Múltunk – politikatörténeti folyóirat 43. (Budapest, 1998)

2. szám - DOKUMENTUMOK - Csehszlovák-magyar tárgyalások a lakosságcseréről 1945 decemberében (Közli: Lázár György)

asztó hír a magyar nemzetiségű lakossággal szemben foganatosított diszkriminatív in­tézkedésekről. Ezek közül a legsúlyosabbak közé tartoztak: a magyarság kollektív meg­fosztása az állampolgárságtól, az anyanyelven történő oktatás megszüntetése, a ma­gyar nemzetiségű személyek tömeges internálása, vagyonának elkobzása. Arra is volt példa, hogy egyes körzetekben kényszer-kitelepítésekre került sor. A Csehszlovákiából érkező hírek a hazai szlovákság körében is nyugtalanságot és belső feszültséget keltettek. Az Antifasiszta Szlávok Frontjat - amely egy az egyben át­vette a csehszlovákiai magyarság kollektív felelősségét hangoztató csehszlovák véle­ményt - igen korán, már 1945 tavaszán intenzív propagandába kezdett az áttelepülés mellett 1945 nyarán pedig a romániai és a jugoszláviai szlovákokhoz hasonlóan kül­döttségeket indított Prágába, amelyek az áttelepülés megkezdését sürgették. Az áttelepítés melletti agitáció erőteljesen épített a szlovákság háború előtt és alatt elszenvedett valós vagy vélt sérelmeire. Azt állította, hogy az itt maradók helyzetében a demokratikus államberendezkedésű Magyarországon sem várható változás, s amennyiben nem térnek haza őseik földjére, teljes asszimiláció lesz a sorsuk. Ám a pressziótól sem mentes propaganda ellenére is jelentős volt azok száma, akik elutasí­tották a lakosságcsere gondolatát. Ennek következtében kialakult a maradni és távoz­ni akarók egymással szemben álló tábora. A megosztottság a szlovákok lakta települé­sek egy részében súlyos, olykor már-már tettlegességig fajuló konfliktusokhoz vezetett. Ebben az egyre jobban elmérgesedő és az államközi kapcsolatokat is veszélyeztető helyzetben mindkét fél arra törekedett, hogy a békekonferenciára való felkészülés so­rán nemzetközi támogatást szerezzen magának. Csehszlovákia már az 1945 nyarán megtartott potsdami konferencián igyekezett megszerezni a nagyhatalmak egyetérté­sét a magyar lakosság kiutasításához. A konferencia azonban csak a németek kitelepí­téséhez járult hozzá. A magyar kormány jegyzékekben tájékoztatta a nagyhatalmakat a csehszlovákiai magyarok helyzetének romlásáról, a szaporodó kiutasításokról. Félhi­vatalos megnyilatkozásaiban elvetette a kitelepítésre és lakosságcserére vonatkozó csehszlovák elképzelést. Utóbbi már csak azért is irreális volt, mert Magyarországon sokkal kevesebb szlovák élt mint amennyi magyar Csehszlovákiában. Ezért az elvsze­rű és igazságos rendezés csak a kisebbségi és az állampolgári jogok korlátozás nélkü­li biztosításával lett volna elképzelhető. A magyarországi szlovákok megnyugtatására azt is leszögezte, hogy bár nem ért egyet a lakosságcserével és az áttelepítéssel, nem gördít akadályt az önként áttelepülők távozása elé, a maradni szándékozók számára pedig garantálja az állampolgári és a nemzetiségi jogok maradéktalan gyakorlását. A feszültségek halmozódásával nyilvánvalóvá vált, hogy lépéseket kell tenni a vitás kérdések rendezésére kétoldalú tárgyalásokon. 1945 októberében erre a csehszlovák­ ­ Az Antifasiszta Szlávok Frontja 1945. február 18-án alakult meg a magyarországi délszláv kisebbségek és a szlovákok közös szervezeteként Battonyán. A szlovák tagozat elnöke Francisci Mihály békéscsabai evangélikus lelkész, alelnöke pedig Horák Sándor budapesti katolikus lelkész volt.

Next