Múltunk – politikatörténeti folyóirat 48. (Budapest, 2003)

2. szám - TANULMÁNYOK - Lévai Csaba: Progresszivizmus és relativizmus: Carl Lotus Becker és az amerikai „relativista" történetírás

értelmezett történelem megragadása. Ez válasznak tekinthető arra az alapproblémára, amelyet elsőként 1910-ben fogalmazott meg: Lehet­séges-e egyáltalán történetírás, ha a történelmi tények csakis a törté­nészek gondolkodásában léteznek? Számomra úgy tűnik tehát hogy Becker, e több oldalról érkező ösztönző impulzusok és saját élményvi­lágának fokozatosan érvényesülő együttes hatására, de a döntő lépést önállóan megtéve, jutott el a történelmi tények tagadásáig. E felfogás egyébként is összhangban volt azzal a meggyőződésével, hogy a törté­netírók egyik legfontosabb erénye az állandó kétely. De megfelelt alka­ti adottságainak is, amennyiben mindig távol állott tőle a politikai el­ső vonalban ténykedő, valamilyen „igazság" mellett vakon elkötelezett aktivista magatartása. Az első világháború előtti időszakban egyetlen amerikai kollégája sem jutott el odáig, mint Becker. Az igazság azonban az, hogy 1910-es tanulmánya nem vált széles körben ismertté a szakmában. Nem tör­ténettudományi szaklapban, hanem egy szociológiai folyóiratban lá­tott napvilágot Azok pedig, akik olvasták, úgy vélekedtek, hogy Becker, mondandója megvilágítása érdekében, szándékosan eltúloz­ta a dolgot vagyis „szélsőséges" megfogalmazásai nem pontosan tük­rözik valódi véleményét106 Mint korábban utaltam rá, a szakmai köz­vélemény szemében Becker ekkoriban elsősorban a gyarmati kor és az amerikai forradalom specialistájaként jelent meg, aki progresszivista elkötelezettségű monográfiák szerzőjeként hívta fel magára a figyelmet „Szélsőséges" relativizmusa és progresszivista el­kötelezettsége is szerepet játszott abban, hogy Becker már ekkoriban ismert történésznek számított s Robinsonnal együtt tagja lett a leg­tekintélyesebb szakmai folyóirat az American Historical Review szerkesztőbizottságának. Robinson esetében ebben - társadalmi re­formizmusa mellett - az is szerepet játszott hogy módszertani felfo­gásának sok eleme elfogadható volt az idősebb történészgeneráció számára is. Becker relativizmusa az első világháború után váltott ki szélesebb szakmai visszhangot, amikor is a világégés és az abban va­ló amerikai részvétel miatti kiábrándultság hatására a szakma egyre több képviselőjében rendült meg a történetírás objektivitásába vagy az abba vetett hit hogy a történettudomány a „haladás" elősegítését szolgálja, s olyan nagy tekintélyű történészek fordultak egyértelmű­en a relativizmus irányába, mint Charles A. Beard vagy James Harvey Robinson. 106 Becker 1910-es tanulmányának fogadtatására lásd még: Peter Novick, i. m. 106. o.

Next