Mult és Jelen, 1843 (3. évfolyam, 1-104. szám)
1843-05-30 / 43. szám
im •jesztését észrevételező tekotmányi rendeletre meghatároztatott a’ betiltás okainak felterjesztése. 5-ör Dicső Szorít .Márton mellett lefolyó Hishühullón a’ közlekedés nagy akadályával már huzamos idő óta hiányzó Ind tárgya han, némely helyi birtokosoknak feleletök ni»• tch«• t• svédett idő engedtetett, és a’ bizottmány jelentvényének a jovó közgyülési el adására szorgalmaztatott. Cor A’ katonása'' élelmezésének árcsökkentés általi eszközlése tárgyában költ tudójsitást rendelő jókormányi intézvény vélemérnyés végett, bizottmánynak adatott. 7-er Országgyűlési követek számolása, megelégedés nyilvánítása mellett levéltárba tétetett, az A’ tv.hármentő egyesület szabályai javítások iránti tervének közgyűlések elibe terjesztésére állandó bizottmány neveztetett. Végre1-er került szőnyegre a’ gyűlést oly népessé tevő tárgy, a’ tisztujitás, mely feletti vita megelőztetett folyó hónap 13k. költ, és 17-et a’ tisztség által közöltetett, ő Felségének idei ajkil. 22 k költ klmcs kir. leiratát közlő 5553 számú főkormányi rendelet idolvastatása által. Iá’ leirat az 1032-k év elitt divatozott az lTelki 12-d. törvényezikben, ’s azt követett huzamos szokáson alapuló módot a’ magyaris székelyföldi altisztek "választásában és újításában, tehát a’ kilenc» felküldését, megtartani rendeli, egyszersmind e’ kir. rendelet teljesítését és végrehajtását biztositó hathatós eszközökről is intézkedik. A’ dolgok ily váratlanul fordulatában némelyek választást csak azon leirat értelmében vedének történhetenek, mások, 10 évek óta e’ tárgyban tett megyei végzésekhez férjfiasan ragaszkodva felírást javaslanak. Ez utolsó véleményt pártolá a’ többség ’s végzésül ki is mondatott. De annak kimondása előtt elnök komolyan nyilvánitá, hogy csak arról a biztosítása után, mi szerint a’ választás és nyitás azon leirat értelmében történem , log ólat a’ választásra nyitni, és a’ kitűzés előadására kezdődő erőltetések, ’s a’ csak röviden vitatott tárgynak hoszszabbra terjedéséből származható kedvetlen helyzetbe jutás kikerülése tekintetéből elnök , mlga a gyűlést eloszlató, kit ekkor harsogóbb éljenezések kisértek szobájába mint mikor a gyűlésben megjelent. — Sok költségek fáradságok hiusulának meg, 's a’ mai gyűlésről utódaink egy betűt sem olvasandanak : mert jegyzőkönyvünk nincs, ’s a’ más fél hétig nyidtni jósolt gyűlés 4 óra alatt bevégeztetett. és valóban szomorúan, még is csak három hivatalra vágyók hagyák el a’ megyei házat. Gyulafi. Káptalanbéli követek. A’ szombathelyi káptalanból Lahyr Károly, a’ kassaiból Turcsányi Ferencz, a’ székesfejérvári ből Fetrih Ignácz választattak meg országgyűlési követeknek. Orsz ág gyűlési követi sévsor. itt közöljük a’ világból a’ magyarországi megyrei követek teljes névsorát. — Abauj megye részéről: Bárczay Mihály és Semsey Béla. — Arad m. r.: Török Gábor és Csernovics Tétér.— Árva r. : Xmeshál Móricz és Abaffy Arisztid.— Baranya r.: Majláth György és Gaal Ferdinand—■ Bács és Bodrog r.: Latinovics Károly és Zakó István. — 15 ars r.: Ambro Antal és BotkaTivadar. — Bihar r.: Beöthy Ödön és Komáromy György.— Békés r. : K. Wenkheim Béla és Horváth Antal. — Bereg r. : Uray Bal és Lónyay Menyhért. — Borsod r.: Baróczy László és Szemere Bertalan. — Csanád r. : Bánhidy Albert és Bállay Ödön.