Műhely, 1997 (20. évfolyam, 1-6. szám)
1997 / 4. szám - ANAKREÓN ÁTHANGOL - White, Hayden: A ténybeli ábrázolás fikciói
különbségek feloldódnak az átmenet rejtélyében, így a folyamatosság a változásban látszik „szabálynak”, a radikális diszkontinuitás vagy a variáció pedig „anomáliának”. (33. o.) De az átmenet e „rejtélye" (1. puhatolózó, hiányos és konfúz fejtegetéseit a lehetséges átmeneti módokról a 179-182., ill. a 310. oldalon) nem más, mint inkább az idővonalon kívül eső, mint térben elrendezett és „sorozatként” kezelt tények együttese, amely lehetővé teszi, hogy a sorozat „egy tényleges ösvény képzetét keltse”. (66. o.) Darwin (a rendelkezésére álló tények és elméletek alapján egyaránt indokolatlanul) minden szerves lényt úgy kezel (metaforikusan a szöveg szó szerinti, de szünekdochikusan a szöveg allegorikus szintjén), mint olyan családokhoz tartozókat, amelyek a feltételezett négyet prototípusból genealógiai származás révén (a változatok működése vagy a természetes kiválasztódás által) egymáshoz kapcsolódnak. Ahogy mondja: csupán az analógiától való idegenkedésem tart távol attól, hogy „egy lépéssel tovább menjek, nevezetesen, hogy azt higgyem, minden növény és állat ugyanattól az egy prototípustól eredeztethető”. (473. o.) De olyan közel kerül a szerves egység doktrínájához, amennyire csak azt az - eredeti összefüggésmódba kódolt - tények iránti tisztelete engedi. Ő a „tényeket” a pusztán érintkezések útján kapcsolódó részlegességek rendszeréből egy szublimált szünekdochévá alakítja át. Mindezt annak érdekében, hogy vitalista ellenfeleinek elképzelését a természet új és kényelmes (nézete szerint érdekesebb és érthetőbb) víziójával váltsa fel. Az a kép, amit végül kínál a nemzedékek töretlen egymásutániságának képe nyugtalanító hatással lehet az olvasóra, amennyiben feloldja a különbséget a természetben (és következésképp a társadalomban) a „magasabb” és az „alacsonyabb” között, illetve a „normális” és a „szörnyű” között az életben (s így a kultúrában is). De Darwin felfogásában épp az organikus természetnek mint az élőlények esszenciális összefüggésének új elképzelése jelentette a biztosítékot arra, hogy soha semmilyen „kataklizma” nem pusztítja el a világot, és ez tette lehetővé számára, hogy bizakodva várjon „egy biztos jövőt és a tökéletesedés felé tartó haladást”. (447. o.) A „kataklizmát” mondhatjuk forradalomnak is, a biztos jövőt pedig társadalmi status quo-nak. Mindezt azonban nem elképzelésként, hanem egyszerű tényként mutatja be. Darwin csak azon osztályozási rendszerek tekintetében ironikus, amelyek a „valóságot” általa helytelenített fikciókra alapoznák. Darwin különbséget tesz az adatokért „felelős” és nem felelős tropológiai kódok között. De az adatokért való felelősség kritériumai nem külsődlegesek a művelethez képest, amellyel a „tényeket” kiinduló leírásában elrendezte: ez a kritérium a művelethez képest belső kritérium. Ekképp mérlegelve A fajok eredetét is (amely a tizenkilencedik század „tényirodalmának” summázata) egyfajta allegóriaként kell olvasni - a természettörténet megköveteli, hogy végső soron a szó szoros értelmében is a koherencia és a rendszerűség képeként fogjuk fel, amelyet egyedül a nyelvi „fordulatok” hoznak létre. Ha pedig ez igaz az Eredetre, mennyivel inkább igaznak kell lennie az emberi társadalom bármiféle történetére? Ami azt illeti, a történészek nem értenek egyet abban, hogy milyen terminológiai rendszert használjanak azon események leírására, amelyeket tényként kívánnak kezelni és a diskurzusukba önmagukért beszélő adatokként ágyaznak be. A legtöbb történettudományi disputa - a nagyjából hasonló műveltségű és intelligenciájú tudósok között - pontosan arról a kérdésről folyik, hogy a többféle nyelvi protokoll közül melyik használandó a vitatott események leírására, és nem arról, hogy melyik magyarázó rendszert kell alkalmazni azért, hogy az események jelentését feltárják. A történészek ugyanabban az illúzióban élnek, mint amely Darwint is hatalmában tartotta: abban az illúzióban, hogy lehetséges a tények értéksemleges leírása, a magyarázatukat vagy elemzésüket megelőzően. Nem a természetes kiválasztódás Darwin által kifejtett doktrínája tette őt más természettörténészekhez képest a természettörténet Kopernikuszává. Ezt a doktrínát már sokkal korábban ismerték és feldolgozták, mint Darwin az Eredetben kifejtette. Ami ehhez szükséges volt, az egy olyan nyelven megmagyarázott tények másfajta leírása volt, amely a tétel rájuk való alkalmazását a legadekvátabb magyarázási módként igazolja. És így van ez azokkal a történészekkel is, akik a francia forradalom „fényeinek”, a Római Birodalom hanyatlásának és bukásának, a rabszolgaság amerikai társadalomra gyakorolt hatásának vagy az orosz forradalom értelmének magyarázatát keresik. Nem az a kérdés itt, hogy mik a tények, hanem inkább az, hogyan írandók le a tények annak érdekében, hogy az egyik fajta magyarázat jogosságát inkább igazolják, mint a másikét. Egyes történészek váltig állítják, hogy a történelem nem válhat tudománnyá addig, amíg nem találja meg a tárgya korrekt jellemzéséhez megfelelő terminológiát úgy, ahogy azt a fizika tette a differenciál- és integrálszámítással, vagy a kémia a periódusos rendszerrel. Ez a marxisták, a pozitivisták, a öiiometrikusok és hasonlók javaslata. Mások továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy a történetírás integritása a köznapi nyelv használatán múlik, azon, hogy kerülje a szakmai zsargont. Ez utóbbiak azt feltételezik, hogy a köznapi nyelv a biztosíték a tények ideologikus deformálása ellen. Nem ismerik fel azonban, hogy magának a köznapi nyelvnek is megvannak a saját determinista terminológiai formái, amelyek szóképekben mutatkoznak meg, s ezek nélkül maga a diskurzus sem volna lehetséges. Javorniczky István fordítása In: Hayden White: Tropics of Discourse. Essays in Cultural Criticism. The Johns Hopkins University Press, Baltimore - London, 1978. 68