Mult és Jelen, 1845 (5. évfolyam, 1-104. szám)
1845-03-28 / 25. szám
talanbelieket is felvéve, jól felborozott fővel romoltak. Z—éks különösen Z. F. vezérlete alatt egy olyas birtokra, hol még a' néhai özvegy a' nyujtőztató padon feküdt, tele torokkal kiáltott öldöklő szándékkal, hihetőleg remélvén Z — ék , hogy ha az atyafiak a halottas házba szorulva mind megöleltethetnek , igazi maradék hiányában, a jószágba könnyen béülhetnének, vagy pedig béülhetvén, felmentödhetnének a jog megmutatásától ezen szavak szerint — „beati possideritcsu__\s gondolván, hogy az atyafiaknak nem leend ellenük elegendő írásuk , vagy ha lenne is, de hoszszasra terjedhető megnyerettetésökig is a’ jószág hasznát vonhatnák. — De a' gyilkolásra lelkűitek 's másoktól fellázasztattak , ezzel nem elégedtek meg, hanem hibájukat még másokkal is tetézték; mert miután néhai özvegy S. Iené udvarából, a’ rajtok ejtett tetemes sebek után , kifizetve szétszaladtak, —közönséges helyen, az útszán — az országúton — semmi veszélyt nem vélve, egyik atyafi, ki hallva fekvő nénje udvarából a’ maga nem meszsze lévő házához indult, ezen gyilkosoktól biztatás következtében megtámadtatok, súlyos ülések és verések között Z. B. udvarába hurczoltatott ’s ott agyba főbe veretett.. Szerencséje volt, mint mondják a’ halál perczeiben , de csak akkor, nékie segítségül ugrott aszszonyokkal; élete megmaradása kétséges. Egy más aszszony atyafit pedig, ki a’ halottas háztól nem igen meszsze lévő lakhelyéből az útszán a' halotthoz indult, útjában az újból egybesereglett gyilkosok nagyszámú csoportja mellett menvén el, Sz. J. magát, nemesnek tartó embertől hasonlóan agyba főbe veretett. Sebei nagyon veszedelmesek Mindezek a' fennebb itt folyó hó 3 n délután 4 órától fél hétig történtek. Ma u. m. folyó hó 8-án a' halott, ki 3-n reggel nyilt ki az életből még nincs eltemetve, — nincs, mert nagy a’ félelem a’ 7. successoroktól 's eltemettetésére a helybeli szolgaima van felszólítva , másképpen a borbereki lelkész is az utolsó tisztelet tételre megjelenni, féltvén életét vonakodik. Azt beszélik, hogy az igen nagyon megsebesedett oláhok közzül az egyik meghalt és az útszáról Z. B. udvarába behurczolt ’s ott agyba főbe veretett atyafi haldoklik. K. — — 11). Borberek mező városában és Alsófejér vármegyében folyó évi mártz. - n délután egy borzasztó tragoediának valánk tanúi, melynek története is következendő. Néhai és S. I. régebben elhalálozván , öszves javait özvegye hirta, miglen ez is idei mártz. 2-n elhalálozott. Ezen éppen érintett ingatlan javakat D. J. mint az özvegynek testvére, magához csatolván D. I—t, D. F—t, részeges körbel B. K —t és R. F—t, el kívánta sajátilni és erőhatalommal tartóztatni; másfelől Z. F. Z. J. és Z. B. az irt jószágot óhajtották átvenni , mivel magtalanul elhalt S. I—nál unoka vérek, t. i. nagy anyjok testvérek voltának, a’ kiknek successioján, a’ kézben lévő osztályfővel szerint, S. J. is az érdeklett jószágot bírta. A’ Z. successorok, a’ hatalmaskodók ellen több óvakodás's tiltakozással fellépvén, az itt napon és időben , szolgáló embereiket maguk mellé vévén , a’ városnak szemeláttára minden vérengető eszközök nélkül a’ pedum positiot elprobáltatták,s midőn az útszó ajtaját kinyitották, akkor minden eleintés, vagy tiltakozás nélkül, a’ kert mellé megbújt D. F. két csövű lőfegyverével egyszerre két embert agyon lőtt, és miként az eseménynél voltak beszélik , egy superveniált atyafa, egy az útszó közepén álló ifjú emberre fegyverét sütvén, azt lötte agyon. Midőn már három ember halva feküdt , F. megfutamodott, három paraszt utána 's a’ pitvarban utoléretve, fegyverét kezéből kirántották; de ugyan ekkor az egyik társ B. K. a’ hiúból azok közzül egyet agyon lőtt 's e’ szerint a' negyedik is halva "feküdt. A’ fennebb superveniált atyafi hátra nyurgattában hasonlóul az oláhok által utoléretvén , több öklöket kapott , a’ mellett kalapját az oláhok elvették, melyet az illető hatóság asztalára akarnak tenni. Közlő, e’ catastrophnál nem lévén személyesen jelen, mindezeket nem látta, de azon superveniált atyafi felszólítására a’ hírközlőket előállítani és megnevezni ajánlkozik. — A vén 1. I. s B. F. is lettének , de nem ejtettek halálos sebet. Mondják, hogy mind kettő bizonyos komiletikai leczkéket kapott. Ez a’ tragoedia története. Óhajtandó volna, hogy mind azokra, kik embertársokra gyilkoló szándékkal lőni bátorkodtak és hideg vérrel öltek , az amerikai lynxtörvény alkalmaztassak! IVl.tgy Girlstoin sirigyei ködd IMkk. Zala megyének mártz. 4-a közgyűlése vala, amdybe Deák Kerencz, mint azt a „Pesti Hírlap“ közli, mely után mi is közelebbi számunkban tett ígéretünk szerint t. ez, olvasóinkkal tudatni kívánjuk , az adó dolgában következő számos aláírásokkal ellátott kötelezést nyujtott be: „Alulírottak ezennel kijelentjük, hogy mi addig is, mig a’ nemesi rendnek adómentességét az igazság és közérdek kivánasihoz képpest végképpen megszünteti a' törvényhozás, temleges részt kívánunk venni a’ közteher viselésében, — ugyanazért kötelezzük magunkat, hogy mig élünk,s e’ megye keblében lakunk, vagy bírunk, a’ megyei beligazgatás kötelességeinek birtokaránylag reánk esendő részét, vagy is annyit, mennyi a’ beligazgatási költségekből reánk esendő volna , ha mindenki birtokaránylag részt venne ezen teherviselésben, évenként a' megyei házi pénztárba, mint rendes adót be fogjuk fizetni, magában értetődvén , hogy ha majd a’ törvény állandó és rendes adó alá veszi a’ bon polgárainak minden osztályait, akkor reánk nézve is ezen kötelezésünk helyett a’ törvény rendelete fog szabályul szolgálni. Kelt Zala-Egerszegen, márczius 2-kán 1843. Deák Ferencz, Horváth János kamarás , gr. Batthyányi Károly , Norváth József kamarás , Zalabéri Horváth Vilmos táblabiró, báró Puleányi József, Csáni László tb , Csillagh Lajos másodalispán, Saáry Gergely tb, Koppányi Ferencz föndőszedő, Orosz Ferencz helyettes alispán, Fábián István tb, Simon Pál tbiró, Novák Ferencz másod aljegyző, Chernél Ignácz tb, Skublits József cs. k. kapitány és tbiró, csuzi és puszta-szentmihályi Csuzy Pál tb , Skubits László tbiró, licitcsendy Kálmán aisz. biró, Botka Mihály alsz. biró, Püspöky Graczián tb, Jakabfy Gergely főszámvevő, Deák Lajos tb, Csillagh László tb, Bessenyei Barnabás tb, Bessenyei Ákos eskütt, Baranyai József tb, Baranyai Pál eskütt, Varga Lajos tb , Zakály György tb , Kozáry László aisz. biró, Fábián Gedeon mérnök, Szabó Sámuel tb, Háry József másodalügyvéd, Zathureczky Ferdinand tb, Lengyel Károly ügyvéd, Kótlói Nagy Antal tb, Csertán Sándor tb , Tóth Lajos ügyvéd , Könczöl Ferencz tb, Szmodics József esküit , Thassy Lajos eskütt , Hegyi Domonkos, Hegyi Enek tb, Szabó László, Hertelendy László aljegyző, Königmayer Károly katb, pap, Árvay István alügyvéd, Farkas Endre tb, Nagy Károly szbkró , Fodor Lajos mérnök, Szép Károly gyógyszerárus, Kecskeméti Albert mérnök, Nagy Pál tb, mihályfai Bán Sándor eskütt, Szente Lajos tb, Pirovics Károly, pallini Inkey Sándor tb , pallini Inkey Kázmér tb , pallini Inkei János aljegyző, Kovács Lajos kiadó, Saáry Pál tb, Barcza Sándor tiszti főügyvéd, Osváld