Múltunk – politikatörténeti folyóirat 52. (Budapest, 2007)
2. szám - Magyar szociáldemokraták - Sipos Balázs: Déry Tibor, a barát, Kéthly Anna, a fond
lyességét" vitatnám, három kérdést tennék fel. Vajon ebből az állításból nem az a követelmény származik-e, hogy a forrásokat általában a források nyelvét használva kellene publikálni, átvéve és meg nem kérdőjelezve a bennük szereplő fogalmakat? Ez az állítás nem azt jelenti-e továbbá, hogy minden olvasói „csoport" minden szöveget egyformán olvas? Viszont ha a kritikai kiadások, a tudományos forráspublikációk olvasásának módját tanulni szükséges (miként minden eltérő műfajú szövegét - lévén a műfaj olvasási modell is), azaz ha a kritikai kiadást (stb.) kritikai kiadásként olvassuk, akkor a jegyzetek stb. miatt valóban - „automatikusan" - elveszne a szövegek egyéni íze? Ezt a kérdést az is indokolja, hogy míg a „hagyományos" forrásközlésekben a magyarázó jegyzetek jól elkülönülnek a forrásoktól, addig e Déry-kötetben a levelek előtt szerepelnek a bevezető magyarázatok és utánuk a magyarázó jegyzetek - azaz e tekintetben vagy mind a két megoldás eredménye az, hogy a közlő „rátelepszik" a szövegekre, vagy nem ez a különbség lényege. Hanem a közreadó szerepválasztása, személyessége. (Ez utóbbit a kötet egyik kritikusa a következő - a nem teljes objektivitást és a szubjektivitást azonosító - érvvel üdvözölte: „mivel a személyesség, a választás és így az önkéntelen alakítás kikerülhetetlen, érdemes éppen ezért szándékoltan ebbe az irányba tájékozódni".) Botka Ferenc előszavában két további „fontos" szempont merül fel. Érinti azt a kérdést, hogy kinek a levelei „fontosak" és miért, mitől azok. Itt persze felmerül a dilemma: az, hogy valakinek „hagyatéka túlmutat egyetlen ember életpályáján" (12.), nem igaz-e minden személyes forrásra? Hiszen mi más magyarázná a tanulatlan szicíliai parasztember naplójának kiadását, és hogy 2007 tavaszán az olasz könyvpiac egyik szenzációja lett? (Vagy a kultúrtörténeti fordulat számos hasonló kör . Erre a kérdésre igennel felel például Quentin Skinner. Lásd TAKÁTS József: Nyolc érv az elsődleges kontextus mellett. Irodalomtörténeti Közlemények, 2001/3-4. 318. 7 A kötet leveleit olvasva még egy, a közlés mikéntje mellett felhozott érvet említenék: Botka Ferenc a magyarázatok és a jegyzetek elrendezését azzal indokolja, hogy így kiküszöbölhető „a fölös ide-oda lapozás" (17.). A kötetbe fel nem vett, két másik, általa összeállított könyvben szereplő levelekre viszont a főszöveg részeként utal: megadja a kiadvány címét (rövidítését), a levél „ottani" sorszámát, íróját és címzettjét, illetve nyelvét és dátumát. Azt ajánlja tehát, hogy az olvasó egyszerre három kötetet forgasson. Például egy itt nem publikált levél adatai után - anélkül, hogy tudhatnánk, mi van a szövegben - így ír: „Pedig szegény Déry nem érdemelte meg ezt az érzelmi jégesőt." (263.) 8 DÉRCZY Péter: Regény, levélben elbeszélve. Élet és Irodalom, 2007. február 23. Széchenyi Ágnes viszont ezt írja ugyanerről: „...a kevesebb familiaritás jobb lenne, visszahőkölünk, hogy a leveleket összekötő magyarázatokban a szerkesztő Déry Tibort oly sokszor keresztnevén vagy pláne becézett keresztnevén emlegeti." Ex libris. Uo. április 6. 9 Vincenzo RABITO: Terra matta. Einaudi, Torino, 2007.