Műhely, 1997 (20. évfolyam, 1-6. szám)
1997 / 4. szám - ANAKREÓN ÁTHANGOL - Freeden, Michael: A jogok megjelenése a politikai gondolkodásban
Thomas Hobbes A jogokról való politikai gondolkodás némely mérföldkövének áttekintése segítségünkre lehet abban, hogy azonosítsuk a jogokról szóló viták főbb jellegzetességeit, amelyeknek kronológiai elsőbbsége a későbbi érvelés formáját is meghatározta. Bár a jogok fogalmának gyökereit megtaláljuk a késő középkori európai gondolkodásban, a természetjogi tradíció pedig a görög filozófiában felbukkanó természeti törvényben leli előzményeit, általános szokás Hobbes-t tekinteni a természetes jogok modern analízise kiindulópontjának. Ez egyszerre helyes és félrevezető. Amit Hobbes kifejlesztett, azt ma a jogok eszméje fontos összetevőjének tekintjük, Hobbes azonban nem része annak a humanista tradíciónak, amely a jogokról szóló diskurzust a kialakuló liberális gondolaton belül helyezte el. A szabadság Hobbes által történő negatív azonosítása rokonjellegű, bár nem azonos Hohfeld kiváltságokról alkotott koncepciójával, mivel hiányoznak belőle mások kapcsolódó jogosulatlanságai, s ez kortárs mértékkel mérve szegényes. A jogok korábban javasolt értelmezésének alapján az értékes emberi tulajdonságok védőburkai, Hobbes elgondolása a jogokról idioszinkratikus és a felszínen divergens. A természetjog [írja Hobbes] ... mindenki számára azt a szabadságot jelenti, hogy önnön erejét saját akarata szerint lényének, vagyis életének megoltalmazására használhatja, s következésképpen mindent megtehet, amit e cél érdekében saját megítélése és értelme szerint a legelőnyösebbnek tart. Hobbes ezt pontosabban is meghatározza: Szabadságon a szó eredeti értelmében a külső akadályok távollétét értjük”, míg „a jog azt a szabadságot jelenti, hogy megtehetünk-e valamit vagy sem”. Számos érdekes vonás azonnal szembeötlik. Elsőként, a jog egy meghatározott célhoz - az önfenntartáshoz - kötődik, amely (önálló) értékkel rendelkező elemként jelenik meg, bár csupán pszichológiai és magatartásbeli okokból. Másodszor, a természetes jog olyan egyénekhez kapcsolódik, akik egyedüli megítélői annak, milyen eszközöket használnak az elérendő cél érdekében. Harmadszor, a személy joga, hogy bármit megtegyen az önfenntartás érdekében - így a jog korlátlan»nincs olyan dolog, amire bárkinek természettől fogva ne volna joga«)4 és közömbös más egyének iránt; továbbá nincs független kritérium a jogorientált cselekedetek relatív értékének megítélésére, ha ezek egymással szembekerülnek. Hobbes a jogot az akarat korlátlan megvalósítására, nem pedig az általánosan értékesnek tartott célok elérésére törekvő racionális akaratra vonatkoztatta. Ez azért történt, mert a jog csupán a kötelesség hiánya - vagyis szabadság -, s az olyan (természeti) állapotban, ahol a kötelességek tökéletesen hiányoznak, a jogok jobb híján mindent átfogóvá válnak. Negyedszer, ha a jogszabadság, a szabadság pedig az akadályok hiányát jelenti, akkor a jog arra az állapotra vonatkozik, amikor képességeinket használhatjuk. Ez leíró, s nem normatív terminus. Ötödször, ha a személy megválaszthatja, hogy él-e vagy sem szabadságával, a jogot fel lehet adni: »A jogfeladás vagy egyszerű lemondás valamilyen jogról, vagy annak másra történő átruházása.«“ Szigorúan véve a természetes jognak két összetevője van, az egyik elidegeníthetetlen, a másik nem. Az első kategóriában »van néhány olyan jog, amelyet értelemszerűen se szavakkal, se más jellel senki fel nem adhat, vagy át nem ruházhat« - ez pedig az önfenntartás jogára vonatkozik. A második kategóriához az »önkormányzat joga« tartozik, s ez, mindenki más azonos jogával együtt átengedhető az uralkodónak. Bár hagyományos terminológiát használt, Hobbes elválasztotta a természetes jog koncepcióját a természeti törvényétől: »Törvény és jog éppúgy különböznek, mint kötelesség és szabadság; ezek ugyanazon a módon következetlenek.« Mindez meglehetősen gyengíti azt a gondolatot hogy a jogok valami fontosat, megőrzésre méltót védelmeznek, vagy inkább korlátozza ennek a fontosságnak a megítélését a személyes döntéseket illetően s kizárja azt a gondolatot, hogy a jog morálisan kívánatos cselekedetekhez vezet. Ahogyan Finnis megállapította, Hobbes »voltaképpen minden normatív jelentőségétől megfosztja a jogok eszméjét«. Valóban, a kötelesség, amely sok modern teoretikus számára a jog másik oldala, Hobbes számára a természetes jog feladásától (vagy átruházásától), valamint az egyéni cselekvés szférájának ebből következő összezsugorodásától függ. Lemondva jogomról, vagy azt átruházva, mások iránti kötelességemmé válik, hogy ne gátoljam őket ugyanannak a jognak a gyakorlásában, amelyről én lemondtam. Világos, hogy Hobbes jogkoncepciója az emberi természetről és az emberi kapcsolatok lényegéről alkotott további feltevéseken alapul. Közelebbről vizsgálva, a jogokról nyújtott elemzése voltaképp nem tér el a koncepció általunk adott meghatározásától. A jogok Hobbes emberi természetről és a társadalmi szerkezetről alkotott sajátos koncepciójának védőburkául szolgálnak. Az emberi természet az élet megőrzéséhez szükséges megfontolt kalkulációk, valamint a haláltól való félelem által uralt szenvedély körül forog. Az önfenntartás joga pusztán ennek a túlélésre irányuló határtalan egocentrikus ösztönnek, mint az emberi lét egyetlen, minimalista módon értékes aspektusának a megtestesülése. Továbbá ez az emberi szerveződés aszociális elképzeléséhez is kapcsolódik, amely ennek az értéknek a forrását szilárdan magukba az egyénekbe helyezi, nem lévén más alter MICHAEL FREEDEN A jogok megjelenése a politikai gondolkodásban* ‘ Részlet a szerző Rights (Jogok) című könyvéből 69