Múltunk - politikatörténeti folyóirat 62. (Budapest, 2017)
2017 / 3. szám - SZEMÉLYISÉG ÉS ÁLLAMSZOCIALIZMUS - Soltész Márton: Az emlékezet ágboga. Heltai György 56-os anekdotái a szakirodalom tükrében
Múltunk 2017/3 1130-151 eseményei kapcsán született írások százait - legyenek azok a Kádár-éra (Hollós Ervin, Molnár János, Lajtai Vera), az angol és amerikai történetírás (David Irving, Bennett Kovrig, William Shawcross, Paul Zinner), a magyar emigráció (Szász Béla, Kéthly Anna, Pálóczi-Horváth György), vagy épp kortárs történetírásunk (Békés Csaba, Kövér György, Rainer M. János) szellemi termékei, a második Nagy Imre-kormány külügyi államtitkárának neve szinte mindenütt szerepel. Hogy tán nem a kellő súllyal és pontossággal, sőt olykor bizony reflektálatlan naivitással, az nem annyira szakmai mulasztásoknak, mint inkább szerencsétlen véletlenek összjátékának köszönhető. Amikor Heltai (aki 1956. október 23-tól a külügyminiszteri tárcát formálisan magának fenntartó Nagy Imre helyettese volt) november 27-én átlépi az osztrák határt, először egzisztenciát kell teremtenie Brüsszelben - nem ér rá visszaemlékezések vagy elemző tanulmányok körmölgetésére. Ismered az emigráció kezdetét - írja 1957 júliusában Tábori Pálnak -, [bár] a nehezén már túlvagyunk. Persze minden könnyebben ment volna, ha politizálásra adom újra a fejem, de tanácsod egybeesett a mi határozott ellenérzésünkkel, s mindeddig sikeresen elhárítottunk minden ilyesfajta ajánlatot. Mégis meglepő volt, hogy itt Nyugaton milyen jól informáltak még olyan, lényegében jelentéktelen szereplő személyét illetően is, mint én voltam. Annak persze örültem, hogy általában pozitívan értékelik szereplésemet, s nemcsak az utolsó két év alattit [...]. Nyilvánvaló, hogy ennek egyik oka Nagy Imréhez fűződő barátságom, meg a semlegességi deklaráció, de mindenképpen kellemes, hogy nem kell magyaráznom múltamat. [...] Azt hiszem, Nagy Imréről csak kell egy könyvet írnom - ennyivel minimálisan tartozom Neki -, mégis 131 Külügyminisztériumban, Kertész István Béke-előkészítő Osztályán, 1945 és 1948 között pedig az intézmény Politikai Osztályának vezetőjeként tevékenykedik. Karrierje szépen ível fölfelé hamarosan az MKP külügyi bizottságának titkára, majd az Igazságügy-minisztérium Elnöki Főosztályának vezetője. 1949 nyarán a Rajk-per egyik mellékperének vádlottjaként letartóztatják, s a forradalom kirobbanása előtt kereken hat évvel, 1950. október 23-án tíz év fegyházra ítélik. Csupán 1954 szeptemberében szabadul, s hamarosan csatlakozik Nagy Imre köréhez.