Múltunk - politikatörténeti folyóirat 56. (Budapest, 2011)
2011 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Romsics Ignác: Új tendenciák az ezredforduló történetírásában
Romsics Ignác : Új tendenciák az ezredforduló történetírásában 133 a nyelv metaforikusságának és megbízhatatlanságának a hangsúlyozása, valamint a hatalom örökkévalóságának és könyörtelenségének a gondolata mind megtalálhatók a sokféle betegséggel küzdő, s végül őrültnek nyilvánított tizenkilencedik századi német filozófus munkáiban. Más filozófiai hagyományokhoz - mindenekelőtt Humboldt, Saussure és Wittgenstein nyelvelméletéhez - is kapcsolódva Nietzsche nézeteit a huszadik század utolsó harmadában számos gondolkodó újította fel, és fejlesztette tovább. Közéjük tartozott Richard Rorty (1931-2007), aki 1967-ben antológiát állított össze a nyelvi fordulat mibenlétéről (The Linguistic Turn, 1969) és Jean-Francois Lyotard (1924-1998), aki az 1970-es évek végén a posztmodern lényegét a „végsőkig leegyszerűsítve” - „a nagy elbeszélésekkel szembeni bizalmatlanságként” határozta meg. Magára a történetírásra ők azonban kevésbé, illetve csak áttételesen hatottak. Szakmájuknál és témáiknál fogva meghatározóbbnak bizonyult náluk a francia Jacques Derrida (1930-2004) és Michel Foucault (1926-1984), valamint az amerikai Hayden White (1928-). Jacques Derrida Saussure, illetve a strukturalisták nyelvre vonatkozó nézeteinek továbbgondolásával jutott el Nietzsche nihilizmusáig. Ha a jelek - érvelt munkáiban - önkényesek, akkor a jelentésük sem lehet rögzített, és így egyetlen szövegnek sem lehet egyetlen, kizárólagos jelentése. Amennyiben viszont a jelentés lényegénél fogva bizonytalan, akkor minden szöveg heterogén, és egymást kizáró jelentéseket hordoz. A szövegek, illetve nézetrendszerek ezért automatikusan megkérdőjelezhetőek és lebonthatók. Ez utóbbit nevezte el dekonstrukciónak. A dekonstrukció azt feltételezi, hogy minden szöveg, minden szerző igyekszik a használt szavak jelentését megszabni, felülírva, érvénytelenítve ezzel a többi lehetséges jelentést. A dekonstrukciós elemzés lényege éppen ennek, vagyis a szövegekben érvényesülő nyelvi dominanciának a feltárása, amelynek során a szerző a vizsgált, vagyis dekonstruált szöveg által preferált jelentés mellé helyezi a kiszorított jelentéseket, rámutatva ezzel minden nyelvi rendszer relatív voltára. Maga Derrida elsőként - még 1961-ben - Hegel világtörténetét, majd rövidesen a strukturalizmust, s ezen belül többek között Claude Lévi-Strauss elemzési eljárását „szedte ízekre” ezen a módon. A Derridához hasonlóan strukturalistaként indult, és emellett Marx, Freud és Gramsci által is ihletett Michel Foucault-ra elsősorban Nietzsche erőszakfelfogása hatott. Nézeteinek központi kategóriája a hatalom. 5 Jean-Frangois Lyotard: A posztmodern állapot. In: Bujatos István (szerk.): A posztmodern állapot. Századvég Kiadó, Budapest, 1993.8.