Múltunk - politikatörténeti folyóirat 61. (Budapest, 2016)

2016 / 3. szám - SZEMLE - Csunderlik Péter: Forrást kutat, nem vért itat (Deák István: Európa próbatétele. Együttműködés, ellenállás és megtorlás a második világháború alatt. Ford.: Bánki Vera. Argumentum, Budapest, 2015.)

n. Szemle ■■■I 262 István nem is titkolja lesújtó véleményét arról az „úri középosz­tályról”, amely 1944-ben a magyarországi holokauszt legfőbb nyertese volt. Mikor Deák ismerteti, hogy az újvidéki vérengzés főbűnösei ígéretük ellenére miként szöktek meg a számonkérés elől, nem állja meg, hogy hozzátegye, ennyit ért az „úri becsü­letszó”. Úgy gondolom, hogy a történész szükségszerűen ideo­logikus pozicionáltságának efféle felvállalása (amely sosem a semleges szemlélődőé* 9), és az, hogy a szerző ennek érzelmekkel telített kiszólásokkal hangot is ad, inkább az Európa próbatéte­le előnyére, mint hátrányára válik. A magam részéről egy „szen­vedélyes szubjektumot” igazabbnak vélek egy - az egyébként elérhetetlen - „objektivitás” látszatát keltő elbeszélőnél.10 A hitleri Németországgal történő együttműködés lehetővé tette az egyes országoknak, hogy megvalósítsák „nemzeti” cél­jaikat: területgyarapodást, etnikai homogenizálást, előbb az állampolgári jogaiktól, majd az életüktől megfosztottak vagyo­nának elvételét. Magyarország esetében mind a hármat egy­szerre, ami megmagyarázza, hogy a magyar elit miért tartott ki még a biztos vereség, a szovjet megszállás küszöbén is a né­metek mellett. A Magyarországot vezető politikai és katonai elit rövidlátására kiváló példa a Románia 1944. augusztusi kiug­rását követő átmeneti zűrzavar. A délkeleti front összeomlása ugyanis jobban megrövidítette a második világháborút, mint a normandiai partraszállás (és ezzel egyben jeleztük is a nyugati és keleti front lényegesen eltérő súlyát), és „rombolóbban hatott ”elemre alkalmazó - sokat dicsért és sokat bírált - munka. Ungváry Krisztián: A Horthy-rendszer mérlege. Diszkrimináció, szociálpolitika és antiszemitizmus Magyarországon. Jelenkor, Pécs, 2012. 9 Vö. A „fiktív vagy valóságos elbeszélés” mindig feltételezi egy jogrend meg­létét, melyért vagy amely ellenében az elbeszélés tipikus szereplői küzdenek. Ezért minden történeti munka akarva-akaratlanul egy ideológiai komponens­sel rendelkezik. Hayden White: Metatörténelem. A 19. századi Európa történel­mi képzelőereje. Ford. Kisantal Tamás, Szeberényi Gábor. In: Történetelmélet II. Szerk.: Gyurgyák János, Kisantal Tamás, Osiris, Budapest, 2006. 881. 10 Lásd Popper javaslatát, aki szerint csak pozíciónk nyílt felvállalásával tudjuk leginkább elkerülni, hogy kritikátlanul egy nem tudatosított nézőpon­tot alkalmazzunk: Karl Raimund Popper: A történetírás és a történelem ér­telme. Ford. Darai Lajos Mihály. In: Történetelmélet I. Szerk.: Gyurgyák János, Kisantal Tamás, Osiris, Budapest, 2006. 746.

Next