Műhely, 1989 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1989 / 3. szám - MŰHELY A MŰHELYBEN - Thinsz Géza: "Holott náddal ringat, holott csobogással"

THINSZ GÉZA „Holott náddal ringat, holott csobogással” Hangjáték Szereplők: Nő (34 éves) Férfi (54 éves) (Bárzene: A háttérben vendégek zajonganak.) NŐ: Hogy érted, hogy mágnes? FÉRFI: Ahogy mondom. Egy egészen szimpla, hétköznapi mágnes. Csupán az az érdekessége, hogy nem vasreszelékeket húz magához, hanem abszurditásokat. NŐ: Jó vagy rossz tapasztalataim szerint te állandóan magadhoz akarsz húzni. Ezek szerint én is abszurditás vagyok? FÉRFI: Kettősünk rá a bizonyíték. NŐ: Dehát én nem is létezem. Te csak kitaláltál. FÉRFI: Tessék! Van ennél jobb bizonyíték? NŐ: Holott náddal ringat, holott csobogással... FÉRFI: Egyenes, magyar beszéd! NŐ: Dehát mi svédül is tudunk! FÉRFI: Pontosabban szólván, svédmagyarul és magyarsvédül. Te, ott ülök a Corsóban, Székesszólővárosunkban, és, hiszed vagy sem, vacsorázom. Ilyesmi is megtörténik velem Budapesten. Közben, persze, írok megszállottan. Erre megkér­dezi a pincér: „Elnézést, uram, ön most verset ír?” Mire én: „Mondja uram, itt nem szoktak verseket írni?” „Itt uram, minden megesik.” Emígy a pincér. El tudsz te képzelni egy ilyen beszélgetést Stockholmban? NŐ: Ki van zárva! FÉRFI: És a konklúzió? Hogy Magyarországon komolyabban veszik a költé­szetet? NŐ: Dehogy is! Ott (itt) kíváncsiabbak a pincérek. FÉRFI: Mi az, hogy itt és mi az, hogy ott? NŐ: Mércéd a megmondhatója. Az író megjegyzése a hangjátékhoz: Régebbi és újabb verseimből válogattam ki néhányat és „megdramatizáltam” —, ha egy regényíró vagy novellista más műfajba ülteti át írásait, miért ne tehetné meg egyszer egy lírikus is? Gondolom, ez nem gyakori dolog, de igen tanulságos kísérlet volt; ismét bebizonyosodott, hogy egy szöveg, más közegben, teljesen megváltozik. 64

Next