Múltunk - politikatörténeti folyóirat 62. (Budapest, 2017)

2017 / 3. szám - SZEMÉLYISÉG ÉS ÁLLAMSZOCIALIZMUS - Soltész Márton: Az emlékezet ágboga. Heltai György 56-os anekdotái a szakirodalom tükrében

Múltunk 2017/3 1130-151 eseményei kapcsán született írások százait - legyenek azok a Kádár-éra (Hollós Ervin, Molnár János, Lajtai Vera), az an­gol és amerikai történetírás (David Irving, Bennett Kovrig, William Shawcross, Paul Zinner), a magyar emigráció (Szász Béla, Kéthly Anna, Pálóczi-Horváth György), vagy épp kortárs történetírásunk (Békés Csaba, Kövér György, Rainer M. János) szellemi termékei­­, a második Nagy Imre-kormány külügyi ál­lamtitkárának neve szinte mindenütt szerepel. Hogy tán nem a kellő súllyal és pontossággal, sőt olykor bizony reflektálatlan naivitással, az nem annyira szakmai mulasztásoknak, mint in­kább szerencsétlen véletlenek összjátékának köszönhető. Amikor Heltai (aki 1956. október 23-tól a külügyminiszteri tárcát formálisan magának fenntartó Nagy Imre helyettese volt) november 27-én átlépi az osztrák határt, először egzisztenci­át kell teremtenie Brüsszelben - nem ér rá visszaemlékezések vagy elemző tanulmányok körmölgetésére. Ismered az emigráció kezdetét - írja 1957 júliusában Tábori Pálnak -, [bár] a nehezén már túlvagyunk. Persze minden könnyebben ment volna, ha politizálásra adom újra a fejem, de tanácsod egybeesett a mi határozott el­lenérzésünkkel, s mindeddig sikeresen elhárítottunk minden ilyesfajta ajánlatot. Mégis meglepő volt, hogy itt Nyugaton milyen jól informáltak még olyan, lényegében jelentéktelen szereplő személyét illetően is, mint én vol­tam. Annak persze örültem, hogy általában pozitívan ér­tékelik szereplésemet, s nemcsak az utolsó két év alattit [...]. Nyilvánvaló, hogy ennek egyik oka Nagy Imréhez fű­ződő barátságom, meg a semlegességi deklaráció, de min­denképpen kellemes, hogy nem kell magyaráznom múl­tamat. [...] Azt hiszem, Nagy Imréről csak kell egy köny­vet írnom - ennyivel minimálisan tartozom Neki -, még­is 131 Külügyminisztériumban, Kertész István Béke-előkészítő Osztályán, 1945 és 1948 között pedig az intézmény Politikai Osztályának vezetőjeként tevékeny­kedik. Karrierje szépen ível fölfelé­­ hamarosan az MKP külügyi bizottságá­nak titkára, majd az Igazságügy-minisztérium Elnöki Főosztályának vezetője. 1949 nyarán a Rajk-per egyik mellékperének vádlottjaként letartóztatják, s a forradalom kirobbanása előtt kereken hat évvel, 1950. október 23-án tíz év fegyházra ítélik. Csupán 1954 szeptemberében szabadul, s hamarosan csatla­kozik Nagy Imre köréhez.

Next