— Csongrád r.: Klauzál Gábor és Szegbe RJózsef. — Esztergom r.:Andrássy Mihály és Krupanics Simon. — Fejér r. : Sárközy Kázmér és Fiat Ferencz.— Győr r.: Balogh Kornél és Szabó Kálmán. — Gömör r.: Mumhardt J. és Dapsi B.—■ Heves r. : Almásy Bal és Fejér Lajos. — Hont r.: Fehérváry Miklós és Szentkirályi László.— Komárom r.: Ghyczy Kálmán és ifj. Bázmády Dénes. — Krassó r. : Kiss Andor és Rapházy György. — Kraszna és Középszolnok (nem választott.)— Liptó r.: Thuránszky Péter és Szentiványi Jenő.— Illarmaros r. : B Sztojka Imre és Mihályi Gábor.— Arosony r.: Sötér Ferencz és Kroner Lajos. —Nógrád r. : Kubinyi Ferencz és Huszár Károly. — Nyitra r. : Bossáni Simon és Batthyány Ferd.— Best r.: Gr. Ráday Gedeon és Szentkirályi Alóricz. — Bozsega r. Markovics Gusztáv és Farkas Sándor.— Bozsony r.: Jankó Mihály és Olgyay Titusz.— Sáros r.: Biller László és Semsey Albert.— Somogy r.: Somssich Bál és Tallian János.— Soprony r.: Rohonczy Ign. és Simon János. — Szabolcs r.: Bonis Sámuel és Erős Lajos.— Szathmár r.: Kovács Ágoston és Ujfalussy Aiklós. — Szepes r. : Zsedényi Eduárd és Maltyasovszky Boldizs. — Szerem r. : Zsittvay József és Cseh Eduárd.— Temes r.: Várkonyi Eduárd és Vukovics Szabbás.—Tolna r.: Bezerédi István és Berczel Móricz.—Borna r.: Komjáthy Sámuel és Soltész János.— Torontál r.: Hertelendy Miksa és Karácsonyi László. — Trencsin r.: Bongrácz Gáspár és Bachó Lajos. — Turócz r. : Ruttkay Károly és Rakovszky Adolf. — Ugocsa r.: Szentpályi László és Ruttkay Menyhért. — U ng r.: Horváth Simon és Orosz csen Batthyány Imre grof ’slur. tolovászmester kivont kardilal, harmadik lépcsőjén gróf Gooss Péter főudvari marsal mint főudvarmester a helyettes a kiralyi palczavali balról pocs ir a’ ha mi a ilih Ié pese is Zichy István gr. belső lith. tanácsos es ham., mint főkamarási helyettes a’ padlózat síkján, jobbról gr. Vécsey V Roston a’ új magyar testőrsereg kapitánya, halnl pedig gróf Wralislaw főhadi tábornagyi helyettes állottak. — Ekkor gr. [Vlaslálh Antal itb. Stanczellár ő Felségének kegyes akaratját díszes magyar szónoklattal elömla, ő Felsége [Feilig atyai kegyes indulatának megható szavaival, tartalomdus beszédében megnyitottnak hirdeté a’ nagy fontosságú országgyűlést, melynek feladatát kedves magyar nemzetének, szeretett hazánknak boldogitására irányozva lenni , mindenkit benső örömre buzditólag nyilvánítani méltóztatott. Ő Felségének atyai kegyességét és néjeinek , különösen pedig nemzetünknek felvirágoztatásán munkáló fogyhalian kegyelmét prímás ő bgsége az orsz. Ili. és HU. nevében més bálával fogadottnak magyarázván, a’ kegy. kir. előterjesztvényeknek e Fensége országunk Nádora kezeibe történt átadatása után Felséges Urunk s Aszszonyunk , szűnni alig akaró éljenzések közti a’ teremet odahagyák, az orsz. Rt. pedig cleaves ülésre az országházába sereglettek. Itt a' mhos a napon Ferendiek teremében mindenek előtt a’kir. előterjesztvények ‘olvastattak-fel, melyeknek pontjait, addig is, mig azokat egész terjedelemben közölhetnők — időrövidség miatt, csak velejükre nézve érintjük. Az 1-ső pont a’ mult országgyűlési 3, 4 és sík tcz. által kiküldött országos választmány munkálatainak felvételét , a’ sik, a’ megyei tiszt- és követválasztási kicsapongásoknak fékezését, a’ 3ik a’ városi országgyűlési szavazatok ideiglenes