Műemlékvédelem, 1993 (37. évfolyam, 1-4. szám)

1993 / 1. szám - Aquincum

(gyógyfürdőmedencékkel, 4 csillagos hotel az Árpád híd budai hídfője mellett) vendé­gei mit sem tudnak róla, mintha a névadó település nem is létezett volna, római neve­zetes történetéről nem is szólva. E szomorú személyes tapasztalat vezetett bennünket arra, hogy Aquincumról hírt adjunk, nem utolsósorban a Budapesten tervezett világkiállítás kapcsán is. Olyan terveket, elképzeléseket és javaslatokat is­mertetünk itt, melyek több megvalósítható, hasznos gondolatot tartalmaznak, és egy­ben segítenének a jeles, de kiterjedt műem­lékterület állandó őrzésének és fenntartásá­nak nem könnyű munkájában. Foglalkozni kívántunk mindannak a be­mutatásával, amit eddig régészeink feltár­tak. Régészeti értékelés nélkül lapunk a következőkben azzal kíván foglalkozni, hogy az expo alkalmából hogyan lehetne a római emlékeket bemutatni. Hangsúlyoz­zuk: az expo nem végcél, de lehet jó eszköz sok jó gondolat megvalósításához. Szerkesztőség I. Romterületek a felszín alatt. 1. Az aquincumi polgárváros romterülete 2. A Hajógyár-szigeten lévő római kori helytartói palota 3. Lovasezred tábora Albertfalván

Next