Műhely, 2015 (38. évfolyam, 1-6. szám)
2015 / 3. szám
nösen akkor, ha tudható, hogy az elfojtás mint metafora a freudi pszichoanalízis elmélete által megtermékenyített irodalomelmélet felől érkezik a diskurzusba. További értelmezői zavart okozhat ugyanitt az apokalipszis szó eredeti jelentésének az exp oj0-ja hibás - egyébként Martin Heideggertől származó etimológiájával történő összevetése, és nem csupán azért, mert ez további látszólagos bizonyítékokkal szolgál az elfojtás elméletének alkalmazhatósága mellett a Szentírás kapcsán.67 Frye elképzelése szerint a történelmi „valóság” létrehozása azt a célt szolgálja, hogy elfödje az apokalipszis valóságát.68 Ezzel a magyarázattal a legmesszebbmenőkig egyet lehet érteni, de nem szükséges a feledés kategóriáját az elfojtáséval szemben háttérbe szorítani, hiszen a közel-keleti magaskultúrák kulturális emlékezetét kutató szakirodalom jelentős része használja az emlékezés ellentétét, még olyan leíró esetekben is, melyekben a társadalom kollektív tudatának emlékezőtechnikái szándékosan szelektívek.69 A kulturális emlékezet írásbeli jelentkezésének minősített esete Jósiás története.70 Ebben a történetben az emlékezés politikai, szakrális és társadalmi követelménye a történelmi formáltságtól függetlenül világosan kivehető, s talán ez lehet legfontosabb tanulsága is. Ennek az elképzelésnek messzemenő következményei vannak a Biblia egészének formálására vonatkozóan. Amennyiben a kanonizált szöveg létrehozása ihletett tevékenységnek tekinthető, annyiban a szöveg további formálása, gondozása szintén az.71 Ebből az ezredforduló irodalomelméleti iskoláinak a szerzőség kérdését kritikával illető elképzeléseihez nagyban hasonló következtetést von le: „Megszállottan ragaszkodunk ahhoz a modern felfogáshoz, hogy mindaz a minőség, amelyet az irodalomban csodálunk, az író egyéniségéből származnak, és ezért nehezen ismerjük fel, hogy a könyörtelen egyéniségrombolás több elevenséget és eredetiséget tudott teremteni, mint kevesebbet.”72 Egyéniség, egyediség, különösség és eredetiség definíciói így egyre inkább magára a szövegre irányulhatnak, ez pedig a jelentés (legyen az akár metaforikus) egzakt megközelítését szolgálja. Egyúttal nyilvánvalóvá válik a Máté evangélista korabeli recepció és a jelenkori közti jelentős különbség, hiszen előbbi fókuszában Frye számára a pszeudonímia áll, mint a szájhagyomány és az írásbeliség szakrális értelemben vehető fordulópontja, mely föloldja a szakrális szöveg szájhagyományra vonatkozó kötöttségének mitikus követelményét.73 A teremtő kompiláció elve Az Ige hatalmában további jelentésegységekkel bővül.74 Ehhez kötődik a szerző értelmezésében a szövegromlás kérdésköre, melyre továbbgondolásra serkentő, termékenyítő, s egyúttal merész választ ad: „nyugodtan mondhatjuk, hogy mindaz, ami elromolhat könyvben, valahogyan el is romlott benne”.75 Legalább ilyen jelentőségű a Biblia rhizómatikusságának felismerése, mely amellett, hogy gyökeresen szakít a „modern” vagy újkori értelmezői elképzelésekkel, merészen régi (szándékosan használom a jelzőt az új helyett) egységbe téríti vissza a Szentírással kapcsolatos befogadói gondolatokat: „az egész bibliai szerkezet középpontja az a mondat, amelyet éppen olvasunk (...) eszményi esetben minden mondat kulcs az egész Bibliához.”76 így válhat a Szentírás szövege valójában egy folyamatosan önmagát át- meg átszövő hypertextté, sőt így válik a Biblia végtelen világegyeteme gömbbé, melynek középpontja, az ember éppúgy bárhol és mindenhol egyszerre ott van, mint pereme, az Isten.77 67 3. jegyzet 233. A hibás etimológiát Az Ige hatalma is átveszi. 4. jegyzet 21. 68 3. jegyzet 234. ,bizonyos értelemben tehát Jób szabadulás a szabadulás tulajdon történetéből, az időbeli mozgásból ” I. m. 331. 69 A teljesség igénye nélkül: Hannah Arendt: Múlt és jövő között. Osiris Kiadó - Readers International, Budapest, 1995; Jan Assmann: A kulturális emlékezet, írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban. Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 1999; uő.: Mózes, az egyiptomi. Osiris Kiadó, Budapest, 2003; uő.: Uralom és üdvösség. Politikai teológia az ókori Egyiptomban, Izraelben és Európában. Atlantisz Könyvkiadó, Budapest, 2008; Rudolf Bultmann: Történelem és eszkatológia. Atlantisz, Budapest, 1994; Johan Huizinga: A történelem formaváltozásai. Maecenas Holding Rt., Budapest, 1997. Hayden White: A történelem terhe. Osiris Kiadó, Budapest, 1997. 70 3. jegyzet 335-337. 71 I.m. 339-340. 72 I. m. 340. 73 I. m. 341. „a Biblia minden fordulatában megtaláljuk azt, amit a jelenlét metafizikájának neveznek, továbbá, hogy a kimondott szónak mindig elsőbbsége van az írotthoz képest, de legalábbis mindig ott van a közelében. (...)A Biblia az írást (...) gyakran tekinti átmenetinek. Isten szól, és igéje örökkévaló: az írásba foglalás már eleve óriási engedmény, de azt, amit Isten tulajdon kezével írt még a II Mózes 32,16-ban, három verssel később, a 19-ben már el is pusztítja. Jézus azt mondja, hogy beszéde túléli az eget is, a földet is (...) de őt magát csak egyszer látjuk írni, akkor is a földre (...) és amit írt, nyilván nyomtalanul eltűnt. (...) az archetipikus próféta, Illés (...) sok mindennek volt mondható, csak írónak nem.” I. m. 356. 74 4. jegyzet 142. 75 3. jegyzet 379. 76 I. m. 347-348. 77 4. jegyzet 235-236. 55