szabályozását, a’ 4dik közlekedési könnyebbitést, utak csinálását, az 5-dik a’ váltótörvénykezési ’s Bírói foglalásokbeli hiányok pótlását , a’ 6-dik jelzálogos hitelbanknak földbirtokosok javára leendő felállítását, a’ 7-dik, a’ pozsonyi háztulajdonosok szállásbérbéli kármentesítését végre a’ 0-dik az országos választmányok költségeinek fedözésére megkivántatott, s a’ királyi kincstárból kölcsönözött öszvegyek viszszafizetését szorgalmazza. E’ kegyelmes kir. előterjesztések a’ legélénkebb örömkifakadásokkal fogadtatván , korszerűségük ’s fontosságukhoz képest Nádor ö Fenségének nyomatékos irányzatú beszéde által újólag tárgyalási készségekbe ajánltattak az orsz. Üllek, kiknek nevében prímás eggsége köszönő választ mondván , személynek ő eveája a’ beszédeknek kinyomatását a’ kegyelmes kir. előterjesztvényeknek pedig a’ Kir. és Iliinek teremében leendő újrahirdetését kérvén, annak megnyerése után az elegyes ülés eloszlott, a’ képviselő tábla tagjai pedig saját teremökben a’kir. előterjesztvényeket meghallgatván szintúgy eloszlottak. (Hk.) Ií a küllői kü z gy iés. A Május 22-k. Idei febr. 4-k. bezárt országgyűlésének eloszlása után némelyek a’ tisztujitást szünetlen sürgetek, mások a’ nyerserőt czéljoknak sikeresebben felhasználhatandók a’ tisztujitásnak azon időre, melyben minden bokor, szállással kinálkodik halasztatását eszköszlék. Aprilis .20-ról mai napra közöltetett azon közgyűlés, melynek fő tárgya vala az 1834 óta nem kezelhetett tisztujitás. — .Vár a’ télen kezdődtek,’s jelesen április I- ke után (lásd ,,Alut ésleien“ 33-d számát) e’ mai napig nagy mozgások válták fel egymást, ’s mind ezek a' két alispánság megváltoztatására és az 1841-ki november 11-ke óta ürességben álló fő jegyzőség kipótlására vetélkedtek egymás ellenében. Gyűlés megnyitása előtt szokatlanul, nagy nyers erő foglalja el a’ tanácskozási termet, ’s több mozgatók éljenezésével foglalkozó várja öszvecsődittetése perezét. Gyűlés megnyitásakor a’ terembe belépők a’ czélba vett tisztujitást alkalmasint megszagolhatták.— Főispán ő maga azon kérdéssel , hogy a’ Hiszü küllőnek több helyekeni kiomlása ’s a’ praetorialis helyen éppen hiányzó hid által akadályoztató közlekedés miatt a’ jelen gyűlés — e’ megyében mind ezen akadályok mellett a’ legnépesebb, kiegészítettnek tekinthető-és nyitja meg a’ gyűlést, és az erre tett nyilatkozások ’s a’ megnyitó beszéd elhallgatása után következők tárgyaltattak : tör A’ tavalyi febr. tartatott közgyűlésről szerkesztett jegyzőkönyvre tett azon kir. főkormányszéki észrevételre, hogy az 1841-ki 11,52. számú főkormányi rendelet ellenére a’ megye egyetemének nincs joga a’ követi utasításoknak jegyzőkönyvbe nem igtatását elvégezni és a’ jelen nem lévő megyei tiszt kötelességeinek ki általi folytatásáról rendelkezni. 2-or Ezen fennebbi észrevételt helyeslő k. udvari rendeletét közlő főkormányi intézményre. 5-or Tavalyi novemberben tartott közgyűlésrőli jegyzőkönyvre tett azon főkormányi észrevételre, hogy felsőbb rendeleteit teljesítése a’ tisztségnek hibául nem tétethetik ki, — a’ megye ragaszkodik e’ tárgybani végzéseihez. 4-cr Az adó alatti földek tulajdonosának változása esetében az adóra nézve származni szokott károsodások kikerülhetésre költ kir. kormányintézvény kihirdetésének nem akadákoztathatását, hanem a’ sérelemnek felter- 170