Műemlékvédelem, 2002 (46. évfolyam, 1-6. szám)

2002 / 1. szám - Fasang Árpád: Az örökség kötelez

Fasang Árpád AZ ÖRÖKSÉG KÖTELEZ Miután a borzalmakban, emberirtásokban bővelkedő XX. századot s a háborús (polgárhábo­rús) öldökléseket láncreakciók működéseként illusztráló második évezredet is magunk mö­gött hagytuk, a kísértés csábító a történelem „logikájának” megfejtésére. Mintha annak me­netét merev sémákba, kerek évfordulók közé lehetne szorítani, és csak gonoszságokban lennének mérhetők a história főbb állomásai. Talán a szépséget és a jóságot is megilletné a megbecsülés a történelem alakulásában. Sajnos az „ésszerűség” láncolatát a nagy folyama­tokban nehéz (vagy lehetetlen) kimutatni, s az olyan kérdésekre is csak tétova válaszokat merünk adni, mint például tudjuk-e, látjuk-e, felismerjük-e, hogy merre van az „előre”? A válaszadást és az eligazodást megkönnyítendő, ebben az írásban a kulturális örökség védelmét szeretném néhány (általam fontosnak tartott) történelmi összefüggés fényében meg­világítani. A történelem alakulásának hatását a művészetek fejlődésére, különösen az építő­művészet terén azért is tartom indokoltnak alaposabban elemezni, mert nélküle nehezen tudnánk napi feladataink között is rendet teremteni, a tennivalók között a helyes fontossági sorrendet megállapítani. Azon eszmetörténészek nézetét osztom, akik a modern kor nagy cezúrájának a francia forradalmat s annak is a jakobinus terrorba torkolló esztendeit tekintik. Az emberiség nagy balszerencséjének tartom, hogy mindaz a humánus és nemes törekvés, amely a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméiben - az emberi jogok egyetemes nyilatkozatában - testet öltött, három-négy év után az intézményesített, szentesített és glorifikált terrorba torkollott. Ártatlan emberek tízezreit ölték meg szenvtelenül vagy izzó gyűlölettel, a vélt célszerűség­nek megfelelően. Ilyen légkörben a pusztítás démona természetesen az épített környezetet sem kímélte. A terror ilyen mérvű tobzódása a későbbiek folyamán még eltorzultabb eszmerendszerek­nek (nácizmus, sztálinizmus) szolgált mintául, érv- és tápanyagul. Az elmúlt bő két évszázad lényegében egy negatív spirálként is jellemezhető, amelynek következménye, hogy a jako­­binizmus szellemétől sugalmazott, pontatlanul megfogalmazott, eltorzított tézisekre, rosszul feltett kérdésekre csak rossz válaszok születhettek. A negatív spirál hasonlatnak a helytálló­ságát több érv is igazolja. Többek között a nyugati gyarmatbirodalmak létrejötte a XIX. és XX. század folyamán, majd látványosan gyors, alig három évtized alatt bekövetkezett meg­szűnésük, s azt követően az a destabilizáció, hogy ne mondjam káosz is, amely nem kevés volt gyarmati országot mind a mai napig jellemez. A jakobinus szellemiség vadhajtásának tekinthető úgyszintén a hét évtizedet megélt szovjet birodalmi rendszer és a kérészéletű fasiszta világuralmi törekvések rémálomnak sem akármilyen, az emberi szenvedésekben apo­kaliptikus méreteket öltő tizenkét esztendeje. Nem kétséges, az elmúlt két évszázadban a tudományok területén a változás lenyűgöző. És mégis, az elképesztően gyors technikai fejlődés ellenére - a morális elbizonytalanodás, a már-már totálisnak nevezhető, teljes bizalomvesztés miatt - zavarodottan és tétován keres­sük a kivezető utat abból az erkölcsi kátyúból, amelybe jutottunk. A bizonytalanság érzését az is fokozza, hogy kétségeink egyre növekednek: vajon képesek leszünk-e az általunk megszerzett tudást ellenőrzésünk alatt tartani? Goethe bűvészinasának sorsa válna osztályré­szünkké? Képesek leszünk-e a palackból kiszabadult szellem fölött úrrá lenni? Még ha a nyugtalanító kérdések sokasága szorongatja is a torkunkat, akkor sem szabad apátiába esnünk. A legreménytelenebbnek látszó helyzetekben is az oly sokszor elátkozott múlt, a kulturális örökség mának is szóló üzeneteként meg kell, hogy lássuk a remény pislá­koló fényeit. Már csak azért is, mert a pesszimizmus rossz tanácsadó. Annak ellenszereként három felismerés (kívánság?), tanulság együttes végiggondolását javasolom. Segítséget nyújt­hatnak nemcsak a kultúráról vallott felfogásunk finomításában, de önbizalmunk erősítésé­ben is. Megítélésem szerint nélkülük az épített örökség védelme terén is csak egy helyben topognánk vagy ingoványos talajra tévednénk. Íme a három - mesebeli - kívánság: békül­­jünk ki múltunkkal, béküljünk ki a természettel, új összhangot teremtve az ember és ökológ

Next