Műemlékvédelem, 2010 (54. évfolyam, 1-6. szám)
2010 / 2. szám
onált. A kompozícióba tartozott még a szintén muskátlival beültetett növénykazetta, és a látványt teljessé a Sas-hegy látképe tette. A modern bérházakon létesült kertek közül talán legismertebb a Kékgolyó utca 10. szám alatti. Az 1933-34-ben emelt lakóház minden tekintetben nagy sikernek örvendett a modern építészet berkeiben. A Nyíri István és Lauber László tervezte épület tulajdonosa Péter Sándor volt. Feltételezhetően rokonsági kötelékben állt Péter Andrással, akinek a lakásához tartozott a tetőkert. 150 m2-nyi alapterületét „.. .pillérek és függőlemezek, a szépen megoldott tűzfalak olyan módon kereteznek be, hogy a kertben járókelő Budapest természeti szépségeit, hatalmas városképeit művészi képkivágásokban tálalva kapja". Az építészpárosnak mesterien sikerült bevonnia a síkok szabta felületekkel a tájat, amely magába foglalta a várat, a Gellért-hegyet a Citadellával és végig a budai hegyeket. A kert színvonalát emelte a változatos burkolat és növénykiültetés. A virágvályúkba és dézsába plántált, rácsokra futtatott fajok, mint a sarkantyúka, tollas szegfű, zsálya, nyugati tuja, puszpáng, kukoricalevél és lene, tették gazdagabbá a környezetet. A kert mozgalmasságát a terület tagoltsága növelte, amely érdekes hatást teremtett az árnyékoló sávoknak, tetőzeteknek vagy épp a szintkülönbségnek köszönhetően. Egyes részeit különféle járólappal burkolták, szabálytalan és szabályos terméskő, illetve mettlachi tette változatossá a teret. Az eltérő magasságokat lépcsőkkel hidalták át. A terasz kis szegleteit kerti bútorokkal rendezték be növénykazettákkal övezve. „Mindez páratlan újdonság varázsával hat a látogatóra - állandó örömet szerez lakójának, aki itt lakása felett egy kis földi paradicsomban töltheti élete csendes óráit."* A második világháború okozta károk miatt az 1960-as években az épület szerkezetét megerősítették, a tetőkertet és a tetőfelépítményeket is elbontották. Platschek Imre tervei alapján épült a Margit körút 29. szám alatti Trust Nyugdíjegyesület bérháza. Az 1936-37-ben elkészült lakóház mindkét szárnyán létesült tetőkert. Érdekes módon az összekötő udvar és a lapos tetők kertjét nem ugyanaz a személy tervezte. Míg az udvarban kiképzett park Seres László kertépítő tervei szerint jött létre, addig az épületszárnyak tetején lévő tetőkertek Solty László munkája nyomán valósultak meg. A tetőkerteken kívül a hetedik emeleten helyezték el az összes üzemi helyiséget, a mosókonyhát, vasalókat, szárítókat, személyzeti fürdőket, amelyeket Nyíri István - Lauber László: Kékgolyó utca 10. (KÖH Fotótár: 20567. sz.) 105