl. Ez már egészen új utakat nyit meg. Ekkora munkásság láttán alig marad terünk arra, hogy az udvari embert, a pol­gárt, az alpinistát is magunk elé idézzük. Mégis szükséges, hogy erről is szóljunk néhány szót. Az „udvari ember” csak­ugyan sokat mond. 1844 óta mint a Notre- 10. Clermont-Ferrand, fakultások palotája (Viollet le Duc rajza) 11. Lakóház, Párizs, 68, rue Condorcet (Viollet le Duc rajza) /

Next