Múltunk - politikatörténeti folyóirat 60. (Budapest, 2015)

2015 / 3. szám - SZEMLE - Bartha Ákos: Kisebbségek szolgálatában (Népszolgálat: A közösségi elkötelezettség alakváltozatai a magyar kisebbségek történetében. Szerk. Bárdi Nándor, Filep Tamás Gusztáv, Lőrincz D. József. Kalligram, Pozsony, 2015. 338 p.)

Bartha Ákos - Kisebbségek szolgálatában lóktól. További adatokért Lőrincz D. József tanulmányához kell lapoznunk (a 312. oldalra). Mielőtt azonban ezt megtennénk, többek között egy kiváló mikrotörténeti kisportrét olvashatunk, mely külsőségében is üde színfoltja a kötetnek. Egy átlagos romániai magyar hely­ség anonimizált vezetőjének négy évtizedes ténykedése kerül itt középpontba, méghozzá szóbeli közlések alapján. A terep tehát mindennapi, az már viszont kevésbé, hogy a főszereplő sike­resen mentette át falubeli státusát Ceausescu diktatúrájából a demokráciába. Ebben közrejátszott családjának ismertsége is, de a fő segítséget a népszolgálat élet- és faluvezetési kerete nyújtotta számára. K. D. technikumot végzett, sokrétű tudását a gyakorlatban szerezte, „alkotóterülete, önkifejezési formája a népművészet, szűkebben a kapufaragás, citerakészítés” (253). Megismerhetjük egykori munkatársait, miközben a szerző, Gagyi József nem mulasztja el makroszintű jelenségekbe, fo­lyamatokba ágyazni és értelmezni K. D. világát. A párttitkár­­polgármester 1980-ban állította fel­­ a faluban elsőként - saját maga által készített székelykapuját, mely „szimbolikus, etnikus töltetet nyert”, hiszen ezáltal feleségével „a népi örökség hívei­ként pozícionálták magukat.” (261) K. D. azonban nemcsak sa­ját portáján vállalkozott örökségalkotásra, hanem fő propagáló­ja lett a közintézmények, emlékművek, vagy magánházak mel­letti székelykapu-állításnak is. A szerző fotókon közzétett motí­vumokon keresztül mutatja be az identitásformáló mítoszokat, történeteket és azok gyakorlati következményeit, hiszen hőse számára a népszolgálat eszméje és gyakorlata „olyan cselekvés­vezérlő, moralizáló narratíva, amelyik ma is kijelöli a napi és távlati célokat és fenntartja az elitpozíciót”. (266) Vagy mégsem? A legtöbb szerző széles körű forráshaszná­lat, a bemutatott konkrét események/személyek és a vonatkozó szakkönyvek láthatóan elmélyült ismerete alapján dolgozott, páran még a teoretikusok előtt is áldoztak néhány Bourdieu-, vagy Hayden White-hivatkozással (noha ezek a tiszteletkörök nem sokban befolyásolták az adott írások gondolatmenetét). Más a helyzet Horváth Ágnes szövegével, amely mintha ennek épp az ellenkezőjét igyekezett volna megvalósítani. K. D­elszon- 251

Next