Károly, orakoviczai és rendeki, Mihalovics Károly tbiró, Dienes László tb, Csesznyák János tb , Szabó János tb, Dervaries János tb, Dienes Béni tb, Győrfy János ügyvéd, Dervarics Ákos tb, Kisfaludy Móricz, Ősziéschueber Kristóf ügyvéd, Legmán Elek lb, Nértelendy Károly (viodornyatoky , Keissigh Alajos tb, Mezriczky Péter tb, Sümeghy Mihály tb, Bessenyei Ernő ügyvéd , Csesznyák László lb, Farkas Benjámin sz.biró, Saáry Dienes, zalapatakai Nagy Pál tb , Gabelics Imre szolgabiró, Sáska Imre ügyvéd, 11orváth ferencz esküit , Simon János sz.biró , Molnár Alovz első alügyész, Horváth János esküit, Hirtelendy Lajos esküit, Bertalan Vincze kapitány, Dombosy János ügyvéd, Bogyay Lajos lesz.b, Hallos György alsz.b, Siskay Lajos alsz.b, Nagy Sándor esküit, Nikola Adám gyámi szolgai), Novák Gáspár tb, Nozteléndy Imre tb, Horváth Péter főbíró, Kosár József tb, Molnár János főszolgabíró, Márton József, tb, Bogyai József alszolgabiró , Sáska Benedek tbiró , Csák György eskütt, Csépely József főmérnök, Csutor Imre tb, Seiley László alsz.biró, Viasz Imre tb, Thassy Mihály tb, Oskay Ignácz tbiró, Hertelendy György tb, Zakály János eskütt, Ágoston József alsz.biró , Győrfy Dániel ügyvéd, Nagy Sándor másodszámvevő, Fábián Pál eskütt, Feri István tb, Töreky József eskütt, Farkas Imre fősz.bíró, Zol János első aljegyző, Márton István eskütt, Töreky Ferencz tb , Tolnay Károly fősz.bíró , Septey Ádám alszolgabiró, désánfalvai Gyika Jenő tb, Féránt János tb, Gra Vina Lajos tb, Oszterhueher József t. biró, Kiss Eduard, Háry Ágoston lajstromozó, Tuboly Farkas ügyvéd, Deák József kehidai plébános, Farkas Erzsébet kisaszszony, Farkas Franciska özvegy Gaál Károlyné, Szládovics Magdolna Horváth Györgyné, Koltai József tb , Nagy László eskütt, Dervaries András tb, Márton Pál tb, Göde Károly mérnök, Horváth Zsigmond eskütt, Ősi Imre tb, Dervarics László tb, Tuboly Alajos adószedő, Fűzik Kálmán eskütt, Rajky Lajos eskütt, Lukács Mihály reform, lelkész és tbíró, Paar Károly eskütt, Nertelendy Elek, Szűcs Gergely jegyző, Oroszváry László tb , Thassy Gábor sz.biró, Zakó Dániel eskütt, Molnár Elek, Lekovics Ferencz csáni plebánus , Kovács Antal, Laskai László esküit, Viela Mihály eskütt, Szűcs Pál, Farkas János esküit, Sipos Károly, Kőszegi Károly, Thassy Judith özv. Tolnay Gáborné, Hertelendy József tbiró, Misky Endre ügyvéd, Sladovics Gergely tb, Somogyi Alajos, Bogyay Pál tb, Juranics Lajos eskütt, Svastics János tb , Hetyey János ügyvéd, Szalai Ferencz, Pados Antal, Szabó György ügyvéd , Takács Alajos , Vasdényei Lajos eskütt, Fűzik Ignácz t. biró, Horváth Zsigmond eskütt, Kocsis László eskütt, Varga Sándor, Horváth György tb , Nagy József tb, Závor Regina néhai Rajki János özvegye, Boros Ferencz katb, pap, Öszterhueber György tbiró, 15 ért alan Fajos ügyvéd, Csontos Pál tb, Tuboly Lajos tb, Mészáros József nemesapáthi plebánus, Sipos Pál eskütt, Réthelyi Ferencz alsz.biró, Léránt Tamás esküit , Fábiánits Ignácz, Szigeti Dániel tb. Melyre Zala Rendei az adó alá vetett vagyonoknak öszveirására, és a’ fizetési kulcsnak kidolgozására választmányi tagokat a' jelen volt nem adózók közzül alig találtak, Kőszegy Károly, Takács Elek, Tarsoly Mátyás Szigethy Ferencz, Szigethy Józsefné, Tarsoly Ferencz , Laskai Ferencz, Sipos János, Szigethi Imre, aranyadi, ezen új megye kebelebeli közbirtokosok mai közgyűlésben szintén írásbeli kötelezvényeket nyújtottak be, és az által szintúgy, mint a" fenntebb írottak a beligazgatási költségek rendes adó útján leendő fizetésére magukat lekötelezték. — Az aláírások