Műemlékvédelem, 1970 (14. évfolyam, 1-4. szám)
1970 / 1. szám - Auzas, Pierre-Marie: Viollet le Duc szemlélete
latok tervével bővítve. Alkalmat szolgáltat erre a világkiállítás és a Trocadéro. A megvalósítást a következő év októberében, már Viollet le Duc halála után, az ő emlékének tiszteletére az akkori Közoktatási és Képzőművészeti miniszter, Jules Ferry jelentette be. Így keletkezett a Trocadéro egyik szárnyában az az összehasonlító szobormúzeum, amelyről Viollet le Duc annyit álmodott. Azok közül a munkái közül, amelyekben a pedagógus és az író találkozik egymással, legnevezetesebbek és legfontosabbak Lexikonai és Beszélgetései, mindenekelőtt a Dictionnaire raisonné de l’architecture française du XIX au XVIe siècle tíz kötetben, 1854 és 1868 között, és a Dictionnaire raisonné du mobilier français, hat kötetben, 1858 és 1875 között. Ezek még mindig előkelő helyet foglalnak el a könyvtárakban, s ma is haszonnal forgathatók. Elég, ha ezt az értékes összegezést idézzük : „Ha tehát azoknak a régi századoknak a művészetét ajánljuk tanulmányozásra, amelyek még természetes kifejezőeszközeik teljében voltak, az nem azért történik, mintha azokat a XIII. századi házakat és palotákat mi magunk meg akarnánk építeni, hanem azért, mert úgy gondoljuk, hogy az ilyenféle tanulmányok visszaadhatják építészeinknek azt a sokoldalúságot, azt a mély elvi alapot minden munkájukban, azt a született eredetiséget és függetlenséget, amely hazánk nagy szellemeitől elválaszthatatlan.” Néhány fejezetet újra és újra el kell olvasni, így többek között a restaurálásról szólót, amelynek meghatározását szabatos példák kísérik. Ezek rendkívül figyelemrekeltőek. Valamennyi kötetet számtalan illusztráció kíséri. Ezeket a szerző maga rajzolta. Csupán a Dictionnaire de l’Architecture öt első kötetében kétezerkétszáztizennégy ábra található. Teremtő szelleménél fogva talán még lényegbevágóbb a Beszélgetések mondanivalója. Ezt bizonyítja az a mondata, amely azóta is minden valószínűség szerint sok építészt döbbentett meg : „Eljön az idő, amikor nem lehet olyan formában középületet emelni, amely ne fejezné ki maradéktalanul annak rendeltetését.” (XI. beszélgetés.) És ez: „Nem tudom eleget ismételni: számunkra, XIX. századi építészek számára az új olyan kifejező eszközök alkalmazásában áll, amilyenek a formanyelv eddig nem ismert, s minden mellékgondolat nélkül önmagukat nyújtják csupán.” (XII. beszélgetés). A párizsi Központi Vásárcsarnokkal kapcsolatban, „amely oly őszintén fejezi ki a rendeltetést, amelynek céljára ezeket a nagy építményeket emelték”. Viollet le Duc kijelenti: „Ha az ember aláveti magát a program és az alkalmazott anyag törvényeinek, az eredmény véleményem szerint csakis egy nagyon szép épület lehet.” (VIII. beszélgetés.) Végül ezen a helyen kell megemlítenünk azokat az elképzeléseit is, amelyek a vas és a falazás egyidejű alkalmazására vonatkoznak, valamint azokat, amelyek mai szóval élve előregyártott elemek alkalmazását vetik föl. Ez már egészen új utakat nyit meg. Ekkora munkásság láttán alig marad terünk arra, hogy az udvari embert, a polgárt, az alpinistát is magunk elé idézzük. Mégis szükséges, hogy erről is szóljunk néhány szót. Az „udvari ember” csakugyan sokat mond. 1844 óta mint a Notre- 10. Clermont-Ferrand, fakultások palotája (Viollet le Duc rajza) 11. Lakóház, Párizs, 68, rue Condorcet (Viollet le Duc rajza) /