Múltunk – politikatörténeti folyóirat 48. (Budapest, 2003)
2. szám - TANULMÁNYOK - Lévai Csaba: Progresszivizmus és relativizmus: Carl Lotus Becker és az amerikai „relativista" történetírás
értelmezett történelem megragadása. Ez válasznak tekinthető arra az alapproblémára, amelyet elsőként 1910-ben fogalmazott meg: Lehetséges-e egyáltalán történetírás, ha a történelmi tények csakis a történészek gondolkodásában léteznek? Számomra úgy tűnik tehát hogy Becker, e több oldalról érkező ösztönző impulzusok és saját élményvilágának fokozatosan érvényesülő együttes hatására, de a döntő lépést önállóan megtéve, jutott el a történelmi tények tagadásáig. E felfogás egyébként is összhangban volt azzal a meggyőződésével, hogy a történetírók egyik legfontosabb erénye az állandó kétely. De megfelelt alkati adottságainak is, amennyiben mindig távol állott tőle a politikai első vonalban ténykedő, valamilyen „igazság" mellett vakon elkötelezett aktivista magatartása. Az első világháború előtti időszakban egyetlen amerikai kollégája sem jutott el odáig, mint Becker. Az igazság azonban az, hogy 1910-es tanulmánya nem vált széles körben ismertté a szakmában. Nem történettudományi szaklapban, hanem egy szociológiai folyóiratban látott napvilágot Azok pedig, akik olvasták, úgy vélekedtek, hogy Becker, mondandója megvilágítása érdekében, szándékosan eltúlozta a dolgot vagyis „szélsőséges" megfogalmazásai nem pontosan tükrözik valódi véleményét106 Mint korábban utaltam rá, a szakmai közvélemény szemében Becker ekkoriban elsősorban a gyarmati kor és az amerikai forradalom specialistájaként jelent meg, aki progresszivista elkötelezettségű monográfiák szerzőjeként hívta fel magára a figyelmet „Szélsőséges" relativizmusa és progresszivista elkötelezettsége is szerepet játszott abban, hogy Becker már ekkoriban ismert történésznek számított s Robinsonnal együtt tagja lett a legtekintélyesebb szakmai folyóirat az American Historical Review szerkesztőbizottságának. Robinson esetében ebben - társadalmi reformizmusa mellett - az is szerepet játszott hogy módszertani felfogásának sok eleme elfogadható volt az idősebb történészgeneráció számára is. Becker relativizmusa az első világháború után váltott ki szélesebb szakmai visszhangot, amikor is a világégés és az abban való amerikai részvétel miatti kiábrándultság hatására a szakma egyre több képviselőjében rendült meg a történetírás objektivitásába vagy az abba vetett hit hogy a történettudomány a „haladás" elősegítését szolgálja, s olyan nagy tekintélyű történészek fordultak egyértelműen a relativizmus irányába, mint Charles A. Beard vagy James Harvey Robinson. 106 Becker 1910-es tanulmányának fogadtatására lásd még: Peter Novick, i. m. 106. o.