Múltunk – politikatörténeti folyóirat 51. (Budapest, 2006)
3. szám - Valóság és tudósítások - Vörös Boldizsár: Illés Béla „Guszev-ügye" - avagy hogyan lett az írói kitalációból történelmi tény 1945 és 1951 között
dát fejtettek ki az intervenció ellen, a magyar szabadságmozgalom érdekében. Illés azt írta, hogy a tisztek pere a minszki katonai törvényszék előtt folyt le és idézte Guszev vallomásának néhány mondatát is: „Guszev százados ezeket mondotta: »Azért harcoltunk a magyarok ellen, mert ők ellenségei a Habsburg-császárnak? Ez igazán nem ok arra, hogy orosz vért ontsunk, hisz' az orosz népnek semmi oka barátsággal gondolni a Habsburg-császárra és minden oka megvan arra, hogy ellenségének tekintse a kis szláv népeket elnyomó Habsburgokat. Vagy azért harcoljunk a magyarok ellen (mint egyre halljuk), mert a magyarok elnyomják a Magyarországon élő szlávokat? Ha a magyarokat legyőzzük, ezzel nem szabadítjuk fel a Habsburg-birodalomban élő szlávokat, hanem csak azt érjük el, hogy a szlávokon kívül a magyarok is a németek szolgáivá lesznek. Nekünk nem ezért, hanem ez ellen kell harcolnunk. Ha a magyar szabadságmozgalom győz, a magyaroknak a véres áldozatokkal kivívott szabadságuk védelmére szükségük lesz szláv szomszédaik barátságára. És ilyképpen a magyar ügy győzelme hozná meg azt az eredményt (a Habsburg-birodalomban élő szláv népek szabadságát), amit nekünk - így halljuk - a magyar mozgalom vérbefojtásával kell elérnünk.«" Az orosz tiszt szavait Illés ekként értékelte a cikkben: Guszev „megértette, hogy egy nép csak úgy lehet szabad, ha nem nyom el más népeket és hogy egy nép szabadságmozgalmának letiprásával nem lehet szabaddá tenni más rabnépeket. Mindenesetre megértette az 1848-49-es magyar forradalom óriási jelentőségét és megértette azt, hogy az orosz népnek nem érdeke megmenteni Délkelet-Európa zsarnokait. Megértette, hogy ez csak az orosz nép elnyomójának, a cárnak érdeke.". Illés szerint a perben a tizenhat vádlott közül hetet halálra ítéltek, köztük Guszev századost is, a kivégzéseket pedig 1849. augusztus 16-án hajtották végre a minszki Preobrazsenszkij-kaszárnya udvarán. Az író hangsúlyozta, hogy a cári hatóságok „a pert, az ítéletet és a kivégzéseket szigorú titokban tartották", majd ezzel zárta cikkét: „Nem tudom, hogy e történelmi okmány nem esett-e áldozatául a Minszket felégető német banditáknak, de bizonyos, Illés Béla a „megértette, hogy egy nép csak úgy lehet szabad, ha nem nyom el más népeket" értelmezéssel-megfogalmazással Guszev gondolatait határozottan közelítette a kommunista ideológia klasszikus szerzőinek a nézeteihez. „Lehet-e szabad az olyan nép, amely más népeket elnyom? Nem lehet." - írta Lenin 1914-ben. (V. I. LENIN: A nemzetek önrendelkezési jogáról. In: Uő összes művei. XXV. k. 1914. március-július. Kossuth Könyvkiadó, Hely nélkül, 1970. [2. kiadás.] 274.) Egy másik művében pedig ez áll: „»Az a nép, amely más népeket elnyom, nem szabadíthatja fel önmagát«, így beszéltek a XIX. század következetes demokráciájának legnagyobb képviselői, Marx és Engels, akik a forradalmi proletariátus tanítóivá lettek." (V. I. LENIN: A nagyoroszok nemzeti büszkeségéről. In: Uő összes művei. XXVI. k. 1914. július-1915. augusztus. Kossuth Könyvkiadó, Hely nélkül, 1971. [2. kiadás.] 97., 399.)